Valdemar Georg Langlet vagy Waldemar Langlet [ejtsd: lan’lé]Valdemar Langlet hugenotta ősei a franciaországi vallásüldözés elől menekültek, s a család büszkén megtartotta nevük kiejtését. Lásd: (Lerbo, 1872. december 17. – Stockholm, 1960. október 16.) svéd író, újságíró, nyelvész, az első eszperantisták egyike. 1932-től a Pázmány Péter Tudományegyetem svéd nyelvi lektora, 1944-ben a Svédországi Vöröskereszt budapesti főmegbízottja, az embermentő akciók egyik irányítója. Az 1944. március és december vége közötti ez irányú tevékenysége a leghosszabb ideig tartott és a legeredményesebb volt: feleségével együtt több mint embert mentett meg a deportálástól. 1965-ben a Világ Igaza címmel ismerték el embermentő tevékenységét.
Életrajza Emil Langlet építész és Mathilda Langlet írónő legkisebb fiaként született a család spetebyhalli birtokán (Lerbo). Édesanyja gyermek- és ifjúsági könyveket írt; egyik alapítója volt az Idun című kulturális női folyóiratnak. Apja tervezte többek között az oslói parlament, a Storting épületét, számos svédországi templomot, és részt vett az uppsalai dóm renoválásában is. Testvérei: Filip, Abraham és Alexander.
Valdemar Langlet általános iskolai tanulmányait Stockholmban végezte, majd 1886 és1890 között az uppsalai gimnázium tanulója volt. Ezt követően, 1890-től 1894-ig humán tárgyakat hallgatott az Uppsalai Egyetemen, s 1894-ben bölcsész diplomát szerzett. 1898 és 1905 között a Stockholm Dagblad konzervatív napilap munkatársa volt, majd 1905-ben és 1906-ban svájci és osztrák egyetemeken, valamint a Heidelbergi Egyetemen folytatott tanulmányokat.
Nyelvzseni volt. Megbízható források szerint élete során 11 nyelvet sajátított el. Nagyon korán elkötelezte magát az eszperantó nyelv mellett. 19 évesen lett elnöke az újonnan alakult Uppsalai Eszperantó Klubnak, amely Svédországban az első, a világon a második volt. 1895-ben egy társával megalapította, Lingvo Internacia címmel, a világ első eszperantó nyelvű folyóiratát és 1897-ig a két szerkesztő egyike volt. Ő lett az elnöke az 1906-ban megalakult Svéd Eszperantó Szövetségnek, mely tisztséget 1909 húsvétjáig, az ido nyelvvel való végleges szakításig tartott meg. Mindent megtett az eszperantó propagálása érdekében. 1895-ben leveleihez olyan borítékot nyomtattatott, melynek első oldalára nagybetűkkel ráíratta: „ ”, a hátoldalára pedig svéd nyelvű szöveget az eszperantó lényegéről, valamint a feladó és az uppsalai eszperantó klub címét.
Kétszer házasodott, 1899-ben vette el a Turkuból származó finn eszperantistát, Signe Blomberget (1876–1921), majd annak halála után, 1925-ben az orosz származású Nyina Nyikolajevna BorovkótНина Николаевна Боровко – magyar átirásban keresztneve Nyina, azonban a szöveg további részében az általa később használt Nina változatban szerepel. (1896–1988). Első házasságából két fia született: Emil és Lars.
Az utazó újságíró Valdemar Langlet úti beszámolói révén vált igazán ismertté, miután több kelet-európai és kis-ázsiai körutat tett. Nyelvtehetségének köszönhetően gyorsan megtanult oroszul. Első oroszországi útjáról 1895-ben a Lingvo Internacia-ban is beszámolt. A második útján szerzett élményeit, melynek során meglátogatta Lev Tolsztojt is Jasznaja Poljanában, Lóháton Oroszországon át című könyvében tette közzé, 1898-ban. A könyvet testvére, a festőművész Alexander Langlet illusztrálta. Ezt több utazás követte még; így – miután 1899-ben összeházasodott első feleségével – nászútjukon, Szibérián át Szamarkandig jutottak. Az útra elkísérte őket Alexander is.II. Oszkár svéd király támogatta az utazást: Szentpétervártól az egész útra saját vasúti kocsit bocsátott a rendelkezésükre, külön személyzettel. Lásd:
Langlet 1907 és 1909 között a svéd Touring Club alkalmazottja lett, ahol számos könyve jelent meg. Közben írogatott a Svenska Dagbladet című napilapba, amelynek 1909-ben a vezércikkért felelős főszerkesztője lett.
Második oroszországi utazása során – Zamenhof segítségével – összeismerkedett egy fiatal odesszai eszperantista házaspárral, akik segítettek neki a környék megismerésében. Az asszony éppen várandós volt. 29 évvel később, amikor a jobboldali svéd újságírók közül Langlet elsőként utazhatott be a Szovjetunióba, ez az addigra már felnőtté cseperedett leánygyermek, Nina, az ő segítségével jutott ki Svédországba, zenei tanulmányainak folytatására, majd lett az akkor már 53 éves Langlet második felesége.
Magyarország barátja Valdemar Langlet több kirándulást tett Magyarországon. Első alkalommal 1895-ben csak átutazott Budapesten, de a következő évben, a millenniumi ünnepségek alatt hosszabb időt töltött itt. 1902-ben ismét visszatért; az akkor megalakult Magyar Eszperantisták Egyletét látogatta meg, majd a Hortobágyon tett egy lovaskirándulást. Másodszor 1931-ben jött Magyarországra, hogy lovastúra keretében keresztül-kasul beutazza az országot. Élménybeszámolója Lóháton Magyarországon címmel jelent meg előbb svéd, majd angol nyelven.Különösen megtetszett neki Magyarország történelmi múltja, s feltűnően sok, mintegy negyven magyar történelmi személyiséggel ismertette meg olvasóit. Lásd: Itt-tartózkodása alatt megszerette hazánkat, akkortájt lényegében azonosult azzal az irredenta érzelmi megközelítéssel, amelyet a trianoni békeszerződést követően a magyar kormányzati propaganda sugallt a revíziós törekvések egyik vezéreszméjeként. Ennek hangot adott hazánkról írott könyvében, de egy magyar újságcikkben is.A Pesti Hirlap Vasárnapja 1932. március 23.-i számában megjelent 1100 kilométer nyeregben című cikkét. „Az nem lehet hogy annyi szív hiába onta vért… Nem, nem, soha!” – szavakkal fejezte be. Lásd: Rátkai id. mű.
Egy rövid dubrovniki tartózkodás után, feleségével együtt 1932-ben Budapestre költözött, és le is telepedett. Először az Eötvös Collegiumban, később a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán tanított svéd nyelvet, s lett az egyetem nyelvi lektora, felesége pedig zongoraleckéket adott. Kiváló magyar nyelvtudásra tettek szert. Részben aktív társadalmi életük, részben eszperantista ismerőseik révén kiterjedt kapcsolati körrel rendelkeztek. Mindez hozzájárult, hogy egyre több ismeretet szerezzen hazánk lakosságáról, politikai rendszeréről, társadalmi, gazdasági viszonyairól, művészeti életéről. Bejáratos lett a magyar „felsőbb körökbe”.
Langlet több magyar irodalmi alkotást fordított svéd nyelvre: Déry Tibor, Márai Sándor, Móra Ferenc, Vaszary Gábor, Zilahy Lajos és mások műveit.
Idővel a budapesti svéd konzulátus munkatársa lett, majd 1938-ban, miután régóta szervezett svéd kulturális esteket és összefogta a Magyarországon élő skandinávokat, a Svéd Királyság akkor felállított követség fizetés nélküli kulturális attaséjának nevezték ki.A svéd követség (Légation Royale de Suède, Budapest, XI. Gyopár utca 8.) a személyzet tekintetében a háború alatt mindvégig kis képviselet maradt. A német megszálláskor Carl Ivan Danielsson (1880–1963) volt a rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. Őt követte a rangsorban Per Johan Valentin Anger (1913-2002) másodtitkár (a protokoll besorolás szerint viszont első titkár). A követség adminisztrációját a magyar Dr. Mezey Dénes konzulátusi tisztviselő látta el, Harry Wester őrnagy volt a katonai attasé, Valdemar Langlet lektor a megbízott kulturális attasé (később a Svéd Vöröskereszt budapesti főmegbízottja). Munkájukat két titkárnő, Margareta Bauer és Birgit Brulin segítette. Hozzájuk csatlakozott 1944. július 9-én Raoul Wallenberg követségi titkár, majd Lars Gustafson Berg és Göte Carlsson másodtitkárok, valamint Yngve Ekmark, aki eredetileg a Svéd Gyufagyár zágrábi igazgatója, majd ugyanott svéd konzul volt. Szórványos utalások szerint 1944-ben a követ sofőrje Dévényi József, míg Per Angeré Fodor György volt. Lásd: , valamint .
Embermentő munkája A német megszállástól a nyilas hatalomátvételig Az 1930-as években megmutatkozott jószívűsége, az elesettek, bajbajutottak megsegítésére való elhivatottsága. Gyakran segített ki anyagi gondba került diákokat, vagy támogatásra szoruló turistákat. Már 1931-ben felfigyelt az antiszemitizmus egyre nyilvánvalóbb jelenlétére, melyet mélyen elítélt. A demokrata érzelmű Langletnak sokszor kellett védelmet nyújtania zsidó származású tanítványainak a keresztény diákok túlkapásai ellen.
1944. március 19-én, Magyarország német megszállása és a háborús politikát ellenezők tömeges letartóztatása megkezdésének napján Langleték ismerősi köréből sokan voltak kénytelenek elhagyni otthonukat. Április elejére Lónyai utca 3. szám alatti lakásuk már annyira megtelt menekülőkkel, hogy ők maguk is ismerősöknél voltak kénytelenek meghúzni magukat. Kiterjedt zsidó, illetve keresztény származású ismerősi köre jó hátteret biztosított ahhoz, hogy a már 72 éves Langlet saját szakállára kiterjedt embermentő humanitárius mozgalmat indítson el.
Mivel családja és ő maga is közel álltak a svéd királyi családhoz, sikerült elérnie, hogy 1944 májusában Károly svéd királyi herceg, aki a Svédországi Vöröskereszt elnöke volt, kinevezze őt a szervezet magyarországi főmegbízottjának. A cím valójában semmire sem jogosította fel, azonban határozott fellépése, jó magyar és német nyelvtudása, széles körű ismeretsége és kiváló kapcsolatainak köszönhetően kellő mozgásteret és elfogadható hatékonyságot biztosított számára. Ő találta ki a Svéd Vöröskereszt és a svéd követség által „védett házak” intézményét. Lakásokat, házakat kutattak fel és béreltek a menekültek részére, vagy vettek át kezelésre otthonaikat elhagyó családoktól. E „védett” státusznak sem volt ugyan nemzetközi jogi alapja, de a magyar hatóságok többnyire respektálták. A segélyakció keretében a legfontosabb ténykedése az volt, hogy oltalomleveleket (Schutzbrief) állított ki a „svéd állampolgárságra váró” személyeknek. A magyar és német nyelvű fényképes dokumentumok igazolták, hogy az illető személyekhez svéd érdekek fűződnek, s felhívták a hatóságok figyelmét, hogy nevezettek a Svéd Vöröskereszt oltalma alatt állnak. Ennek az igazolványnak ugyancsak nem volt nemzetközi jogi értéke, de kapcsolatain keresztül Langlet elérte, hogy a csendőrök és a német járőrök elfogadják. Eleinte naponta csak egy-két dokumentumot állítottak ki, de ahogy terjedt a híre, az igény tömegessé vált. Langlet eredetileg négyszáz oltalomlevél kiadásáról állapodott meg a hatóságokkal, valójában azonban annak tízszeresét állította ki, sőt az egyszerű papírra nyomtatott iratból számtalan hamisítvány is készült. Az oltalomlevél birtokosaiknak több esélye volt arra, hogy ne bántalmazzák, ne fogják el, s ne deportálják őket. Előfordult, hogy Langlet menetszázadokból emelt ki embereket, s az is, hogy egy egész munkaszolgálatos századnak osztott ki oltalomleveleket.
Langlet hálózata kizárólag önkéntesekből állt, s rövid idő alatt akkorára nőtt, hogy békeidőben is nagy civil szerveződésnek számított volna. Az önkéntesek 16 részlegben dolgoztak, 12 autóval, köztük 2 teherautóval rendelkeztek, volt szerelőműhelyük, sőt benzinkútjuk is. Az embermentő munkába be tudott vonni két szerzetesi és hét apácakolostort, ahova főleg gyermekeket és csecsemőket rejtett el anyákkal együtt. Az Apostoli Nunciatúrával közösen oltalmazták a Slachta Margit által vezetett Szociális Testvérek Társaságát,A nyilas hatalomátvétel után sok politikus rejtőzködött itt, köztük Tildy Zoltán, későbbi miniszterelnök, majd a második Magyar Köztársaság elnöke. valamint a Szent Szív Társaság (Sacré-Cœur) kolostorát, ahol december végén néhány napra Langleték is rejtőzködtek a nyilasok elől. Vidéki vöröskeresztes „fiókok” létrehozásával is próbálkozott: Ludason, s különösen Pécsett ért el sikereket, ahol a szervezetnek kórháza, véradó intézete, gyermekotthona és népkonyhája is volt, azonban a vidéki zsidóság gyors deportálása ezt a vállalkozást hamar ellehetetlenítette. Újpesten ugyancsak több száz gyermeket ellátó ingyenkonyhát üzemeltetett.