Kass János (Szeged, 1927. december 26. – Budapest, 2010. március 29.) Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus, szobrász, bélyegtervező, érdemes és kiváló művész.

Családi háttere bélyegkép|balra|250px|A Kass-kávéház (Szeged, 1910) A Kass (akkori nevén Kasch) család 1850-ben Szegedre települt, idősebb Kass János 1897-ben a Stefánián telket vásárolt, és megépíttette Steinhardt Antal tervei alapján a Kass-szállodát kávéházzal és étteremmel. A vigadó bohémasztalánál a kor számos érdekes egyénisége megfordult: Dezsőffy László, Back Bernát, Reök Iván, Pálfy Antal, Korom Mihály, Koós Elemér. A nagyapa 1928-ban meghalt. A legifjabb Kass János akkor még csak fél éves volt. A vállalkozást a nagy gazdasági világválság alatt, 1927-től ifj. Kass János vezette 1933-ig. (1934. május 12-étől Hungária néven.) Az üzlet kezdett romlani, ráfizetéssel dolgozott, az adósság meghaladta a 200 ezer magyar pengőt, mire a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár zárgondnokság alá vette a szállodát. Száz alkalmazott került az utcára. Anyja családja három bérházat adott el Kőbányán, hogy a jelzálogkölcsönt visszafizessék. Ahogy beérkezett a pénz a bankhoz – amely meg akarta szerezni a szállodát – azonnal csődöt jelentett. A Kass család Budapestre költözött. A legifjabb Kass ekkor öt éves volt.

Ifjúkora A család a világgazdasági depresszió után teljesen szétesett. A második világháború a családot az egész polgári középosztállyal együtt tönkretette. 1941-től, tizennégy éves korától kerámiagyárban gipszet öntött, keramikusként dolgozott. 1944-ben szoros kapcsolatba került az Eötvös Kollégiummal. Klaniczay Tiboron – a későbbi kiváló irodalom történészen – keresztül felkérték, hogy grafikusként és több nyomdával való kapcsolatai révén készítsen különböző papírokat, pecséteket, menekülők számára.

Életpályája 1946-ban kapott keramikus mesterlevelet, majd a Magyar Iparművészeti FőiskolánA Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elődjén. tanult 1946 és 1949 között. A Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként 1949-től 1951-ig Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György volt a mestere. 1960–61-ben a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán a könyvművészeti tanszék aspiránsa volt. 1967-től az Iparművészeti Főiskola tipografikai tanszékén volt tanár. Az Új Írás folyóirat művészeti szerkesztője volt 1965–1973 között. Megszámlálhatatlan könyv illusztrációját készítette el, a mai középkorúak az általa illusztrált gyermek- és ifjúsági könyveken nőttek fel. 1973 óta postabélyegeket is tervezett.

Magyarországon kívül számos önálló kiállítása volt: Londonban és Anglia több más városában, Zágrábban, Torinóban, Zürichben, Sidney-ben, Párizsban, továbbá Hollandiában, Belgiumban és az Amerikai Egyesült Államokban. 1985-től a szegedi Kass János Galéria állandó kiállításán láthatóak jelentősebb művei.

Jelentősek könyvillusztrációi és bélyegtervei.

A Magyarországon bemutatásra nem engedélyezett Fejek sorozatából a világ első számítógépes animációs filmjét készítette el Dilemma címen Halász Jánossal, a John Halas néven akkor már világhírű rendezővel Londonban (Dilemma, 1981).

Családja Felesége: Hajnal Gabriella (1928–2023) grafikus, textilművész. Lánya, Kass Eszter (1959) iparművész, özvegye Bánki Vera fordító. 230px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben (25/V-1-29). Feltételezhetően saját grafikája. Bélyegtervei (válogatás) 500 éves a könyvnyomtatás (Haiman Györggyel, sorozat, 2 érték, 1973) Anyaság (1974) Berzsenyi Dániel és Gyulai Pál (sorozat, 2 érték, 1976) Newton (1977) Vajda János (1977) 20 éves a Béke és Szocializmus folyóirat (1978) Nemzetközi gyermekév (sorozat, 3 érték, 1979) Móricz Zsigmond (1979) Nemzetközi gyermekév (II.) (sorozat, 7 érték és blokk, 1979) Kaffka Margit (1980) Pór Bertalan születésének 100. évfordulója (keret, 1980) Goethe (blokk, 1982) Juhász Gyula (1983) Orvosok (sorozat, 5 érték, 1987) SZOCFILEX (blokk), (1988) (Asiagóban, a világ legszebb bélyegeinek versenyében kapott nagydíjat) Számítógép-grafika (Halász Jánossal, 1988) Küzdjünk a kábítószerek, a drogok ellen (1988) Asta 58. világkongresszus (1988) Az orvostudomány nagy úttörői (sorozat, 5 érték, 1989, elnyerte a 38. Párizsi Őszi Szalon Európai Filatéliai Művészeti Nagydíját) 300 éve született Mikes Kelemen (1990) 100 éve született Ferenczy Noémi – Ferenczy Béni (sorozat, 2 érték, 1990) 60 éves a Bélyegmúzeum (1990) Karácsony (1990) Bélyegnap (sorozat, 2 érték és blokk, 1991) Az ifjúságért '92 (sorozat, 3 érték, 1992) Európai idősek éve (1993)

Illusztrátorként Páratlanul gazdag, sokszínű művészetében jelentős helyet foglal el a könyvillusztrálás, ezen belül a gyermek- és ifjúsági irodalom remekeihez készített rajzok sokasága. Tíz éven át a Hegedűs András alapította Kincskereső munkatársa, művészeti vezetője. Kass János empatikus képessége pontosan tudja olvasói elvárásait. Rajzban, képekben jeleníti meg a könyvek szövegeit. Készített tusrajz illusztrációkat Wass Albert meséihez és Nagy László verseihez. A Háry-lapok a Kass-i illusztrációs életmű legsikeresebb darabjainak egyike. Finom fekete tusrajzait gyakorta akvarellel színezi.Bartók és Juhász Ferenc meghódítja a művészt. Rá egyszerre hatott Bartók zenéje és Juhász eposza. Ebből az élményből születtek a Szarvasének, és rajzsorozata a Cantata Profana-hoz. A sorozat fő műve a rézbe karcolt Cantata Profana, mely egyben hitvallás és mesterlevél. Kass János 1950 és 2001 között 334 könyvet illusztrált és az elmúlt években sem pihent. Dolgozott a szegedi Mozaik Kiadónál az elsősök, másodikosok ábécés könyvének és munkafüzeteinek újszerű megvalósításán. Kass az ötvenes években már készített kisgyermekeknek rajzokat, hetven fölött is éveket szánt a kisiskolások vizuális nevelésének gyarapítására.

Egyetlen köztéri alkotása "Térplasztika" (1973) címen Békéscsabán található

Emlékezete Műveiből az Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóteremben kiállítás volt 2018. február 24. és 2018. március 29-e között.http://www.erdosreneehaz.hu/2018/02/21/ 2018-ban egy lépcsőt neveztek el róla Budapest II. kerületében, a Pasarét városrészben, a Herman Ottó út, a Rhédey és a Vadorzó utcák között.

Könyvillusztrációk (válogatás) 1953. Cervantes Don Quijote 1955. Móra: Az aranyszőrű bárány 1964. Fáy András: Állatmeséi 1966. Arany János: Toldi 1967. Isaac Asimov: Gyilkosság az Űrvárosban 1968. Verne Gyula: A tizenöt éves kapitány 1969. Aiszóposz meséi 1970. Bernhard Kellerman: Az alagút 1971. Móra Ferenc: Didergő király 1972. Petőfi Sándor:Anyám tyúkja 1975. Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai 1975. Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai 1975. Zelk Zoltán: Mese a kiscsikóról és más barátunkról 1977. Tamkó Sirató Károly:Szélkiáltó 1978. Defoe: Robinson Crusoe 1978. Fáy András: Lúd és orr (Állatmesék) 1981. Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása 1982. Kodály Zoltán: Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Burgvárig 1984. Csontos Gábor: A táltos kiscsikó 1986. Kiss Benedek: Fütty úrfi 2000. Tersánszky Józsi Jenő: Misi Mókus kalandjai 2000. Rozsos Gábor: Kertedben, utoljára 2002. Földvári Erika: Ábécés olvasókönyv 2004. Földvári Erika: Másodikos olvasókönyv 2005. Földvári Erika: Harmadikos olvasókönyv 2006. Földvári Erika: Negyedikes olvasókönyv

Szépirodalom Verseit – mint például A Tisza Szegednél az első őszi napon címűt – olvashatjuk a Versek Kass János -tól -ról -nak című, emlékére megjelent kötetben. Kass János: Írások és képek; Holnap, Bp., 2006 Versek Kass János -tól, -ról, -nak; szerk. Tandi Lajos; 2. jav., bőv. kiad.; Bába, Szeged, 2010

Díjai, elismerései 1954 Munkácsy Mihály-díj 1956–59 Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj 1958 a brüsszeli világkiállítás ezüstérme 1966 a lipcsei könyvművészeti kiállításon a Világ Legszebb Könyve díj és aranyérem 1967 Munkácsy Mihály-díj 1977 Érdemes művész 1986 Kiváló művész 1994 Szeged díszpolgára 1996 Alföld-díj 1999 Kossuth-díj 2003 Hazám-díj 2009 Gundel művészeti díj 2011 Magyar Örökség díj

Jegyzetek

Források Kass János: Kass 75 – Kass-sorok szegedi levelesládákból (szerk: Tandi Lajos) Bába Kiadó, Szeged 2003. Gál József: Bibliográfiai tételek Kass János életművéhez () Kass János dicsérete (Szerkesztette: Szántó Tibor)

Irodalom Gondolatok a tipográfiáról, nyomdáról Kass János könyvművész életmű-kiállítása alkalmából. 1977. október 4.; szerk. Bot Györgyné; Alföldi Nyomda, Debrecen, 1977 Kass János grafikái; szerk. Erményi Lajos; Szegedi Nyomda, Szeged, 1992 Bánki V., Lengyel J., Tandi L.: Kass János – Ötven év képben és írásban, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Szeged, 1997 () Tanítványok. Kass János grafikusművész tiszteletére; Kiss I., Szeged, 2003 Kass János: Kass 75 – Kass-sorok szegedi levelesládákból (szerk: Tandi Lajos) Bába Kiadó, Szeged 2003. () Gál József: Bibliográfiai tételek Kass János életművéhez - Mozaik Kiadó, Szeged 2002. () Kass János: Kass – írások és képek, Holnap kiadó, Budapest, 2006 () Tandi Lajos: Tizenkét tétel Kass János művészetéről Bába Kiadó, Szeged 2007. Gál József: Újabb bibliográfiai tételek Kass János életművéhez – Mozaik Kiadó, Szeged 2008. () Versek Kass János -tól -ról -nak. Bába Kiadó, 2010. Varga Emőke: Kalitka és korona. Kass János illusztrációi. Budapest: L'Harmattan Kiadó, 2007. () Kass János 80 éves. Kiállítás a Koller Galériában. 2007.11.10–2007.12.10; szerk. Köster Daniel, Winter Ádám, Szegő Miklós; Koller Galéria, Bp., 2007

Film Kass János üzenete (2010) rendezte: Jelenczki István

További információk Kass János: Triptichon (2005, művészeti album) (Mozaik Kiadó) Kass János: Szintézis (2007, művészeti album) (Mozaik Kiadó) Kass János gyűjteményes kiállítása Kass János, a polihisztor – Az illusztrált múlt (168 óra) Olasz Sándor: Kass, a képíró Kiss István: Beszélgetés a könyvről Kass Jánossal (PDF) Semmelweis Kiadó Le kell menni az ősforrásig… inaplo – kulturális folyóirat-mutató Kass János gyűjteményes kiállítása – Válogatás 50 év munkájából Varázsköröket hajtva – „Az egész életemet végigkísérte az irodalom” Gál József: Bibliográfiai tételek Kass János életművéhez () (Mozaik Kiadó) Ez az összeállítás tisztelgés Kass János életműve előtt 75. születésnapja alkalmából. A kötet az első szerény próbálkozás a művész nagyívű életművének és az életműre reagáló irodalom bibliográfiai számbavételére Kass János: Az ember tragédiája (illusztrációk) Kass János: Képek az Ótestamentumból (illusztrációk) Kass Galéria. Az első 30 év. Visszaemlékezések Kass János grafikusművészre; szerk. Bánki Vera, Fári Irén; Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 2016 Vámosi Katalin: Kass János grafikai sorozatai. Zempléni Múzsa. 2009/3 https://zemplenimuzsa.hu/muveszet/vamosi-katalin-kass-janos-grafikai-sorozatai/

Anekdota a Kass Galériáról „…A galéria egyik legemlékezetesebb kiállítás megnyitójára 1989-ben került sor, amikor Kass János azon illusztrációját mutatták be, amelyet Faludy György Test és Lélek című munkájához készített az országosan ismert grafikus. Százak vettek részt az eseményen. Akadtak, akik nem fértek be, így a tömeg egy része kiszorult az utcára. Mivel nem sokkal azelőtt tért haza emigrációjából Faludy, ezért a rendőrségen azt hitték, tüntetés zajlik.” ()

Kapcsolódó szócikkek Magyar bélyegtervezők listája Kass Galéria Koller Galéria

Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar bélyegtervezők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Szegediek Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Szeged díszpolgárai Kategória:Hazám-díjasok Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:Alföld-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek