Általános értelemben honfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek során valamely nép egy kiválasztott területet birtokába vesz, abból a célból, hogy ott új hazát alapítson. Ennek megfelelően a magyar történelemben honfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek során a magyarok a Kárpát-medencét a birtokukba vették.
A nagy történelmi időtávlat és a viszonylag kevés írásos forrás miatt nehéz pontosan rekonstruálni a honfoglalás menetét és eseményeit. A kutatások alapján az valószínűsíthető, hogy a magyarok egy lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. A honfoglaló törzsek eszerint 895 táján telepedtek le a Kárpát-medence alföldi területein. Ekkoriban I. Szvatopluk morva fejedelem fiainak birodalma már széthullóban volt, ami megkönnyítette a dolgukat. 902-re a Kárpát-medence egész területét irányításuk alá vonták, bár az állataik miatt főként az Alföld, Mezőföld, Kisalföld, Csallóköz és Szerémség területein telepedtek le, ahol megfelelő minőségű legelők álltak rendelkezésre. E nézet szerint az itt lakó, főleg avar és szláv eredetű népek nem éltek túl sűrűn a vidéken és pár emberöltő alatt beolvadtak az új jövevények törzseibe. Ha földművelésben nem is, állattartásban valószínűleg volt mit tanulniuk a magyaroktól, akik ridegtartással, téli takarmányozás nélkül nevelték állataikat.
A Kárpát-medence népei a honfoglalás idején A Kárpát-medencében a honfoglalás idején a következő jelentősebb népek illetve utódaik laktak (a dátum a bejövetelüket jelzi):
375 – A hunok egyes elemei túlélhették a népvándorlások viharait, és megmaradhattak a Kárpát-medencében; a néphiedelem – valószínűleg tévesen – tőlük származtatja a székelyeket, Csaba magyarjait. A hun nyelvről, írásbeliségről keveset tudunk, feltételezések szerint valamilyen türk nyelvet beszélhettek, több más nyelv mellett. A hun és a magyar nyelv rokonságát semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.A Hun Birodalomban több nyelv is elterjedt volt, a hun lévén az uralkodó nép, a többiek (gótok, alánok stb) meg az alávetett népek. 568 – korai avarok, más néven várkonyok. Nyelvükről keveset tudunk, valószínűleg valamilyen türk nyelvet beszélhettek, szintén több más nyelv mellett (gepida, alán, szarmata stb). 670 – kései avarok, másnéven onogurok 895–896 – a honfoglalók bejövetele Emellett laktak Kárpát-medencében szlávok is. Számos magyar szó szláv eredetű vagy közvetítésű.
Okok és előzmények bélyeg|Vinzenz Katzler: Árpád birtokába veszi a magyar földet, 19. századi litográfia bélyeg|A magyarok vándorlása bélyeg|Európa 814-ben Már az i. e. 1. évezredtől az eurázsiai sztyeppén a keletről nyugatra mozgás volt a jellemző. Ez hozta az eurázsiai lovasnomádokat, szkítákat, szarmatákat, hunokat, avarokat, onogur-bolgárokat és a magyarokat is Európába, végül mind az eurázsiai sztyeppe legnyugatibb részén, a Kárpát-medence területén jutottak a legnyugatabbra.
A hadászati tényezőkön túl a népek, így a magyar honfoglalást megelőzően a besenyők és úzok nyugatra vonulásának gazdasági okai is lehettek, nevezetesen a legelők megfogyatkozása, amit előidézhetett a szárazabb vagy hidegebb éghajlat, vagy a sikeres állattenyésztés nyomán bekövetkezett demográfiai robbanás is, végeredményben mindkét esetben a relatív túlnépesedés.
A magyarok Etelközben
670 körül a Fekete-tengertől északra levő sztyeppén nagy változások történtek. Felbomlott az onogur-bolgár birodalom, amelyik az alapítójának, Kuvratnak a halála után fiai irányítása alatt állt. Az ő viszályukat kihasználva a kazárok és magyarok benyomultak területükre, a bolgárok több csoportra szakadtak. A volgai bolgárok Kotrag vezetésével északkeletre a Volga vidékére, a dunai bolgárok Aszparuh vezetésével délnyugat felé a Duna vidékére, egy másik csoportjuk pedig Kuber vezetésével a Kárpát-medencébe költözött, ahol az Avar Birodalom hűbérese lett. A magyarok ekkor foglalták el Etelközt, a nagyjából a Duna és a Dnyeper közé eső területet.
A legújabb kutatások ellenben a magyarok 9. század közepi megtelepedését támasztja alá, régészetileg semmi sem mutat 6-7. századi bevándorlásra.
Elképzelhető, hogy az ekkor szétvándorló bolgárokkal kisebb magyar csoportok is tartottak. Ezt támasztja alá a Julianus barát által 1235-ben megtalált Magna Hungaria a Volgai Bolgárország mellett. 922-ben őket nevezte ibn Fadlán baskíroknak. De az is lehet, hogy ez a bolgárokhoz csatlakozás csak később, a kazároknak az araboktól elszenvedett 737-es veresége után történt, amikor a bolgárok északabbra húzódtak, távolabb a kazár fennhatóság alól. Ez az elmélet is megdőlni látszik a magyar-gyanús leletek pontosabb kormeghatározása nyomán. A magyarok itteni megjelenése szintén a 9. század közepi időpontra utal, párhuzamosan az etelközi megtelepedéssel.
Egyes elképzelések szerint hasonlóképpen a bolgárokhoz csatlakozott magyar csoportok bevándorlása is lehet a 670-ben a Kárpát-medencében régészetileg megfigyelhető etnikai átrendeződés, a griffes-indások megjelenése mögött.
Az írásos forrásokban a magyarok 839-ben jelennek meg, amikor bizánci forrás szerint az Al-Dunánál tartózkodtak és bolgár felkérésre Bizánc ellen vonultak. A magyarok ekkorra erősödtek meg annyira, hogy végleg elszakadjanak a kazár befolyás alól és teljesen önálló politizálásba kezdjenek. Valószínűleg azért építették a kazárok Sarkel erődjét 838-ban a Don alsó folyásánál, hogy biztosítsák határukat a magyarok felé.
862-nél jegyezte be Hinkmar reimsi érsek a Szent Bertin-kolostor évkönyvébe, hogy a korábban ismeretlen Ungri is Német Lajos királyságát pusztították. Német Lajos fia, Karlmann keleti frank király 861-ben kelt fel apja ellen, amiben Lajos hűbérese, Rasztiszláv morva fejedelem is támogatta. Rasztiszláv szövetségeseiként jelentek meg a magyarok. A hagyományos narratíva szerint Etelközből kerekedtek fel és indultak hadjáratra, de ez elképzelhetőleg túl sok időt vett volna igénybe, a megsegítendő király számára lehet ez már késő lett volna. Szőke Béla Miklós ennek nyomán gondolja azt, hogy 862-ben már valamiféle kárpát-medencei magyar bázisnak, előőrsnek léteznie kellett, különben a forgandó hadiszerencse miatt szerinte nem tudtak volna bekapcsolódni a küzdelmekbe. Így ők szerinte legkésőbb a IX. század közepétől jelen voltak a Kárpát-medencében, és számottevő katonai erőt képviselnek; a 880-as évek elejére alaposan kiismerték a térséget, s képesek voltak beavatkozni a Karoling Birodalom keleti végeinek életébe. Szőke végső soron arra a következtetésre jutott, hogy a honfoglalás szerinte több évtizeden keresztül zajló eseménysor volt, amelynek 895/896 nem a kezdő, hanem a befejező dátuma lehetett. Azt hogy a honfoglalóknak 862-ben már volt előőrse a Kárpát-medencében, Szabados György (MTA Történettudományi Intézet) is elképzelhetőnek tartja.Szabados, György (2015) Avar–magyar találkozó. Helyszín, időpont? In: … in nostra lingua Hringe nominant. Tanulmányok Szentpéteri József 60. születésnapja tiszteletére. MTA-BTK - Katona József Múzeum, Budapest-Kecskemét, pp. 121-141.
A közvetlen előzmények 881-ben a magyarok és a kabarok Szvatopluk morva fejedelem szövetségeseként Bécs alatt harcoltak a keleti frankok ellen. Ebben az időben Etelköz kezdett egyre szűkebb lenni a magyaroknak. Regino prümi apát 908-ban befejezett krónikája szerint a magyarok területe túlnépesedett. Mivel a ruszok Oleg vezetésével megszállták Kijevet, az Al-Dunánál ott volt a dunai bolgár állam, keletre a sztyeppén egyéb népek, a Kárpát-medence felé látszott lehetőség a terjeszkedésre. thumb|350px|A honfoglalás. Miniatúra a Képes krónikábanA 890-es évekre a magyar törzsi vezetők Etelköz felől egyre inkább nyugati irányban kezdtek orientálódni. 892 és 895 között rövid idő alatt háromszor is megfordultak a magyar hadak a Balkán és a Kárpát-medence területén. A fuldai évkönyv szerint 892 nyarán segítette meg egy magyar sereg Arnulf keleti frank királyt, aki engedetlenkedő hűbéresének, I. Szvatopluk morva fejedelemnek az országába indított büntető hadjáratot. A magyarok 892 júliusában négy hétig pusztították Morvaországot. A történetírás egy része ezt tekinti a honfoglalás valószínű kezdeti időpontjának, mivel ekkor a Kárpát-medence keleti részét valószínűleg megszállták a magyarok, és egyes segédnépek (kabarok, székelyek) nem vonultak vissza, hanem esetleg itt át is teleltek, de erre közvetlen bizonyíték mindenesetre nincs. A 16. századi humanista, Johannes Aventinus – aki talán azóta elveszett régi krónikák alapján dolgozhatott – írja, hogy 892-ben a birodalmi gyűlésen, ahol Szvatoplukot ellenségnek nyilvánították, részt vettek a magyarok királyának, Cusalának követei és ekkor a magyarok megkapták Daciat (azaz Erdélyt), mint megtámadható és elfoglalható területet.
A honfoglalás bélyegkép|A honfoglalás menetének egy ábrázolása (893-902)
A Kárpát-medence keleti részének elfoglalása bélyegkép|350x350px|A magyarok (a krónikás által a magyarok elődeinek tartott hunok) első bejövetele. Miniatúra a Képes krónikában. 893 tavaszán I. Iszmail bin-Ahmed emír, a buharai központú Számánida emirátus uralkodója hadjáratot indított a tőle északra a Szir-darján túl élő úzok ellen. Foglyul ejtette az úz fejedelemnőt, a katunt, és rengeteg rabszolgát, állatot, valamint kincset zsákmányolt. Az úzokat keleti szomszédaik is megtámadták, ezért csak nyugatra vonulhattak. Kárpótlásul rátámadtak a tőlük nyugatra élő besenyőkre, elszedték állataikat és legelőiket.
894-ben a besenyők átkeltek a Volgán, és megjelentek Európában, a magyarok etelközi szállásterületének közvetlen keleti szomszédjaként. Ebben az évben a magyarok a dunai bolgárok ellen vezettek hadjáratot, amelynek vezetője Árpád fejedelem fia, Liüntika volt.
894-ben a magyarok Szvatoplukkal kötöttek szövetséget, melynek emlékét feltehetően a 14. századi magyar krónikában megörökített, ún. Fehér ló-monda őrizte meg. A megállapodás értelmében a magyar és a morva seregek együttesen rohanták meg Arnulf pannóniai tartományát, a források szerint komoly pusztításokat okozva ezzel. Feltehetően ez a segítségnyújtás, illetve Szvatopluk halála is hozzájárult ahhoz, hogy a morvák, még az év őszén békét kötöttek a frankokkal. Az akkori kor felfogása szerint az egyik fél halála esetén a megállapodások érvényüket vesztették. A fejedelmi cím örökléséért két testvér, II. Mojmír és II. Szvatopluk vetélkedett, ez a későbbiekben elősegítette a magyar terjeszkedést.
A fuldai évkönyv beszámol a magyarok pannóniai hadjáratáról és a hatalmas pusztításról. Szvatopluk azonban még a hadjárat előtt meghalt, halálát a fuldai évkönyv előbb említi. Egy feltevés szerint a magyarok (kavarok és székelyek) értesülve Szvatopluk haláláról nem vonultak vissza a Kárpát-medencéből, hanem a Felső-Tisza vidékén teleltek át. Velük találkozott a következő évben a Vereckei-hágón át bejövő magyarság.Magyarország története. I. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. 1. kötet, 590-591. old. Biztosan annyit tudunk, hogy 894 őszén a keleti frankok és a morvák békét kötöttek. bélyegkép|Magyar honfoglaláskori szablyák A frank-morva békekötés után a nyugat felé tekintő magyar törzsfőknek új katonai szövetségest kellett keresniük maguknak. Erre nem sokáig kellett várni: 895-ben a bizánci császár követe jelent meg Árpád és Kurszán vezéri szállásán, hogy segítséget kérjen az új, energikus bolgár cár, Simeon ellen folytatott háborúhoz. A Dunán Eusztháthiosz tengernagy által a bizánci flottával átszállított magyarok lerohanták a bizánciak ellen hadakozó bolgárok országát, majd a források szerint legalább két csatában az ellenük vonuló Simeon bolgár cár seregét is legyőzték. Először feltehetően Preszláv - Mundraga környékén, majd Disztra (Szilisztra) váránál. A Mundraga várába zárkózó Simeon hamarosan békét kötött a bizánciakkal, akik visszavonultak. Simeon ekkor a magukra maradt magyarok ellen vonult és egy nagy csatában legyőzte őket. A fuldai évkönyv csak erről a harmadik csatáról számol be, amiben Simeon maga is 20 ezer lovast vesztett.