A Taken by a Stranger () egy dal, mely Németországot képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt a német Lena Meyer-Landrut adta elő angol nyelven. Az énekesnő a 2010-es Eurovíziós Dalfesztivál győzteseként, címvédőként indult: erre utoljára 1958-ban volt példa.
A dal a 2011. február 18-án rendezett német nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát. A döntőben hat dal szerepelt, melyek mindegyikét Lena Meyer-Landrut adta elő. A nézői szavazatok alapján két dal jutott az úgynevezett szuperdöntőbe, ahol a dal a szavazatok 79%-ával nyert a Push Forwarddal szemben.2011-es német nemzeti döntő , natfinals.50webs.com
Németország a 2011-es Eurovíziós Dalfesztivál házigazdájaként, illetve az Öt Nagy ország tagjaként automatikusan döntős, így nem kellett részt vennie az elődöntőkben. A május 14-i döntőben a fellépési sorrendben tizenhatodikként adták elő, a moldáv Zdob și Zdub So Lucky című dala után és a román Hotel FM Change című dala előtt. A szavazás során 107 pontot szerzett, amely a tizedik helyet jelentette a huszonöt fős mezőnyben. Az énekesnőnek bár címét nem sikerült megvédenie, sorozatban másodszor juttatta Németországot az első tízbe, amire utoljára tíz évvel korábban volt példa. Érdekesség, hogy a dal senkitől sem kapta meg a maximális 12 pontot: mindössze öt ilyen dal volt a döntőben, és ez sorozatban másodszor történt meg a házigazdával.
Slágerlistás helyezések
Slágerlisták (2011)Lh.*AusztriaAustriancharts.at Top 7518Belgium (Flandria)Ultratop.be/nl Top 5033Belgium (Vallónia)Ultratop.be/fr Top 5043Egyesült Királyság117HollandiaTop 10092Írország50Németország2SvájcHitparade.ch Top 7529 *Lh. = Legjobb helyezés.
Jegyzetek
További információk Dalszöveg Videó: A Taken by a Stranger című dal előadása a német nemzeti döntőben
Kategória:Dalok a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:2011 kislemezei