Az első lyoni zsinat a római katolikus egyház által 13. egyetemes zsinatként számon tartott középkori zsinat volt, amelyet IV. Ince pápa hívott össze, és 1245. június 28. és július 17. között tartottak Lyonban, a Saint-Jean-székesegyházban. A zsinat előkészítő jellegű megnyitója június 26-án volt, ünnepélyes üléseit pedig június 28-án, július 5-én és július 17-én tartották.
A zsinat fő tárgya II. Frigyes német-római császár és IV. Ince pápa konfliktusa volt. A tanácskozáson a pápa eretnekség gyanúja, esküszegés, békeszegés, szentségtörés és az egyház elleni erőszak vádjával eljárást folytatott a császár ellen, majd a harmadik ülésen kimondta Frigyes kiközösítését és uralkodói méltóságaitól való megfosztását. A zsinat ugyanakkor nem kizárólag a császár ügyével foglalkozott: napirenden volt a Jeruzsálem 1244-es elvesztése, a Latin Császárság szorongatott helyzete, a magyarországi tatárjárás után is fenyegető mongol veszély, valamint több kánonjogi és egyházfegyelmi kérdés is.
Az első lyoni zsinat nem alkotott új dogmatikai definíciót. Jelentősége főként egyházpolitikai és kánonjogi természetű: a középkori pápaság és császárság konfliktusának egyik csúcspontja, valamint IV. Ince kánonjogi törvényhozásának fontos állomása volt. A zsinati konstitúciók szöveghagyománya összetett: a császár letételét kimondó bulla, a jogi természetű konstitúciók és a keresztes, keleti és mongol ügyekkel foglalkozó rendelkezések nem minden kézirati és kánonjogi hagyományban ugyanabban a formában maradtak fenn.
Elnevezése és történeti státusza
Az „első lyoni zsinat” elnevezés arra utal, hogy ez volt az első olyan Lyonban tartott zsinat, amelyet a katolikus hagyomány egyetemes zsinatként tart számon. A másik lyoni egyetemes zsinatot 1274-ben tartották, és a katolikus hagyományban második lyoni zsinatként ismert.
A zsinatot a katolikus zsinattörténeti hagyomány a negyedik lateráni zsinat után és a második lyoni zsinat előtt helyezi el. Egyetemes zsinati státusza a katolikus hagyományban elfogadott, de történeti értelemben alapvetően latin nyugati tanácskozás volt. A keleti ortodox egyházak nem ismerik el egyetemes zsinatként, mivel nem vettek részt rajta a keleti pátriárkátusok saját egyházi közösségük képviseletében, és a zsinat határozatai nem épültek be a keleti kánonjogi hagyományba.
Az első lyoni zsinat egyetemes zsinati besorolása a kora újkori és modern katolikus zsinatlistákban szilárdult meg. A modern katolikus kiadások a zsinat dokumentumai között közlik II. Frigyes letételének bulláját, a jogi konstitúciókat, valamint a Szentföld, a Latin Császárság és a mongol fenyegetés ügyével kapcsolatos rendelkezéseket.
Történeti háttér
IV. Ince és II. Frigyes konfliktusa
Az első lyoni zsinat nem érthető meg a pápaság és a Német-római Birodalom 13. századi konfliktusa nélkül. II. Frigyes egyszerre volt német király, német-római császár és szicíliai király, így birtokai és hatalmi helyzete délről és északról is nyomást gyakorolt a pápai területekre. A pápaság szempontjából különösen veszélyesnek tűnt, hogy a császár itáliai politikája korlátozhatta a Szentszék önálló mozgásterét.
A konfliktus már IX. Gergely pápa idején kiéleződött. Gergely 1239-ben kiközösítette Frigyest, majd 1241-ben zsinatot akart összehívni Rómába a császár ügyének rendezésére. Frigyes azonban katonai eszközökkel akadályozta a zsinatot: flottája elfogott több főpapot, akik a római zsinatra tartottak. Ezt a későbbi lyoni eljárásban IV. Ince a császár egyik legsúlyosabb vétkének tekintette.
IV. Ince 1243-ban lett pápa. Kezdetben tárgyalásokkal próbálta rendezni a császárral fennálló konfliktust, de a megegyezés elmaradt. A pápa 1244 végén Lyonba menekült, amely kívül esett Frigyes közvetlen hatalmi körén, és alkalmasabb helyszínnek tűnt egy olyan zsinat számára, amelyen a császár befolyásától kevésbé kellett tartani. IV. Ince 1245. január 3-án hívta össze a zsinatot.
Jeruzsálem elvesztése és a Szentföld ügye
A zsinat egyik fontos előzménye Jeruzsálem 1244-es elvesztése volt. A város korábban II. Frigyes diplomáciai úton elért, vitatott megállapodása révén került ismét keresztény kézre, de 1244-ben a muszlim erők elfoglalták. A hír súlyos megrendülést okozott Nyugaton, és újabb keresztes vállalkozás gondolatát erősítette.
A lyoni zsinat ezért a Szentföld ügyét is tárgyalta. A rendelkezések egyházi jövedelmekre kivetett támogatást irányoztak elő, amelyet a Szentföld megsegítésére és új keresztes vállalkozás előkészítésére kellett fordítani. Ezt nem szabad összekeverni az ötödik keresztes hadjárattal, amely már 1217 és 1221 között lezajlott. A lyoni zsinat rendelkezései inkább ahhoz a keresztes mozgalmi háttérhez kapcsolódtak, amelyből később IX. Lajos francia király keleti vállalkozása, a hetedik keresztes hadjárat bontakozott ki.
A Latin Császárság helyzete
A negyedik keresztes hadjárat után 1204-ben létrejött Latin Császárság a 13. század közepére súlyos katonai és pénzügyi helyzetbe került. A Nikaiai Császárság, a bolgárok és más regionális hatalmak fokozatosan szorították vissza a latin uralmat. II. Balduin latin császár személyesen is megjelent a lyoni zsinaton, hogy támogatást kérjen birodalma számára.
A zsinat rendelkezései anyagi támogatást irányoztak elő a konstantinápolyi latin császárság számára. A források szerint a javadalmasoktól meghatározott egyházi jövedelmeket kívántak e célra fordítani, különösen azok esetében, akik javadalmaikból jövedelmet húztak, de ténylegesen nem tartózkodtak ott. Ez a rendelkezés a keleti latin jelenlét fenntartását szolgálta, de a Latin Császárság hosszú távú megmentésére nem bizonyult elegendőnek.
A mongol fenyegetés
A zsinat másik fontos történeti hátterét a mongolok európai előrenyomulása adta. 1241–1242-ben a mongol hadak súlyos pusztítást okoztak Kelet-Közép-Európában, különösen Magyarországon. A tatárjárás híre Nyugat-Európában is nagy félelmet keltett, és felvetette a védekezés, a diplomáciai kapcsolatfelvétel és a missziós tájékozódás kérdését.
A lyoni zsinat a mongol fenyegetést az egyház egyik nagy „sebéként” tárgyalta. A pápa és a zsinat a keresztény területek védelmét, a várak és megerősített városok szerepét, valamint a mongolokkal kapcsolatos tájékozódást is fontosnak tekintette. A zsinat korának diplomáciai hátteréhez tartozott az is, hogy a pápaság követeket küldött a mongolokhoz, köztük Giovanni da Pian del Carpine ferences szerzetest.
Összehívása és résztvevői
IV. Ince 1245. január 3-án hívta össze a zsinatot. A meghívólevelekben a pápa több fő kérdést jelölt meg: az egyház helyzetének rendezését, a Szentföld megsegítését, a keleti latin birodalom támogatását, a mongolok és más ellenségek elleni védekezést, valamint az egyház és II. Frigyes császár közötti ügy eldöntését.
A résztvevők számáról a források eltérő adatokat közölnek. A leggyakrabban elfogadott adat szerint kb. 140–150 püspök vett részt a zsinaton, továbbá három latin pátriárka, apátok, rendi elöljárók, egyházi és világi követek. Más krónikák nagyobb számokat közölnek, de ezek értelmezése bizonytalan. A résztvevők jelentős része Franciaországból, Hispániából, Itáliából és Angliából érkezett; a német és szicíliai főpapok jelenléte korlátozott volt, részben Frigyes tiltása és az utazási veszélyek miatt.
A zsinaton jelen volt II. Balduin latin császár, VII. Rajmund toulouse-i gróf, IV. Rajmund Berengár provence-i gróf, valamint több keleti latin egyházi méltóság. II. Frigyest Suessei Taddeo, latinul Thaddaeus de Suessa képviselte, aki udvari bíróként és jogászként a császár védelmét látta el.
A zsinat lefolyása
A megnyitás és az „egyház öt sebe”
A zsinat előkészítő ülése 1245. június 26.-án volt. Az első ünnepélyes ülést június 28-án tartották a lyoni Saint-Jean-székesegyházban. A liturgikus megnyitón a Veni Creator Spiritus és a litánia hangzott el, majd IV. Ince pápa beszédet mondott.
A pápa beszédének központi képe az „egyház öt sebe” volt. Ezek a következők voltak: a klérus és a hívek bűnei, Jeruzsálem elvesztése, a Latin Császárság veszélyeztetettsége, a mongolok pusztítása és II. Frigyes császár egyházellenesnek minősített fellépése. A kép egyszerre szolgált lelkipásztori, politikai és retorikai keretként: a pápa az egyház egészét érintő válságok sorába illesztette a császár ügyét is.
Az első ülésen felolvasták Frigyes korábbi ígéreteit és kiváltságleveleit, majd megkezdődött a császár elleni vádak tárgyalása. Suessei Taddeo védte urát, és halasztást kért, hogy Frigyes személyesen vagy részletesebb válasszal jelenhessen meg. A pápa a francia és angol királyi követek kérésére időt adott a védelemnek.
A második ülés
A második ünnepélyes ülést július 5-én tartották. Ekkor a császár ellen újabb vádak hangzottak el, különösen az egyházi személyekkel szembeni erőszak, a püspökök elfogása és az egyházi jogok megsértése miatt. Taddeo ismét védte Frigyest, és hangsúlyozta, hogy senkit sem szabad meghallgatás nélkül elítélni, különösen eretnekség vádjában.
A zsinati források alapján Taddeo jogilag felkészült védelmet adott elő, de nem tudta elhárítani azokat a súlyos vádakat, amelyek a főpapok elfogására, a pápai területek megszállására és a korábbi eskük megszegésére vonatkoztak. IV. Ince további halasztást engedélyezett, és a harmadik ülést július 17-re tűzte ki.
A harmadik ülés és II. Frigyes letétele
A harmadik ünnepélyes ülésre július 17-én került sor. Frigyes nem jelent meg. II. Balduin latin császár, VII. Rajmund toulouse-i gróf és Berthold aquileiai pátriárka is közbenjárt érte, de sikertelenül. Taddeo a császár nevében egy jövőbeli pápához és egy szélesebb általános zsinathoz fellebbezett, ezt azonban IV. Ince elutasította.
A pápa ezután kihirdette a Frigyest elítélő bullát. A dokumentum négy fő vádcsoportot emelt ki: esküszegést, a béke megsértését, szentségtörést és eretnekség gyanúját. A bulla Frigyest méltatlannak nyilvánította a császári és királyi méltóságokra, feloldotta alattvalóit hűségesküjük alól, és felszólította a német fejedelmeket új uralkodó választására. Szicília ügyében a pápa fenntartotta a Szentszék döntési jogát, mivel a Szicíliai Királyságot pápai hűbérnek tekintette.
A döntést kb. 150 püspök írta alá, és a pápa a domonkosokra és a ferencesekre bízta kihirdetését. A határozat végrehajtása azonban nehéznek bizonyult: Frigyes elutasította a döntés érvényességét, továbbra is jelentős politikai és katonai erővel rendelkezett, és a pápaság nem tudta azonnal érvényesíteni a letételt.
II. Frigyes elítélése
A zsinat legismertebb döntése II. Frigyes letétele volt. A bulla szerint Frigyes többször megszegte a pápaságnak tett esküit, nem tartotta meg a korábbi békemegállapodásokat, elfogatta a római zsinatra tartó főpapokat, és olyan magatartást tanúsított, amely miatt eretnekség gyanújába esett. A dokumentum különösen súlyosnak tekintette a pápai követek, bíborosok és püspökök elfogását, valamint a Szentszék birtokai elleni fellépést.
A bulla retorikája erőteljesen pápai jogi és teológiai szemléletű. IV. Ince a pápai hivatalból fakadó lelki bírói tekintélyre hivatkozott, és úgy érvelt, hogy a keresztény uralkodó súlyos bűnei az egész egyházat érinthetik. A döntés mögött a középkori politikai teológia egyik legvitatottabb kérdése állt: meddig terjed a pápa lelki hatalma a világi uralkodók felett, különösen akkor, ha az uralkodót egyházi bűnökkel vagy az egyház elleni erőszakkal vádolják.
Frigyes és hívei a döntést pápai túlkapásnak tekintették. Szerintük a császár legitimitása elsősorban a német fejedelmi választásból és a birodalmi jogrendből fakadt, nem a pápai jóváhagyásból. A pápai oldal viszont azzal érvelt, hogy Frigyes többszöri kiközösítése, esküszegése, a főpapokkal szembeni erőszaka és a Szentszék elleni fegyveres fellépése miatt elveszítette uralkodásának erkölcsi-jogi alapját.