A doo-wop zenei stílus, vokális alapú rhythm and blues (illetve, késői periódusában, a rockzenével is összeforrt), amelyet afroamerikai közösségek hoztak létre az 1940-es években. Nevét legkönnyebben felismerhető jellegzetességéből nyerte, ti. hogy egyes sztenderd blues/rock hangszerek sávjait (akár többet vagy a capellaszerűen az összeset is) előszeretettel helyettesíti vokális, emberi hangokból álló sávokkal (pl. a bőgő hangját a duh-duh-duh ... szavak ritmikus éneklésével, nagyjából innen nyerte a stílus a nevét is). Népszerűségének fénykorát az 1950-es és az 1960-as évek elején élte (mivel ez a „klasszikus” amerikai rock and roll korszaka, az utóbbi stílus erősen rányomta a bélyegét a doo-wop jellegű slágerlistás dalokra is, így sokan, leegyszerűsítően, a r'n'r alműfajának kategorizálják.Encyc. Britannica Online: Doo-Wop ).. Megj.: kínai nyelvű vagy halott link. A stílus gyökerei az Egyesült Államok nagyobb ipari városaiból származnak, mint pl.: New York, Philadelphia, Chicago, Baltimore, Newark és Pittsburgh, valamint ahol nagyobb afroamerikai közösségek éltek, ilyen volt pl. Los Angeles.
Örökzöldnek és/vagy maradandó jelentőségűnek (és egyben tipikusnak) tekinthető doo-wop slágerek az 1939-ből datálható és a köztudatba (slágerlisták, filmzenék) periodikusan visszatérő Lion Sleeps Tonight c. dal, a The Platters együttes Only You c. dala; valamint az 1934-ben blues balladaként keletkezett, de örökzölddé a The Marcels 1961-es pörgős feldolgozásával vált Blue Moon. Freddie Mercury feldolgozása (1987) mentette meg a feledéstől a The Platters The Great Pretender c. dalát (1955), Diana Ross 1981-ben pedig a Why Do Fools Fall in Love? c. dalt a Frankie Lymon & the Teenagerstől (1956).
Nevének eredete
Az 1950-es években erre a leginkább vokális csoportzeneként meghatározható zenei stílusra a sokkal általánosabb „rock and roll” vagy az R&B elnevezést használták. A doo-wop kifejezés nyomtatásban legelőször 1961-ben a Chicago Defenderben jelent meg, a rajongók elnevezése alapján. A hanglemezboltok 1964 után kategorizálni kezdték az akkor már befejezettnek tekinthető doo-wop korszakot, amelyet kezdetben „régi városi zene”-ként csoportosítottak, mivel nagyobb városokból indult el ez a fajta zene, de ez a megnevezés nem terjedt el igazán.
Az bizonytalan, hogy melyik hanglemezfelvétel tartalmazta először a „doo-wop” kifejezést: a Los Angeles-i „Carlyle Dundee & The Dundees” 1954-es Never kórusa énekli, a The Rainbows 1955-ös „Mary Lee” dalában is hallható a „do wop de dadda” és a The Five Satins 1956-ban kiadott „In the Still of the Night” c. számában már a „doo-wop, doo-wah” refrént éneklik.
Gus Gossert rádiós lemezlovasnak is tulajdonítják a megnevezést, aki először az 1970-es évek elején használta. Később ezt Gossert cáfolta: „a doo-wop kifejezést mások is használták előttem ennek a fajta zenének a megkülönböztetésére Kaliforniában.”
Később, amikor ilyen stílusú lemez-összeállításokat kezdtek árusítani, ezek már a „doo-wop” névvel szerepeltek és ez használatos ma is.
A doo-wop stílus kialakulása thumb|250px|A The Quotations (Pittsburgh, 2010 május)
Az afroamerikai vokális zene egyik legrégibb felvétele az Ink Spot 1939-es „My Prayer” című dala. Többen ezt a tekintik a legrégibb ismert doo-wop felvételnek. A vokális csoportzene az 1930-as és 1940-es években a templomi gospel kórusok előadásmódjával mutat hasonlóságot, akik szerelmi témájú dalokat is énekeltek. Gyakran felléptek a nagyvárosok utcáin, általában 3–6 fős csoportokban és gyakran 3–6 szólamban énekeltek. A doo-wop hangzás a többszólamúságon alapul, és mivel nem használtak hangszereket az utcai énekléshez, a zene csak emberi hangokon, „a capella” szólalt meg.
Az énekesek gyakran hangszereket utánoztak a hangjukkal, innen származik az egész stílus elnevezését adó refrén is. Később ez a név a vokális éneklést is jellemezte. A The Ravens (1950) „Count Every Star” dalában emberi hangokkal („doomph”) nagybőgőt utánoztak. Később a The Orioles az „It’s Too Soon to Know” (1948) és a „Crying in the Chapel” (1953) c. dalaival fejlődött a stílus tovább. 1951-től már az első slágerek is megjelentek: The Larks – „My Reverie”, The Mello „Moods”, „Where Are You?”, The Swallows – „Will You Be Mine”. A korszak leghíresebb doo-wop együttesei: The Marcels, The Coasters, The Drifters, The Moonglows, Clovers, Little Anthony and the Imperials, The „5” Royales, The Flamingos, The Dells, The Cadillacs, The Midnighters and a The Platters.
A korai doo-wop dalok a gospelhez hasonlóan lassúak, bánatosak. Az ötvenes évekre a zene jellegzetességei formát öltöttek: meghatározóvá vált a kórus és a többszólamúság. 1953-ban Alan Freed lemezlovas fekete zenéket kezdett népszerűsíteni a fehér közönségnek, például a The Spanielst, The Coronetst, a The Moonglowst és a The Flamingost, akiknek „Golden Teardrops” dala a stílus klasszikusává emelkedett. Ekkor már a doo-wop a népszerűsége csúcsán volt.
1956 a doo-wop művészek nagy áttörése
1956-ban az egyik legfontosabb zenei esemény, hogy a Frankie Laine tévéshowban fellépett Frankie Lymon and The Teenagers együttes, és ezt az eseményt az egész USA-ban közvetítették. Ekkor a műsorban még Frankie Laine rock and roll-nak nevezte a műfajt. Az országos ismertséget adó műsor után sokszor szerepeltek slágerlisták élén doo-wop számok. A rock and rollal való összevetés annyiban jogos, hogy mindkét stílus párhuzamosan, nagyjából ugyanakkor alakult ki a bluesból, és egymás hatása alól nyilván nem vonhatták ki magukat; így különösen az ötvenes évek közepétől keletkezett sok (habár közel sem az összes) doo-wop dal a hangszereléstől (illetve annak hiányától) eltekintve, alig megkülönböztethető az ugyanabban az időben keletkezett rockabilly-slágerektől.
Frankie Lymon és zenekara volt akkoriban, akik egy úgynevezett új kategóriát hoztak létre, mégpedig a „kölyök doo-wop-ot”. Ugyan az együttesben idősebbek is játszottak, viszont a szólóénekesek tízes éveinek elején járó kamaszok voltak. Egy évvel később 1957-ben Frankie Lymon öccsének (Lewis Lymon) zenekara a Teenchords több sikeres dalt vitt lemezre. Közülük említhetjük pl: a „Honey Honey”, „I'm so happy” és a „Your last chance” c. számokat.
1958-tól ismét az idősebb énekesek kerültek a középpontba, pl. A „Silhouettes” c. 1957-es dal a The Rays előadásában. 1958-ban a The Monotones együttes „Book of love” c. száma lett nagy sláger. Az eddig megszokott fekete énekesek mellett megjelentek a fehérek is. Az 1957-es év másik nagy sikere a The Del-Vikings zenekar és annak két nagy slágere, a „Whispering Bells” és a „Come Go With Me”. Ebben a formációban már fehér és fekete énekesek is voltak.
Létrejöttek a csak fehérekből álló doo-wop együttesek, közülük említhetjük pl. a The Diamonds és Hello Kings-et 1956-ban. A The Diamonds-hoz olyan nagy sláger köthető, mint a „Little Darlin”. 1960-ban a Skyliners „This I swear” c. száma volt nagy siker. Később egyre több olasz származású énekes jelent meg és ez a dalaikban is éreztette hatását.
Az olasz – amerikai doo-wop
1959 és 1964 között az úgynevezett olasz doo-wop volt a sláger. Igen tehetséges, olasz származású énekesek uralták a műfajt. Ők is olyan nagy városból jöttek, mint New York (Bronx, Brooklyn). Hasonlóan a feketékhez, szintén nagyon vallásosak voltak. Első fellépéseiknek többek között a templomok adtak helyet. Legsikeresebb együttesek: Dion and the Belmonts „A Teenager in Love” (1958), The Capris „There’s A Moon Out Tonight” (1960), The Elegants, Thy Mystics, The Duprees és a Vito & The Salutations.
A stílus hanyatlása
A doo-wop csúcspontja kb. 1961-ben lehetett, amikor megjelent a The Marcels Blue Moon'' c. száma. A műfaj egészen a brit invázióig sikeres maradt. A beat-korszakkal kezdődő modern pop-rock zene azonban kiszorította a slágerlistákról, és rétegzenévé tette ezt a stílust, a kezdődő gitármánia (időnként kvázi gitárfetisizmus) évtizedeiben (60-as, 70-es évek) a minimalistább és vokális doo-wop-slágerek már fölösleges és komikus régieskedésnek tűntek, a kisebb és független lemezkiadók vagy tönkrementek, vagy beszüntették a stílussal való foglalkozást, mivel a hatvanas évek végén még bőszen kiadott doo-wop válogatásalbumok már többnyire biztos anyagi veszteséget jelentettek.
Lemezfelvételek
Zenetörténészek kb. 30 ezerre teszik az 1939 és 1964 között megjelent doo-wop zenék számát. Ezeket a felvételeket többnyire 45 és 78 rpm lemezeken jelentették meg. A rádióadókat doo-wop dalok sokasága árasztotta el az 1950-es években, ennyi dalt lehetetlenség is lett volna lejátszani. Számos dal csak egészen minimális példányszámban került gyártásra. Emiatt van, hogy a napjainkban is megjelenő válogatáslemezeken akár valóságos ritkaságokra lehet ráakadni. Doo-wop stílusú előadók
The Admirals Big Doo Wopper The Blue Jays The Cadets The Cadillacs The Calvanes The Cardinals Gene Chandler The Channels The Charts The Chords The Cleftones The Coasters The Clovers The Cool Breezers The Crests The Crows The Crew-Cuts Danny & the Juniors The De'bonairs The Dell Kings The Dells The Del-Vikings Dion and the Belmonts The Dominoes The Dreamlovers The Duprees The Drifters The Du Droppers The Dukays (Gene Chandlerrel) The Edsels The El Dorados The Equallos The Falcons The Five Blue Notes The Five Buddies The Five Chances The Five Discs The Five Echoes The Five Keys The Five Royales The Five Satins The Flamingos The Flairs The Fleetwoods The Goldentones Shirley Gunter & The Queens The Harptones The Heatbeats Bobby Day & The Hollywood Flames The Ink Spots Robert John The Kings Men The Kodaks The Kool Gents (Dee Clarkkal) The Larks Lee Andrews & the Hearts Little Anthony and the Imperials Little Caesar & the Romans Willie Logan and the Plaids Frankie Lymon & The Teenagers Lewis Lymon & The Teenchords The Majors The Marcels Marvin And Johnny The Mello-Kings The Mello-Moods Hank Ballard & The Midnighters The Mills Brothers The Moonglows The Monotones The Nutmegs The Olympics The Orioles The Parliaments The Penguins The Persuasions The Platters The Ravens The Ray-O-Vacs The Regents The Robins Rosie and the Originals The Royals Jack Scott Shep and the Limelites The Sheppards The Silhouettes The Skarlets The Skyliners The Spaniels The Solitaires The Stereos The Students The Temptations The Tokens Toby Beau The Turbans The Velvetones The Vocaleers Otis Williams and the Charms Maurice Williams and the Zodiacs
Jegyzetek
Fordítás
Források https://web.archive.org/web/20110629053820/http://doowop.hu/tortenet.htm
Kategória:Zenei stílusok Kategória:R&B-stílusok