A vienne-i zsinat a római katolikus egyház által 15. egyetemes zsinatként számon tartott középkori zsinat volt, amelyet V. Kelemen pápa a Regnans in caelis kezdetű bullával 1308. augusztus 12-én hirdetett meg Poitiers-ben. A tanácskozást eredetileg 1310. október 1-jére tervezték, de a templomos lovagrend ügyében folytatott európai vizsgálatok elhúzódása miatt elhalasztották. A zsinat végül 1311. október 16. és 1312. május 6. között ülésezett a délkelet-franciaországi Vienne városában.
A zsinat összehívását erősen befolyásolta IV. Fülöp francia király politikai nyomása, különösen a templomos lovagrend ügyében. A tanácskozás azonban nem kizárólag a templomosok peréről szólt. V. Kelemen az első ülésen három fő ügyet jelölt meg: a templomos lovagrend ügyének rendezését, a Szentföld megsegítését, valamint az egyház reformját. A zsinat emellett dogmatikai és kánonjogi döntéseket is hozott: tanított az értelmes lélekről mint az emberi test lényegadó formájáról, foglalkozott a keresztség hatásával, szabályozta a ferences szegénységi vitát, elítélte a beginák és begárdok egyes tételeit, fellépett az uzsora ellen, korlátozni igyekezett az inkvizítori eljárási visszaéléseket, és Ramon Llull, latin nevén Raimundus Lullus missziós programjával összhangban keleti nyelvi tanszékek létesítéséről rendelkezett.
A zsinat legismertebb döntése a templomos lovagrend megszüntetése volt. V. Kelemen a Vox in excelso bullában nem mondta ki a rend egészének kollektív eretnekségét formális bírói ítélettel, hanem pápai kormányzati intézkedéssel szüntette meg a templomos lovagrendet 1312. március 22-én, erős francia királyi nyomás alatt. A bullát a zsinat második ülésén, április 3-án hirdették ki. A rend vagyonát az Ad providam bulla május 2-án főszabályként a johannita lovagrendnek juttatta, nem pedig IV. Fülöpnek vagy egy új, francia királyi befolyás alatt álló rendnek.
Elnevezése és történeti státusza
A zsinat neve a Rhône menti Vienne városáról származik. A település a zsinat idején nem tartozott közvetlenül a Francia Királysághoz, bár a tanácskozás francia politikai környezetben, IV. Fülöp erős befolyása mellett zajlott. A katolikus hagyomány a vienne-i zsinatot a második lyoni zsinat után és a konstanzi zsinat előtt tartja számon az egyetemes zsinatok sorában.
A zsinat egyetemes jellegét a katolikus egyház pápai összehívásából, egyetemes egyházi tárgyából és későbbi kánonjogi recepciójából vezeti le. Történeti értelemben ugyanakkor a zsinat nem volt olyan széles képviseletű, mint a nagy lateráni zsinatok. A meghívottak köre válogatott volt; a források szerint nem minden püspököt hívtak meg személyesen, és sokan képviselő útján vehettek részt.
A zsinati akták jelentős része elveszett vagy csak későbbi kánonjogi szöveghagyományban maradt fenn. A zsinathoz kapcsolt dokumentumok száma és pontos státusza ezért forráskritikai kérdés. A modern zsinati kiadások általában megkülönböztetik a templomosokra vonatkozó pápai bullákat, a Szentfölddel kapcsolatos rendelkezéseket, valamint a zsinati konstitúciókat. A konstitúciók közül nem mindegyiknél állapítható meg azonos biztonsággal, hogy pontosan milyen formában és milyen zsinati jóváhagyással került kihirdetésre.
Történeti háttér
A pápaság és IV. Fülöp konfliktusának öröksége
A vienne-i zsinat közvetlen politikai hátterét a 13. század végének pápai–francia konfliktusa adta. VIII. Bonifác pápa és IV. Fülöp francia király viszonya különösen élesen megromlott az egyházi javak adóztatása, a királyi és egyházi joghatóság határai, valamint a pápai tekintély kérdése miatt. A konfliktus az 1303-as anagni eseményekben csúcsosodott ki, amikor a pápa francia és itáliai ellenfelei fegyveres nyomást gyakoroltak rá. Bonifác röviddel ezután meghalt.
V. Kelemen, eredeti nevén Bertrand de Got, 1305-ben lett pápa. Francia földön maradt, majd a pápai udvar Avignonba költözésével kezdetét vette az avignoni pápaság időszaka. Bár Avignon nem a francia király közvetlen uralma alatt állt, földrajzi és politikai közelsége miatt a pápaság különösen erős francia befolyásnak volt kitéve. A vienne-i zsinat e helyzet egyik legfontosabb példája: a pápa megőrizte saját jogi döntési szerepét, de IV. Fülöp nyomása a templomosok ügyében meghatározó tényező volt.
IV. Fülöp a templomosok ügyét részben a királyi tekintély, részben a pápasággal való korábbi konfliktusai, részben pedig pénzügyi és politikai érdekei összefüggésében kezelte. A templomosok elleni eljárás ezért nem választható el a francia királyság központosító politikájától és a késő középkori egyház–állam viszony feszültségeitől.
A templomos lovagrend helyzete
A templomos lovagrend az első keresztes hadjárat után alakult ki, eredetileg a szentföldi zarándokok védelmére. A rend a 12–13. században jelentős katonai, gazdasági és pénzügyi intézménnyé vált. A Szentföld elvesztése, különösen Akkó 1291-es eleste után azonban a katonai rendek szerepét Nyugaton egyre többen vitatták. A templomosok gazdagsága, pénzügyi szolgáltatásai és pápai kiváltságai egyszerre keltettek tiszteletet, irigységet és gyanút.
1307. október 13-án IV. Fülöp utasítására Franciaországban tömegesen letartóztatták a templomosokat. A vádak között szerepelt Krisztus megtagadása, a keresztre köpés, bálványimádás, erkölcsi visszaélések, titkos beavatási szertartások és eretnekség. A vallomások jelentős részét kínvallatással vagy súlyos nyomás alatt szerezték, ami már a kortársak körében is kérdésessé tette bizonyító erejüket. A francia eljárások eredményei élesen eltértek több más ország tapasztalataitól, ahol a templomosok kollektív bűnösségét nem találták bizonyítottnak.
V. Kelemen kezdetben óvatosan járt el. Pápai vizsgálatot rendelt el, és különbséget tett az egyes templomosok személyes ügyei, valamint a rend mint intézmény megítélése között. Az egyes tagok ügyét helyi egyházi eljárások és tartományi zsinatok vizsgálták, míg a rend egészéről a vienne-i zsinatnak kellett döntenie.
A Szentföld és a keresztes terv
A zsinat második nagy témája a Szentföld megsegítése volt. Akkó 1291-es eleste után a szárazföldi keresztes államok megszűntek, és a pápaság új formában próbálta megszervezni a Szentföld visszaszerzésére vagy megsegítésére irányuló vállalkozást. A katonai rendek jövője, a templomosok sorsa és a keresztes hadjárat kérdése ezért összekapcsolódott.
A zsinaton különböző elképzelések merültek fel. Egyesek a keleti hadjáratot, mások először a Granada elleni ibériai támadást tartották célszerűnek, hogy a muszlim hatalmakat két irányból lehessen gyengíteni. A zsinat végül általánosan elfogadta, hogy keresztes vállalkozásra szükség volna, és ennek finanszírozására hat évre egyházi tizedet rendelt el az egyházi jövedelmekre. A részletes és sikeresen végrehajtott haditerv azonban nem alakult ki.
Egyházreform és kánonjogi kérdések
A zsinat harmadik nagy témája az egyház reformja volt. V. Kelemen felszólította a püspököket, hogy írják össze az egyházmegyéikben tapasztalt visszaéléseket és jogsérelmeket. A beérkezett panaszok két fő csoportba rendeződtek: egyrészt világi hatóságok részéről érték sérelmek az egyházi szabadságot, másrészt a pápai kiváltságok és mentességek helyi alkalmazása nehezítette az egyházmegyei kormányzást.
A reformkérdések közé tartoztak a klerikusok kiváltságai, az egyházi javak védelme, a püspöki joghatóság, a szerzetesi kiváltságok, a koldulórendek helyzete, az inkvizítori eljárások szabályozása, valamint az uzsora kérdése is. A zsinat több rendelkezése később XXII. János pápa által kihirdetett kánonjogi gyűjteménybe, a Clementinae néven ismert dekretálisgyűjteménybe került.
Összehívása és résztvevői
V. Kelemen a zsinatot a Regnans in caelis kezdetű bullával hirdette meg 1308. augusztus 12-én. A tanácskozás eredetileg 1310. október 1-jén kezdődött volna, de a templomosokkal kapcsolatos európai vizsgálatok elhúzódása miatt a pápa a megnyitást 1311-re halasztotta.
A résztvevők számát a források nem teljesen azonosan adják meg. A zsinat megnyitásakor jelen volt 20 bíboros, 4 pátriárka, kb. 100 érsek és püspök, továbbá apátok, perjelek és követek. A magyar egyháztörténeti összefoglalók szerint a meghívás nem volt általános: 231 kiválasztott egyházi személy kapott meghívást, közülük sokan személyesen jelentek meg, mások képviselőt küldtek.
A zsinat munkája nem kizárólag teljes ülésen zajlott. Fontos szerepet kapott a pápa és a bíborosok tanácsa, valamint az a bizottság, amelyet a zsinati atyák közül választottak ki a templomosok ügyének és a reformjavaslatoknak a vizsgálatára. Ez a munkamódszer részben a tárgyalt ügyek bonyolultságából, részben a templomosper politikai érzékenységéből következett.
A zsinat lefolyása
A zsinat első ülését 1311. október 16-án tartották. V. Kelemen beszédében a templomosok ügyét, a Szentföld megsegítését és az egyház reformját jelölte meg a tanácskozás fő témáiként. A templomosokra vonatkozó bizonyítékok és vizsgálati anyagok feldolgozása hosszú időt vett igénybe, ezért a zsinat első hónapjaiban a teljes ülés helyett bizottsági és pápai tanácskozások játszottak nagyobb szerepet.
A zsinati atyák jelentős része óvatosabb eljárást kívánt a templomosok ügyében. Többen úgy vélték, hogy a rendet nem szabad kollektíven elítélni anélkül, hogy megfelelő védekezési lehetőséget kapna. Ez különösen azért volt fontos, mert a francia eljárásokban számos vallomás kínzás vagy súlyos nyomás alatt keletkezett. A kérdés 1312 elejére sem rendeződött teljesen, ezért a zsinat közben a Szentföld és az egyházreform ügyeivel is foglalkozott.
1312 márciusában IV. Fülöp Lyonban gyűlést tartott, majd Vienne-be érkezett. A francia király jelenléte és politikai súlya döntő módon befolyásolta a templomosok ügyének lezárását. A Vox in excelso bullát 1312. március 22-én adták ki, és a zsinat második ülésén, április 3-án hirdették ki. A zsinat harmadik ülésére május 6-án került sor; ekkor további konstitúciókat és rendelkezéseket hirdettek ki.
A templomos lovagrend ügye
A vádak és a vizsgálatok
A templomosok elleni vádak a korabeli eretnekségi, erkölcsi és rituális vádpontok széles körét ölelték fel. A vádak között szerepelt Krisztus megtagadása, a keresztre köpés vagy annak meggyalázása, bálványimádás, obszcén beavatási szertartások, szexuális vétségek, valamint titkos tanok követése. A rendet azonban nem egységesen ítélték meg Európa különböző részein. Franciaországban és a francia befolyás alatt álló területeken több elmarasztaló vallomás született, máshol viszont a bizonyítékok jóval gyengébbek voltak.
A modern történetírás általában óvatosan kezeli a vallomásokat. A kínvallatás, a királyi propaganda és a politikai nyomás jelentősen rontotta a bizonyítékok értékét. Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes templomos minden vádpontban ártatlan volt, de a rend egészének kollektív, intézményes eretneksége nem volt olyan módon bizonyított, ahogyan azt IV. Fülöp politikai érdeke megkívánta volna.
Nemzetközi eltérések a templomosok megítélésében
A templomosok elleni eljárás nem minden országban vezetett azonos eredményre. Franciaországban a királyi hatalom, az előzetes letartóztatások és a kínvallatás erősen befolyásolta a vallomásokat, míg más területeken a templomosok kollektív bűnösségét kevésbé vagy egyáltalán nem találták bizonyítottnak. Az Ibériai-félszigeten a katonai rendek a reconquista miatt továbbra is fontos szerepet töltöttek be, ezért a templomos vagyon és személyi állomány kezelése gyakran sajátos helyi megoldásokhoz vezetett.
Portugáliában a templomos hagyomány nagy része később a Krisztus-rend keretében folytatódott, míg Aragónia területén a Montesa-rend jött létre a templomos örökség kezelésére. Ezek az eltérő megoldások jól mutatják, hogy a vienne-i döntés egyetemes egyházi keretben született, de végrehajtása a helyi politikai és katonai viszonyoktól is függött.
A Vox in excelso és a rend megszüntetése