Timbuktu

Timbuktu a nyugat-afrikai Mali északkeleti részén található város. A település nagyjából 15 km-re fekszik a Niger folyótól északra.

Timbuktunak a 9. századig nem volt állandó lakossága, virágzásnak akkor indult, amikor a megváltozott kereskedelmi útvonalak a település környékére tevődtek át. Ezután fontos kereskedelmi gócpont lett: temérdek arany, só, elefántcsont és rabszolga cserélt gazdát a város falain belül. A 12. és a 13. században a Mali Birodalom része volt, majd a 14. században a Ghánai Birodalom része lett. A 15. század első felében a tuaregek vették át a hatalmat a város felett, ám az 1400-as évek második felében a Szongáj Birodalom kebelezte be. A hatalmi változások nem viselték meg különösképpen Timbuktut, fénykorában több mint 100 000 ember élt itt.

A város aranykora 1591-ben ért véget, amikor a marokkói Szádik megdöntötték a Mali Birodalom hatalmát. Ezután várost különféle törzsek tartották a kezükben, amíg a franciák el nem foglalták 1893-ban. A világháborúk után a gyarmati rendszer felbomlásával a város az 1960-ban megalakult Mali Köztársasághoz került. Napjainkban az elszegényedett várost gyakran sújtja aszály, és a közeli Niger folyó miatt árvíz is. Az egyik legfőbb bevételi forrást a turizmus képezi. 2012-ben a város a helyi tuareg lázadók által proklamált, nemzetközileg azonban nem elismert Azawad nevű szakadár állam uralma alá került, amelynek milicistái még a város kulturális emlékeiben is károkat okoztak. Az államot azóta a külföldi intervenciós csapatok és a pálfordulást tett lázadók visszafoglalták.

A város aranykorában sok muszlim tudós dolgozott Timbuktuban, ahol könyvtárat és egy híres muszlim egyetemet, a Sankore madrassah-ot is megalapították, ahol 20 000 diák tanulhatott. Ezek miatt Timbuktu a térség tudományos központjává lett. Sok nagy történetíró és utazó, mint Ibn Battúta és Leo Africanus is írt a városról, amely ezek által Európában nagy hírnévre tett szert, és gazdagsága valamint titokzatossága az utazók kedvelt célpontjává tette.

Története

Kezdetek Timbuktut a nomád tuaregek alapították a 10. század elején. Az évnek csak egy bizonyos szakaszában lakták, mivel az esős hónapokban a sivatagot járták. A száraz időszakban csak úgy juthattak vízhez, ha a Niger-delta közelében maradnak. De mivel a folyó vizét nem tudták közvetlenül fogyasztani, főként a szúnyoglárvák miatt, a folyótól távolabb kutakat ástak. Ilyen kút köré épült Timbuktu is. A neve is erre utal: Buktu kútja. A legenda szerint ugyanis egy Buktu nevű tuareg nő ásta ki az oázis első kútját, amelyre a város később rátelepült.

Állandó településként bélyegkép|300 px|balra|Egy 1400-as évek előtti szaharai kereskedőútvonalakat ábrázoló térkép. A képen több állam területe is ki van emelve, mint a XIII. század előtti Ghánai Birodalom és a XIII-XV. századig fennálló Mali birodalom. Sárgával a mai Niger van jelölve. A 11. században dzsennéi kereskedők különböző piacokat és állandó lakhelyeket hoztak létre a településen, hogy az találkozóhelyként szolgálhasson a tevékkel járó embereknek. Az itt tartózkodó nomádokat pedig iszlám hitre térítették, és olvasni tanították őket a Korán segítségével. Az iszlám előtt az itt élők egy mitikus vízi kígyót, az Ouagadou-Bidát imádták, amely hitük szerint a Niger folyóban lakozott. A Ghánai Birodalom felemelkedésével számos nyugat-szaharai kereskedőút jött létre Timbuktutól délre. A kereskedőutakon rengeteg só érkezett a mediterrán Észak-Afrikából, amelyért nyugat-afrikai aranyat, elefántcsontot és rabszolgát adtak el. Mikor 1500 környékén új aranybányákat fedeztek fel Bure környékén, a kereskedőutak északabbra tolódtak Timbuktu felé. Ez a fejlemény tette Timbuktut gazdag, virágzó várossá, ahova hatalmas tevekaravánok és megrakott hajók szállítani kezdték a sokféle árut.

A Mali Birodalom uralma alatt bélyegkép|250 px|Nyugat-Afrika 1350-ben. bélyegkép|250 px|Nyugat-Afrika 1530-ban. A 12. században, mikor a Sosso Birodalom uralkodója, Soumaoro Kanté megszállta a Ghánai Birodalom megmaradt részeit, muszlim tudósok tucatjai menekültek és rejtőztek el Timbuktuban. Jelenlétük megszilárdította az iszlám hitet, és elősegítette Timbuktut az iszlám oktatás központjává tenni. Megalapult a Sankore Egyetem és 180 Korániskola is.Timbuktu történelme, Mali - Timbuktui Oktatási Alapítvány Mikor 1321-ben I. Musa, mali uralkodó visszatért mekkai zarándoklatából, elrendelte Timbuktu Mali Birodalomhoz való csatolását. A város békésen a birodalom uralma alá került, majd egy királyi palota építésébe kezdek I. Musa számára. A király tudós követői számára elrendelte a Djinguerber mecset megépítését, amely a tanulás középpontjává vált. Az 1375-ben Abraham Cresques legjelentősebb művében, a Katalán Atlaszban elsőként tüntette fel Timbuktut, mint észak-afrikai kereskedelmi központot. Ez irányította Európa figyelmét a városra, ahova több híres felfedező is indult a város megismerése végett.

Tuareg és Szongai uralom A 15. század első felében a Mali Birodalom hatalma erőteljesen csökkent, és végül a tuareg törzsek átvették a hatalmat a város felett, aminek élére egy berber kormányzót állítottak az 1430-as években. Ám 30 évvel később, a Songhay Birodalom erőteljes növekedésnek indult és végül 1468/69-ben beszippantotta Timbuktut is. A birodalom uralkodói, Szunni Ali Ber (1468–1492), Szunni Baru (1492–1493) és I. Aszkia Mohammad (1493–1528) elhozták a Szongai Birodalom és Timbuktu aranykorát. A város a birodalom fővárosával, Gaóval együtt, bizonyos autonóm pozícióba került. Ghadmesből, Awjidahból és számos Észak-Afrikából érkezett kereskedő itt gyűlt össze, hogy a sóért, ruhákért és lovakért cserébe aranyat vásárolhasson. 1591-ig a birodalom vezető pozícióját az Asskia-dinasztia töltötte be, az uralkodásuk utáni belső harcok Timbuktu kisebb hanyatlásához vezettek.

Marokkói hódítás bélyegkép|balra|200px|Ahmed Baba portréja. 1591. augusztus 17-én a Marokkó szultánja, Ahmad al-Mansur által küldött sereg elfoglalta Timbuktut. A hadsereg vezetője Mahmud B. Zarqun pasa volt, akinek a feladata az itteni aranybányák felkutatása volt. A marokkói uralom véget vetett a város autonómiájának, és erős gazdasági hanyatláshoz vezetett. 1593-ban hűtlenségre hivatkozva a szultán timbuktui tudósok tucatjait börtönözte be, végeztette ki vagy száműzte Timbuktuból, köztük a város legkiválóbb tudósát, Ahmed Babát is. Kénytelen volt Marrakeshbe költöznie, hogy az ottani marokkói tudós világ táborát erősítse. Később visszatérhetett Timbuktuba, ahol 1608-ban halt meg. A városnak a kegyelemdöfést a kereskedőutak jelentőségének csökkenése adta, a növekvő transzatlanti kereskedőutak miatt, amelyre legfőképpen a rabszolgakereskedelem tevődött át. Így Timbuktu igen elszigetelt településsé lett, lakossága nagy mértékben lecsökkent. A helyzetet a környékbeli törzsek támadásai is súlyosbították. A marokkóiak kezdetben sikeresen meg tudták védeni a várost, egészen egy 19. század eleji nagy invázióig, mikor a tuaregek kaparintották meg Timbuktut. 1813-ig tartott a tuareg uralom, ekkor a fulák vették át a hatalmat egészen 1840-ig. Nem tisztázott, hogy ekkor a tukulárok foglalták el a várost, vagy a tuaregek hódították vissza, de egy biztos: 1893-ban megérkeztek a franciák.Timbuktu korai történelme - The History Channel Classroom

Kapcsolat Európával bélyegkép|jobbra|200px|Mungo Park, az első európai, aki eljutott Timbuktuba. bélyegkép|200px|Egy 1855-ös térkép Timbukturól August Heinrich Petermann Geographische Mitteilungen című művéből. A térkép Heinrich Barth 1853-as timbuktui beszámolóján alapult. Annak hatására, hogy Leo Africanus első európaiként írt a városról a 16. század első felében, több európai felfedező és szervezet is nagy erőfeszítéseket tett, hogy eljuthasson Timbuktuba, és láthassa mesés gazdagságát. 1788-ban alakult meg az angol Afrikai Egyesület, amelynek fő célja Timbuktu megtalálása és a Niger folyó feltérképezése volt. Az egyesület fiatal felfedezőket szponzorált, akik vállalkoztak arra, hogy eljussanak Timbuktuba. Az egyik ilyen első felfedező, a fiatal skót Mungo Park volt. Mungo Park összesen két utat szervezett a város és a Niger folyó feltérképezésére (1795-ben és 1805-ben). Őt tartják az első európainak, aki elérte Timbuktut, ám mielőtt visszatérhetett volna Európába jelentéseivel, a mai Niger területén életét vesztette. 1824-ben a párizsi székhelyű Société de Géographie (Földrajzi Társaság) 10 000 frankot ajánlott fel annak az embernek aki elsőként eljut Timbuktuba és vissza is tér információival. A skót Gordon Laing 1826. augusztusában érte el a várost, de visszatérni már ő sem tudott, mivel a helyi muszlimok egy csoportja meggyilkolta, mert féltek a jövőbeli esetleges európai befolyástól. A francia René Caillié volt az első nyugati, aki vissza tudott jönni Timbuktuból. Utazása alatt muszlimnak álcázta magát, így tudta biztonságosan lebonyolítani a felfedezőútját. Hazatérte után el is nyerte a francia társaság díját. 1890 előtt még hárman jártak a városban, Henrich Barth 1853-ban, a német Oskar Leinz a spanyol Cristobal Benítezzel 1880-ban.

Robert Adams, egy afroamerikai tengerész azt állította, hogy már 1811-ben járt Timbuktuban mint rabszolga. Állítása szerint több hónapot töltött a városban miután hajótörést szenvedett az afrikai partoknál. 1813-ban beszámolt élményeiről Tanger városában, Marokkóban az angol konzulnak, aki 1816-ban publikált egy könyvet The Narrative of Robert Adams (Robert Adams elbeszélése) címen. Azonban kétségek maradtak afelől, hogy a tengerész elbeszélése igaz-e, és egyáltalán járt-e valaha Timbuktuban.

A francia gyarmatbirodalom részeként bélyegkép|balra|Francia Szudán zászlaja. Az 1884-es berlini konferencián hivatalosan is elkezdődött a versenyfutás az afrikai területekért. A 14. hosszúsági kör és a csádi Miltou közötti terület Franciaországhoz került. Ekkor Timbuktu névlegesen francia befolyás alá került, de a francia uralom még nem volt teljes. A befolyást azzal próbálták növelni, hogy egyezményeket kötöttek a helyi törzsi vezetőkkel, kormányt állítottak föl, és megpróbálták minél jobban hasznosítani a területet gazdaságilag. Végül 1893. december 28-án a franciák Boiteux főhadnagy vezetésével bevonultak Timbuktuba, amely ekkor Francia Szudánhoz tartozott. Ez a helyzet 1902-ig állt fönn, amikor egy rövid időre átszervezték az itteni kolóniákat, és a város Szenegambia és Niger nevezetű gyarmathoz került. Két évvel később, 1904-ben újabb közigazgatási változtatásokra került sor, és így Timbuktu Felső-Szenegál és Niger gyarmathoz került 1920-ig. Ekkor a gyarmat felvette régi nevét, és ismét Francia Szudán lett.

A II. világháború alatt bélyegkép|200px|Peter de Naumann a HMRC Vigilant parancsnokaként egy 1950 táján készült képen. A II. világháború alatt sok légiós toborzást tartottak Francia Szudánban, így több timbuktui légiós is csatlakozott Charles de Gaulle generálishoz harcolni a nácik által megszállt Franciaországban és a déli Vichy-Franciaországban.

Miután a cardiffi SS Allende elsüllyedt Nyugat-Afrika déli partjainál, 60 angol kereskedelmi tengerész a mai Sierra Leone fővárosában, Freetownban fogságba került. Két hónap múlva Timbuktuba szállították a foglyokat, ahol kettejük meg is halt. Az egyikük a 23 éves John Turnball Graham, a másikuk a 60 éves főmérnök, William Soutter. Őket egy helyben létesített európai temetőben temették el. Nyughelyük talán az anyaországtól legtávolabbi sírhely amelyet a Brit Nemzetközösségi Háborús Sírok Bizottsága (CWGC) gondoz.

Timbuktuban nem csak egyedül az SS Allende matrózai voltak foglyok. 1942-ben 52 angol katona került fogságba Timbuktuban miután hajójukat, az SS Critont két vichy-franciaországi hadihajó harcképtelenné tette. A foglyok között ott volt az angol földön nagy hírnevet szerzett Peter de Naumann is. Miután többen is megszöktek, beleértve Naumannt is, később visszatértek és elfoglalták a várost. Peter de Naumann még hónapokig Timbuktuban maradt bennszülöttek védelmét élvezve, majd hazatérte után mindenki így nevezte: a férfi Timbuktuból.

Mali Köztársaság