Kempelen Győző Rudolf Lajos (Pozsony, 1829. július 1.Keresztelése bejegyezve a pozsonyi Szent Márton rk. plébánia keresztelési akv. 338/1829. fsz. alatt. – Pest, 1865. április 6.)Pest-Kálvin téri református egyházközség halotti anyakönyve 59/1865. gimnáziumi tanár, hírlapíró. Tóth Riza férje.

Pályája

Kempelen Lajos és báró Wittorff Franciska fia. Iskoláit szülőhelyén végezte, ott lett tanító. 21 éves korában tűnt föl mint a Pesti Napló munkatársa. 1851 novemberében feleségül vette Tóth Riza írónőt. 1857–1858-ban a jászberényi gimnáziumban volt tanár. Miután nejét elvesztette, 1859. május 1-jén megindította és 1861. március 21-ig szerkesztette a Szegedi Híradót. Részt vett a közéletben, ugyanitt néhány tanügyi munkát adott ki. Szeged alkotmányos tiszti főjegyzője, Csongrád vármegye tiszteletbeli aljegyzője volt. Lapjával az alkotmányos eszméket szolgálta, de miután a politikába avatkozott, 1860. szeptember 7-én elfogták és Josefstadtba vitték. Szeged város közbenjárására kiengedték, október 26-án a fővárosba érkezett. 1861-től 1865-ig a Hon belső munkatársa volt. Pesten, szívbajban halt meg.

Költeményei és cikkei

A Hölgyfutárban (1851. költ., 1853. A Korz család, Dumas után ford., 1854. Szegedi mozaik, 1862. Tanuljunk a galamboktól, 1864. A pesti hölgyek bazárja, Hollán Ernőné, Békássy Antonia); a M. Sajtóban (1858. 82. sz. A külföld irodalmi termékei s a magyar irodalom, 1861. 36. sz. szini kritikák, 1862. 175. Hollósy Kornelia bucsúja a nemzeti színháztól júl. 29.); a Szegedi Hiradóban (1859. 18-70. sz. Magyar önkéntesek, regény, 39. sz. Népujsága, 50., 53. sz. Kazinczy-ünnepély Szegeden, 59., 60., 62. sz. Laczikonyha és a tápéi rét sat.); a Hazánkban (II. 1860. Jászság a török foglalá idejében 1565-1685), a M. Gazdában (1860. 5., 6., 35., 36. sz. A csongrádmegyei gazdasági egylet alapszabályai), a Gazdasági Lapokban (1861. 11. sz. A csongrádmegyei gazdasági egylet), a Honban (1861-62. a lap belföldi s ujdonsági rovatát vezette); az Anyák Hetilapjában (1861. beszély, Nőirodalmunk); a Divatcsarnokban (1861. Egy kis kirándulás); az Uj Nemzedékben (1862. 4. sz. Az irodalmi csoportosulás szüksége); a Vasárnapi Ujságban (1862. A pestiek kirándulása Triestbe, Az adelsbergi barlang), az Aradban (1863. 1-5., 8. sz. A lengyelek felkelése 1863-ban), programm értekezése a jászberényi gymnasium Értesítőjében (1858. Jászságban a törökök, korrajz). A Magyar Gazdasszonyok Hetilapjának (1863-65) főmunkatársa volt.

Munkái Utmutatás a hangoztatás útjáni olvasás-tanításhoz. Gartner Ferencz módszerét használva, a magyar néptanodák második osztálya számára. Szeged, 1857. (2. kiadás. Uo. 1858.) Magyar nyelvtani gyakorlókönyv. Gartner Ferencz... módszerét használva, a magyar néptanodák második osztálya számára, segédkönyvül az első nyelvgyakorló és olvasókönyvhez tanítóknak és tanulóknak. Uo. 1858. (2. átdolg. és jav. kiadás. Uo. 1859.) Magyar helyesírás. Nyilvános és magántanodák számára. I. Helyesírás. II. Iráspontozás. Pest, 1859. (Haas Mihály cs. kir. iskolatanácsos előszavával.) Utmutatás a honisme gyakorlati előadására. Néptanodai oktatók számára Görbrich Ferencz után ford. és eredeti gyakorlati függelékkel ellátta. Szeged, 1859 A Kazinczy-ünnep Magyarországon 1859-ben. Uo. 1860 A magyar nyelv gyakorlati tanfolyama. Kellner Lajos módszere után. Uo. 1860-62. Négy kötet. (Preszner Jánossal együtt.) Néptanodai oktatástan, gondolattöredékekben. Tanoda-igazgatók, neveők, szülők és nevelés-barátokszámára. Kellner után. Szeged, 1860 7 hét Jósefstadtban. Átélte és irta. Szeged, 1861 Online hozzáférés Herostratiodák. Felelet Aristidesnek az „Önbirálat”-ra és „Polgárosodás”-ra. Pest, 1863 Magyar hölgyek arczképcsarnoka. 12 acélmetszettel. Uo. 1864. (Kiadja Pataki József műintézete.) Két úr. Regény. Uo. 1865. Négy kötet. Kempelen Győző munkái. Kempelen Tóth Riza egy beszélyével. Uo. 1865. Két kötet. (A jövedelem a szerző síremlékére fordíttatik. I. Magyar önkénytesek, regény, II. Szomorú Bálint, A grófnő Kempelen Rizától, Gertrud.)

Színművei A szerelem mindenhatósága. Vígjáték, 3 felvonásban. 1861 Szép Mara. Népszínmű 3 felvonásban. Első előadása a Budai Népszínházban: 1861. január 12. A furfangos tót legény és a nótás leány. Népszínmű 4 felvonásban. Első előadása a Budai Népszínházban: 1862. június 9. Légyott. Vígjáték, 1 felvonásban. Első előadása a Budai Népszínházban: 1862. július 26.

Források Kempelen Győző

Jegyzetek

Kategória:Magyar írók Kategória:Pozsonyiak Kategória:1829-ben született személyek Kategória:1865-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok