Kaján Tibor, Kalász, Klein (Miskolc, 1921. március 3. – Budapest, 2016. május 16.)Meghalt Kaján Tibor kétszeres Munkácsy-díjas karikaturista kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus, karikaturista, érdemes és kiváló művész. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1997–2012). A magyar és egyetemes karikatúraművészet meghatározó, iskolateremtő művésze. „Történelmi okok” miatt – túlkorosan – csak huszonnégy évesen kezdhette el főiskolai tanulmányait. Az alakuló Ludas Matyinak viszont egyik legfiatalabb alapító tagja volt.

„Jobb ma egy karikatúra, mint holnap egy diktatúra!”

„Alkotásaiból bölcs mosoly sugárzik, s a rejtett összefüggéseket tárják fel. Miként mondja: elég rossz rajzokkal kezdett, sok volt a mondanivalója, amit nem tudott áttenni grafikába. Mostanra ez megoldódott: kevés a mondanivalója, így aztán jobban ki tudja fejezni magát.”Irodalmi Jelen

bélyegkép|jobbra|400px|A Koksz műhely csoportképén. Felső sor: Kaján, Fenekovács, Jelenszky, Kemény, ismeretlen (valami Pablo...), Makina, Császár (háttal), Árvay. Alattuk: Halász, Sajdik (háttal), Szalay, Bojcsuk, Kemény, Jelenszky (háttal), Varga. Ülő sor: Fenekovács, Lipták, Varga, Daumier (hogy került ide?), Sajdik, Bojcsuk Szerényi, Árvay, Szalay, Kemény, Jelenszky, Ismeretlen XIX. századi gyermek, Halász. Jobb szélen áll: Tettamanti. Fekvő sor: Makina, Kaján, Tettamanti

Életútja

Miskolcon, az Arany János utcában született. 5-6 éves korától a rajzolás jelentette számára a legönfeledtebb játékot, elfoglaltságot. Édesapja járatta Az Újságot, ennek vasárnapi mellékletében mindig közöltek karikatúrákat.

Iskolai tanulmányait a Deák utcai2011-ben: Déryné utca Hunfalvi Reáliskolában kezdte el, ahol Veszprémi tanár úr fedezte fel tehetségét, és biztatta karikatúrák rajzolására. A család Budapestre költözése után a Vörösmarty Reál Iskola tanulója lett. Ötödikes korában Tokaji Nagy Béla természetrajztanárról készített karikatúrája társai elismerése mellett igazgatói megrovást és egy nevelő célzatú osztályismétlést is eredményezett. „Te botrányt okoztál, az ilyen kaján alakra nincs szükségünk, csak rontják az osztály szellemét!” – mondta a sértett pedagógus. Ezután társai csak így hívták, később művésznévként is megfelelt ez a minősítés.

Tizenegy éves korában elveszítette édesanyját. Egy évre Miskolcra került a rokonokhoz. A tizenkét tagú, pékséget üzemeltető Róth dinasztia befogadta, gyakran felülhetett a lovas kocsi bakjára, megszerette a paraszt-zsidó életet.

Legnagyobb hatással a Pesti Naplóban publikáló Gáspár AntalGáspár Antal (1889–1959) autodidakta festő-, grafikusművész. volt rá. Gáspár műveinek reprodukálása jelentette számára a kihívást. Szabadkézirajz-tanára, Farkasfalvy Imre felfigyelt rá, és elmondta véleményét próbálkozásairól.

Érettségi után a főiskolára nem jelentkezhetett, Óbudán a Gutmann és Fekete Harisnyagyárban helyezkedett el. Huszonegy éves, amikor munkaszolgálatra Galántára vezénylik. A következő állomás Ungváron át Turjaremete; követ tör, utat épít a hegyen át Perecseny felé. A sors fintora: a műtárgy később a német helyett a szovjet csapatok mozgását segítette.

Később Esztergom és Debrecen lesz az „állomáshelye”. A cívis városban a Hunyadi páncélosok eltűnése után hirtelen szabad lesz; az ostromlott Budapest helyett Szeged lesz átmeneti lakóhelye.

1945 és 1950 közt a Képzőművészeti Főiskola hallgatója; mesterei voltak: Berény Róbert, Kmetty János, Barcsay Jenő és Koffán Károly. 1945-ben a Ludas Matyi egyik legfiatalabb alapító tagja. Közel két évtizedig jelentek meg itt rajzai. A főszerkesztővel, Tabi Lászlóval azonban konfliktusa támadtA Gyulai Pál utcai szerkesztőségben Tabi egy önálló toalettet birtokolt. A művész egy koronát rajzolt a privilegizált helyiség ajtajára. és távozott, illetve távozni kényszerült a laptól. Ezt követően tizennégy éven át a Tükör című hetilap munkatársa. 1978-tól a jogfolytonos, de művészeti hetilapként aposztrofált Új Tükör főmunkatársa. Ennek megszűnése után több lapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Filozófiai Szemle, Lyukasóra, Új Írás, Hócipő) is rendszeresen publikált.

Ő hozott létre és gyakorolt egy sajátos műfajt, a nekrológkarikatúrát, amelynek hőse egy-egy, a művész által tisztelt vagy hozzá közel álló személy, akinek halála után összefoglaló, mintegy emblémajellegű rajzot készít, köztük volt Charlie Chaplin, Einstein, Liszt Ferenc, Beethoven, Mándy Iván stb.

Alkotásainak egy-egy részét több közgyűjtemény (a bázeli Sammlung Karikaturen und Cartoons, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a pécsi Képzőművészeti Gyűjtemény) őrzi.

Az MTV 1970-ben készített Karikatúra című filmsorozata Kaján portréjával indult.

2002-ben Moldova György Történelem óra címmel riportkönyvetUrbis Könyvkiadó A kötet a szócikk elsődleges forrása. írt a művészről.

Egy zuglói lakótelepen lakott. Kossuth-díjra csak felterjesztették, de művészetét a mindenkori hatalom ilyen magas szinten nem ismerte el.

Kilencvenedik születésnapján szülővárosában, egykori iskolájábanCsak egy évig volt a Hunfalvy Reáliskola diákja, mivel a család Budapestre költözött. önálló kiállítása nyílt. Budapesten lakása előtt – flashmob (villámcsődület) keretében – barátai tízperces tapssal ünnepeltékA flashmob.

Kilencvenötödik születésnapján (2016. márc. 3.) a Spinoza Házban nyílt kiállításKaján Tibor vonalgondolatai tiszteletére: Hommage à Kaján Tibor. Karikaturista pályatársai saját, ill. Kaján-karikatúrák felhasználásával tisztelegtek a Mester előtt (az esemény nyomán katalógus is készült) .

Arc poetica

Méltatások Gádor BélaIdézet a Kaján rajzok című kötet előszavából ...Én ismerem Kaján Tibort és mondhatom, hogy egyáltalán nem tréfás fickó. Komoly ember, mint te, hasznos tagja a társadalomnak, többszörös családapa. Merem állítani, hogy kitűnően le tud rajzolni egy embert úgy, hogy szeme, szája, orra, lelke a helyén van és megszólalásig hasonlít arra, akit lerajzolt. Mégis, miért rajzol így? Hogy megnevettessen? Szó sincs róla! Ez a szándék távol áll tőle. Kaján, a karikaturista, egyszerűen olyannak látja a világot, mint amilyennek rajzolja. Egy különös, kifordított világban él, ahol óriási többségben vannak a hosszú orrok és pisla szemek. Nem rajzol ő viccesen, dehogyis! Ő pontosan rajzol, azt rajzolja le pontosan, amit lát és ebben rejlik az ő művészi titka.

Esterházy Péter ...Ez a művészet úgy beszél a múltunkról, erről a szürke, szűk diktatúráról, hogy pillanatra sem lesz provinciális. És ami igen ritka: nem látszik rajta a diktatúra ujjnyoma. Ez az ember élhetett volna Párizsban vagy New Yorkban. És azt is látjuk, hogy itt élt, él... a pozitív tulajdonságokkal játszik, azokat túlozza, kavarja: rajzolja.

Akadémiai székfoglaló Részlet

Önálló kötetei Kaján Tibor: Kaján rajzok; Magvető, Bp., 1955 Kaján Tibor: Meglepő táblák; Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat, Bp., 1959 Tibor Kaján: Circus Maximus (németül); Eulenspiegel, Berlin, 1962 Kaján Tibor: Circus Maximus; Corvina, Bp., 1963 Dalmáth Ferenc– Kaján Tibor: Pesti panaszkönyv; Kossuth, Bp., 1966 Kaján lexikon. 259 ábrával; Corvina, Bp., 1969 Tibor Kaján: Apropos... Karikaturen (németül); Eulenspiegel, Berlin 1972 Kaján Tibor: Kaján képernyő; Minerva Kiadó és Szolgáltató Kft., Bp., 1973 Kaján Tibor: Zenit és radír; Corvina, Bp., 1980 Kaján tükör. Kaján Tibor 160 válogatott rajza az Új Tükörből; Lapkiadó Vállalat, Bp., 1986 Kaján Tibor: Rajzolok, tehát vagyok; Magyar Írószövetség–Belvárosi, Bp., 1996 (Bibliotheca Hungarica sorozat) Kaján Tibor: Apropó kultúra = Apropos Kultur (ford. németre, Csokonai Attila, utószó Esterházy Péter); Fekete Sas, Bp., 1999 Kaján Tibor–Szále László: Elrajzolt demokrácia. A rendszerváltás 15 éve; Arión, Bp., 2004 Kaján Tibor–Martin József: Karikatúra a betűtengerben; Mundus, Bp., 2005 Kaján Tibor: Élet–Művészet; Arión, Bp., 2009 Grafománia. Kaján Tibor vázlatkönyve, 1950-2011 (utószó: Sugár János); kArton Galéria, Bp., 2011, o., ill. Kaján klinika. Kaján Tibor grafikusművész rajzai orvosokról, betegekről; Bones Kiadó, s.l., s.a.

Könyvillusztrációk Vlagyiszlav Minajev: Amerikai Gestapo; ford. Nyilas Vera; Művelt Nép Könyvkiadó, Bp., 1953 Tabi László: Humorban pácolva; Magvető, Bp., 1955 (Vidám könyvek sorozat) Fedor Ágnes–Kovács Judit–Osvát Katalin: Vidám illemtan, kezdőknek és haladóknak 12 leckében; Móra, Bp., 1958 Tabi László: Mesterségem címere; Szépirodalmi Bp., 1958 Csató István: Robotgépek; Móra, Bp., 1960 Darvas Szilárd: Bizisten nem kötekedem. Humoreszkek és irodalmi paródiák; Magvető, Bp., 1961 (Vidám könyvek sorozat) Gergely István: Mai lakás, mai ízlés; Magyar Nők Országos Tanácsa–Kossuth, Bp., 1961 Székely János: Törd a fejed! 3000 kérdés – 3000 felelet; Minerva, Bp., 1961 Csató István: Okos gépek; Móra, Bp., 1964 Christian Morgenstern: Akasztófa-énekek; Magyar Helikon, Bp., 1965 Gádor Béla: Miért lettem pesszimista?; Szépirodalmi, Bp., 1966 Horváth Ilona–F. Nagy Angéla: Szakácskönyv (4. bőv. és átd. kiadás); Magyar Nők Országos Tanácsa–Kossuth, Bp., 1967 Fábián Katalin: Szerelők és műszerészek; Tankönyvkiadó, Bp., 1968 Csató István: A kibernetika. Az információ forradalma; Kossuth, Bp., 1969 Feleki László: Ki mondta, hogy ezek versek?; Magvető, Bp., 1970 Katsányi Sándor–Könyves-Tóth Lilla: Fölfedezem a könyvtárat. Irodalomhasználati kézikönyv középiskolások számára; Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ–Népművelési és Propaganda Intézet, Bp., 1973 Kocsis Ferenc: Egy százalék; Építésügyi Tájékoztatási Központ, Bp., 1973 Csató István: A számítógép az ön szolgálatában; Kossuth, Bp., 1975 Feliksz Lev: Figyelem a fiamat; Kozmosz könyvek, Bp., 1975 Bogdánfi Sándor: Magyari sirodalom; Forum, Újvidék, 1976 Kellér Dezső: Leltár. Naplómból, 1974-1975; Szépirodalmi, Bp., 1976 Molnár Gál Péter: Színházi holmi; Kozmosz Könyvek, Bp., 1976 Kovács Judit–Osvát Katalin: Nemcsak illemtan; Móra, Bp., 1978 Kornyej Csukovszkij: Járni tanul a szó. Portré a gyermekről (ford. Réz András); Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp., 1979 (Membrán könyvek sorozat) Ember Mária: Nevetséges; Kozmosz Könyvek, Bp., 1979 Galsai Pongrác: Nézzük a tévét; Gondolat, Bp., 1979 Királyhegyi Pál: Első kétszáz évem; Gondolat, Bp., 1979 Timár György: Nem én írtam. Irodalmi karinthkatúrák; Szépirodalmi, Bp., 1979 Matheidesz Mária: The Name of the Game... Nyelvi játékok az angol nyelv tanításához; Tankönyvkiadó, Bp., 1982 A. A. Milne: Micsoda négy nap! (ford. Karinthy Frigyes); Európa, Bp., 1982 Balázs Géza: Firkálások a gödöllői HÉV-en; ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszék–MTA Nyelvtudományi Intézete, Bp., 1983 Élettelen élettársak (szerk. Galsai Pongrác); Kozmosz Könyvek, Bp., 1983 () Timár György: Ezt sem én írtam. Újabb irodalmi karinthkatúrák; Szépirodalmi, Bp., 1983 Kaposy Miklós: Umbulda. Riportszatíra; Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, Bp., 1984 Kishont Ferenc: Veszett ernyő nyele; Európa, Bp., 1984 (Vidám könyvek sorozat) Ember Mária: Viccgyűjtemény; Minerva, Bp., 1985 Jerzy Wittlin: Ne hagyd magad lerázni!; Európa, Bp., 1985 (Vidám könyvek sorozat) Bíró András: Berda a sírból; Szépirodalmi, Bp., 1986 Székely János: Törd a fejed! Gondolat, Gondolat, Bp., 1986 () Evelyn Waugh: A megboldogult; Európa, Bp., 1986 Moldova György: Az Abortusz-szigetek. Szatírák, történetek; Magvető Bp., 1989 Kovácsi Mária: Itt magyarul beszélnek. Magyar nyelvkönyv kezdőknek angol, francia és német nyelvű magyarázatokkal; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1993 Gelléri Ágnes: Léleksimogató. Szógyógyszerek; magánkiadás, Bp., 1995 Joseph Pulitzer emlékdíj, 1991-1994; MHB Kurátor Kft.–Joseph Pulitzer Emlékdíj Alapítvány, Bp., 1995 Örkény István emlékkönyv; Pesti Szalon, Bp., 1995 Székhelyi József: Ombudsman a súgólyukban; PC-Start Stúdió, Bp., 1996 Kovácsi Mária: Magyar nyelvkönyv haladóknak; 1997 Moldova György: A rövid élet titka; Dunakanyar 2000, Bp., 1997 "XX. század, lelépni!". Moldova György kalendáriuma a 2000. évre; Kertek 2000, Bp., 1999 Balázs Tibor: Maforizmák; (3. bőv. kiad.); Littera Nova, Bp., 1999