A nyelvészetben a helyesírás (latin eredetű szóval ortográfia) terminus a beszéd írásos lejegyzésének szabályait képező rendszert nevezi meg, amely egy adott nyelv sztenderdjének része. Hozzá viszonyítva ítélik meg, hogy a nyelvhasználó helyesen vagy helytelenül ír-e. Szabályai a fonémák és a grafémák (írásjegyek vagy írásjegycsoportok) egymásnak való megfelelésére, a kis- és a nagybetűk használatára (azokban az írásrendszerekben, amelyekben vannak ilyenek), az elválasztásra, az összetett szavak megkülönböztetésére a velük egyformán hangzó szócsoportoktól, az írásjelek használatára stb. vonatkoznak.Bussmann 1998, 845–846. o.Dubois 2002, 337–338. o.Kálmán–Trón 2007, 13. o.Bidu-Vrănceanu 1997, 343. o.Constantinescu-Dobridor 1998, ortografie ’helyesírás’ szócikk.
A helyesírás, mint a sztenderd nyelvváltozat általában, tudatos emberi alkotás.Nádasdy 2006, 668–673. o. Előbb különféle írástudók, majd nyelvészek dolgozták ki nemcsak nyelvészeti, hanem társadalmi és kulturális alkotásként,Barić 1997, p.65–66. o. és szabályzatokban, szótárakban, tankönyvekben és egyéb munkákban rögzítették. A nyelvközösség azon természetes igényének felel meg, hogy közös viszonyítási alapja legyen nyelve írásának. A nyelv valóságára alapszik, de ugyanakkor többféle nyelven kívüli, kulturális, vallási, politikai, történelmi tényezőre is. Arra törekszik, hogy a lehető legegységesebb szabályokat alkossa meg, de nem teheti egyetlen elv alapján, hanem arra kényszerül, hogy több elvet alkalmazzon, amelyek ellentmondanak egymásnak. Ezért a szabályai nem felelnek meg teljesen a valóságosan beszélt nyelvnek, hanem konvencionálisak. Ugyanakkor, mivel a nyelv folyton változik, a helyesírás elmarad tőle. Ez különösen nyilvánvaló a hosszú kulturális hagyománnyal rendelkező nyelvek esetében, mint amilyen az angol, a francia, a német, a görög, az ír vagy a tibeti. Egyes nyelvészek szerint jellegzetességei miatt a helyesírás nem tekinthető tudományosnak, mivel nem azzal foglalkozik, ami van, mint a tudomány, hanem azzal, aminek alkotói szerint lennie kéne.
A helyesírás elvei és funkciói
Minden nyelv helyesírása több elven alapszik és több funkciót tölt be. Ilyenek a fonéma-graféma megfelelés elve (fonológiai elv), a morfémaőrzés elve (szóelemzés elve, morfológiai elv), a hagyományőrzés elve (történeti elv, etimológiai elv), az egyszerűsítés elve, a lexikai-nyelvtani és a mondattani funkció, a homonima-megkülönböztető funkció, a szimbolikus funkció stb. Hogy az elvek közül melyik vagy melyek a legfontosabb(ak) és milyen mértékben nyilvánul(nak) meg, az nyelvtől függő.
A fonéma-graféma megfelelés elve
Ezen elv szerint mindegyik fonémának egyetlen graféma kellene, hogy megfeleljen, és mindegyik grafémának egyetlen fonéma. Egy graféma állhat egy írásjegyből (pl. z) vagy írásjegyek csoportjából (pl. zs, dzs). Megjegyzendő, hogy pontosabban nem hangjelölő betűírásról van szó, hanem fonémajelölő grafémaírásról. Például a magyar nyelvben a dönt és a döng szavakban az n betű (⟨n⟩ graféma) két különböző beszédhangot ír le, az [n]-t az előbbiben, az [ŋ]-tVeláris nazális mássalhangzó. az utóbbiban, de ezek nem külön fonémák, hanem az /n/ fonéma megvalósulásai (allofónjai). Ez más nyelvek helyesírására is érvényes. Ugyancsak az /n/ – ⟨n⟩ megfelelésre példa a közép-délszláv diarendszer nyelveiben (bosnyák, horvát, montenegrói, szerb, rövidítve BHMSz) az Ana [ana] és Anka [aŋka] személyneveké.Klajn 2005, 23. o.
Ez az elv van túlsúlyban a belarusz nyelvben, a BHMSz-ben,Jarceva 1990, Орфогра́фия ’helyesírás’ szócikk. a magyarban, a finnben, a csehben, a törökben,A. Jászó 2007, 80–82. o. a románban, az olaszban stb., de nem egyforma mértékben. A legkövetkezetesebb követői között van a BHMSz, a finn és a török, az ezeknél kevésbé következetesekhez tartozik például a magyar.
A fonéma-graféma megfelelés elvét olykor egyéb elvek hátrányára alkalmazzák, amelyeknek korlátozottabb súlya van ezekben a nyelvekben, főleg a morfémaőrzés hátrányára. Például a BHMSz-ben rendszeresen tükrözi az írás a mássalhangzó-hasonulásokat a szó morfémái között: težak (hímnem) → teška (nőnem) ’nehéz’, bez kuće ’ház nélkül’ → beskućnik ’hajléktalan’ (főnév).Klajn 2005, 29. o. Így a morfémák alakja megváltozik.
A magyarban is megvan ez a jelenség, de ritkábban, mint a BHMSz-ben, például a felszólító mód j jelének a hozzáadásakor egyes tővégi mássalhangzók esetében, pl. kér → kérj (hasonulás nélkül) vs. keres → keress (a j hasonulása az s-hez).Szende–Kassai 2007, 244–245. o.
Az orosz nyelvben is alkalmazzák ezt az elvet a morfémaőrzés hátrányára prefixumok hozzáadásakor, ugyancsak a hasonulás írásbeli tükrözése útján, pl. бесполезный (beszpoleznij) ’hasztalan’ vs. безболезненный (bezboleznyennij) ’fájdalommentes’.
A morfémaőrzés elve
Ennek az elvnek az értelmében az írásnak hűen kellene tükröznie a szó belső szerkezetét.
A BHMSz-ben ennek az elvnek az alkalmazása kivételes, például amikor az elöljárószó és a következő szó határán az írás nem tükrözi az előbbi végmássalhangzója és az utóbbi kezdeti mássalhangzója közötti hasonulást: kod kuće [kotkut͡ɕe] (az ’otthon’ határozószó megfelelője), s bratom [zbratom] ’a fivérrel’.
A magyar több engedményt tesz a morfémaőrzés elvének, mint a BHMSz. Többek között a személyragok hozzáadásakor kijelentő mód jelen időben alkalmazzák, pl. dob → dobsz [dops].
Az orosz nyelvben is, például a дуб (dub) ’tölgy’ szót б (b)-vel írják ellentétben a szó kiejtésével, amely [dup], a /b/ zöngétlen párjával, de magánhangzóval kezdődő toldalékkal az írás megfelel a kiejtésnek: дубы (dubi) ’tölgyek’.
A román nyelv is kevésbé következetes a fonéma-graféma megfelelést illetően a morfémaőrzés javára. Például ch [k] és gh [g] után ea-nak írják az [e̯a] kettőshangzót, ha e [e]-vel váltakozik toldalékoláskor (pl. cheag ’alvadék’ → închega ’megalvasztani’, gheată ’(egész)cipő’ → ghete ’(egész)cipők’, ghetuță ’(egész)cipőcske’, de ia-nak, ha nincs váltakozás, pl. chiar ’éppen’, ghiaur ’gyaur’.
A francia helyesírásnak, bár főleg hagyományőrző, mégis van morfémaőrző funkciója is, többek között biztosítva a szó egységét különböző alakjaiban azzal, hogy megtart betűket olyan alakokban, amelyekben már nem felelnek meg beszédhangoknak, pl. prend [pʁɑ̃] ’vesz’ ~ prendre [pʁɑ̃dʁ] ’venni’, petit [pəti] (hímnem) ~ petite [pətit] (nőnem) ’kicsi’.Grevisse–Goosse 2007, 86. o.
A lexikai-grammatikai és a mondattani funkció
Egyes szerzők az egybe- és különírás szabályozásában látják a helyesírás ezen funkcióját. Elvileg lexikai-grammatikai és jelentésbeli státuszok közötti különbség jelzéséről van szó. Bidu-Vrănceanu 1997 mondattani elvnek nevezi, és román példaként a nici o dată ’sem egyszer’ (a nici o dată, nici de mai multe ori ’sem egyszer, sem többször’ szekvenciában) vs. nicio dată ’egyszer sem’ vs. niciodată ’soha’ szócsoportokat és összetett szót adja meg.
Jarceva 1990 megkülönböztet lexikai-mondattani elvet és lexikai-alaktani elvet. Példája az előbbi alkalmazására назад и вперёд смотрящий (nazad i vperjod szmotrjascsij) ’hátra és előre néző’ vs. вперёдсмотрящий (vperjodszmotrjascsij) ’előrelátó’, az utóbbira pedig с начала года (sz nacsala goda) ’az év eleje óta’ vs. сначала ’először’.
Nádasdy 2006 a morfémaőrzés keretében kezeli az egybe- és különírás kérdését, megemlítve, hogy az összetett szó jelentése más vagy több, mint a szókapcsolaté, az utóbbi jelentése pedig az alkotóelemek összessége, pl. zöld hullám ’zöld színű vízmozgás’ vs. zöldhullám ’szabad jelzőlámpák sora’.
A mondattani elv bemutatására Dubois 2002 azt a francia esetet hozza fel, amikor az összetett igealak előtt álló tárgy jelenlétét az tükrözi majdnem mindig csak írásban, hogy nemben és számban egyezik vele az igealak lexikai jelentésű melléknévi igenévi része, pl. Les fleurs que j’ai cueillies ’Azok a virágok, amelyeket szedtem’.
Az egyszerűsítés elve
Ennek az elvnek az értelmében el kellene hagyni azokat az írásjegyeket, amelyek egyik vagy másik okból hasztalanok. Például a magyar helyesírás szerint kihagyandó az y írásjegy a ⟨ny⟩ grafémából ty és gy előtt, mert úgyis nyilvánvaló a hangérték: konty, langyos. Ugyanazzal az indokkal a kétjegyű grafémákkal jelzett hosszú mássalhangzókból is kihagyandó az első graféma második írásjegye: fröccsen, rossz.
A BHMSz-ben azért is hagynak el írásjegyet, mert már nem felel meg mássalhangzónak szó belsejében olyan morféma végén, amely ugyanazzal a mássalhangzóval kezdődő morfémával találkozik, pl. Rus ’orosz’ (főnév) + -ski → ruski ’orosz’ (melléknév). Ugyanez a helyzet, amikor az első morféma végmássalhangzója teljesen hasonul a következő morféma kezdeti mássalhangzójához: pet ’öt’ + deset ’tíz’ → pedeset ’ötven’.Klajn 2005, 31. o.
Bár helyesírásában a hagyományőrzés van túlsúlyban, egy olyan nyelvben is, mint az angol, elhagynak olykor hangnak nem megfelelő írásjegyeket, pl. judge ’bíró’ vs. judgment ’bírálat’.
A hagyományőrzés elve
Ez az elv társadalmi-kulturális tényezőkön alapszik. A kiejtés változik az idők során, de a helyesírás kitart amellett, ahogyan régebben ejtették ki az írásjeleknek megfelelő hangokat, annak az óhajnak alapján, hogy a helyesírás maradjon minél állandóbb. Ezért hiúsultak meg például a francia helyesírás esetében a 19. és a 20. században tett reformkísérletek.
Olyan nyelvekben van túlsúlyban a többi elvvel szemben a hagyományőrzés, amelyek írásbelisége viszonylag nagyon régi, nagy különbségeket idézve elő írás és kiejtés között, de a túlnyomóan fonéma-graféma megfelelés elvét követő helyesírásokban is előfordul alkalmazása. A magyarban ilyen az ⟨ly⟩ graféma fennmaradása az ugyancsak /j/-nek megfelelő ⟨j⟩ mellett (pl. folyó) és a kiejtésben lerövidült fonémák hosszúaknak megfelelő grafémákkal való írása: szálloda [száloda], fiú [fiu].
Orosz példa a /v/ fonéma írása г (g)-vel a hímnemű és semlegesnemű melléknevek egyes szám birtokos esetű alakjában, amelyben valamikor [g] volt a kiejtés, pl. доброго человека (dobrovo cseloveka) ’a jó ember (valamije)’.
Egyes nyelvészek etimológiainak nevezik ezt az elvet. A románban eszerint a kiejtésben a létige [je]-vel kezdődő alakjait és az ilyen személyes névmásokat szó eleji e-vel írják, pl. ești ’vagy’, eu ’én’. Ugyancsak az etimológiai elvhez tartozik Bidu-Vrănceanu 1997 szerint a viszonylag nem régen a nyelvbe került idegen szavak írása idegen írásjegyekkel, pl. quasar ’kvazár’.
Az utóbbihoz hasonló eseteket Nádasdy 2006 az idegenességhez sorolja, amely a magyar helyesírásban is megvan, pl. email [ímél].
Egyes szerzők megkülönböztetnek történeti elvet vagy funkciót, és etimológiai elvet vagy funkciót.
Az előbbi teszi azt, hogy a franciában több graféma maradt fenn a latin alapnyelvből egyazon fonéma megfelelőjeként, pl. ⟨qu⟩ és ⟨c⟩ – /k/ (pl. quand ’mikor’, courir ’futni’); ⟨s⟩ és ⟨c⟩ – /s/ (pl. sévère ’szigorú’, céder ’engedni, feladni’). Egyéb írásmódok az ófranciából maradtak fenn, amelyben például voltak olyan kettőshangzók, mint az ai-nak vagy az au-nak írtak, és amelyekből később [e] vagy [ɛ], illetve [o] lett, de az írásmódjuk megmaradt.
A mai angol helyesírás nagyjából a kései középangol nyelv időszakának (15. század vége) hangkészletét tükrözi. Például az [ou̯] kettőshangzót ou-nak írták, de különböző módon fejlődött tovább különböző fonetikai kontextusokban, miközben az ou betűcsoport megmaradt bennük: through [θruː] ’át, keresztül’; thousand [ˈθaʊznd] ’ezer’; thought [θɔːt] ’gondolat’; though [ðəʊ] ’bár’ (kötőszó); tough [tʌf] ’nehéz, körülményes’; cough [kɒf] ’köhögés’; could [kʊd] ’tudott, bírt’.