Az 1975-ös férfi vízilabda-világbajnokságot az úszó-világbajnokság keretében rendezték meg Cali városában, Kolumbiában. A vízilabdatorna mérkőzéseit július 19. és július 25. között tartották.

A tornát a Szovjetunió nyerte, amely a címvédő magyar válogatottat is legyőzte a négyes döntőben. A magyar csapat ezüstérmes lett.

Lebonyolítás A 16 csapatot 4 csoportba osztották, mindegyik csoportban 4 csapat szerepelt. A csoportkörből az első két helyezett jutott a középdöntőbe. A középdöntőben az A- és B csoport első két helyezettje, valamint a C- és D csoport első két helyezettje újabb csoportot alkotott, a csapatok az egymás elleni eredményeket a csoportkörből magukkal vitték. A középdöntő két csoportjának első két helyezettje jutott a négyes döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek pedig az 5–8. helyért játszottak egy újabb csoportban. A négyes döntőben és az 5–8. helyért kialakított csoportban újabb körmérkőzéseket rendeztek.

Az alsó ágon az A- és B csoport utolsó két helyezettje, valamint a C- és D csoport utolsó két helyezettje újabb csoportot alkotott a középdöntőben, a csapatok az egymás elleni eredményeket a csoportkörből magukkal vitték. A középdöntő két csoportjának első két helyezettje a 9–12., a harmadik és negyedik helyezettek pedig a 13–16. helyért játszottak egy újabb csoportban.

A négyes döntő, valamint a helyosztó csoportok végeredménye lett a torna végső sorrendje. Csoportkör SzínmagyarázatA csoportok első két helyezettje bejutott a középdöntőbe.Az A csoport és B csoport első két helyezettje, valamint a C csoport és D csoport első két helyezettje azonos csoportba került.A csoportok harmadik és negyedik helyezettje a 9–16. helyért mérkőzhettek.Az A csoport és B csoport harmadik és negyedik helyezettje, valamint a C csoport és D csoport harmadik és negyedik helyezettje azonos csoportba került. A csoport Csapat33002414+10632011714+3431021517–223003920–110

Módosított végeredményJugoszlávia jutott eredetileg a középdöntőbe, azonban a középdöntő első mérkőzésének lejátszását követően Ratko Rudić doppingvétsége miatt kizárták a jugoszláv csapatot. Az A csoportban a Jugoszlávia–NSZK mérkőzés eredményét utólag 0–5-re módosították. Az E csoportban addigra lejátszott Jugoszlávia–Románia 8–4-es, és a G csoportban addigra lejátszott NSZK–Kolumbia mérkőzés 15–4-es eredményét törölték. Az NSZK átkerült a középdöntő E csoportjába, Jugoszlávia pedig a G csoportba. A G csoportban Jugoszlávia nem állt ki Ausztrália ellen, ezt a mérkőzést 5–0 arányban az ausztrálok javára írták. Csapat32011714+343201138+5432011512+343003920–110

B csoport Csapat33002815+13632013018+12431021621–523003929–200

C csoport Csapat32102410+1453120229+13431112013+733003539–340

D csoport Csapat33001612+4632011710+7431021215–3230031220–80

Középdöntő Felső ág SzínmagyarázatAz E- és F csoport első két helyezettje bejutott a négyes döntőbe.Az E- és F csoport harmadik és negyedik helyezettje az 5–8. helyért mérkőzhetett. E csoport A táblázat tartalmazza az A csoportban lejátszott Kuba – NSZK 5–4-es és a B csoportban lejátszott Magyarország – Románia 8–7-es eredményét is.

Csapat33002520+5632011514+1431021516–1230031116–50

F csoport A táblázat tartalmazza a C csoportban lejátszott Szovjetunió – Egyesült Államok 4–4-es és a D csoportban lejátszott Olaszország – Hollandia 4–3-as eredményét is.

Csapat3210118+3532011610+6431111216–433003712–50

Alsó ág SzínmagyarázatA G- és H csoport első két helyezettje a 9–12. helyért mérkőzhetett.A G- és H csoport harmadik és negyedik helyezettje a 13–16. helyért mérkőzhetett. G csoport A táblázat tartalmazza az A csoportban lejátszott Jugoszlávia – Bulgária 8–3-as és a B csoportban lejátszott Ausztrália – Kolumbia 6–1-es eredményét is.

Csapat3201157+8432012114+743201118+343003321–180

H csoport A táblázat tartalmazza a C csoportban lejátszott Spanyolország – Irán 12–1-es és a D csoportban lejátszott Mexikó – Kanada 5–4-es eredményét is.

Csapat33002812+16632011714+3431021518–323003925–160

Helyosztók A 13–16. helyért

Végeredmény Csapat33002712+15632012415+9431021124–13230031021–110

A 9–12. helyért

Végeredmény Csapat32101510+5531201815+3431021212023012917–81

Az 5–8. helyért

Végeredmény Csapat32011512+3432011817+1432011211+1430031419–50

Négyes döntő

Végeredmény Csapat32101812+6532011714+3430211416–2230121118–71

Az 1975-ös férfi vízilabda-világbajnokság győztese1. cím

Végeredmény HelyezésCsapat86204926+231487016242+201484224235+7104.83143842–475.84044938+1186.85034236+6107.84043329+488.82244440+469.84133935+4910.84315438+161111.83053739–2612.82153643–7513.86024529+161214.83054748–1615.81072376–53216.80082165–440

Jegyzetek

Források

F1975 V Kategória:Cali