Szír Szent Efrém

thumb|right|Ephrem Syrus: Sermones selecti, ősnyomtatvány, Freiburg, 1491 előtt thumb|right|A Niszibiszi Szent Jakab-templom belseje

Szír Szent Efrém vagy Szent Efrém Szírusz (klasszikus szírül: ܡܪܝ ܐܦܪܝܡ ܣܘܪܝܝܐ, Mār Ap̄rêm Sūryāyā; görögül: Ἐφραίμ ὁ Σῦρος; latinul: Ephraem Syrus; 306 körül – 373. június 9.) 4. századi szír nyelvű keresztény diakónus, teológus, bibliamagyarázó, költő és himnuszköltő volt. A szír keresztény hagyomány egyik legnagyobb alakja, akit a keleti és nyugati egyházak egyaránt szentként tisztelnek. A katolikus egyházban XV. Benedek pápa 1920-ban a Principi apostolorum Petro kezdetű enciklikával az egyháztanítók közé sorolta.Griffith, Sidney H.: „A Spiritual Father for the Whole Church: The Universal Appeal of St. Ephraem the Syrian”. Hugoye: Journal of Syriac Studies, 1/2, 1998, 197–220.

Efrém Niszibiszben, a Római Birodalom és a Szászánida Perzsia határvidékén született. Életének nagyobb részét itt töltötte, majd 363-ban, miután Iovianus római császár a várost átadta a perzsáknak, keresztény menekültekkel együtt Edesszába költözött. Ott folytatta tanítói, költői és egyházi szolgálatát, és a hagyomány szerint pestises betegek ápolása közben szerzett betegségben halt meg.Russell, Paul S.: „Nisibis as the Background to the Life of Ephrem the Syrian”. Hugoye: Journal of Syriac Studies, 8/2, 2005, 179–235.

Efrém különlegessége abban áll, hogy teológiáját elsősorban nem elvont fogalmi rendszerekben, hanem költői képekben, bibliai szimbólumokban, himnuszokban és liturgikus énekekben fejtette ki. A modern szakirodalom gyakran a „költő-teológus” vagy „a Szentlélek hárfája” megnevezéssel jellemzi. Műveiben a teológia, a bibliaértelmezés, a liturgia, a zene és a lelki élet szorosan összekapcsolódik.Brock, Sebastian P.: The Luminous Eye: The Spiritual World Vision of Saint Ephrem. Cistercian Publications, Kalamazoo, 1985.Sheridan, Mary C.: „St. Ephraem: Faith Adoring the Mystery”. Theandros: Online Journal of Orthodox Christian Theology and Philosophy, 1/2, 2003/2004.

A szír kereszténység történetében Efrém a későbbi egyházi megosztottságok előtti közös örökséghez tartozik. Műveit a keleti szír, nyugati szír, örmény, görög, latin, kopt, etióp, arab és szláv hagyományok is átvették, fordították és liturgikus használatba illesztették. Ezért alakja nem egyetlen későbbi felekezet kizárólagos öröksége, hanem az egész ókeresztény szír nyelvű világ és a tágabb keresztény hagyomány egyik közös tanúja.Van Rompay, Lucas: „Past and Present Perceptions of Syriac Literary Tradition”. Hugoye: Journal of Syriac Studies, 3/1, 2000, 71–103.Des Places, É.: „Ephrem the Syrian, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 5. kötet. Gale, Detroit, 2003.

Neve és címei

A magyar szakirodalomban neve több alakban fordul elő: Szír Szent Efrém, Szent Efrém Szírusz, Ephrém Szírusz, latinul pedig Ephraem Syrus. A „szír” jelző nem a modern politikai Szíria államra, hanem a késő ókori szír nyelvű, keleti arámi keresztény kultúrára utal. Efrém anyanyelve és irodalmi nyelve a klasszikus szír volt, amely az arámi nyelv egyik irodalmi változata.Griffith, Sidney H.: „Christianity in Edessa and the Syriac-Speaking World: Mani, Bar Daysan and Ephraem; The Struggle for Allegiance on the Aramean Frontier”. Journal of the Canadian Society for Syriac Studies, 2, 2002, 5–20.

A szír hagyományban gyakori címei közé tartozik a mallpānā, vagyis „tanító”, valamint a „Szentlélek hárfája” megnevezés. Az arab és szír katolikus hagiográfiai hagyományban is gyakran jelenik meg a „hárfa” képe, amely arra utal, hogy Efrém költészete és teológiája énekelt formában is mélyen beépült az egyház emlékezetébe.Armalah, Ishaq: Sīrat Mār Afrām al-Suryānī: Malfān al-Kanīsa al-Jāmiʿa (300–373). Arab nyelvű hagiográfiai munka, OCR-szöveg alapján.

Történeti háttér

Efrém korának és gondolkodásának megértéséhez különösen fontos Niszibisz városa. Niszibisz a római és perzsa határvidék egyik stratégiai központja volt. Lakói különböző etnikai és vallási csoportokhoz tartoztak: arámi/szír nyelvű keresztények, zsidók, pogányok, görög és római kulturális hatások alatt álló csoportok, valamint perzsa és mezopotámiai vallási hagyományok képviselői éltek egymás mellett.

A város helyzete katonailag is feszült volt. A 4. században a Szászánida Birodalom több alkalommal ostromolta Niszibiszt. Efrém himnuszaiban ezek az ostromok nem pusztán politikai eseményként jelennek meg, hanem az egyház és a város fennmaradásáért folytatott lelki küzdelemként. Niszibisz ezért Efrém számára nem csupán szülőhely volt, hanem gondolkodásának, képi világának és teológiai érzékenységének formáló közege.

A szír nyelvű kereszténység ebben az időben nem elszigetelt helyi jelenség volt. A Római Birodalom görög–latin világa és a perzsa, arámi, zsidó és mezopotámiai hagyományok találkozási pontján alakult ki. A kereszténység keleti terjedése Perzsia és India felé is e szír nyelvű közegen keresztül kapott erős lendületet. XVI. Benedek pápa Efrémről szóló katekézisében külön kiemelte, hogy a kereszténység gyökerei nem szűkíthetők Európára: a korai egyház egyszerre nyugati és keleti, görög–latin és sémi nyelvű formákban bontakozott ki.

Élete

Források és hagiográfia

Efrém életének alapadatai viszonylag biztosak: Niszibiszben született 306 körül, diakónusként szolgált, 363 után Edesszában élt, és 373-ban halt meg. Életének részleteiről azonban már kevesebb közvetlen adat áll rendelkezésre. A későbbi görög, szír, örmény, arab és latin hagiográfiai hagyomány számos elbeszéléssel bővítette alakját, ezek közül nem mindegyik kezelhető történeti tényként.

A későbbi életrajzi hagyományban előfordul, hogy apját pogány papként, anyját keresztényként mutatják be. Más adatok szerint szülei keresztények voltak. A modern kutatás e részleteket óvatosan kezeli. Efrém saját műveiből inkább az valószínűsíthető, hogy a niszibiszi keresztény közösségben nőtt fel, vagy legalábbis nagyon fiatalon kapcsolódott hozzá.

A Testamentum, vagyis Efrém végrendelete néven fennmaradt szöveg különösen érdekes, de forráskritikailag óvatosan kezelendő. Rubens Duval klasszikus vizsgálata szerint a szöveg több eltérő darabból áll, és már régen vita tárgya volt, hogy mennyi tulajdonítható belőle magának Efrémnek, illetve mennyi későbbi betoldás. Ezért a Testamentum inkább Efrém korai tiszteletének és hagiográfiai recepciójának forrása, mintsem egyszerű életrajzi dokumentum.Duval, Rubens: „Le Testament de saint Éphrem”. Journal Asiatique, 1901, 234–320.

Niszibiszi évei

Efrém fiatalon került kapcsolatba Niszibisz püspökével, Niszibiszi Szent Jakabbal. A hagyomány szerint Jakab hatása meghatározta Efrém vallási és aszketikus fejlődését. A keresztség pontos ideje vitatott: egyes hagyományok szerint 18, mások szerint 28 éves korában keresztelkedett meg. Biztosnak tűnik, hogy egész életében a keresztény közösség szolgálatában állt, és nem lett pap, hanem diakónus maradt.

A diakónusi szolgálat a korai egyházban nem csupán liturgikus feladatokat jelentett. A diakónus részt vett a szegények, betegek és rászorulók gondozásában, a közösségi élet szervezésében és az igehirdetéshez kapcsolódó szolgálatokban is. Efrém esetében a diakónusi hivatás tanítói, költői és lelkipásztori munkával kapcsolódott össze.

A hagyomány kapcsolatba hozza Efrémet a niszibiszi iskolával. A későbbi Niszibiszi iskola a keleti szír kereszténység egyik fontos oktatási központja lett, de óvatosan kell fogalmazni arról, hogy Efrém pontosan milyen intézményi értelemben volt annak alapítója vagy vezetője. Biztosabb azt mondani, hogy Niszibisz tanítói és exegetikai hagyományában kiemelkedő szerepet játszott, és a későbbi iskola emlékezete őt is saját alapító alakjai közé sorolta.

Niszibisz átadása és Edessza

363-ban Iovianus császár a sikertelen perzsa hadjárat után békét kötött II. Sápúr perzsa királlyal. A béke egyik következménye az volt, hogy Niszibiszt átadták a perzsáknak, és a keresztény lakosság jelentős része elhagyta a várost. Efrém is a menekülők között volt. Előbb valószínűleg Amidába, majd Edesszába került.

Edessza a szír nyelvű keresztény kultúra egyik legfontosabb központja volt. A városban többféle vallási és keresztény irányzat élt egymás mellett: a niceai irányhoz tartozó keresztények, markioniták, manicheusok, Bardaiszan követői és más gnosztikus vagy dualista csoportok. Efrém polemikus himnuszainak és prózai cáfolatainak hátterében ez a sokszínű, versengő vallási környezet áll.

Efrém Edesszában is tanított, prédikált, himnuszokat szerzett és vitázott. A hagyomány szerint női kórusokat is szervezett, hogy azok tanító himnuszait énekeljék. Ez a gyakorlat a szír keresztény liturgikus kultúra egyik figyelemre méltó vonása: Efrém költészete nem csupán olvasásra, hanem közösségi éneklésre és tanításra készült.

Halála

Efrém 373. június 9-én halt meg Edesszában. A hagyomány szerint egy járvány idején a betegek gondozásában vett részt, és eközben maga is megbetegedett. Ez a hagyomány összhangban áll azzal a képpel, amelyet a későbbi egyházi emlékezet őrzött róla: a szegénységben, aszkézisben és szolgáló szeretetben élő diakónus képével.

Írásai

Efrém rendkívül termékeny szerző volt. Művei között vannak prózai bibliai kommentárok, ritmikus prózában írt beszédek, metrikus homíliák és nagy számban himnuszok. A legtöbb és legjelentősebb hiteles művét szír nyelven írta. Már az ókorban sok művet fordítottak görögre, örményre és más nyelvekre, de a későbbi hagyományban számos olyan írás is az ő neve alatt terjedt, amely nem tőle származik.

A modern kutatás ezért különbséget tesz a hiteles szír Efrém, a görög Efrém, a latin Efrém, az örmény Efrém és más fordítási hagyományok között. Ez nem jelenti azt, hogy a fordítások értéktelenek, de azt igen, hogy a szerzőség és a szövegtörténet kérdését minden műnél külön kell vizsgálni.

Prózai kommentárok

Efrém bibliai kommentárokat írt több ószövetségi könyvhöz. A legfontosabbak közé tartozik a Teremtés könyvéhez és Kivonulás könyvéhez írt magyarázata. Ezekben Efrém általában a szír bibliai hagyományra támaszkodik, és sokszor a szó szerinti értelem, a tipológia és a lelki értelmezés sajátos egyensúlyát keresi.

Különösen fontos a Tatianosz Diatesszaronjához kapcsolódó kommentárja. A Diatesszaron a négy evangélium korai harmonizált összefoglalása volt, amely a szír kereszténységben hosszú ideig nagy hatású maradt. Efrém kommentárja ezért nemcsak teológiai, hanem evangéliumtörténeti és szövegtörténeti szempontból is jelentős.

Himnuszok és madrásék

Efrém legismertebb művei a madrāšê, vagyis tanító himnuszok. Ezek olyan költői-énekelt szövegek voltak, amelyek egyszerre szolgálták a hit tanítását, a liturgikus imádságot és a közösségi emlékezet formálását. A modern fordítások gyakran egyszerűen „himnuszoknak” nevezik őket, de a madrāšā szó tanító, oktató jellegükre is utal.

Himnuszai között jelentős csoportot alkotnak a hitről, az egyházról, a szüzességről, a paradicsomról, a megtestesülésről, a születésről, a keresztre feszítésről, a feltámadásról és az eretnekségek ellen írt énekek. Efrém nem egyszerűen dogmatikai tételeket verselt meg: képek, párhuzamok, ellentétek és bibliai szimbólumok segítségével vezette be hallgatóit a keresztény hit misztériumaiba.

A női kórusok szerepe különösen fontos. A szír hagyomány szerint Efrém olyan himnuszokat is szerzett, amelyeket nők énekeltek a közösségben. Ez a gyakorlat részben válasz lehetett a rivális vallási irányzatok sikeres énekes tanítására is: Efrém a költészetet és a zenét a niceai hit tanításának szolgálatába állította.

Metrikus homíliák és beszédek

Efrém metrikus homíliái és ritmikus prózában írt beszédei a prédikáció, a költészet és a katekézis határán állnak. Ezekben a szövegekben is gyakoriak a bibliai párhuzamok, az ószövetségi előképek és az üdvtörténeti összefüggések. Stílusuk a szír irodalom sajátos formavilágához tartozik, és nem mindig illeszkedik a görög vagy latin retorikai kategóriákhoz.

Polemikus művek