A Piros Pont dizájndíj vagy Red Dot dizájndíj (Red Dot Design Award) egy olyan dizájn tematikájú pályázati rendszerű verseny, melyben a "Red Dot", azaz "piros pont" a minőség védjegye. Az esseni Dizájncentrum Észak-Rajna-Vesztfália cég által alapított díj – a Peter Zec és Otl Aicher által kitalált „Roter Punkt” – története 1955-ig nyúlik vissza. Három fő területen adományozzák: termékdizájn ("Product Design"), kommunikációs dizájn ("Communication Design") és dizájnkoncepció ("Design Concept").

A résztvevők száma évről évre fokozatosan növekszik. 2014-ben például összesen több mint hetven országból érkeztek a nevezések (-nál is több), Algériától az Amerikai Egyesült Államokig. Nepál és Fehéroroszország első alkalommal 2011-ben volt a részt vevő államok között. A világ egyik legrangosabb design elismerésén a három típusú megmérettetésen három, versenyenként különböző összetételű és számú, illetve évente is változó, nemzetközi szakértő zsűri válogat – tervezőktől a professzorokon át a szaksajtó munkatársaiig. A díjak elnyeréséért hagyományosan a legnagyobb cégek, intézmények – mint az Apple Inc., a BMW vagy a Van Gogh Múzeum – is versenybe szállnak.

A díjnyertes munkákat az ünnepélyes díjátadó gálákon (versenyenként különböző helyszíneken: a termékdizájnokét Essenben, a kommunikációs dizájnokét Berlinben, míg a dizájn koncepciókét Szingapúrban tartják), a red dot online galériájában, illetve kiállítva az esseni, szingapúri és taipeii red dot múzeumokban is megtekintheti a nagyközönség. A kommunikációs dizájn verseny nyertesei továbbá bekerülnek egy red dot évkönyvbe is, míg a dizájn koncepciókat világszerte utaztatják.

Red Dot: versenypályázatok

Termékdizájn bélyegkép|Red Dot Design Museum (Essen) A legrégebbi, 1954 óta kiosztott díj a termékdizájn díj.

A csapat-dizájn díjat 1988 óta osztják ki. Olyan csapatok kapják, akik következetesen hatással voltak a nemzetközi piacokra. Az díjazottak között olyan nevek szerepelnek, mint Siemens (1995), Apple Computers (2001), BMW Group (2007), Bose Design Center (2008), Opel (2008 és 2010).

Ebben a versenyben az alábbi elismeréseket osztják ki: Díjak: “Red Dot” („piros pont”) “Red Dot: Best of the Best” („A legjobbak legjobbika”) “Red Dot: Honourable Mention” („piros pont dicséret”) Tiszteletbeli cím: "Red Dot: Design Team of the Year" („Az év dizájncsapata”) – “Radius” vándorserleg (1988 óta)

A díjnyertes munkákat az ünnepélyes esseni díjátadó gálán mutatják be és megtekinthetőek a különböző kiállító helyeken.

Kategóriák bélyegkép|Az A&E Disagne termékdizájn diplomája (1999) 2015-ben 31 kategóriában és azok alkategóriáiban lehetett pályázni a versenyre: Nappali és háló Háztartás Konyha, konyhaszekrények és eszközök Edények, terítékek, evőeszközök Fürdő, Wellness és testápolás Fűtő- és klímaberendezések Fény és világítás Kertibútor, kerti berendezések és barbecue eszközök Házon kívül, terep és kemping Sport Kerékpár és tartozékok Szabadidő, játék és szórakozás Hangszerek és tartozékok Baba és gyerek Divat, (élet)stílus és kiegészítők Órák Ékszerek Beltéri berendezés Beltéri dizájnelemek Anyagok, felületek Városi dizájn és közterek Irodabútorok, irodaszékek Irodaszerek Gyárak, gépek, robottechnika Szerszámok Életmentés és gyógyászat Járművek (földön, vízen, levegőben és a világűrben) Jármű kiegészítők Szórakoztatási eszközök, kamerák Kommunikáció Komputer és informatika

Kommunikációs dizájn A kommunikációs díjat 1993 óta adják ki 17 kategóriában (és további alkategóriákban) tervezők, ügynökségek (2008 óta) és cégek között. 2001-ig "a kommunikációs dizájn német díjaként" (“Deutscher Preis für Kommunikationsdesign”) is ismert volt.

Ebben a versenyben az alábbi elismeréseket osztják ki: Díjak: “Red Dot” („piros pont”) “Red Dot: Best of the Best” („A legjobbak legjobbika”) “Red Dot: Grand Prix” („nagydíj”) Tiszteletbeli címek: “Red Dot: Junior Prize” („A legjobbak legjobbika”) “Red Dot: Client of the Year” („Az év kliense”, 2010 óta) “Red Dot: Agency of the Year” („Az év ügynöksége”)

A díjnyertes munkákat az ünnepélyes berlini díjátadó gálán és a red dot online galériájában, illetve kiállítva a red dot múzeumokban is megtekintheti a nagyközönség, valamint ennek a versenynek a nyertesei bekerülnek az évente megjelenő nemzetközi kommunikációs design évkönyvbe ("International yearbook communication design") is.

Kategóriák és alkategóriák bélyegkép|2010-ben a Tube nevű szabadtéri tűzhelyével Mario Mazzer piros pontot szerzett 2015-ben 17 kategória és azok alkategóriáiban lehetett pályázni a versenyre:

Vállalati dizájn és identitás Vállalati identitás Vállalati koncepció Logó "Újbóli bevezetés" (Relaunch) "Arculati Kézikönyv" (Brandbook) A forgalomba kerülőStrihó Krisztina: A merchandising szerződés disszertáció (15. oldal), Szegedi Tudományegyetem Állam- és jogtudományi kar - 2011. július 31. promóciója (Promotional Merchandise) Vállalati pecsét Vállalati irodaszer Egyéb Márka dizájn és identitás Márka identitás Márka koncepció Logó "Újbóli bevezetés" "Arculati Kézikönyv" A forgalomba kerülő promóciója Márka pecsét Márka irodaszer Egyéb Éves jelentés Nyomtatott Digitális Egyéb Hirdetés Integrált kommunikációs kampány Printkampány Digitális kampány Out-of-Home és ambient Tévéreklám Mozireklám Lokációs marketing Promóció Szöveges reklám Levélreklám Applikáció Egyéb Csomagolási dizájn Élelmiszer Ital Health & Beauty Luxuscikkek Gyerekek Kiskereskedelmi csomagolás „Fenntartható csomagolás”Eiler Emil: Címke- és csomagolóanyag – ma és holnap (7. oldal), Magyar Grafika (epa.oszk.hu) - 2007. május CD/LP Divat Sportok Egyéb Poszterek Művészeti központú poszter Promóciós poszter Esemény és kiállítás poszterek Tévé- és moziposzter Posztersorozatok Társadalmi felelősségvállalás Egyéb Tipográfia Betűkép „Icon System” Piktogram Betűcsalád Egyéb Illusztráció Vállalati illusztráció Poszter illusztráció Szerkesztőségi illusztráció Divat illusztráció Oktatási illusztráció Portré és Karikatúra Egyéb Publikáció és nyomtatott sajtó Vállalati publikáció Könyv Naptár Magazin Napi sajtó Brosúra Katalógus Napló és útmutató Speciális publikáció Önpromóciós elemek Újság Bélyeg & bankjegy Egyéb Online Digitális kampány Honlap "Mini weboldal" (Microsite) Közösségi média Digitális innováció E-Learning Blog „Web Special” „Second Screen Format” Hírlevél Felhasználók által létrehozott tartalom E-kereskedelem Egyéb Applikációk Könyv Pénzügy Egészség Orvosi Utazás Média és videó Oktatás Életstílus Vásárlás Zene és hang Közösségi háló Magazin és napi sajtó Sport Eszközök Szórakozás Kultúra Szállítás/közszféra Egyéb Interfészdizájn Virtuális interfészek Szoftverinterfészek és használhatóság Interakció-dizájn Egyéb Film és animáció Film Movie Opener Film Craft Celanimáció Komputeranimáció Videóklip Film Art Vállalati és imázsfilm Televíziós reklám Mozireklám „Station ID” Egyéb Hangdizájn Film- és reklámzene Audio-branding Web és mobil zene Tér és rendezvény zene Termék zene Egyéb Térkommunikáció „Fair Stand” „Public Installation” Kiállítás dizájn Céges rendezvény élő performance Shop / bemutatóterem Beltéri és koncepcióterv Temporary Store Orientation System Information Design Facade Design Egyéb Játék dizájn Gamification Játékhirdetések Storytelling Karakterdizájn Mesterséges intelligencia Grafikák Animációk Hangdizájn Komoly játékokPásztor Attila: Digitális játékok az oktatásban (38. oldal) Szegedi Tudományegyetem, Neveléstudományi Doktori Iskola, epa.oszk.hu Iskolakultúra 23. évfolyam 9. szám - 2013. szeptember Közösségi játékok Game based on existing IP Reklámjátékok Böngészős játékok Mobilos játékok „Casual” játékok „Indie” játékok Egyéb Társadalmi felelősségvállalás

Dizájnkoncepció 2005 óta díjazzák kifejezetten a dizájn ötlet, vízió terveket, amelyek újak, kreatívak és izgalmasak.

Ebben a versenyben az alábbi elismeréseket osztják ki: Díjak: “Red Dot” („piros pont”) “Red Dot: Best of the Best” („A legjobbak legjobbika”) “The Red Dot: Luminary” („A fényhozó”) Tiszteletbeli cím: “Red Dot: Honourable Mention” („piros pont dicséret”)

Az ünnepélyes szingapúri díjátadót követően a dizájnkoncepciókat világszerte a nagyobb városokban (mint Dubaj, Tokió, Sydney, Szöul, Moszkva, Peking, Sencsen és Hsziamen) a szervezők megismertetik az érdeklődőkkel.

Kategóriák 2015-ben 31 – szándékosan tágan értelmezhető – kategóriában lehetett benyújtani a terveket: Nyilvános hely, köztér Élettér – tartózkodási hely Mozgásban Energia „Zöld” Személyes higiénia Háztartás Étkezés Beltéri elemek Világítás Bútorok „Smart” (a személyes életvitel megkönnyítése) Munka, munkahely Gyártás Kutatás Védelem Biztonság Orvosi műszerek Szépkor Kommunikáció Kölcsönhatás Mobilitás Szórakoztatás Divat „Skin” (Innováció a termeléstől a végfelhasználóig: információ, védelem, újrahasznosítás, megőrzés stb., új funkciók és teljesítmények) Képzés Pihenés Kikapcsolódás Utazás Szolgáltatás Flóra és fauna

Magyar „piros pontok”

Palotai Gábor Svédországban élő magyar származású grafikus tervezőművész 2002–2014 között 16-szor nyerte el az elismerést.

+ÉvekTermékdizájnKommunikációs dizájnDizájnkoncepció2005Losonczi Áron, LiTraCon fényáteresztő beton James P. Cramer, Jennifer Evans: Almanac of Architecture & Design 2006 (Red dot design awards: 155. oldal; online: google könyv)2011Co&Co Communication által fejlesztett Cocodice logikai gyerekjátékIzraeli Kulturális Intézet Budapest, vizuális identitás (Keltai Ágnes, Lepsényi Imre), Toronyi Péter, Nissyoku lámpa2012Co&Co, DSI Inhalo sóinhaláló termékKassák Lajos Emlékmúzeum megújuló arculata (Lepsényi Imre)Kőrös Benedek, Round-the-Clock karóra 2013Co&Co Communication, Nosiboo orrszívó porszívó2014Zeneakadémia, duális identitását kifejező intézményi imázsa Dió Stúdió az Iparművészeti Múzeumnak készített borcsomagolásai György Péter: Múzeum, a tanulóház, Szépművészeti Múzeum / MúzeumCafé könyv Policsányi István, „New Voyage Experience Accessible to Everyone” (hajó)2015Co&Co – Teqball (futball alapú sporteszköz)Zeneakadémia, Lisztérium "Ahol él a zene" című imázsklipje (Szabó Stein Imre, Gács Róbert, Géczy Dávid) Farkas Anna: Anaptár 2015. logotípia, holdciklusnaptár Flying Objects – HandInScan (kézhigiéniai szkenner)2016Bevésett nevek (Carved Names), vol. 2 az ELTE holokauszt- és második világháborús emlékművének avatásához kapcsolódó konferencia előadásait tartalmazó könyv, ELTE Bölcsészettudományi Kar Best of the Best Kőrös Benedek – Piece of Time (konceptuális időmérő ékszer)2018Graphasel Design Studio, Dubicz borászat címkecsalád A mátrai borvidék sajátságos természeti adottságait sűrítik egy absztrakt szimbólumrendszerbe. Red Dot Winner Packaging Design 2018. Flying Objects – Frend (összecsukható talicska)2019 Sebő Gyula – Julius-K9 kutyahámGraphasel Design Studio – Opera Gin Budapest studio NUR – Costes étterem menükártyája Vörös Botond – Budapest Giftbook lapozó Puskás Marcell – Boldogság Naptár Melher Dóra – activé FiberShake ital csomagolása Nagy Ádám – Birosign (biometrikus toll) Miklósi Ádám – Slē (szánkó)2020 HandinScan kézhigiéniai eszköz (Supercharge Kft., Service Designers: Lukács Bence, Kocsis T. Sára, Hoffer Ákos, Visual Designer: Erika Somogyi, Art Director: Sándor Ádám)

Jegyzetek

Források hivatalos oldal Magyar győztes is van a Red Dot Design Award versenyén , epiteszforum.hu – 2011. március 21. Új arc Dizájn díjat nyert a Kassák Múzeum, Magyar Múzeumok Online – 2012. október 28. Piros pontot kapott a magyar bor, Kultúrpart – 2014. szeptember 25.

További információk Jelentkezz a red dot design award 2012-es versenyére!, OCTOGON Online – 2011. november 10. Zsigmond Zsófia: Forma, funkció és innováció határán Red Dot Award, a demokratizált designverseny, Apertúra Magazin – 2014. május 29.

Kapcsolódó szócikkek iF Product Design Award

Kategória:Díjak