Az Ezel – Bosszú mindhalálig egy 2009 és 2011 között vetített török drámasorozat, melyet eredetileg a Show TV vetített, 2010-től pedig az ATV-n volt látható. 2011 tavaszától Magyarországon az RTL Klub vetítette, majd az RTL II-n, vágatlanul volt látható. A sorozat Törökországban rendkívüli népszerűségnek örvendett, 2010-ben az İsmail Cem Televíziós Díjkiosztón összesen kilenc díjat nyert el, többek között a legjobb drámai sorozat és a legjobb zene díját is. A sorozat egyben a legdrágábban külföldre vitt török sorozat, epizódonként akár 20 000 dolláros árral és eddig több mint 70 országban vetítették le. Magyarországon az epizódokat kettős bontásban vetítették, így ami Törökországban eredetileg egy epizódként került képernyőre, Magyarországon két külön epizódként futott. Ez volt az első török sorozat, amelyet magyar szinkronnal is bemutattak.

Történet

Ömer Uçar egy kedves, jóravaló, barátait mindenben maximálisan segítő fiatalember. Egy nap azonban óriásit kell csalódnia: legjobb barátai és szerelme, a gyönyörű, de hányatott sorsú Eyşan kegyetlen játékot űzve csapdába csalják. Ömert elítéli a bíróság olyasmiért, amit a barátai követtek el. Egy börtönlázadás során sikerül megszöknie, s a börtönben megismert idős gengszterfőnök, Ramiz segítségével új külsőt öltve évekkel később visszatér Törökországba, hogy bosszút álljon.

Szereplők SzerepSzínészSzinkronhangEzel Bayraktar Kenan İmirzalıoğlu Viczián OttóEyşan Tezcan Atay Cansu Dere Németh BorbálaCengiz Atay Yiğit Özşener Dányi KrisztiánAli Kırgız Barış Falay Galbenisz TomaszBahar Tezcan Sedef Avcı Molnár IlonaRamiz Karaeski Tuncel Kurtiz Versényi LászlóAzad Karaeski Burçin Terzioğlu Závodszky NoémiŞebnem SertunaBade İşçil Bertalan ÁgnesKamil Çamlıca Güray Kip Várday ZoltánÖmer Uçar İsmail Filiz Varga GáborTevfik Zaim (Tefo) Sarp Akkaya Seder GáborSerdar Tezcan Salih Kalyon Forgács GáborKenan Birkan Haluk Bilginer Harmath ImreMeliha Uçar İpek Bilgin Zsurzs KatiMümtaz Uçar Bayazit Gülercan Pálfai PéterMert Uçar Kemal Uçar Szabó MátéCan Uçar Utku Barış Serma Bogdán GergőTemmuz Kocaoğlu (=Mustafa Eskici) Riza Kocaoğlu Pintér Gábor AttilaBade Uysal Berrak Tüzünataç Makay Andreafiatal Ramiz Karaeski Ufuk Bayraktar Molnár Leventefiatal Kenan Birkan Cahit Gök Kossuth GáborSelma Hünel Nurhan Özenen Bede-Fazekas Annamáriafiatal Selma Hünel Zeynep Köse Pikali GerdaKaya Bey Levent Can Végh PéterHayratlı Sait Hüseyin Soysalan Borbiczki FerencSekiz Karaeski Kıvanç Tatlıtuğ Csík Csaba Krisztiánfelnőtt Can Uçar (az utolsó epizódban) Hakan Kurtaş Joó GáborNükhet Özbağ Begüm Benian Yusuf Eğir (fiatal) Çağdaş Tekelioğlu Yusuf Eğir Taner Turan Barbinek PéterAli Kırgız (fiatal) Ali Yücel Küçük Penke Bence Damla Birkan Pınar Göktaş rendőrtiszt Murat Aydın

Jegyzetek

További információk Az Ezel a szinkronszínészeknek is izgalmas kihívás

Kategória:Török televíziós sorozatok Kategória:Bűnügyi televíziós sorozatok Kategória:2009-ben bemutatott televíziós sorozatok Kategória:Francia írók művei alapján készült televíziós műsorok