Christoph Moritz (Düren-Birkesdorf, 1990. január 27.) német labdarúgó.

Pályafutása 1994-ben, négyéves korában kezdte labdarúgó pályafutását az FC Viktoria 08 Arnoldsweiler utánpótláscsapatában. Tizenkét évet töltött a klubnál, majd az Alemannia Aachenhez igazolt. Három év után, az ifi-és tartalékcsapatokban eltöltött időszakot követően 2009 júliusában szerződött a Schalke 04-hez, ahol megkezdte profi pályafutását. Első mérkőzését 2009. augusztus 8-án játszotta a Bundesligában, az 1. FC Nürnberg ellen, első gólját pedig 2009. augusztus 16-án szerezte a VfL Bochum ellen. Első profi szerződését 2010. január 18-án írta alá a Schalke 04-gyel, a megállapodás 2013. június 30-ig szólt.

A Schalke-nál lejáró szerződését követően a Mainz 05 játékosa lett, ahol 2017. június 30-ig érvényes kontraktust kötött.

2016. július 1-jén a Kaiserslautern csapatához szerződött.

2018 májusában, miután az Kaiserslautern kiesett a 2. Bundesligából, bejelentették átigazolását a másodosztályba szintén frissen kieső Hamburger SV-hez. A hamburgi klubbal 2020-ig szóló szerződést kötött.

2020 szeptemberében a Jahn Regensburg csapatához igazolt.

Sikerei, díjai Schalke 04 Német kupagyőztes: 2010–11

Jegyzetek

Fordítás

További információk Christoph Moritz Schalke04.com Christoph Moritz adatlapja a Transfermarkt oldalán

Christoph Moritz adatlapja a WorldFootball.net oldalán Christoph Moritz adatlapja a Kicker oldalán Christoph Moritz adatlapja a fussballdaten.de oldalán

Kategória:Német labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Alemannia Aachen labdarúgói Kategória:A Schalke 04 II labdarúgói Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:Az 1. FSV Mainz 05 labdarúgói Kategória:Az 1. FC Kaiserslautern labdarúgói Kategória:A Hamburger SV labdarúgói Kategória:A Hamburger SV II labdarúgói Kategória:Az SV Darmstadt 98 labdarúgói Kategória:A Jahn Regensburg labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói