Halasi Imre (Budapest, 1951. június 24. –) Jászai Mari-díjas magyar rendező, színházigazgató, érdemes művész, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház örökös tagja.
Életpályája Halasi Imre színész és Gróza Erzsébet színésznő gyermekeként született.
1969-ben érettségizett a József Attila Gimnáziumban. 1969–1970 között a Nemzeti Színház stúdiójának tagja volt. 1974–1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, Békés András és Lengyel György tanítványaként.
1970–1974 között a debreceni Csokonai Színházban volt rendezőasszisztens. 1979–1981 között a Mikroszkóp Színpadon rendezett. 1980–1989 között az MSZMP tagja volt. 1981–1982 között a Szegedi Nemzeti Színház rendezője, ezt követően 15 évig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház alapító-rendezője, 1987-től tíz évig pedig a színház igazgató-főrendezője volt. 1994–1998 között országgyűlési képviselő volt (Zala megye, MSZP). 1996–1998 között a kultúr- és sajtóbizottság tagja volt. 1997–2000 között a Budapesti Operettszínház igazgatója volt, 2003–2012 között a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Vendégrendező Debrecenben, Kassán, a Népszínházban, Egerben. 2006 óta a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja.
Magánélete 1984–1993 között Máthé Zsuzsanna volt a felesége. Egy fiuk született: Dániel (1985). 2006-tól felesége Tarjányi Zsuzsanna balettművész.
Színházi szerepei Eörsi István: Hordók....Ifj. Nyolcas Szakonyi Károly: Adáshiba....Imrus Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkoltatása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában.... Csiky Gergely: Nagymama....Pincér Martos-Bródy: Sybill....Kadét Darvas József: Részeg eső....Hollán Béla Benatzky: Az esernyős király....Marcel Poussy Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempefői, vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon....Postalegény Kazantzakisz: Zorba....Mimiko
Színházi rendezései
Tennessee Williams: Múlt nyáron, hirtelen (1977) Romhányi József: Hamupipőke (1977, 1986) Baum: Óz, a nagy varázsló (1979) Bródy Sándor: A medikus (1979) Csingiz Ajtmatov: Az első vadászat (1979) Vaszilij Makarovics Suksin: Energikus emberek (1979) Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok (1980) Leonid Zorin: Varsói melódia (1981) Ruzante: A csapodár madárkaA csapodár madárka a jegy.hu-n (1981) Bibbiena: Calandria (1981) Kálmán Imre–Julius Brammer–Alfred Grünwald: A Montmartre-i ibolya (1981, 1994, 1997) Páskándi Géza: Galváni békája (1982) Urbán Ernő: Uborkafa (1982) Dóczy Lajos: Csók (1982) Schnitzler: Körtánc (1982, 1984, 1986) Szophoklész: Antigoné (1982) Fielding: Lakat alá a lányokkal (1983, 1986) Tóth Ede: A falu rossza (1983, 1988) Csiky Gergely: A kalap (1983) Katona József: Bánk bán (1983) Csurka István: Ki lesz a bálanya? (1983) Mándy Iván: Mélyvíz (1984) Stefan Heym: A krónikás (1984) Dolce: A kölyök (1984) Gelman: Prémium (1984) Jack Popplewell: A szegény hekus esete a papagájjal (1985) William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (1985) Kisfaludy Károly: A pártütők (1985) Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (1985) Schnitzler–Kemény G.: A zöld kakadu (1986) Tömöry Péter: Síp a tökre (1986) Charles Dickens: Olivér (1986) Tennessee Williams: Üvegfigurák (1987) Gorin: Gyalog a holdsugáron (1987) Paso: Ön is lehet gyilkos (1987) Móricz Zsigmond: Sári bíró (1987) Braden: A színezüst csehó (1987) Townsend–Howard: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója (1987) William Shakespeare: Ahogy tetszik (1988) Marsall László: Sziporka és a sárkány (1989) Victor Hugo: A Notre Dame-i toronyőr (1989) Szép Ernő: Lila ákác (1990) John Steinbeck: Egerek és emberek (1990, 2001) Szigligeti Ede: Liliomfi (1990) Klaus Mann–Mnouchkine: Mefisztó (1990) Arthur Miller: Alku (1990) Kellér Dezső–Horváth Jenő–Szenes Iván: A szabin nők elrablása (1991, 1994) Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (1991) Csiky Gergely: A nagymama (1991) Paul Pörtner: Hajmeresztő (1992, 2000) Horváth Péter: A padlás (1992, 2009) Szirmai Albert–Bakonyi Károly–Gábor Andor: Mágnás Miska (1992) Neil Simon: Ilyen nincs! (1992) Petit: Mayflower (1993) Neil Simon: Pletykák (1993) Faragó Zsuzsa: Kalifornia blues (1993) Stein: Zorba (1993, 2005) Ariano Suassuna: A kutya testamentuma (1994) Fasori kabaré (1994) Dale Wasserman–Mitch Leigh: La Mancha lovagja (1994) Ken Kesey: Kakukkfészek (1995) Nell Dunn: Gőzben (1995) William Shakespeare: Lear király (1996) Huxley: Tea rózsával (1996) Murray Schisgal: Szerelem, Ó! (1996) Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (1996, 2001, 2004, 2005) Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (1996) Jim Jacobs–Warren Casey: Grease (1997) Lehár Ferenc: A mosoly országa (1998, 2003, 2010) ifj. Johann Strauss–Ignaz Schnitzler: A cigánybáró (1999) Georg Kreisler: Lola Blau (2001, 2002) Gioachino Rossini: Hamupipőke (2001) Dés László–Böhm György–Korcsmáros György–Horváth Péter: Valahol Európában (2002, 2006, 2019) Szigligeti Ede: Párizsi vendég (2002) Pozsgai Zsolt: A kölyök (2002, 2004) Eisemann Mihály–Zágon István-Somogyi Gyula: Fekete Péter (2002) Kálmán Imre–Julius Brammer–Alfred Grünwald: Marica grófnő (2002, 2003) Vajda Katalin–Valló Péter–Fábri Péter: Anconai szerelmesek (2004) Victor Hugo: Quasimodo (2005) Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin (2005) Rideg Sándor: Indul a bakterház (2005) ifj. Johann Strauss–Carl Hafner–Richard Genée: A denevér (2006, 2007) Jacques Offenbach: Hoffmann meséi (2007, 2008) Gioachino Rossini: A sevillai borbély (2009) Fenyő Miklós–Böhm György–Korcsmáros György: Hotel Menthol (2009) Indig Ottó: Menyasszonytánc (2010) Pietro Mascagni: Parasztbecsület (2011) Ruggero Leoncavallo: Bajazzók (2011) Topolcsányi Laura-Berkes Gábor-Geszti Péter: Csakazértis szerelem (2014)
Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1995) Érdemes Művész (2010) Budapestért díj (2023)
Jegyzetek
Források
További információk Életrajza a Soproni Petőfi Színház honlapján Életrajza a Parlament honlapján Színházi adattár
Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Színigazgatók Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (MSZP) Kategória:Országgyűlési képviselők (1994–1998) Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapestért díjasok Kategória:A budapesti József Attila Gimnázium diákjai