bélyegkép|jobbra|250px|A Govasdiai vasgyár munkásai 1890-ben
A govasdiai nagyolvasztó () Vajdahunyadtól 20 kilométerre (10 km-re az erdélyi bányavasút nyomvonalán), Govasdia falu nyugati végén található. A nagyolvasztó arról híres, hogy öntöttvas alkatrészeket gyártottak a párizsi Eiffel-torony részére, valamint nyersvasat Resica számára, ahol az acélszerkezet elemei készültek.
Története A nagyolvasztó építése A nagyolvasztót 1806-ban kezdték építeni, és 1810-ben készült el. A kohóépületnek a Nádrábi és Runki patakok összefolyása felé néző homlokzatán a kohó elkészültének alkalmából emléktáblát helyeztek el: „Augusto Imperante Francisco I. exstructum 1810”. Az építkezésre szánt pénzösszeg kevésnek bizonyult, mert belőle csak a nagyolvasztót, a kohóépületet és a vízműveket lehetett volna elkészíteni. Ezért Mätz Sámuel hámorsáfár és Asztalos József ácsmester új költségvetést készített, ami már az olvasztómester számára építendő lakóházat is tartalmazta. Az új terveket 1808-ban engedélyeztek, az alábbiak szerint:
Cél Építkezési költség Szénpajta 2648 forint 45 krajcár Vizigát a Nádrábi patakon 2134 forint 22 krajcár Vizigát a Runki patakon 2134 forint 22 krajcár Ácsműhely 1716 forint 2 krajcár Salakzúzómű 2468 forint 37 krajcár Olvasztómesteri lakás 5047 forint 47 2/3 krajcár Partfal a víziárok mentén a Nádrábi patakon 5825 forint 14 krajcár Partfal a víziárok mentén a Runki patakon 7281 forint 15 krajcár Vízcsatorna a Runki patakon 865 forint 15 1/3 krajcár Homokfogó a Runki patakon 245 forint 57 1/3 krajcár Ácsolt kőszekrény a nagyolvasztó tere körül 1322 forint Sziklarepesztés a nagyolvasztó hátsó terének egyengetéséhez 4593 forint 20 krajcár Sziklarepesztés és feltöltés a nyersvasraktár mögött 699 forint 10 krajcár A Nádrábi patak ágyának kiszélesítése 255 forint 45 krajcár Alsóvízvezetés deszkaborítása és befedése 764 forint Második szénpajta 1046 forint 28 3/5 krajcár Összesen forint 22 krajcár Hozzá a már engedélyezett forint 33 1/4 krajcár Együtt forint 55 1/4 krajcár
Még ez a pénzösszeg sem volt elegendő az építkezés teljes befejezéséhez, ezért újabb költségvetést készítettek, amit az alábbiak szerint engedélyeztek:
Nyersvasraktár 2602 forint 9 krajcár Harmadik szénpajta 3802 forint 53 krajcár Vízbevezető csatorna 1721 forint 34 krajcár Partvédőfal a nagyolvasztó tere körül 557 forint 53 krajcár Adagolóhíd befödése 1393 forint 3 krajcár Az érctér egyengetése és adagolóhíd építése forint 49 krajcár A Runki oldalon levő ácsmunkatér megerősítése cölöppel 305 forint 33 krajcár Árvíz által okozott károk helyreállítása 77 forint 56 krajcár Összesen forint 90 krajcár Hozzá a már engedélyezett forint 55 1/4 krajcár Együtt forint 45 1/4 krajcár
bélyegkép|Szénpajta tervrajza 1808-ból bélyegkép|Adagolóhíd vagy torokhíd tervrajza 1808-ból
Az építmények közül rajz csupán az adagolóhídról és az egyik szénpajtáról maradt fenn. 1808. december 10-én Mätz és Asztalos még két újabb költségvetést terjesztett elő, melyet a Kincstár ismét engedélyezett. Az új tervek szerint megépülhetett a Runki patak felőli vízgát, így a mű építési munkálatai 1813-ban befejeződtek, és a beruházási főösszeg forint 50 1/4 krajcárra emelkedett. A nagyolvasztót április közepén helyezték üzembe. Rajz róla ugyan nem maradt fenn, de egyéb dokumentumokból ismertek a méretei és az alakja. Eszerint a kör alakú medence átmérője 110 cm, a szénpoha átmérője 215 cm, a torok átmérője 105 cm volt. A szénpoha magassága a fenékkő fölött 315 cm, a felső fúvókas magassága a fenékkő fölött 53 cm, az alsó fúvókasé 47 cm, míg a nagyolvasztó egész magassága 950 cm volt. A magasabban fekvő fúvókas vízszintes fekvésű volt, ormányával a vízoldal felé fordítva, meghosszabbított középvonala a nagyolvasztóakna középvonalától 80 milliméterrel tért el. Az alacsonyabban fekvő fúvókas hajlásszöge 3° volt, a csapolónyílás felé fordított alakkal, a középvonal itt is 80 mm-rel tért el az akna középvonalától. A fúvószelet a kerékszobában elhelyezett hat darab, egyforma méretű, kettős szekrényfúvó szolgáltatta. Egy fúvó periódusideje percenként 7–8 volt, a fúvószelet csövön vezették a nagyolvasztóhoz.
A nagyolvasztó első üzemszaka Az 1810 áprilisában üzembe helyezett nagyolvasztót mindössze hét és fél hónapnyi termelés után, november végén, mázsa (1 mázsa=100 kilogramm) nyersvas előállítása után leállították, részint mert a medencéje erősen kiégett, részint mert a frisstüzek számára több hónapnyi nyersvaskészlet gyűlt össze. A nagyolvasztó a medence újbóli kibélelése után, 1814-ben ismét üzembe állt, és hét éven át, 1821-ig, a rendelkezésre álló faszénkészletnek megfelelően, a toplicai nagyolvasztóval váltakozva volt üzemben. A faszénhiány miatt azonban a hét év alatt az átlagos évi termelés csupán 6387 mázsa volt.
A gyakori faszénhiányt az okozta, hogy a parasztkemencék, dacára a meglevő Toplicai és Govasdiai nagyolvasztóknak, folytonosan üzemben voltak, és nagyon sok faszenet fogyasztottak. Pedig a nagyolvasztóval jobb eredményeket lehetett volna elérni, mint a parasztkemencékkel. A felhasznált vasérc barnavasérc volt, jelentékenyebb timföld, kevesebb mész és kovasav, néhány százalék mangán-szuperoxid tartalommal, mely utóbbiból kiváló minőségű acél gyártható. Az ércben réznyomok legfeljebb a gyalári felszíni fejtésekből származtak. Hátrány volt a kis nyomású fúvószél, így a nagyolvasztó üzeme, a Toplicai mellett kedvezőtlen volt. Ehhez még az is hozzájárult, hogy a govasdiai szürke nyersvas finomításra kevésbé volt alkalmas, mig Toplicán legnagyobbrészt fehérnyersvas termeltek. Mindezek miatt a govasdiai nagyolvasztó üzemeltetése 1820 végén megszűnt. Pedig a bányászott vasércek lágysága, porhanyóssága és tisztasága miatt nem volt szükséges a pörkölés, a vaskihozatal 40–42% volt. A faszén szálerdőből eredő, kemény, jó minőségű bükkfaszén volt. Mindezen kedvező körülmények ellenére a govasdiai nagyolvasztó rosszabb üzemi eredményeket mutatott fel a toplicainál. 1837-ig, tehát 17 évig, a nagyolvasztó nem működött, s ez alatt a gépek és tartozékok teljesen tönkrementek, míg ezalatt a parasztkemencék (kettő Nádrábon, kettő Kaszabányán) üzemben voltak, és csak 1830-ban szüntették meg őket.
A vasgyár felújítása bélyegkép|Govasdiai szénpajta rajza 1837-ből A toplicai nagyolvasztó 1837. január 15-én teljesen leégett, miután felvetődött a kérdés: melyik üzemet újítsák fel: Toplicát vagy Govasdiát. Egy szakértő bizottság – mérlegelve az előnyöket és a lehetőségeket – Govasdia helyreállítását javasolta, amit a Kincstár A Kincstár 1837. évi, 3236 szám alatti határozatával el is rendelt. A nagyolvasztó és a kiegészítő létesítmények helyreállításához 1837-ben fogtak hozzá, és 1838. szeptember végére be is fejezték.
A munkálatok a következő fontosabb elemeket érintették: A nagyolvasztó épülete, az öntőcsarnok. Kibélelték a nagyolvasztó medencéjét és aknáját, miközben a belső méreteket – a magasság megtartása mellett – megnövelték. A nagyolvasztó pilléres szerkezetű volt, fontosabb méretei: a szénpoha átmérője a fenékkőnél 120 cm, a szénpoha átmérője 245 cm, a torok átmérője 120 cm, a szénpoha magassága a fenékkő fölött 300 cm, a henger alakú szénpoha magassága 32 cm; a nagyolvasztó egész magassága a fenékkőtől a torokig: 950 cm. Újonnan építettek két, fából készült vízhajtású csigafúvót, a percenkénti átlagos levegőszolgáltatás 977 köbláb (~27,7 m³) volt. A torokhidat a régiből megmaradt kőpillérig újjáépítették. Felújították a régi széntárolót, és építettek egy újat is. Kibővítették a nyersvasraktárat. Épült egy új salakzúzómű. A vízműveket újjáépítették.
A felsorolt munkálatokra forint 51 koronát fordítottak. A nagyolvasztót 1838. november 25-én helyezték üzembe, Schultze hámorsáfár irányításával. Az üzemi eredmények igen megjavultak, a termelés jelentékenyen emelkedett, és az önköltség 63,3 koronáról 55,5 koronára csökkent. A csigafúvó is igen jó szolgálatot tett, az egész kampány alatt semmiféle javítást nem igényelt. Ennek ellenére a nagyolvasztó csak hét hónapon át volt üzemben, 1839. június végén – a faszénhiány miatt – ismét beszüntette működését.
Az első léghevítő készülék 1838-ban László József főnök (verwalter) és Barton József ellenőr (controllor) került a vasmű élére. Mindketten kiválóan képzett, külföldi tapasztalatokat szerzett szakemberek voltak. A külföldi tapasztalatok alapján 1839-ben Calder-féle gatyacsöves léghevítő készüléket szereztek be és állítottak üzembe. A léghevítőt a nagyolvasztó torkán állították fel, fűtését a torokgázzal oldották meg. Ugyanakkor átalakították, korszerűsítették a salakzúzóművet is. A Kincstár 1839. évi 4723. számú rendelete értelmében egy másodolvasztót is építettek, amely azonban csak akkor volt üzemben, amikor a nagyolvasztó állt, vagy a nyersvas nem volt önthető. A léghevítőt 1840. augusztus 25-én helyezték üzembe, a szolgáltatott fúvószél hőmérséklete 170 Réaumur fok (338 °C) volt. Mivel azonban ezt a hőmérsékletet a vörösréz elemek nem bírták, a fúvószél hőmérsékletét 250 °C körüli értékre csökkentették. Barton József kísérleteket végzett vízzel hűtött öntöttvas elemekkel, s ezek sikeres bevezetése után a fúvószél hőmérsékletét visszaállították az eredeti értékre, ami által az üzemi eredmények lényegesen javultak: ugyanolyan faszénadag mellett, a vasércadag 50—60 fonttal emelhető volt, anélkül, hogy a termelt nyersvas minősége romlott volna; a nyersvaskihozatal minden mázsa vasércből 6 és fél fonttal szaporodott, a 24 óránkénti a nyersvastermelés 1161 fonttal emelkedett; a faszénfogyasztás egy mázsa nyersvasra számítva 10%-kal csökkent.
Léghevítő a másodolvasztónál Minthogy a léghevítő fényesen bevált a nagyolvasztónál, elhatározták, hogy a másodolvasztó (kupoló) kemence számára is készítenek egyet. Ezáltal az öntöttvastermelés növelhető volt, miközben a faszénfelhasználás csökkent. A javuló eredmények okán a Kincstár 1840. szeptember 14-én kelt, 4278. számú rendeletével jóváhagyta az öntött nyersedény-termelés fokozását, és szó volt edényzománcozó üzem felépítéséről is. Ez azonban nem valósult meg, részint az edények rossz felületi minősége, részint nagy súlyuk miatt.
Kőszénkutatás A Kincstár 1840. június 4-én kelt, 2652. számú rendeletével elrendelte, hogy Vajdahunyad környékén, Felsőtelek mellett végezzen kutatást kőszénre. A kutatásokat Grimm kerületi bányamérnök és – fúrómesterként – Sachsenheim Rudolf nagyági bányagyakornok végezte. A kutatások sikertelenek voltak, így 1841 tavaszán be is szüntették. Sachsenheim gyakornok ezután vasérckutatásokat végzett, ami nyomán megindulhatott az alsóteleki vasércbányászat.
Az első pörkölő kemence 1840 szeptemberében a Kincstár megengedte, hogy a nagyolvasztó torokgázát vasércpörkölésre használhassák fel, amihez 314 forintot és 49 krajcárt engedélyezett, de a helyi viszonyok ismerői nem mutattak valami nagy hajlandóságot a terv végrehajtására.
Az első vasút Mivel a nagyolvasztó nem volt közvetlen összeköttetésben a vasérc- és széntárolókkal, 1841-ben László József és Barton József közreműködésével 132 öl (250 méter) hosszú vasútpálya épült kiépült, öntöttvassínekkel, 448 forint 42 krajcár költséggel. A pálya a nagyolvasztó torkától, az adagoló hídon áthaladva, elágazott a vasércgurító helyekre és a szénpajtákba.
A nyíltmellű nagyolvasztó Az 1840-es évek elején a govasdiai nyersvastermelés adatai: Év Tömeg 1840 1492 tonna 1841 1374 tonna 1842 1786 tonna