Keresszegi Herman István (Körösszeg, ? – Debrecen, 1641. március 19.) református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke 1629-től haláláig.
Élete
Körösszegen született és Debrecenben tanult, ahol 1609. augusztus 9-én iratkozott be a felsőbb osztályba; 1612-ben főiskolai senior volt. 1613-ban a marburgi egyetemet, 1614. április 23-tól a heidelbergit látogatta és egyike volt azoknak, akik az evangélikus és református magyarok között támadt egyenetlenség miatt a wittenbergi eredeti magyar matrikulát elhozták és a nagybányai könyvtárban helyezték el. Hazatérvén 1616-ban zilahi lelkész, kevés idő múlva egyszersmind a krasznai egyházmegye esperese lett. Egyházkerülete megbízásából 1625-ben kieszközölte, hogy a máramarosi egyházmegyében is érvényre jusson az új naptár. 1629. november 25-én a tiszántúli egyházkerület püspökké választotta s Debrecenbe ment lelkésznek. 1630. június 9-én Debrecenben tartott zsinatot, 1633. február 5-én Tasnádon. 1634. június 18-án Szatmáron, 1635. július 17-én Váradon, végre 1638. szeptember 23-án Debrecenben. Az ő idejében volt Debrecennek először három prédikátora: 1630. május 7-én hívták meg Szalacsról Tolnai Pétert maga és társa Veszeli Pál mellé és 1637-ben helyezték fel a veres toronyba a Rákóczi által ajándékozott nagy harangot.
Munkái
De Deo et S. Trinitate. Heidelbergae, 1614. (173-174. l.) De Sacrae Scripturae Canone Authoritate et Perfectione, Uo. 1614. (191-192. lap) Beszéde a nagy templom ajtaja előtt az abba nem fért néphez július 1. (Exeqviarivm Caeremonialivm ... Princ. ac. Dnae Svsannae Caroli... 1622... Gyulafehérvár, 1624. II. könyv II. osztály 6. prédikáczio) Keresszegi István ... Praedicaciója. Temetési Pompa Iffiu Groff Iktári Betthlen Istvánnak &c. eggyetlen egy magzattyanak, az N. Groff Iktari Groff Betthlen Christina Kiss Aszszonynak utolso tisztessegenek megh adasaban ... Eczedben es Bathorban Anno 1631. diebus 25. & 26. Novembris ki szolgáltatot. Debreczen, 1632 (9. praedikatio) Ex Cap: ad Hebr: 11. Az hitnek es josagos cselekedeteknek tündöklő Peldairol valo praedicaciók; hova az Példanak kivansaga szerint, köziben alkalmaztattak az Isaknak meg aldoztatásárol valo Praedikátiok is, Mellyek elsőben Praedicaltattanak az Debreczeni keresztyen Ecclesianak lelki eppületire; mostan penig az egy-igyü hiveknek közönseges hasznokra kibocsattattanak Keres-Zegi H. Istvánnak Debreczeni Lelki Pasztornak altala. Uo. 1635 Az Keresztyeni Hitnek Agazatairól való Praedicatioknak Tar-haza, a Nemet Országi Rhen-Palutinatusbéli Orthodoxa Catechesisnek rendi szerént. Keres-szegi H. Istvannak munkája által az egyigyüveknek közönseges hasznokra ki-bocsáttatott. Várad, 1640
Kiadta Margitai Péternek Temető Praedikatiok (Debreczen, 1632) c. hátrahagyott művét és Gönczi Pálnak De Disciplina Ecclesiastica (Debreczen, 1633) c. kánongyűjteményét.
Levele: Debrecen, 1640. okt. 8., melyben kemény fenyegetések közt parancsolja a szovátiaknak, hogy templomukat építsék (Sárospataki Füzetek 1862. 537. l.)
A heidelbergi akadémia anyakönyvében így írta be nevét: Stephanus Hermán Keresszegi; azért hibásan írják némelyek nevét Keresztszeginek és Körösszeginek.
Források
Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon
Kategória:Magyar református püspökök Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:1641-ben elhunyt személyek