I. Dietrich vagy I. Theodoric (kb. 965 – 1026. április 11.) 978-tól haláláig Felső-Lotaringia hercege, illetve bari gróf.
Élete Apja I. Frigyes felső-lotaringiai herceg, anyja Beatrix, Hugó frank herceg és párizsi gróf lánya, I. Róbert nyugati frank király unokája. I. Frigyes volt a 959-ben kettéosztott Lotaringiai Hercegség felső részének első hercege. Frigyes halála után Dietrich örökölte a hercegi címet, de 987-ig anyja uralkodott helyette, mint a hercegség régense. Dietrich öröklését a német király erősítette meg, mivel 923 óta Lotaringia a Német-római Birodalom érdekszférájába tartozott.
985-ben Dietrich más lotaringiai nemesekkel együtt megpróbált ellenállni Lothár nyugati frank király támadásának, aki be akarta kebelezni Lotaringiát. A Verdun melletti csatában azonban vereséget szenvedtek és Dietrich a frank király fogságába esett.
1011-ben II. Henrik német-római császár oldalán Luxemburg ellen harcolt. 1018-ban, a Burgundia elleni harcok során másodszor is fogságba esett. 1019-ben fiát, a későbbi II. Frigyest társuralkodóként emelte maga mellé a trónra. Miután 1024-ben II. Konrád német-római császárt megválasztották német királynak, Dietrich rövid ideig szemben állt vele, de hamarosan csatlakozott Konrád táborába.
Családja és leszármazottai Felesége Richilde volt,992-ben közösen említik őket. Forrás: Poull (1994), p. 20. feltehetően III. Folmár, Bliesgau és Metz grófjának lánya,Ezt egy 1076-os keltezésű oklevél valószínűsíti, amely Pibon touli püspök alatt készült és amelyben a Laître sous Amance-i perjelség kiváltságait erősíti meg. Az oklevél szerint a perjelséget "comitissæ Sophiæ" alapította, aki kijelentette, hogy az Amance-i kastély "Theodericus dux, comitissæ avus", azaz Dietrich tulajdona volt, aki azt "comiti Folmaro in Asmantia", azaz Folmár gróftól örökölte. Ennek az a legvalószínűbb magyarázata, hogy Dietrich feleségül vette Folmár Richilde nevű lányát. Forrás: Calmet (1748), Tome II, Preuves, col. cccxlviii, and Lesort, A. (1909) Chronique et chartes de l'abbaye de Saint-Mihiel, Mettensia 27 (Paris), no. 39, p. 153, quoted in Poull (1994), p. 20, and no. 43 and 44, pp. 166-71, cited in Poull (1994), p. 76. Idézi: Cawley akit 985 körül vett feleségül. Három gyermekük ismert: Frigyes (kb. 995 – 1026), aki apja halála után rövid ideig II. Frigyes néven felső-lotaringiai herceg volt. Adalberon (? – kb. 1006) 1005-ben Metz püspökének nevezték ki nagybátyja, Adalberon halála után. 1006. május 14-én szentelték fel papnak, de nem sokkal ezután meghalt.Verdun Saint-Vanne nekrológiája jegyzi fel "IX Kal Apr" dátummal "Adelbero clericus Teuderici ducis filius", vagyis Adalbero pap, Dietrich herceg fiának halálát. Forrás: Necrology Verdun Saint-Vanne (1902), p. 138. Idézi: Cawley Adelais vagy AdelaideA Chronicon Sancti Huberti jegyezte fel, hogy "Adeladis comitissa Araeleonis", azaz "Adelais arloni grófné" Dietrich herceg lánya, Frigyes herceg nővére és Beatrix őrgrófné anyja volt ("ducis Theoderici, soror Sigifridi [=hibás utalás Frigyesre] patris marchissæ Beatricis". Forrás: Chronicon Sancti Huberti Andaginensis 19 (27), MHG SS VIII, p. 578. Idézi: CawleyA Gesta Treverorum tartalmaz egy utalást "comitissa de castello...Aralunæ, mater comitum Walrammi et Folconis, marito suo defuncto, astipulantibus filiis et filiabus suis", vagyis "Aralunae, Walram és Fulkó grófok anyja, férje halála után, stb., de nem nevezi meg ezt a személyt. Forrás: Gesta Treverorum 16, 1122, MGH SS VIII, p. 189. Idézi: CawleyEberhard trieri érsek utal múltbeli adományokra két, 1052-re és 1053-ra datált oklevélben, amelyeket "comite Walrammo de Arlo et uxore ipsius Adelheide", azaz "Walram arloni gróf és felesége, Adelheide" tettek, utóbbiban megemlíti, hogy szüleik halála után az adományokat megerősítették "filiorum eorum Walrammi et Folconis", vagyis "gyermekeik Walram és Fulkó". Forrás: Mittelrheinisches Urkundenbuch 338 and 339, pp. 393-94. Idézi: Cawley (? – 1032 után), feltehetően I. Walerán arloni gróf felesége.
Jegyzetek
Források
Kategória:Franciaország történelme Kategória:Németország történelme Kategória:1026-ban elhunyt személyek Kategória:Lotaringia uralkodói