Horváth Dávid (Kiskunlacháza, 1948. december 21. – 2017. január 31.) fotóművész, fotóriporter.
Élete 1982-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége, valamint Fiatal Fotóművészek Stúdiójának az alapító tagja. 1983-tól tagja volt a Fotóriporterek Kamarájának. 1974-ben letette a fényképész szakmunkásvizsgát, elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. Több helyen dolgozott, ezzel párhuzamosan 1967-től mint amatőr fényképész működött. 1971-ben a Fényszöv reklám-műszaki részlegén volt segédmunkás. 1974-től 1993-ig az Ország-Világnak volt a fotóriportere; 1995-től pedig az Esti Hírlapnál dolgozott, mint főmunkatárs. Sajtófotókat, illetve főként szociografikus jellegű fényképeket készít, képriportjai közül a legsikeresebbeket a munkások, a csövesek és a cigányok között készítette. 1981-ben nagyobb sorozatot készített a rockkoncertek világáról és a csövesekről. Kiváló az az anyaga is, mely a különböző vallások hazai hívőit dolgozza fel. A nagybaracskai szociofotós alkotótelepen is dolgozott.
Családja Felesége Valachi Anna író, gyermekeik: Bence és Vince.
Egyéni kiállítások 1983 – Leltár, Liget Galéria, Budapest 2002 – Mágikus szemek, Mai Manó Ház, Budapest 2009 – "Képes krónika a rendszerváltásról – ahogyan én láttam" Újpesti Galéria – Budapest 2010 – Húsz év után. Országról, gxülekezetről Békásmegyeri evangélikus templom – Budapest 2011 – Tekintetek, Cultiris galéria, Örkény István könyvesbolt
Válogatott csoportos kiállítások 1982 – Második. A Fiatal Fotóművészek Stúdiója kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1983 – Ünnepnap, Fiatal Művészek Klubja, Budapest.
Díjak Balogh Rudolf-díj, 2006.
Jegyzetek
Források Artportal
További információk Horváth Dávid honlapja Színről színre – Horváth Dávid képeiről Horváth Dávid fotókiállítása, magyarnarancs.hu Horváth Dávid; szerk. Gera Mihály; Interart Stúdió, Bp., 2001 (Fényképtár) Horváth Dávid fotóművész "Mágikus szemek" című kiállítása. Csokonai Galéria Kaposvár, 2005. április 4-től április 25-ig...; KE Művészeti Főiskolai Kar, Kaposvár, 2005 (A fotóriporter és képszerkesztő szak kiállítási katalógusai)
Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:1948-ban született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Balogh Rudolf-díjasok Kategória:Kiskunlacháziak Kategória:Az Esti Hírlap vezetői, újságírói