Események Határozott dátumú események január 1. – A Kínai Köztársaság megalakulása, első elnöke Szun Jat-szen. január 19. – Cuvaj Ede kerül a horvát báni székbe. (Ezzel a trónörökös elvetette a horvátok által javasolt trialista programot, Cuvaj kinevezése visszatérés a nyílt abszolutizmushoz.) március 13. – Szerbia és Bulgária szövetséget köt, majd május 12-én katonai egyezményt is. március 31. – Ferenc József felfüggeszti a horvát alkotmányt válaszul arra, hogy a horvát-szerb koalíció és a jogpártok nem küldenek képviselőt a magyar országgyűlésbe, ezzel megakadályozandó az 1913-ban lejáró pénzügyi egyezmény megújítása. (A koalíció pénzügyi önállóságot, általános választójog alapján kiírt választásokat követel. Cuvaj bánt a császár királyi biztossá nevezi ki és felfüggeszti a gyülekezési jogot, bevezeti a cenzúrát.) április 10. – Southamptonból elindul első és egyben utolsó útjára a Titanic. április 15. – Az első útján elsüllyed a Titanic luxus személyszállító hajó Amerika és Európa között, 1517 utas veszti életét. április 16. – II. Abdul-Medzsid oszmán kalifa harmadik házassága H. H. Atiya Mihisti Kadin Effendivel. április 22. – Megalakul a Lukács-kormány.
május 12. – Tisza Istvánt házelnökké választják. május 23. – Vérvörös csütörtök. Kirobban a világháború előtti évek legnagyobb szocialista tömegtüntetése. május 29. – Görögország csatlakozik Szerbia és Bulgária szövetségéhez. június 4. – Tisza István a parlamenti őrséggel vezetteti ki az ülésteremből a renitenskedő képviselőket. június 7. Tisza István erőszakos módon letöri az ellenzék obstrukcióját. (Kovács Gyula képviselő a parlament épületében pisztollyal sikertelen merényletet kísérel meg Tisza István ellen.) Tisza „parlamenti puccsa” után gróf Károlyi Mihály lemond az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnökségéről. október 5. – Görögország katonai szerződést köt Szerbiával. október 8. – Montenegró hadat üzen Törökországnak, ezzel kezdetét veszi az első Balkán-háború. (A háború 1913. május 30-áig tart.) október 17. – Törökország hadat üzen Szerbiának és Bulgáriának. október 20. – Ljubljanai értekezlet, amelyen létrehozzák a horvát jogpártok és a Szlovén Néppárt közös politikai szervezetét trialista programmal. november 19. – Az első Balkán-háborúban a szerb csapatok döntő vereséget mérnek a törökökre. november 27. – Törökország kapitulál. november 28. – Albánia kinyilvánítja függetlenségét. (Amennyiben a nagyhatalmak elismerik Albániát, akkor csökken Szerbia esélye, hogy kijut a tengerre.) december 4. – Ismail Qemali vezetésével megalakul az Albán Fejedelemség első kormánya. december 14. – Nyáry Albert elnökletével megalapítják Budapesten a Magyar–Lengyel Egyesületet. december 20. – Unkelhäusser Károly belügyi osztályfőnök és az országos kormány adminisztratív vezetője helyettesíti a szabadságon lévő Cuvaj horvát bánt. (A helyettesítést 1913 júliusáig végzi, ekkor Cuvajt leváltják.) december 28. – Megalakul a Magyar Cserkészszövetség.
Határozatlan dátumú események január eleje – 55 horvát képviselő memorandumban kéri az uralkodótól és Ferenc Ferdinánd trónörököstől a horvát országok – Horvátország, Dalmácia, Isztria és Bosznia-Hercegovina – képviselőinek összehívását, hogy a nagyhorvát országgyűlés szabályozhassa az ország belső viszonyait és az uralkodóhoz fűződő viszonyt. az év folyamán – Budapesten megépül az első vasbeton ivóvíztároló medence 1500 m³-es térfogattal (Hasonló térfogattal létesítették az újpesti vasbeton víztornyot is ebben az évben.) Magyarországon tömegtüntetések robbannak ki az általános választójog bevezetéséért. Olaszországban bevezetik az általános választójogot. Marokkó francia protektorátussá válik. Szun Jat-szen megalapítja a Kuomintangot. Robert Falcon Scott eléri a Déli-sarkot. (Társaival együtt elpusztul a visszaúton.) Józef Piłsudski és Witold Narkiewicz vezetésével Bécsben megalakul a Szövetkezett Függetlenségi Pártok Ideiglenes Bizottsága (TKSSN), mely a Galíciában működő legkülönbözőbb legális politikai pártokat és csoportosulásokat egyesíti. (Csatlakozik a Porosz-Lengyelországban tevékenykedő Lengyel Szocialista Párt is.) Roman Dmowski lengyel politikus programjában a lengyelországi zsidók gazdasági és kulturális bojkottjára szólít fel. Varsóban és Częstochowában sztrájkokat szerveznek, tiltakozásul a lenai sortűz ellen. december – A hármas szövetség meghosszabbítása.
Az év témái Államok vezetőinek listája 1912-ben 1912 a filmművészetben május 8. – Megalapítják a Paramount Pictures filmstúdiót. Megalapul a Universal Pictures nevű filmgyártó cég. Max Linder burleszkjeinek sorozata. július 26. – Az Edison Studios forgalomba hozza a What Happened to Mary? című filmüket, az első játékfilm-sorozatukat. október 31. – The Musketeers of Pig Alley, rendezte D. W. Griffith, az első gengszterfilm. Oliver Twist: az első amerikai egész estés nagyjátékfilm. Prekrasznaja Ljukanida (A gyönyörű Ljukanida) – rendező Władysław Starewicz Les Amours de la reine Élisabeth (Erzsébet királynő) – rendező Henri Desfontaines és Louis Mercanton À la Conquète du Pôle (Az Északi-sark meghódítása) – rendező Georges Méliès A 2000 éves férfi – rendező Fodor Aladár Aladár a tűzoltónapon – rendező Góth Sándor Ma és holnap – rendező Kertész Mihály Nővérek – rendező ifj. Uher Ödön 1912 az irodalomban Megjelenik Eleanor H. Porter Az élet játéka – Pollyanna című regénye Megjelenik Émile Durkheim A vallási élet elemi formái című műve. Megjelenik Sigmund Freud osztrák pszichiáter Totem és Tabu című könyve. Megjelenik Carl Gustav Jung svájci pszichiáter A pszichoanalízis elmélete című műve. Megjelenik Vlagyimir Majakovszkij, Burljuk, Hlebnyikov futurista kiáltványa Pofonütjük a közízlést címen. Megjelenik Romain Rolland francia író Jean Christophe című regénye. Megjelenik Kaffka Margit regénye, a Színek és évek. Megjelenik Krúdy Gyula Szinbád utazásai regénye. Babits Mihály fordítani kezdi Dante Isteni színjátékát. Megjelenik Karinthy Frigyes Így írtok ki című szatírakötete. Ady Endre megírja A tűz csiholója c. művét, és a Nyugat március 16-ai számában megjelenik az Elbocsátó szép üzenet. Megjelenik Thomas Mann a Halál Velencében című novellája. 1912 a jogalkotásban 1912 a légi közlekedésben 1912 a sportban május 5. – június 22. V. nyári olimpiai játékok megrendezése Stockholm-ban, 28 ország sportolóinak részvételével. A FTC nyeri az NB1-et. Ez a klub hetedik bajnoki címe. 1912 a tudományban A kőbányai Richter gyógyszergyár forgalomba hozza a Kalmopyrin nevű lázcsillapítót. A Krupp Művekben rozsdamentes acélt gyártanak Charles Thomson Rees Wilson kifejleszti a ködkamrát. 1912 a vasúti közlekedésben augusztus 1. – Átadják a 3454 méter magasan fekvő Jungfraujoch vasútállomást. szeptember – A Porosz Államvasutak üzembe helyezi az első dízelmozdonyt. 1912 a zenében Bartók Béla megírja Négy zenekari darab c. művét.
Születések január 1. – Kim Philby angol állampolgárságú szovjet kém († 1988) január 2. – Renato Guttuso olasz festő († 1987) január 3. – Berczelly Tibor olimpiai bajnok vívó († 1990) január 7. Charles Addams amerikai képregényrajzoló († 1988) Dr. Haraszti György nemzetközi jogász, egyetemi tanár († 1980) január 28. – Jackson Pollock amerikai festőművész († 1956) február 2. – Kollár Ferenc jezsuita szerzetes, 1944-től A Szív újság főszerkesztője, 1956-tól a magyar jezsuita tartomány rendfőnöke († 1978) február 4. – Macskássy Gyula filmrendező († 1971) február 5. – Pongrácz Zoltán zeneszerző († 2007) február 9. – Házi Tibor háromszoros világbajnok asztaliteniszező († 2000) február 10. – Mányai Lajos színművész († 1964) február 20. – Pierre Boulle francia író († 1994) február 21. – Hajós György matematikus, akadémikus († 1972) február 23. – Ágay Irén színésznő († 1950) február 25. – Émile Allais világbajnok francia alpesisíző († 2012) február 27. – Lawrence Durrell brit író († 1990) február 28. – Alfonzó magyar színész, artista, humorista, érdemes művész († 1987) március 13. – Szabados Miklós tizenötszörös világbajnok asztaliteniszező († 1962) március 14. – Sebestyén Géza könyvtáros, bibliográfus, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettese 1958 és 1976 között († 1976) március 16. – Pat Nixon, az Amerikai Egyesült Államok first ladyje (1969–1974) és second ladyje (1953–1961) († 1993) március 19. – Adolf Galland német Luftwaffetiszt, vadászrepülő és repülőász († 1996) március 22. – Karl Malden Oscar-díjas amerikai színész († 2009) március 23. – Wernher von Braun német tudós és mérnök, a németországi és az amerikai rakétafejlesztés egyik vezető alakja († 1977) április 5. – Örkény István író († 1979) április 6. – Székely Endre zeneszerző († 1988) április 8. Sonja Henie norvég műkorcsolyázó († 1969) Jozef Gabčík szlovák katona, az egyik elkövetője a Operation Anthropoidnak, Reinhard Heydrich meggyilkolásának († 1942) április 14. Király Béla vezérezredes, hadtörténész, politikus, 1956-ban a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány elnöke, a Nemzetőrség parancsnoka, az MTA tagja († 2009) Polgár Dénes Aranytollas újságíró († 2009) április 15. – Kim Ir Szen észak-koreai diktátor († 1994) április 17. – Eggerth Márta színésznő, énekesnő († 2013) április 28. – Sindó Kaneto japán rendező, forgatókönyvíró († 2012) április 30. – Fényes Szabolcs zeneszerző († 1986) május 1. – Otto Kretschmer, a legeredményesebb német tengeralattjáró-parancsnok a második világháborúban († 1998) május 9. – Ottlik Géza író, nemzetközi szintű bridzsjátékos, szakíró. († 1990) május 13. – Várkonyi Zoltán Kossuth-díjas színművész, rendező († 1979) május 14. – Hegedüs Géza író, költő, kritikus († 1999) május 15. Salamon Ernő költő († 1943) Tóth Endre rendező († 2002) május 22. – Herbert Charles Brown Nobel-díjas (1979), Priestley-éremmel kitüntetett (1981) kémikus († 2004) május 26. – Kádár János kommunista politikus, az MSZMP főtitkára, magyar miniszterelnök († 1989) május 26. – Gyurkó Lajos magyar tábornok, aki az 1956-os forradalom idején és utána több alkalommal adott parancsot tüntetők elleni fegyveres támadásra, több esetben repülőgépeknek, így több tucat ember halálának és százak megsebesülésének lett okozója († 1979) május 30. – Julius Axelrod Nobel-díjas (1970) amerikai biokémikus és farmakológus († 2004) június 5. – Szabó Zoltán író, falukutató, A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság szerzője († 1984) június 16. – Gordon Gollob osztrák vadászrepülőgép-pilóta († 1987) június 23. – Alan Mathison Turing brit matematikus, a modern számítógép-tudomány egyik atyja († 1954) június 24. – Petrányi Gyula orvos, belgyógyász, immunológus, az MTA tagja († 2000) június 28. – Karl von Weizsäcker fizikus († 2007) június 30. Fasang Árpád karnagy († 2001) Lipták Gábor magyar író, újságíró, kultúrtörténész († 1985) július 17. Kliburszkyné Vogl Mária geokémikus, az MTA tagja († 1996) Kovács Pál hatszoros olimpiai bajnok vívó († 1995) július 22. – Muráti Lili színésznő († 2003) augusztus 1. – Borovszky Ambrus magyar politikus, vállalatvezető († 1995) augusztus 4. – Raoul Wallenberg svéd diplomata, magyarországi nagykövet († 1947) augusztus 5. – Pierre abbé, francia katolikus pap, a szegényeket és menekülteket támogató Emmaüs mozgalom alapítója († 2007) augusztus 7. Beamter Jenő (Bubi) dzsessz-zenész (vibrafon, dob), zeneszerző, zenetanár († 1984) Csenki Imre karnagy, zeneszerző († 1998) augusztus 10. – Jorge Amado brazil regényíró († 2001) augusztus 12. – Pálos Ádám László orvos, belgyógyász, hematológus, az MTA tagja († 1983) augusztus 18. – Otto Ernst Remer német katonatiszt a II. világháború alatt († 1997) augusztus 21. – Kertai György geológus, az alföldi szénhidrogén-kutatás elméleti megalapozója, az MTA tagja († 1968) augusztus 23. – Gene Kelly amerikai táncos, filmszínész († 1996) augusztus 25. – Erich Honecker német(NDK) politikus († 1994) szeptember 2. – Turczel Lajos irodalomtörténész († 2007) szeptember 5. John Cage zeneszerző († 1992) Kálnoky László költő, műfordító († 1985)