Nagyboldogasszony, más néven Szűz Mária mennybevétele vagy Mária mennybevétele (latinul: Assumptio Beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház egyik legjelentősebb Mária-ünnepe, amelyet augusztus 15-én tartanak. A katolikus dogma szerint a szeplőtelen Istenszülő, a mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt fölvétetett a mennyei dicsőségbe.XII. Piusz pápa: Munificentissimus Deus, 44. pont; Denzinger–Hünermann, DH 3903. Mivel Mária a katolikus tanítás szerint mentes volt az eredendő bűntől, mennybevétele azt fejezi ki, hogy Krisztus megváltásának gyümölcsében teljes emberi valóságában — testében és lelkében — részesült. A dogmát XII. Piusz pápa hirdette ki 1950. november 1-jén, Mindenszentek ünnepén, a Munificentissimus Deus kezdetű apostoli konstitúcióban.
A magyar név a Boldogasszony-hagyományhoz kapcsolódik. Magyarországon az ünnep különösen fontos, mert a hagyomány Szent István király országfelajánlását augusztus 15-éhez köti; ebből bontakozott ki a Regnum Marianum és a Patrona Hungariae eszméje. Ezért a Nagyboldogasszony-ünnep nemcsak egyetemes katolikus Mária-ünnep, hanem a magyar vallási és történeti emlékezet egyik központi napja is.Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Szent István Társulat, Budapest, 1977, augusztus 15.; Diós István: Szentek élete, „Nagyboldogasszony”.
A mennybevétel nem azonos Krisztus mennybemenetelével. A keresztény teológiában Krisztus saját isteni hatalmából ment föl a mennybe, Mária viszont Isten kegyelméből „fölvétetett”. Ezért a magyar katolikus szóhasználatban Máriával kapcsolatban a mennybevétel vagy fölvétel kifejezés a pontosabb, míg Krisztussal kapcsolatban a mennybemenetel használatos.
Fogalom Jelentés Krisztus mennybemenetele Jézus Krisztus saját isteni hatalmából ment föl az Atyához. Mária mennybevétele Máriát Isten kegyelme vette föl testével-lelkével a mennyei dicsőségbe.
Elnevezések
A latin assumptio szó „fölvételt” jelent. A dogmatikai kifejezés azt fejezi ki, hogy Máriát Isten vette föl a mennyei dicsőségbe. Ezzel szemben Krisztus esetében a latin ascensio („mennybemenetel”) szerepel, mert Krisztus saját hatalmából ment föl az Atyához.
A keleti keresztény hagyományban az ünnep leggyakoribb neve Istenszülő elszenderülése vagy görögül Koimészisz tész Theotoku. A koimészisz és a latin dormitio szó „elszenderülést”, „elalvást” jelent, és Mária földi életének befejezésére utal. A keleti liturgikus hagyomány rendszerint Mária halálát, Krisztus általi fogadását és megdicsőülését együtt ünnepli.
A magyar Nagyboldogasszony elnevezés sajátos nyelvi és vallástörténeti fejlemény. A „Boldogasszony” a magyar katolikus hagyományban Szűz Mária egyik legelterjedtebb neve lett. A „nagy” előtag megkülönbözteti az augusztus 15-ei ünnepet Kisboldogasszonytól, vagyis Mária születésének szeptember 8-i ünnepétől. A népnyelvben a Nagyboldogasszony, Nagyasszony, Boldogasszony és Magyarok Nagyasszonya kifejezések részben összekapcsolódtak, bár liturgikusan nem teljesen azonos ünnepeket jelölnek.Horpácsi Illés: „Kérdések és viták a Boldogasszony névvel kapcsolatban”, in B. Gergely Piroska – Hajdú Mihály szerk.: Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest–Miskolc, 1997.
A dogma pontos tartalma
XII. Piusz pápa 1950-ben így határozta meg a dogmát:
„Isten kinyilatkoztatta dogmaként valljuk, hirdetjük és meghatározzuk, hogy a Szeplőtelen Istenanya, a mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt fölvétetett a mennyei dicsőségbe.”XII. Piusz pápa: Munificentissimus Deus, 44. pont; DH 3903.
A meghatározás több fontos elemet tartalmaz:
Szeplőtelen Istenanya: Mária mennybevétele összefügg a szeplőtelen fogantatás dogmájával és Mária istenanyaságával; földi életpályája befejezése után: a dogma nem dönti el, hogy Mária meghalt-e, hanem csak azt állítja, hogy földi életének lezárulta után fölvétetett; testével és lelkével: nem pusztán Mária lelkének üdvösségéről, hanem teljes emberi személyének megdicsőüléséről van szó; mennyei dicsőségbe: a „menny” itt nem egyszerű térbeli helymeghatározás, hanem Isten dicsőségében való végső, megdicsőült részesedés.
A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint Mária mennybevétele „különleges részesedés Fia föltámadásában” és „elővételezése a többi keresztény föltámadásának”.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 966. Ez a mondat a dogma egyik legfontosabb értelmezési kulcsa: a mennybevétel nem elszigetelt Mária-kiváltság, hanem Krisztus feltámadásának, a halál fölötti győzelemnek és a keresztény reménynek a mariológiai megjelenése.
A dogma nem állítja, hogy Mária saját erejéből jutott volna a mennyei dicsőségbe. A katolikus tanítás szerint minden Mária-kiváltság Krisztus megváltói művéből ered. Mária mennybevétele ezért krisztocentrikus tanítás: Krisztus feltámadása és megváltása Máriában már elővételezetten és teljesen megmutatkozott.
A katolikus és ortodox hagyomány gyakran úgy beszél Mária mennybevételéről, hogy teste nem tapasztalta meg a sírbeli romlást. Ez az incorruptibilitas, vagyis a romlástól való mentesség gondolata. A dogma nem határozza meg Mária földi életének befejezését orvosi vagy történeti részletek szerint, de azt állítja, hogy Mária nem maradt a halál és testi felbomlás végleges uralma alatt. II. János Pál pápa egyik katekézisében úgy értelmezte Mária halálát vagy elszenderülését, hogy az — ha bekövetkezett — nem a bűn büntetésének keserűségeként, hanem Fiával való teljes egyesülésének útjaként érthető.II. János Pál pápa: Katekézis Mária haláláról és mennybevételéről, 1997. június 25.
Teológiai jelentése
Kapcsolat Krisztus feltámadásával
A katolikus teológia Mária mennybevételét Krisztus feltámadásának fényében értelmezi. Krisztus a keresztény hit szerint legyőzte a bűnt és a halált, és feltámadásával megnyitotta az utat az ember teljes üdvössége előtt. Mária, aki istenanyai hivatása, hite és Krisztussal való egyedülálló kapcsolata miatt a megváltás művéhez sajátosan kapcsolódott, a katolikus tanítás szerint elsőként részesült ebben a teljes testi-lelki megdicsőülésben.Lumen gentium, 59; A Katolikus Egyház Katekizmusa, 966.
A dogma laikus nyelven azt fejezi ki, hogy Krisztus megváltása nem csupán a lélek „megmenekülését” jelenti, hanem az egész ember megdicsőülésére irányul. A keresztény hit szerint a végső üdvösség nem a test elvetése, hanem a test feltámadása és a teljes ember Istenben való beteljesedése. Mária mennybevétele ennek az eszkatológiai, vagyis a végső időkre, a halál utáni sorsra és a világ beteljesedésére vonatkozó reménynek az elővételezett jele.
A dogma ezért a test méltóságát is hangsúlyozza. A keresztény emberkép szerint a test nem puszta „porhüvely” vagy eldobható anyag, hanem a személyhez tartozik, és része az üdvösségre meghívott emberi valóságnak. A 20. század közepén, a világháború, a tömeges pusztítás és az emberi test technikai-ipari leértékelésének tapasztalata után a mennybevétel dogmája különösen erősen fejezte ki, hogy az emberi testnek is örök rendeltetése és isteni méltósága van.
Kapcsolat a szeplőtelen fogantatással
A katolikus dogmatika összefüggést lát Mária szeplőtelen fogantatása és mennybevétele között. A szeplőtelen fogantatás azt jelenti, hogy Mária fogantatásának első pillanatától megőriztetett az áteredő bűntől; a mennybevétel pedig azt, hogy földi élete befejeztével testével-lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe. A két hittétel közös teológiai logikája az, hogy Mária sajátos módon részesül Krisztus bűn és halál fölötti győzelmében.
Ez nem azt jelenti, hogy Mária Krisztustól független volna. Ellenkezőleg: a katolikus értelmezés szerint Mária minden kiváltsága Krisztus érdemeiből, Krisztus megváltó művéből és istenanyai hivatásából érthető meg.
Mária mint az Egyház előképe
A II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű dogmatikai konstitúciója Máriát az Egyház előképének és anyai alakjának tekinti. Mária mennybevétele azt mutatja meg, mire irányul az Egyház zarándokútja: a teljes megdicsőülésre, amelyben a megváltott ember testével-lelkével részesedik Isten életében.Lumen gentium, 63–65.
Ebben az értelemben Mária nem elkülönül az Egyháztól, hanem az Egyház jövőjét mutatja meg. Amit az Egyház reményben vár, az Máriában a katolikus hit szerint már beteljesedett. Ezért a mennybevétel ünnepe nemcsak Mária dicsőségét, hanem a keresztény feltámadásba vetett reményt is ünnepli.
Mária királynői méltósága
A mennybevétel összefügg Mária királynői tiszteletével is. A katolikus hagyomány Máriát nem önálló uralkodóként, hanem Krisztus királyságában részesedő, megdicsőült anyaként tiszteli. XII. Piusz pápa 1954-ben, négy évvel a mennybevétel dogmájának kihirdetése után, Ad caeli Reginam kezdetű enciklikájában külön is tárgyalta Mária királynői méltóságát.XII. Piusz pápa: Ad caeli Reginam, 1954.
Bibliai és tipológiai alapok
A katolikus tanítás nem állítja, hogy Mária mennybevételét egyetlen bibliai mondat közvetlenül, történeti riportként írná le. A dogma az Írás, a hagyomány, a liturgia és a teológiai reflexió összefüggésében bontakozott ki. A bibliai alapok elsősorban tipológiai és üdvtörténeti jellegűek: a katolikus olvasat az egész Szentírást Krisztus feltámadása és az Egyház hite felől értelmezi. A tipológia azt jelenti, hogy az Ószövetség személyeit, eseményeit vagy tárgyait az Újszövetségben beteljesedő előképként olvassák. Ezek az érvek tehát nem modern történeti bizonyítékok, hanem az egész Bibliát Krisztus fényében olvasó hagyományos keresztény értelmezés részei.
A bűn és halál fölötti győzelem
A Teremtés könyve 3,15 szerint Isten ellenségeskedést hirdet a kígyó és az asszony, valamint a kígyó ivadéka és az asszony ivadéka között. A keresztény hagyomány ezt a helyet ősevangéliumként értelmezte: Krisztus győzelmének előképeként a bűn és a halál fölött. A mariológiai értelmezésben az „asszony” alakja tipologikusan Máriára is vonatkoztatható, aki Krisztussal különleges egységben áll.
Pál apostol az 1Kor 15-ben Krisztus feltámadását a hívők feltámadásának kezdeteként tárgyalja: „amint Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre is kelnek”.1Kor 15,20–23. Mária mennybevételét a katolikus teológia ebben az összefüggésben látja: Mária az első olyan megváltott ember, akiben Krisztus feltámadásának gyümölcse teljes testi-lelki formában megmutatkozik.
Mária kegyelmi teljessége
Az angyali üdvözletben Mária a „kegyelemmel teljes” megszólítást kapja.Lk 1,28. A katolikus hagyomány ezt a kegyelmi teljességet Mária egész hivatására vonatkoztatja: Mária az, aki hitével és engedelmességével befogadta az Igét, és akiben a megváltás műve egyedülálló módon kezdődött el. A mennybevétel e kegyelmi hivatás beteljesedéseként értelmezhető.
A napbaöltözött asszony
A Jelenések könyve 12. fejezetében megjelenő „napbaöltözött asszony” alakját a keresztény hagyomány többféleképpen értelmezte: Izrael, az Egyház és Mária alakjaként is. A katolikus mariológiai értelmezésben a szöveg Mária mennyei dicsőségének szimbolikus képeként is olvasható, bár nem kizárólagos és nem egyszerűen egyrétegű jelentésben.Jel 12,1; vö. Lumen gentium, 55–59.
A frigyláda tipológiája
A zsoltárok könyvében szereplő „Kelj föl, Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája” mondatot a keresztény hagyomány olykor Máriára is alkalmazta.Zsolt 132,8. A frigyláda az Ószövetségben Isten jelenlétének hordozója volt; Mária mint az új szövetség ládája a megtestesült Igét hordozta. Ez a tipológia nem önmagában bizonyítja a dogmát, de a katolikus hagyományban hozzájárult Mária testi-lelki megdicsőülésének értelmezéséhez.
Történeti és liturgikus fejlődés
Az első századok és az apokrif hagyomány