Kollányi Ágoston (Esztergom, 1913. november 6. – Budapest, 1988. május 7.) Kossuth-díjas magyar filmrendező.

Életpályája Matematika-fizika szakos diplomát szerzett Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1935-ben. Tisztviselőként dolgozott, majd a Színművészeti Akadémia rendező-szakán tanult. 1945-től reklámgrafikával foglalkozott, 1947-től pedig reklámfilmeket készített. A Híradó és Dokumentumfilmgyár munkatársa lett 1950-ben, ahol népszerű-tudományos oktatófilmeket készített, amelyeknek 1955-től már egyéni látásmódú mestere és klasszikusa lett.

Sokirányú érdeklődése megbízható alapot adott annak az életműnek, amely a népszerű-tudományos műfajban nemcsak a magyar, hanem nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő jelentőségű. A tudomány legfrissebb eredményeinek megbízható és láttató erejű bemutatása jellemzi filmjeit. 1956-ban Cannes-ban díjat nyert a Bölcsők c. filmje. Rövid és tömör szerkesztésű kisfilmeket készített pályájának elején, később játékfilmeket is készített. Filmjeinek túlnyomó részét Vancsa Lajos fényképezte. Állatok közreműködésével is készített játékfilmeket.

Filmjei ÉvCímOperatőrIdőMéterDíjak, fesztiválok 1951 Az anyag szerkezeteBarcs Sándor400*Karlovy Vary: A legjobb népszerű tudományos film 1951 A földfelszín változásaiVancsa Lajos590 1951 Hegyek mozdulnakVancsa Lajos550 1953 Beszélnek a színekBarcs Sándor620 1954 Az élet nyomábanVancsa Lajos427*1956 Bécs AICS Elismerő oklevél 1954 AkváriumVancsa Lajos687*+ Karlovy Vary: A legjobb nt. film; Cannes: Technikai nagydíj;Forrás: Magyar Filmunió hírlevele (2004. május, II. évfolyam, 2. szám). Ugyanakkor az elismerésről sem a Cannes-i Fesztivál hivatalos honlapja, sem pedig a Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (CST) listája nem tesz említést. *1954 Edinburgh; *1956 Montevideo elismerő oklevél AICS 1954 Vadak az árbanVancsa Lajos391 1954 AggtelekVancsa Lajos662 1955 Kati és a vadmacskaVancsa Lajos1489 1956 2000 éves PécsVancsa Lajos480*1957 Róma: Elismerő oklevél 1957 BölcsőkVancsa Lajos600Cannes: Technikai nagydíj; Moszkva: Elismerő oklevél AICS 1957 Riport viaszvárosbólVancsa Lajos350Mannheim bemutatás 1957 Szőnyi IstvánPurczel Miklós510*+1959 Róma: II. díj 1957 Egy másodperc történeteTörök Vidor300*+1959 Róma: III. díj; *1959 Vancouver 1957 TiszavirágBarcs Sándor420 1957 Földünk útitársaiVancsa Lajos5001959 Róma: AICS oklevél 1958 Az agyag poétája ( Kovács Margit )Vancsa Lajos465*1958 Edinburgh 1958 Monguzok szigete (jugoszláv -magyar)Hildebrand István, Slavko Vukcevic550*1959 Edinburgh Elismerő oklevél 1958 Nagyítóval a tenger alatt (jugoszláv -magyar)Hildebrand István, Slavko Vukcevic550 1959 Ragadozó növényekVancsa Lajos4901960 Bergamo: Különdíj; Cannes: Elismerő oklevél; Edinburgh: oklevél I.M.R.Sz.:Nt. I. díj 1959 Művek és alkotókVancsa Lajos460 1959 Madárdal a kőrengetegben (Lestár Jánossal)Szabó László, Vancsa Lajos410 1959 Csillag a holdon250 1960 EzüstszálakVancsa Lajos450Rabat: AICS oklevél II.M.R.Sz:Nt. I. díj 1960 Modern kuruzslókVancsa Lajos270 1960 Játék az életértVancsa Lajos480*1961 Mannheim 1961 Mint cseppben a tengerVancsa Lajos, Vadász János (mikrofelvételek)3701962 III. M. R. Sz. II. díj Varsó: AICS oklevél *1962 Edinburgh +1964 Buenos Aires: Ezüstérem 1961 Mostoha történetVancsa Lajos300 1961 Maradjunk a dolgok felszínénVancsa Lajos385 1962 Földből és tűzből (Gorka Géza és Lívia)Szabó Árpád, Vancsa Lajos350 1962 A százarcú anyagVancsa Lajos450IV. M.R.Sz: Nt. I. díj 1962 Vancsa Lajos350 1963 Amit adtál: az életVancsa Lajos500 Vöröskereszt Fesztiválja Cannes: Arany Láng nagydíj 1963 Ének a vasrólSomló Tamás320Moszkva: Aranydíj; *+1964 Miskolc:SZOT nagydíj 1963 Szökellő lábak, suhanó szárnyakVancsa Lajos330Athén: AICS oklevél *1968 Mannheim 1964 Nyári felhőkVancsa Lajos320 1965 Örök megújulásVancsa Lajos2370Lipcse: Ezüstgalamb fődíj; III Miskolc: SZOT Nagydíj és TIT díj; *1967 Montreal AICS Bergamo bemutató; *1971 Vadászati V. K. aranyérem 1966 Az adriai partvidék tengeri állatvilágaVancsa Lajos805 1966 TöredékVancsa Lajos450VIII. Miskolc: operatőri díj; *!Olbia: Bronznyilas 1967 Hangok a képenVancsa Lajos409 1967 Fizika F-dúrbanVancsa Lajos260*1968 Róma: AICS oklevél 1968 Szintézis Gádor IstvánTóth János360 1968 Tej, tejszinekVancsa Lajos300 1969 Virág és szekerceAndor Tamás365*1970 Szekszárd különdíj; *1971 Szolnok II. díj 1969 Mindenki a holdra nézVancsa Lajos444 1969 MalanganVancsa Lajos356 1970 Budapest tegnap, ma és holnap496 1970 A budai várVancsa Lajos 1970 UdvarokVancsa Lajos317 1970 Kelet-Afrika állatvilágaVancsa Lajos470 1970 Kitárt ajtókVancsa Lajos354 1970 Mozaik aranyháttérrelVancsa Lajos359*1971 Szolnok II. díj 1971 Nyitott könyvekVancsa Lajos441 1971 Beszélgetés számokrólTiefbrunner László340 1972 Biológiai egyensúlyVancsa Lajos375 1973 Változatok C és H elemekreVancsa Lajos370*1976 Bp.-i Műszaki Film különdíj 1973 Művek és műhelyek (textilesek)Vancsa Lajos360 1973 Művek és műhelyek (ötvösök)Vancsa Lajos300 1974 A természet geometriájaVancsa Lajos400 1978 Az állatok válaszolnakVancsa Lajos2240*1984 Ostrava Poruba 1978 Színház Győrben570 1979 Ádámok nyomábanVancsa Lajos370 1982 Noé bárkáiVancsa Lajos2400 1983 KorallországDióssi Ferenc310 1984 Álmodik az állatkertVancsa Lajos2150 1985 Musica prehumanaZöldi István420*1986 Leningrád: AICS oklevél; *1986 Ostrava Poruba 1987 Madarak emberközelbenKósi Tamás490 1987 Ünnep EsztergombanEnyedi Lajos, Fehéri Tamás, Kósi Tamás509

Díjai Kossuth-díj (1958) Érdemes művész (1965) Kiváló művész (1972)

Jegyzetek

Források

HMDB - Kollányi Ágoston

Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:Esztergomiak Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Esztergom díszpolgárai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek