Országos Pedagógiai Intézet (OPI) 1962-1990-ig működött, székhelye Budapesten volt. A Pedagógiai Tudományos Intézet és a Központi Pedagógus Továbbképző Intézet jogutódjaként alakult meg az 1961. évi III. sz. törvény nyomán. 1990-ben jogutód nélkül szűnt meg.

Feladatai

Iskolai alapdokumentumokkal, tantervekkel, nevelési programokkal ellátni az oktatási intézményeket, elkészíteni az érettségi tételeket, megszervezni a tanulmányi versenyeket, mindezek mellett feladata volt még neveléstudományi kutatások végzése, a tanítók és tanárok továbbképzésének, szakfelügyeletének irányítása.

Működése

Működését az aktuális oktatáspolitika határozta meg, mindezen korlátok közt gazdag pedagógiai szakmai tevékenység is folyt, az oktatás és a nevelés egy-egy területét tanszéki rendszer keretei közt művelték. A majd 30 év alatt számos kiváló pedagógus működött az OPI-ban. Módszertani folyóiratokat, kézikönyveket, tanulmányköteteket szerkesztettek és adtak közre. A Magyar Pedagógiai Társasággal közösen adták ki a Pedagógiai Szemle című szakfolyóiratot. Majd az OPI Dokumentumok sorozatban adták közre szakírásaikat. Az OPI kísérleti iskolák működését is támogatta, köztük a budapesti 12 osztályos Arany János Iskolát, a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumot, a szentlőrinci iskolát.

Igazgatói

Szarka József (1962-1976) Miklósvári Sándor (1976-1980) Vajó Péter mb. ig. (1980) Szabolcsi Miklós (1981-1989) Benedek András (1989-1990)

Az OPI egyes munkatársai Báthory Zoltán Bayer István Faragó László Kiss Árpád Lénárd Ferenc Nyitrai Tamás Szabolcsi Miklós Szokolszky István Takács Etel Varga Lajos Varga Tamás Xantus Gyula Zátonyi Sándor Forrai Mihály

Források

Pedagógiai lexikon /szerk. Báthory Zoltán, Falus Iván. III. köt. O-Zs. Budapest : Keraban Könyvkiadó, 1997. OPI lásd 77. p.

Kategória:Magyarországi állami szervezetek Kategória:Pedagógia