bélyegkép|A Csermely-kutat a táblától balra látható kőlap rejti bélyegkép|A Darázs-forrás
A budapesti János-hegy tömbjének keleti oldalán a Csillag-völgy folytatásaként, a Béla király és a Kútvölgyi út találkozásától indul a Csermely-völgy. Ebben a völgyben triász dolomit és eocénkori rétegek között, egymáshoz közel három forrás is fakad. Budapest XII. kerületében találhatóak.
A Csermely úton, valamint a felette haladó Béla király úton egykor több szivattyús kút működött, ami a hely vízbőségére utal. Nem lehetetlen, hogy itt volt Kászim basa csurgókútja (törökül: Kászim basa csesmeszi) is, amelyet a basa még a török a megszállás legelső éveiben építtetett.
Az alább felsorolt fontosabb kutak mellett ismertek voltak még: Ágnes-kút Orbán-forrás Hangya-forrás Sváb-forrás (Sváb-kút) Szarvas-kút
Béla király kútja A Király-kútnak is nevezett forrás a Béla király út 30. szám alatt található, egy kis oromzatos épületben ered. A víz hőfoka 7,5-8 °C, oldott anyag tartalma 796 mg/l, kalcium- és magnéziumion tartalma pedig jóval nagyobb a Város-kút vizénél már a 15. században ezt is a budai Várba vezették.
Csermely-forrás Egykor a Csermely lépcső mellett fakadt a felső Csermely-forrás. Ennek vizét az 1970-es években közvetlenül a csatornarendszerbe vezették be; egykori kifolyását a századfordulón a Csermely lépcső mellett épült társasházak építésekor semmisítették meg.
Csermely-kút A Csermely út 10. számú ingatlan mellett egy természetvédelmi jel hívja fel az arra járók figyelmét, hogy a villa udvarán egy védett forrás található. Ma már ez a forrás is közvetlenül be van kötve a csatornahálózatba; helyét a tábla mellett látható kőlap mutatja.
Darázs-forrás Az 1999-ben helyreállított Darázs-forrás a Csermely út 13. szám alatt fakad, a tengerszint felett 241,5 méteren. A forrásnak csekély, óránként mindössze 1,7–5 liter a vízhozama, vizének átlagos hőmérséklete 9 °C. A forrás kifolyása mellett egy fémből készült (hajtogatott) darázsszobor van. A felette található épületekhez épített emésztő elszennyezte a forrás vízét, így az nem iható.
Város-kút A Város-kút (Doctor-kút, Nádor-kút) a Béla király út elején, a Devecseri Gábor parkban található. Már az őskorban használták, vizét a 15. században a budai Várba vezették. Vízhozama 24 liter/perc. Források
Pápa Miklós – Dénes György: Budai-hegység útikalauz. Bp. Sport Kiadó, 1982. 222. old. Hegyvidéki források (1) Hegyvidék 2007 Hegyvidéki források (2) Hegyvidék 2007 A hegyvidékiek honlapja - 13/1994.(V.3.) Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat rendelete Egy csöpp történelem (Hegyvidéki újság, 2022. május 31.)
Kategória:Budapest forrásai Kategória:Budapest XII. kerülete