A Tumblr, stilizált formájában: "tumblr.", egy mikroblogok írására alkalmas felület, melyeken szövegeket, fényképeket, videókat, linkeket, idézeteket és hangfelvételeket lehet megosztani egy rövid blogon keresztül. A felhasználók követhetik egy másik felhasználó blogját, vagy akár sajátot is szerkeszthetnek. A szolgáltató az oldal egyszerűségét hangsúlyozza. Köznapi, magyarosított kifejezéssel tumblizásnak nevezik.
Története bélyegkép|jobbra|250px|David Karp, az alapító David Karp és Marco Arment, két vezető fejlesztő 2007-ben alapította meg a Tumblrt. 75 000 blogger rögtön átállt erre a felületre, és a szolgáltatást rövidesen már 3 millió felhasználó vette igénybe. 2009-ben kiadták a Tumblr iPhone-os alkalmazását, melyet Jeff Rock és Garrett Ross fejlesztett, s Tumblerette néven vált ismertté.
David Karp egyik, 2010. március 8-án közzétett bejegyzése szerint a rendszerben naponta 2 millió új bejegyzést és 15 000 új profilt hoznak létre. 2009-es adatok szerint a Tumblr a felhasználóinak 85, míg a Twitter csupán 40%-át tudja megőrizni.
2010. március 17-én a Tumblr munkatársai bejelentették, hogy az alkalmazást a Mobelux készítette program segítségével most már BlackBerry okostelefonokon keresztül is használható. A fejlesztés 2010. április 17-én került fel BlackBerry App World lapjára.
Marco Arment 2010 szeptemberben otthagyta a Tumblrt, és minden erejével az Instapaperre akar koncentrálni.
2010. december 5-én olyan hibát követtek el karbantartás közben, hogy a rendszert 47 órán keresztül nem lehetett elérni.http://nymag.com/daily/intel/2010/12/tumblrs_second_day_of_outtages.htmlhttp://staff.tumblr.com/post/2127872280/downtime
2011. április 12-én az oldalon több mint 4,5 milliárd bejegyzést és 16,5 millió felhasználót lehetett megtalálni.
A mikroblog-szolgáltatás 2012 áprilisában érte el az 50 millió blogot.100 millió blognál a Tumblr, hvg.hu, 2013. március 27. (Hozzáférés: 2013. május 25.)Tumblr crosses 100 million blogs, with 44.6 billion posts inside, 2013. március 26. (Hozzáférés: 2013. május 25.) Fél évvel később a blogok száma elérte a 70 milliót és ugyanekkor az oldal bekerült az USA-ban a 10 leglátogatottabb weboldal közé.Új weboldal a legnépszerűbb tíz között, hvg.hu, 2012. november 27. (Hozzáférés: 2013. május 25.) Alig fél évvel később, 2013 márciusára már 100 millió blog és 44,6 milliárd bejegyzés található a Tumblren.
2013 májusában a Yahoo! 1.1 milliárd dollárért megvásárolta a Tumblrt. David Karp, aki a felvásárlást követően is marad az elsőszámú vezető, bejelentette, hogy sem a célokat, sem a csapatot tekintve nem lesz változás, minden marad a régiben.A Yahoo! megvette a Tumblr-t, 2013. május 21. (Hozzáférés: 2013. május 25.)Hivatalos: a Yahoo felvásárolja a Tumblrt, hvg.hu, 2013. május 20. (Hozzáférés: 2013. május 25.)
Elismertsége 2009 januárban a PC World írása szerint a Tumblr bent volt Obama 5 legtöbbet használt alkalmazása között.
2009 augusztusában a BusinessWeek David Karpot választotta meg az Év Fiatal Vállalkozójának.
Pénzügyi háttér A Tumblrt először Karp megtakarításaiból finanszírozták. Ő eredetileg az UrbanBay programtanácsadója volt. Ezen kívül többek között az Union Square Ventures, a Spark Capital, a Martin Varsavsky, John Borthwick (Betaworks) Fred Seibert, és Sequoia Capital is fektetett bele forró tőkét.Anthony Ha, VentureBeat. "Blog startup Tumblr goes bi-coastal with Sequoia Investment ." November 12, 2010. A Tumblr két vezető befektetője ugyanaz, mint annak idején a Twitteré volt: John Maloney, az UrbanBay alapítója és felesége, Susan Maloney.
Kapcsolódó szócikkek Twitter Web 2.0 Újtumblr
Jegyzetek
További információk A Tumblr honlapja Tumblr Staff Blog
Kategória:Közösségi hálózatok