thumb|jobbra|262px|Sipos András

Sipos András (Budapest, 1936. december 11. – Budapest, 2015. április 13.) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró. Elsősorban dokumentumfilmjeiről ismert, de a mozgókép szinte minden területén alkotott.

Életpályája 1958-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1963-tól a Magyar Televízióban előbb asszisztensként (Ádám Ottó mellett), majd rendezőként dolgozott. 1966-ban „átszervezés” címen elbocsátották, ezután alkalmi munkákat vállalt, míg 1975-ben a Mafilm-nél helyezkedett el asszisztensként. 12 évig Jancsó Miklós munkatársa volt. 1988-tól újra rendezőként dolgozott. A Duna Televízió megalakulása után ott helyezkedett el. Szerkesztő-rendezőként számos műsort, dokumentumfilmet jegyzett. 2001-től nyugdíjas rendezőként dolgozott.

Dokumentumfilmjei nagyjából három témakörből merítenek:

Az első a Viharsarok lakóinak élete, történelme, konfliktusai, ilyen pl. a Krétarajzok, mely egy hódmezővásárhelyi festőművész portréja; a Statárium, mely három, kulákok elleni terror-pert mutat be az ötvenes évekből; vagy a Hazátlanok, mely a tótkomlósi szlovákok áttelepítéséről szól.

A második témakör a zsidóság múltja és jelene. Olyan filmek tartoznak ebbe a körbe, mint a Viszontlátás, mely a náci Németországba kényszermunkára hurcolt asszonyok sorsát mutatja be; a Röppentyűben a vészkorszakot túlélt nagyszülők leszármazottain, unokáin keresztül beszél azokról a tudat mélyén rejtőző apró emlékekről, melyek még további nemzedékek sorsát határozzák meg. Az Igazakban mentők és megmentettek találkozását, a mentés történetét mutatja be. Az Alija az egykori szovjet zsidók kivándorlását és letelepedését mutatja be.

A harmadik témakörbe a különböző portrék tartoznak.

Munkái Magasság (1961 - Színház- és Filmművészeti Főiskola) – dokumentumfilm Amerikából jöttem (1965 - MTV) – tévéjáték Maurice Druon egyfelvonásosából Váradi Hédi, Tordy Géza és Somogyvári Rudolf közreműködésével Krétarajzok (1968 - Balázs Béla Stúdió) – portréfilm Szalay Ferenc festőművészről Súgó kellene (1970 - MTV) – tévéfilm Pap Károly novellái alapján, író Gáli József A Magyar Művészet Története I-X. (1970/71 - MTV) – ismeretterjesztő sorozat A falu orvosa (1971 - MTV) – dokumentumfilm Statárium (1986/89) – dokumentumfilm Závada Pállal Viszontlátás (1990 - MTV) – a bocsánatkérés helye: egykori kényszermunkások találkozása a mai német város – Stadtallendorf, Hessen – lakóival KÚT (1990 - Hunnia) dr. Virág Terézzel, aki így emlékezik a munkára: „Váratlanul szegődött hozzám Sipos András filmrendező. Segítségével – filmjeink segítségével – ma már mindannyian emlékezni fogunk a soha nem látott 20 éves Sakk Bélára, akivel megásatták 20 centiméter mély sírhelyét. Magunk előtt látjuk, ahogy előbb két fáradt térdére ereszkedik, majd arccal beledől a földbe, szelíden felkínálva tarkóját a puska csövének. Emlékezni fogunk rá, mert barátja, Szilárd Gyula emlékeztet elveszett, meggyilkolt barátjára. Emlékezni fogunk Gyula félelmére: tavasszal egy osztrák paraszt kiszántja majd barátja tetemét a földből…” Lőrinc (1990 - Hunnia-MTV) – dokumentumfilm dr. Virág Terézzel Röppentyű (1991- MTV) – egy zsidó család keresztmetszete dr. Virág Terézzel Arcok (OSZK Videotár - MTV) - hat történet a vészkorszak idejéből dr. Virág Terézzel Az én kis nővérem (1996 - Hunnia) – játékfilm saját forgatókönyvéből

Szép Magyar Novella 20 részes sorozat a rövid próza remekeiből. A félórás műsorok a Duna televízió számára készültek Tarján Tamás irodalomtörténész közreműködésével. Az írásokat kiváló színészek tolmácsolták. Móricz Zsigmond: Tragédia – Bessenyei Ferenc Kaffka Margit: Példa egy igaz emberről – Ráckevei Anna Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel – Kézdy György Mándy Iván: Saki – Garas Dezső Gelléri Andor Endre: Halászlé – Takács Kati Spiró György: Nagymikulás – Sinkó László Simonffy András: Várunk rám – Kulka János Örkény István: Tengertánc – Benedek Miklós Bodor Ádám: Én, a részvétlátogató – Varga Zoltán Krúdy Gyula: Cigányálom – Mácsai Pál Kosztolányi Dezső: Lidike – Bálint András Csáth Géza: A varázsló kertje – Gálffi László Tamási Áron: Szép Domokos Anna – Csomós Mari Szabó Pál: Szegi Anna csókja – Nagy Kálózy Eszter Sarkadi Imre: Kőműves Kelemen – Hegedűs D. Géza Gion Nándor: A hatodik ujj – Újlaky Dénes Babits Mihály: Dezentor – Avar István Ambrus Zoltán: A biciklikirály – Agárdi Gábor Hunyady Sándor: Olasz vendéglő – Vallai Péter Vészi Endre: Távolsági történet – Koncz Gábor

További munkái Hazátlanok, sorakozó (1992-98 - Hunnia) – dokumentumfilm Závada Pállal Lugosi, a vámpír (2000 - Duna tv) – olvasópróbától a bemutatóig; Müller Péter A vámpír árnyéka c. darabja a Madách Színházban Szabó Istvánnal és Darvas Ivánnal Apaképek (2000 - Hunnia) – dokumentumfilm Kolczonay Katalinnal és Schiffer Pállal. Nyolc hatvanas éveiben járó művész emlékezik édesapjára. Új Pusztaszer (Duna tv) - a Pusztaszeri Emlékpark bemutatása, a Feszty-körkép felállításának története és a teljes kép valamint a táj mai képe Az Emlékezés Kertje (2004) – dokumentumfilm a jeruzsálemi Új Múzeumról, narrátor: Donáth László, közreműködik Kulka János Kolozsvári mozaik (CinemaFilm) Bächer Ivánnal. A kolozsvári zsidók sorsa az 1940-es "visszatérés" után. Komorok (Duna tv) Bächer Ivánnal. Marosvásárhely éke a száz esztendős Kultúrpalota és a Városháza. Építőinek sorsa a "visszatérés" után. Séták Bächer Ivánnal Újlipóciában (Duna tv) - a Palatinus házak története és lakói. Csapda (2008-2010 - Dunatáj) – dokumentumfilm - egy szélhámos vallomásai börtönben és azután. EGY ÉV -párhuzamos emlékezések (2012-14)

Portréfilmek Patak vár – Koncsol László portré Finta – Finta József építőművész Eszter és gyermekei – egy nyári nap Nagy Kálózy Eszterrel A Csontkezű (Duna tv - Kolczonay Katalinnal) - Hanva harangozójának magánéleti vallomása Máthé Erzsi a Nemzeti nagyasszonya - Tálentum (Duna TV) Vigasztalás Lakner Lászlóval Kész van, ami készül – Tárlatvezetés Fehér László festőművésszel Börtönévek – Pfitzner Rudolf pszichoanalitikus rabságának története Megúsztuk! – Dupont (Dormándi) Judit pszichológus emlékezése; élet a megszállt Párizsban Motívumkeresés Jancsó Miklóssal – Kornyi tó, Budai Vár, Hősök tere (további szereplők: Banovich Tamás, Grunwalsky Ferenc és Mucsi Zoltán) Szabó István Ars poeticája Banovich nyolc van! – a díszlettervező Hernádi Gyula 77 arca Kende János operatőr (2011)

Írások Scharf Móric – drámai találkozás egy képben (Múlt és Jövő, 1990/1.) Statárium – a film története Závada Pállal (Kossuth Kiadó, 1989) Sipos András–Závada Pál: Statárium. Dokumentumszociográfia a "gyújtogató kulákok" pereiről; (MTA Szociológiai Kutató Intézete–Vita, Bp., 1989) Édösöm – drámai levélköltemény József Attila és Vágó Márta levelezéséből, Faragó Béla dalaival (Bemutatta a Petőfi Irodalmi Múzeum 2005. április 11-én)

Kritikákból

Jegyzetek

Források Duna Televízió archívuma Magyar Filmintézet archívuma Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete

További információk HMDB

Kapcsolódó szócikkek Az én kis nővérem

Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1936-ban született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Balázs Béla-díjasok