Márk Pál (Szamosújhalom, Szatmár megye, 1821. – Debrecen, 1903. június 6.)Halálesete bejegyezve a debreceni állami halotti akv. 880/1903. folyószáma alatt. református főgimnáziumi tanár.

Élete

Márk Ferenc lelkész és Kézi Erzsébet fiaként született. Tanult Debrecenben, ahol 1839-ben lépett a felső osztályba. Ennek végeztével ugyanott esküdt és köztanító volt; azután pedig két évig a derecskei gimnáziumban rektoroskodott, majd Debrecenben töltött segéd- és időközi lelkészkedése után 1858-ban gimnáziumi tanárrá választották.

A Fördős Lajos által szerkesztett Különféle Viszonyokra Vonatkozó Papi Dolgozatokban (1858-59., 1860.) néhány egyházi beszéde van az Egyházi könyvtárban (II. 1859-60. I. Az apostoli kor gyülekezet- s egyházszervezete az új szövetségi okiratok alapján). A debreceni latin-magyar szótár készítésében is részt vett.

Munkái

Egyetemes egyháztörténelem. Debreczen, 1866. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap, Sárospataki Füzetek 1867. és M. válasza, 2. jav. Kiadás 1870., 3. jav. K. 1876. ugyanott. Egyetemes egyháztörténelem és a reformatio történelme. Protestáns gymnasiumi használatra az alsóbb fokon. Uo. 1866. (7. módosított kiadás. Uo. 1891.) Cornelius Nepos munkái. Magyarázó jegyzetekkel ellátta. Két ókori térképpel. Uo. 1872.

Jegyzetek

Források

Magyar Életrajzi Index

További információk

Kardos Albert: Az én kollégiumi tanáraim. Képek és jelenetek a Debreceni Kollégium XIX. századi életének utolsó negyedéből. Debrecen, , Városi nyomda.

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1821-ben született személyek Kategória:1903-ban elhunyt személyek