A Tiszteletbeli Pálma (franciául: Palme d’honneur), a cannes-i fesztiválon alkalmi jelleggel adományozott megtisztelő elismerés, amelyet neves, kiemelkedő tehetségű filmes alkotók és színművészek, illetve kollektívák részére adnak át ünnepélyes keretek között. A versenydíjaktól eltérően nem zsűri, hanem a fesztivál vezetése ítéli oda. Két változata van: Pálmák Pálmája (Palme des Palmes); Tiszteletbeli Arany Pálma (Palme d’or d’honneur), amelyet időnként Tiszteletbeli Pálma (Palme d’honneur), illetve Különdíj (Prix spécial) névvel is illetnek, de emlegetik – helytelenül – Pálmák Pálmája néven is.

Nem keverendő össze a Cannes-i Fesztivál Trófeájával.

Története Eredetileg, 1997-ben, az 50. cannes-i fesztivál alkalmából hozták létre az egyszeri alkalomra szánt, Pálmák Pálmájának elkeresztelt különdíjat Ingmar Bergman svéd filmrendező kitüntetésére, akinek a fesztivál addigi története során öt alkotása is díjat kapott Cannes-ban, azonban egyikért sem vehetett át Arany Pálmát.

2002-ben Gilles Jacob, a fesztivál akkori főmegbízottja ismét élt azzal a lehetőséggel, hogy egy kiemelkedő filmes pályafutást ismerjen el külön Arany Pálmával. Azt Woody Allen kapta Tiszteletbeli Arany Pálma elnevezéssel. Ezt követően több ízben ítélték oda, Tiszteletbeli Pálma elnevezéssel, bár a lényeg nem változott. Noha a Pálmák Pálmája címet hivatalosan meghagyták a Bergmannak adományozott különdíjnak, a sajtó több elismerés kapcsán is ezt az elnevezést emlegette.

2003-tól nem csak a filmes alkotói, hanem a kiemelkedő színészi életmű is részesülhet ebben a elismerésben; első alkalommal Jeanne Moreau francia színésznő vehette át. 2024-ben ismét bővült a Tiszteletbeli Arany Pálmával kitüntettek köre. A japán Studio Ghibli díjazásával először ismerték el egy alkotói közösség munkáját.

A fesztivál igazgatósága 2011-ben úgy döntött, hogy a díjazást rendszeressé teszi: átadására minden évben a fesztivál nyitóünnepségén kerül sor. Ennek keretében olyan élvonalbeli filmrendezők tevékenységét ismerik el, akik – bár megérdemelték volna – alkotásaikért sohasem vehettek át Arany Pálmát. A későbbi gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a díjazás gyakrabban történik ugyan, de nem vált rendszeressé, átadására pedig mind a nyitó-, mind pedig a záróünnepséget felhasználják, hogy az adott alkalommal nagyobb figyelem összpontosulhasson a díjazottra.

Díjazottak Pálmák Pálmája Év Név Foglalkozás Ország Megjegyzés 1997 Ingmar Bergman filmrendező

Tiszteletbeli Arany Pálma

Év Díjazott Foglalkozás Ország 2002 filmrendező, színész 2003 színésznő 2005 színésznő 2007 színésznő, producer 2008 filmrendező 2009 színész, filmrendező 2011 színész filmrendező 2015 filmrendező 2016 színész 2017 producer 2019 színész 2021 színésznő, filmrendező filmrendező 2022 színész, producer színész, producer 2023 színész, producer színész, producer 2024 filmrendező, producer színésznő Studio Ghibli animációsfilm-stúdió 2025 színész, rendező, producer színész, rendező, producer 2026 Peter Jackson filmrendező, producer színész, énekes, filmrendező színész

Jegyzetek Megjegyzések

Hivatkozások

Kapcsolódó szócikkek Cannes-i fesztivál Arany Pálma

Kategória:A cannes-i fesztivál díjai