Rob Rensenbrink (Amszterdam, 1947. július 3. – Oostzaan, 2020. január 24.) 49-szeres holland válogatott, kétszeres világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, csatár. 1976-ban második, két évvel később harmadik volt az Aranylabda-szavazáson, ő szerezte a világbajnokságok történetének ezredik gólját.Gyász: elhunyt a holland futball egyik csatárlegendája, Rob Rensenbrink, Nemzeti Sport Online, 2020. január 25.

Pályafutása Klubcsapatban Az amszterdami, amatőr DWS csapatában kezdte pályafutását. 1969-ben szerződött Belgiumba az FC Bruges együtteséhez. 1971 és 1980 között az Anderlechtben szerepelt, ahol két bajnoki címet, öt belga kupa-győzelmet szerzett. Tagja volt az 1976 és 1978 között sorozatban háromszor Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe jutott csapatnak. Az 1976-os és 1978-as döntőn nyert az Anderlecht, csak 1977-ben vesztett a Hamburger SV ellen. 1980-ban egyike volt azoknak, akik rövid időre az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (NASL) kipróbálták magukat. Rensenbrink a Portland Timbers csapatában játszott. Európába visszatérve az 1981–82-es idényben a francia Toulouse FC csapatában játszott és itt vonult vissza az aktív labdarúgástól.

A válogatottban 1968 és 1979 között 46 alkalommal szerepelt a holland válogatottban és 14 gólt szerzett. Két világbajnokságon vett részt (1974, 1978). Mindkét alkalommal tagja volt az ezüstérmes csapatnak. 1976-ban a jugoszláviai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a holland válogatottal.

Sikerei, díjai

Világbajnokság ezüstérmes: 1974 – NSZK, 1978 - Argentína Európa-bajnokság bronzérmes: 1976 - Jugoszlávia Belga bajnokság bajnok: 1971–72, 1973–74 gólkirály: 1972–73 Belga kupa győztes: 1970, 1972, 1973, 1975, 1976 Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) győztes: 1975–76, 1977–78 döntős: 1976–77 gólkirály: 1975–76 (8 gól) UEFA-szuperkupa győztes: 1976, 1978 FIFA 100 (2004)

Statisztika Mérkőzései a holland válogatottban

Jegyzetek

További információ Rob Rensenbrink adatlapja a national-football-teams.com oldalon Rob Rensenbrink NASL adatlapja Rob Rensenbrink adatlapja a FIFA oldalán

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Holland labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Club Brugge labdarúgói Kategória:Az Anderlecht labdarúgói Kategória:A Portland Timbers labdarúgói Kategória:A Toulouse FC labdarúgói Kategória:Az 1974-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1976-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1978-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Amszterdamiak Kategória:Belga bajnok labdarúgók Kategória:KEK-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók