(tradicionális kínai: 李大釗, egyszerűsített kínai: 李大钊, pinjin: Lǐ Dàzhāo, magyaros: Li Ta-csao, 1889. október 29. – 1927. április 28.) kínai értelmiségi, a Kínai Kommunista Párt egyik alapítója, és annak egyik leginkább tisztelt tagja volt. Mao Ce-tung politikai mentorának is tekinthető, ugyanis nagy befolyást gyakorolt a férfira. 1927-ben a pekingi szovjet kolónia elleni razzia során elfogták, majd 38 éves korában hadúr parancsára kivégezték.

Élete Li tartományban született, paraszti család gyermekeként. 1913 és 1917 között Japánban tanult politikai gazdaságtant a Vaszeda Egyetemen, és 1918-ban tért vissza Kínába. Itt a Pekingi Egyetem könyvtárának lett a vezetője, és az első olyan kínai értelmiségi volt, aki támogatta a bolsevikokat Oroszországban. Ezen kívül cikkeket publikált Új Ifjúság című folyóiratába is, ahol sok olvasóra tett nagy hatást. ebben az időben a könyvtár alkalmazottja volt, és Li volt az, aki elsőként tett nagy hatást Maóra.

Li kezdetben nacionalista volt, és hitt abban, hogy a parasztságnak nagy szerepe lesz Kína jövőjének alakításában. Gondolkodásában kezdetben a Kínában ekkortájt divatos anarchizmus játszott vezető szerepet, azonban az 1919-es május negyedike mozgalom kiábrándította, és fokozatosan a marxizmus felé fordult. Későbbi éveiben megpróbálta a nacionalizmust és a kommunizmust vegyíteni.

val közösen egyike volt a Kínai Kommunista Párt alapítóinak, azonban annak 1921. júliusi I. kongresszusán egyikük sem vett részt.Jung Chang, Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet, Európa Kiadó, Bp., 2006, , 36. old. A Komintern javaslatára mindketten beléptek Kuomintangjába is. Lit 1924-ben a párt Központi Végrehajtó Bizottságának tagjává választották.

1927. április 6-án mandzsúriai hadúr emberei a pekingi orosz kolónián razziát tartottak. Ennek során dokumentumokat foglaltak le, amelyek bizonyították, hogy a Szovjetunió támogatta a kínai kommunistákat a kommunista rendszer létrehozására irányuló küzdelmükben. Elfogták Lit is, hatvan társával együtt. Őt magát nem sokkal később, április 28-án megfojtották parancsára.

Jegyzetek

Források

Fordítás

Kategória:Kommunista gondolkodók Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Kínai politikusok Kategória:Kivégzett politikusok