Nazianzi Szent Gergely, más néven Gergely, a Teológus vagy Nazianzoszi Gergely (ógörögül: Γρηγόριος ὁ Ναζιανζηνός, Grégoriosz ho Nazianzénosz; kb. 329/330 – kb. 389/390) 4. századi kappadókiai keresztény püspök, teológus, szónok, költő, egyházatya és egyháztanító volt. Nagy Szent Vazullal és Nüsszai Szent Gergelylyel együtt a kappadókiai atyák közé tartozik, Aranyszájú Szent Jánossal és Nagy Szent Vazullal együtt pedig a bizánci hagyomány három szent főpapjának egyike.
Gergely különösen a Szentháromság tanának klasszikus megfogalmazásáról ismert. Konstantinápolyban, az Anastasia kápolnában mondta el öt teológiai beszédét, amelyek a niceai hit védelmének, a Fiú és a Szentlélek istenségéről szóló tanításnak, valamint az Atya, a Fiú és a Szentlélek kapcsolatának kiemelkedő patrisztikus szövegei. Ezért a keleti keresztény hagyományban a „Teológus” címmel illették; e cím különleges rangú, és rajta kívül elsősorban János evangélistához és Új Teológus Szent Simeonhoz kapcsolódik.
Klasszikus görög műveltségét, retorikai képzettségét és filozófiai nyelvét a keresztény teológia szolgálatába állította. Műveiben a hellén műveltség formái a niceai hit kifejezésének eszközeivé váltak, ezért hatása nemcsak a görög, hanem a latin teológiai hagyományban is érzékelhető.
Életútját a szemlélődő visszavonultság vágya és az egyházi szolgálat kötelessége közötti feszültség kísérte. Vonakodva fogadta el a papi és püspöki tisztségeket, Sasima püspöksége miatt feszültségbe került Vazullal, Konstantinápolyban pedig kánonjogi és egyházpolitikai viták után lemondott. Visszavonulása után jelentős beszédeket, leveleket és költeményeket hagyott hátra, köztük a De vita sua című verses önéletrajzot.
Nevei és tiszteleti címei
A Gergely név a latin Gregorius közvetítésével a görög Γρηγόριος, Grégoriosz névből származik, jelentése: „éber”, „virrasztó”, „vigyázó”. Nem a latin grex, gregis, vagyis „nyáj” szóból ered, bár későbbi névmagyarázatokban a pásztori jelentéskörrel is összekapcsolhatták.
A „Nazianzi” vagy „Nazianzoszi” melléknév Nazianz városára utal. Ez a névhasználat kissé pontatlan is lehet, mert Gergelyt nem szabályos nazianzi megyéspüspökként iktatták be: apja, az idősebb Gergely mellett segédkezett Nazianzban, később ideiglenesen vezette a közösséget, de püspökké eredetileg Sasimába szentelték. A hagyomány mégis Nazianzi Gergely néven őrizte meg, mivel családja, ifjúkora és utolsó évei Nazianz vidékéhez kötődtek.
A keleti hagyományban legfontosabb címe a Teológus volt. Ez nem általános tudósi jelzőt jelentett, hanem azt fejezte ki, hogy Gergely különleges tekintéllyel beszélt Isten titkáról, főként a Szentháromságról. A cím liturgikus és dogmatikai tekintélyt fejez ki: Gergelyt nem pusztán tanult szerzőként, hanem az Egyház Istenről szóló hitének kivételes tanújaként tisztelték.
A katolikus egyház a négy nagy keleti egyháztanító egyikeként tiszteli Alexandriai Szent Atanáz, Nagy Szent Vazul és Aranyszájú Szent János mellett. A bizánci hagyományban Nagy Szent Vazullal és Aranyszájú Szent Jánossal együtt a három szent főpap egyike.
A „konstantinápolyi pátriárka” megnevezés a későbbi egyházi hagyományban érthető, de a 4. század végére történetileg pontosabb úgy fogalmazni, hogy Gergely Konstantinápoly püspöke volt. A konstantinápolyi szék tekintélye éppen ebben az időszakban növekedett meg, különösen a 381-es zsinat után.
Források életéhez
Gergely életének megismeréséhez kivételesen gazdag saját forrásanyag áll rendelkezésre. Beszédei, levelei és költeményei nemcsak tanítását, hanem személyes vívódásait, barátságait, családi kapcsolatait és egyházi konfliktusait is megvilágítják. Ezért életrajza a 4. századi egyháztörténet egyik legjobban dokumentált életútja.
Különösen fontos a De vita sua, vagyis „Életéről” szóló verses önéletrajza. Ez nem modern értelemben vett tárgyilagos önéletrajz, hanem apologetikus és költői önértelmezés: Gergely saját szemszögéből mutatja be életének fordulatait, papságát, sasimai és konstantinápolyi megpróbáltatásait, valamint lemondását. Forrásértéke jelentős, de retorikai önvédelmi jellege miatt körültekintően kell használni.
Fontosak gyászbeszédei is, amelyeket családtagjai és barátai emlékére mondott. Caesariusról, Gorgoniáról, apjáról és Nagy Szent Vazulról szóló beszédei egyszerre teológiai, retorikai és életrajzi források. Ezekből nemcsak Gergely személyes kapcsolatai ismerhetők meg, hanem a kappadókiai keresztény arisztokrácia vallási és társadalmi világa is.
Levelei szintén elsőrangú források. Egy részük saját életében, rokonai és tanítványai közreműködésével rendezett gyűjteménybe került. A levelek között találhatók baráti, teológiai, fegyelmi és lelkipásztori írások is. Különösen fontosak azok, amelyekben az apollinarizmussal szemben Krisztus teljes emberségét védi.
Az események külső történeti keretéhez Szókratész Szkholasztikosz, Szózomenosz és Theodorétosz egyháztörténeti művei adnak további adatokat. Ezek későbbi források, de a 4. század végének egyházi és politikai viszonyait sok ponton kiegészítik. A későbbi hagiografikus hagyomány Gergelyt már szentként, költőként és „Teológusként” szemléli, ezért elbeszéléseit meg kell különböztetni a kortársabb forrásoktól.
Történeti háttér
A niceai zsinat utáni szentháromságtani viták
Gergely néhány évvel az első nikaiai zsinat után született. A zsinat 325-ben megvallotta, hogy a Fiú egylényegű az Atyával, de a döntés nem zárta le azonnal a vitákat. A 4. század középső évtizedeiben több irányzat küzdött egymással arról, hogyan kell érteni az Atya, a Fiú és a Szentlélek viszonyát.
Az „arianizmus” szó a későbbi összefoglalásokban sokszor tág gyűjtőfogalomként jelenik meg. Gergely korában azonban nem egyetlen egyszerű „ariánus párt” állt szemben egy kész, minden részletében tisztázott ortodoxiával. Voltak radikálisabb és mérsékeltebb irányzatok, császári támogatást élvező homoiánus csoportok, valamint olyanok is, akik a Fiú istenségét már elfogadták, de a Szentlélek istenségét nem vallották világosan.
A viták középpontjában az állt, hogy a keresztények miként vallhatják egyszerre az egy Istent, valamint az Atya, a Fiú és a Szentlélek valóságos isteni méltóságát. A kappadókiai atyák nagy érdeme az volt, hogy a görög teológiai nyelv eszközeivel világosabban megkülönböztették az isteni lényeget és a személyeket, miközben megőrizték az isteni egységet.
Gergely ebben a folyamatban nem egyszerűen vitázó püspök volt, hanem a niceai hit egyik legfontosabb klasszikus megfogalmazója. Teológiája a Szentháromság titkát nem feloldani akarta, hanem az Egyház hitének megfelelően megőrizni: Isten egy, de az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök személyes különbsége is valóságos.
Kappadókia és a kappadókiai atyák
Kappadókia a 4. században a keleti kereszténység egyik fontos szellemi vidéke lett. Gergely, Nagy Szent Vazul és Nüsszai Szent Gergely olyan művelt keresztény családokból és iskolai környezetből származtak, amelyekben a klasszikus görög műveltség, a keresztény aszkézis és az egyházi szolgálat szorosan összefonódott.
A kappadókiai atyák nem azonos stílusú szerzők voltak. Vazul inkább szervező, szerzetesi törvényhozó és egyházkormányzó volt; Nüsszai Gergely mélyen spekulatív teológus és misztikus gondolkodó; Nazianzi Gergely pedig kivételes szónok, költő és dogmatikai megfogalmazó. Közös jelentőségük abban áll, hogy döntő szerepet játszottak a niceai szentháromságtan védelmében és a későbbi keresztény teológiai nyelv kialakításában.
Gergely családja is része volt ennek a keresztény kappadókiai világnak. Apja, az idősebb Gergely, Nazianz püspöke lett; anyja, Nonna, jámbor keresztény asszonyként jelent meg a hagyományban; testvérei, Caesarius és Gorgonia szintén szentként tiszteltek. A család vallási tekintélye és társadalmi helyzete nagyban meghatározta Gergely életútját.
Konstantinápoly egyházi helyzete a 4. század végén
Konstantinápoly a 4. század végén politikailag a birodalom egyik központja volt, de egyházi helyzete még nem volt teljesen megszilárdult. A város püspöki széke a 381-es zsinat után kapott különösen jelentős tekintélyt, amikor a zsinat kimondta, hogy Konstantinápoly püspökét a római püspök után tiszteleti elsőbbség illeti meg, mivel a város „új Róma”.
Gergely konstantinápolyi működése előtt a város egyházi életét hosszú időn át a nem niceai irányzatok határozták meg. A niceai közösség kicsi, kiszorított és intézményileg gyenge volt. Gergely meghívása ezért nem egyszerű püspöki kinevezés volt, hanem a niceai hit fővárosi megerősítésének része.
A császári politika döntő változást hozott. Valens halála után I. Theodosius a niceai hitet támogatta, és Konstantinápoly egyházi rendjét is ennek megfelelően kívánta rendezni. Gergely azonban nem csupán császári pártfogás révén vált jelentőssé: tekintélyét főként szónoki és teológiai munkássága, különösen az Anastasia kápolnában elmondott beszédei alapozták meg.
Élete
Családja és származása
Gergely Arianzban született, Nazianz közelében, Kappadókia délnyugati részén. Családja jómódú földbirtokos család volt. Apja, az idősebb Gergely, fiatalkorában a hypsistarianusok vallási irányzatához tartozott. Ez a késő antik vallási jelenség zsidó, pogány és monoteista elemeket ötvözött; nem azonosítható egyszerűen sem a rabbinikus zsidósággal, sem a kereszténységgel.
Anyja, Nonna keresztény családból származott, és a hagyomány szerint fontos szerepe volt férje megtérésében. Az idősebb Gergely 325 körül megkeresztelkedett, majd néhány évvel később Nazianz püspöke lett. Ez a tény nem szokatlan a 4. században: a püspöki cölibátus későbbi fegyelmi rendjét nem szabad változatlanul visszavetíteni Gergely korára.
Gergelynek két testvére volt: Caesarius, aki magas műveltségű orvosként a császári udvarban is szolgált, és Gorgonia, akit a keresztény hagyomány jámbor családanyaként tisztelt. Gergely mindkettőjükről emlékbeszédet mondott, amelyek egyszerre családi, lelki és társadalomtörténeti források.
Tanulmányai és klasszikus műveltsége
Gergely korának legjobb iskoláiban tanult. Először Kappadókiában és Caesareában, majd a palesztinai Caesareában, Alexandriában és végül Athénban képezte magát. Tanulmányai középpontjában a retorika, az irodalom, a filozófia és a klasszikus görög műveltség állt.
Athénban szoros barátságot kötött Nagy Szent Vazullal. Később Vazulról mondott gyászbeszédében nagy szeretettel idézte fel közös tanulmányaikat és azt, hogy barátságukban nem a világi siker, hanem a bölcsesség, a keresztény élet és az erény keresése állt a középpontban.
Athéni évei alatt megismerte a későbbi Julianus császárt is. Gergely későbbi Julianus-ellenes beszédei nem egyszerű személyes ellenszenvből születtek, hanem abból a meggyőződésből, hogy Julianus pogány restaurációs politikája veszélyeztette a keresztény hitet és a keresztények oktatási helyzetét.
Gergely klasszikus műveltsége egész életében megmaradt. Nem vetette el a görög nyelv és irodalom örökségét, hanem keresztény módon alakította át. Szónoki művészetében a klasszikus retorika fegyelme, a bibliai gondolkodás és a teológiai pontosság egyesült.
Megkeresztelkedése és aszketikus eszménye
Bár Gergely keresztény családban nőtt fel, nem csecsemőként keresztelték meg. Ez a 4. században nem volt ritka: sok keresztény családban a keresztséget felnőttkorra halasztották. Gergely életében különösen fontos élmény volt az Athén felé vezető úton átélt tengeri vihar, amikor attól tartott, hogy keresztség nélkül hal meg. A hagyomány szerint ekkor megfogadta, hogy életét Isten szolgálatának szenteli.
Kappadókiába való visszatérése után megkeresztelkedett, feltehetően apja kezéből. A keresztség után egyre erősebben vonzotta az aszketikus és szemlélődő élet. Nem egyszerűen magánykereső természet volt, hanem olyan keresztény gondolkodó, aki szerint az Istenről való beszédhez a lélek megtisztulása is szükséges.