Gary Cooper, született Frank James Cooper (Helena, Montana, 1901. május 7. – Los Angeles, Kalifornia, 1961. május 13.) kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, aki természetes, hiteles és közérthető alakításainak köszönhetően vált híressé. Pályafutása 1925-től 1961-ig tartott, és e harminchat év alatt nyolcvannégy játékfilmben játszott fontosabb szerepet. Ő volt az egyik vezető amerikai filmsztár a némafilmkorszak leáldozásától egészen a klasszikus hollywoodi aranykor végéig.
Színészi teljesítménye a férfi és a női nézőknek egyaránt elnyerte a tetszését, és mindezt úgy, hogy munkássága felölelte a legtöbb nagy filmes műfajt. Cooper képes volt saját egyéniségét a játszott szerepben megmutatni, így a filmvásznon természetesnek és hitelesnek tűnt. Hosszú színészi pályafutása alatt ő jelenítette meg az ideális amerikai hőst. Filmes karrierje elején még statisztaként és lovas kaszkadőrként szerepelt, de viszonylag hamar egyre komolyabb szerepeket bíztak rá. A hírnevet az 1929-ben készített A virginiai férfi (The Virginian) című hangosfilm hozta meg, melyben a főszereplő westernhőst alakította. Az 1930-as évek elején további heroikus szerepeket játszott kalandfilmekben és drámákban, mint például az 1932-es Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms) és az 1935-ös A hindu lándzsás (The Lives of a Bengal Lancer). Filmszínészi pályája csúcsán az új típusú rettenthetetlen hőst, a mindent legyőző átlagembert személyesítette meg a Váratlan örökség (Mr. Deeds Goes to Town) (1936), Az utca embere (Meet John Doe) (1941), a York őrmester (Sergeant York) (1941) és A Yankee-k dicsősége (The Pride of the Yankees) (1942) című filmekben. A háború utáni években már érettebb szerepeket bíztak rá, ilyen film például A forrás (The Fountainhead) (1949) és a Délidő (High Noon) (1952). Utolsó alkotásaiban már nem akcióhősöket alakított, hiszen egyre inkább a megbékélést kereste – e korszakának nevezetes filmjei a Szemben az erőszakkal (Friendly Persuasion) (1956) és A vadnyugati ember (Man of the West) (1958).
Már karrierje kezdetétől a nők kedvence volt: a vezető színésznők közül például Clara Bow-val és Lupe Vélezzel folytatott romantikus kapcsolatot. Feleségül mégis Veronica Balfe színésznőt vette el 1933-ban. Egy lányuk is született, házasságukat azonban közel három évre megszakította Patricia Neallel folytatott szerelmi viszonya. Közös érdeklődési körük alapozta meg húsz éven át tartó barátságát Ernest Hemingway amerikai íróval. Közeli barátjának tudhatott több neves filmes egyéniséget is, így Howard Hawks filmrendezőt, Joel McCrea és James Stewart filmszínészeket. Pályafutása során ötször jelölték Oscar-díjra a legjobb férfi főszereplő kategóriában, melyből kettőt elnyert a York őrmester és a Délidő című filmekben játszott szerepekért, és 1961-ben kiérdemelte az életműdíjat. Huszonhárom egymást követő évben a tíz legismertebb férfi filmszínész és tizennyolc éven keresztül a legjobban fizetett színészek közé tartozott. 1999-ben az Amerikai Filmintézet az elmúlt száz év legnagyobb hollywoodi filmsztárjai közé választotta, ahol az előkelő 11. helyre rangsorolták a férfiak listáján.
Fiatalkora bélyegkép|250px|Kétéves korában, már cowboyjelmezben A montanai kisvárosban, Helenában született 1901. május 7-én, a Tizenegyedik sugárúton, a 730. szám alatt álló házban. Családja angol származású, apja Charles Henry Cooper (1865–1946) Bedfordshire-ból – ahol földműves volt – vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba. Az új hazában ügyvéd, majd bíró lett. Anyja, Alice Brazier (1873–1967) kenti születésű. Apja 1906-ban megvásárolta családi birtoknak a Helenától nyolcvan kilométerre északra, a Craig nevű település közelében és a Missouri folyó mentén elterülő Seven-Bar-Nine ranchet, amely egy 240 hektáros területen fekvő marhalegelő volt. Frank és bátyja, Arthur itt töltötték nyaraikat, és közben megtanultak lovagolni, vadászni és horgászni. 1908-ban a Hauser-duzzasztógát szakadása miatt Cooperék területét is elöntötte a folyó, de még időben sikerült az értékeiket kimenteniük.
A közben iskoláskorba érő Frank megkezdte tanulmányait szülővárosában. 1909 nyarán anyja azon kívánságára, hogy angol iskoláztatásban is részesüljenek, őt és bátyját Bedfordshire-be küldték, a Dunstable Grammar Schoolba, remélve, hogy ott színvonalasabb oktatást kaphatnak, mint otthon, Montanában. 1910 és 1912 között két tanévet tanulhatott Angliában.
A Dunstable-ben tanult latinul és franciául, valamint Anglia történelmét különböző kurzusokon. A szigetországban igyekezett megfelelni a szigorú angol iskolai szabályoknak, tanulta a társadalmi normákat, de közben nagyon nehezen alkalmazkodott a merev osztályszerkezethez és az olyan formaságokhoz, mint az Eton-gallér, amelynek viselése a diákok számára kötelező volt. Ott-tartózkodása alatt részt vett az Anglikán Közösség szertartása szerinti konfirmációs felkészítésen, melynek végén a Houghton Regisben lévő anglikán templomban 1911. december 3-án megkeresztelték. A fiúk még az első világháború kitörése előtt visszatértek az Egyesült Államokba, mivel 1912 augusztusában anyjuk hazakísérte őket. Frank iskolai tanulmányait Helenában a Johnson Grammar Schoolban folytatta.
Tizenöt éves korában autóbalesetet szenvedett, melynek következményében kialakuló derékbántalmai gyógyítására kezelőorvosa a lovaglást ajánlotta, ezért a Seven-Bar-Nine ranchen kezelte magát. Ez az egyébként rossz terápia miatt alakult ki a rá oly jellemző merev tartása, az egyensúlyzavaros járás és az enyhén hajlott hátú lovaglás. Idővel tanulmányait is folytatta, és két évet járt a Helena High Schoolba. 1918-ban azonban abbahagyta a középiskolát, és visszatért a családi birtokra, hogy ő is besegítsen az ötszáz szarvasmarha gondozásába, így egy időre főállású cowboy lett. 1919-ben apja elintézte, hogy befejezhesse középiskolai tanulmányait a Bozeman városban található Gallatin County High Schoolban. Ottani angoltanára, Ida Davis biztatta, hogy képezze magát, csatlakozzon az iskolai vitakörhöz és foglalkozzon színjátszással. Szülei ennek a tanárnak tulajdonították, hogy egyáltalán elvégezte az iskolát. Cooper is megerősítette ezt: „Részben ez az asszony volt felelős azért, hogy feladtam a marhapásztoréletet, és elvégeztem a középiskolát”.
bélyegkép|330px|balra|Cooper a Grinnell College-ban (a felső sorban balról a második), 1922
1920-ban még középiskolásként részt vett három képzőművészeti kurzuson a Montanai Egyetemen. A festőművészet iránti érdeklődését már évekkel korábban felkeltette Charles Marion Russell és Frederic Remington, akik a westernfestészettel foglalkoztak. Különösen nagyra tartotta Russel Lewis és Clark találkozása az indiánokkal Ross' Hole-nál című festményét, amely ma is megtalálható Helenában, az állami törvényhozás épületében.
1922-től Iowában járt a Grinnell College-ra, ahol a már korábban megkezdett képzőművészeti tanulmányait folytatta, s legtöbb tanulmányi kötelezettségének eleget tett, de az iskola színjátszó körébe nem vették fel. Rajzai és akvarelljei a kollégium falát díszítették, és az iskola évkönyvében is szerepelt mint művészeti szerkesztő. 1922 és 1923 nyarán a Yellowstone Nemzeti Parkban közlekedő sárga, nyitott tetejű buszokon idegenvezetőként dolgozott. Egészen 1924 februárjáig tizennyolc hónapot tanult a Grinnellben, de ezt az iskolát is hirtelen, idő előtt abbahagyta, és nem szerzett diplomát. Egy hónapig Chicagóban keresett munkát mint festőművész, de nem járt sikerrel, ezért visszatért szülővárosába. Helenában a helyi Independent újságnak készített karikatúrákat.
1924-ben édesapja otthagyta a Montanai Legfelsőbb Bíróságot, és feleségével együtt Los Angelesbe költözött, hogy két rokonuk ottani birtokait igazgassák. Apja kérésére 1924. november 27-én, hálaadás napján csatlakozott a családhoz, tudta ugyanis, hogy karikaturistaként bajosan tudna megélni Helenában. Azzal érvelt, hogy „Jobb éhezni ott, ahol meleg van, mint éhezni és fázni is”. Az ezt követő hetekben munkát keresett, és eközben találkozott két montanai földijével, Jim Galeennel és Jim Callowayjel. Ők olyan alacsony költségvetésű westernekben szerepeltek statisztaként és lovas kaszkadőrként, amelyeket a Poverty Row filmstúdiók készítettek a Gower utcában. Bemutatták őt is, mint még egy montanai cowboyt, és ennek köszönhetően a rodeóbajnok Jay „Slim” Talbot elvitte egy filmes előválogatásra, ahol egy rendező munkát ajánlott neki. Úgy döntött, kipróbálja magát, és dolgozni kezdett, statisztaként öt dollárt kapott, míg lovas kaszkadőrként megkereste ennek a dupláját is. Az volt az elképzelése, hogy megtakarít annyit, amiből ki tudja majd fizetni egy professzionális művészeti tanfolyam árát.
Színészi pályafutása Némafilmekben 1925–28 között bélyegkép|A Barbara Worth győzelme című 1926-os némafilmben 1925 elején csöppent bele a filmiparba. Néma westernfilmekben alakíthatott kisebb szerepeket: a The Thundering Herdben és a Wild Horse Mesában Jack Holttal, a Riders of the Purple Sagéban és a The Lucky Horseshoe-ban Tom Mixel, valamint a The Trail Riderben Buck Jonesszal. Dolgozott pár kisebb korabeli hollywoodi filmes stúdiónak, mint a Famous Players-Lasky és a Fox Film Corporation. A western műfajban lovaglótudományának köszönhetően folyamatosan adódott munka a számára, de arra is hamar rájött, hogy a kaszkadőrség kemény, kegyetlen élet, hiszen mind a ló, mind a lovas sérülését is okozhatja. Abban a reményben, hogy egyszer a sok veszélyt rejtő kaszkadőrmunkát elfelejtheti, saját költségén próbafelvételt készíttetett, és felkérte Nan Collins szereposztó rendezőt (casting director), hogy segítse színészi karrierjének elindítását. A rutinos színészválogató tudta, hogy van már a szakmában Frank Cooper, ezért azt javasolta, hogy keresztnevét változtassa meg, és szülővárosa, az indianai Gary után vegye fel a Gary nevet. Coopernek az első perctől tetszett az ötlet.
Nem csak westernben asszisztált, hanem más filmekben is feltűnt: például álarcos kozákot játszott A fekete sasban, római őrt a Ben Hurban, illetve árvízkárosultat a The Johnstown Floodban. Fokozatosan egyre több időt töltött a neki osztott szerepekben, például a Tricks című 1925-ös filmben ő játszotta az ellenlábas szerepét, és a Lightnin' Wins című 1926-os rövidfilmben is feltűnt. Mint már szerepekben játszó színész, felkeltette a nagyobb filmstúdiók érdeklődését is. 1926. június 1-jén a Samuel Goldwyn Productions szerződést kötött vele, mely alapján ötven dollárt kapott egy hétre.
Első fontosabb szerepét 1926-ban a Barbara Worth győzelme filmben Ronald Colman és a magyar Bánky Vilma mellett játszotta, ahol az általa alakított fiatal mérnök, Abe Lee segített a rivális udvarlónak, hogy megmentse a szeretett nőt és városát egy közelgő gátszakadás okozta katasztrófától. Életrajzírója, Jeffrey Meyers szerint „zsigeri hitelessége” a montanai cowboytapasztalatából eredt. A filmet október 14-én mutatták be, és átütő sikert hozott. A filmkritikák Coopert tettre kész új egyéniségnek látták, és a jövő nagy reménységének tartották. Samuel Goldwyn sietve hosszú távú szerződést ajánlott, de Cooper Jesse L. Lasky és a Paramount Pictures öt évre szóló szerződését és az ebben foglalt heti 175 dolláros, jobbnak tűnő ajánlatot fogadta el. 1927-ben a már befutott filmsztár, Clara Bow segítségével komolyabb szerepeket kapott a Children of Divorce-ban és a Szárnyakban. Ez utóbbi volt az első film, amely elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. Még ebben az évben megkapta első jelentősebb szerepeit a John Waters rendezte Arizona Bound és Nevada című filmekben.