Névnapok: Kornél, Soma + Anatol, Bernárd, Bernát, Hadúr, Hiador, Karitász, Leó, Leon, Lionel, Napsugár, Prudencia, Tamás
Események 1775 – Az amerikai függetlenségi háborúban George Washington a massachusetts-i Cambridge-ben átveszi az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi hadseregének főparancsnokságát. 1825 – I. Ferenc magyar király 13 évnyi szünet után, Bergamóban kelt királyi levelével szeptember 11-ére összehívja a magyar országgyűlést Pozsonyba. Ez lesz az első reform-országgyűlés. 1866 – Königgrätznél győzelmet aratnak a poroszok az osztrákok felett 1897 – A bécsi Práterben üzembe helyezik a 65 méter magas Óriáskereket. 1898 – A spanyol-amerikai háborúban a Santiago de Cuba előtt lezajlott tengeri ütközetben az amerikai hadihajók megsemmisítik a Pascual Cervera admirális által vezetett karib-tengeri spanyol flottát. 1918 – Fehéroroszország elnyeri első függetlenségét. 1927 – A Klebelsberg-féle középoktatás megújításának jegyében kihirdetik a polgári iskola szervezetéről, felügyeletéről és közigazgatásáról szóló 1927. évi XII. törvénycikket, amely alapvetően meghatározza a polgári iskola feladatát és művelődési anyagát, ugyanakkor életbe lép az a törvénycikk is, amely intézkedik a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról, 400-1000 pengő közötti éves támogatást biztosítva a rászoruló, jó tanulmányi eredményű (jeles vagy jó) középiskolás, illetve egyetemi/főiskolai hallgatók számára, különös tekintettel a hadiárvákra. 1938 – A London and North Eastern Railway vasúttársaság A4-es, Mallard nevű mozdonya beállítja a gőzmozdonyok azóta is érvényben lévő sebességrekordját 1953 – A Nanga Parbat (tszf. 8126 m), első megmászása Hermann Buhl alpinista által. 1962 – Franciaország elismeri Algéria függetlenségét. 1970 – India és Pakisztán békeszerződést írnak alá. 1974 – Szovjet–amerikai atomküszöb-szerződés a föld alatti atomrobbantások korlátozására. 2007 – Iszlámábád Vörös Mecsetében barikádozták el magukat azok a szélsőséges iszlamisták akik – az afganisztáni tálibokéhoz hasonló – fundamentalista iszlám törvénykezést követelnek Pakisztánban.
Sportesemények Formula–1 1960 – francia nagydíj, Reims - Győztes: Jack Brabham (Cooper Climax) 1966 – francia nagydíj, Reims - Győztes: Jack Brabham (Brabham Repco) 1977 – francia nagydíj, Dijon - Győztes: Mario Andretti (Lotus Ford) 1982 – holland nagydíj, Zandvoort - Győztes: Didier Pironi (Ferrari Turbo) 1988 – francia nagydíj, Paul Ricard - Győztes: Alain Prost (McLaren Honda Turbo) 1994 – francia nagydíj, Magny-Cours - Győztes: Michael Schumacher (Benetton Ford) 2005 – francia nagydíj, Magny-Cours - Győztes: Fernando Alonso (Renault) 2016 – osztrák nagydíj, Red Bull Ring - Győztes: Lewis Hamilton (Mercedes)
Születések 1423 – XI. Lajos francia király († 1483) 1780 – Lieder Frigyes német származású portré- és miniatúrafestő, litográfus († 1859) 1803 – Vetter Antal honvéd tábornok († 1882) 1806 – Teleki Blanka grófnő, pedagógus, a magyar nőnevelés úttörője († 1862) 1852 – Rafael Joseffy magyar zongoraművész, zeneszerző († 1915) 1854 – Leoš Janáček morva zeneszerző, a zenetörténet jelentős alakja († 1928) 1866 – Putnoky Móric magyar földbirtokos, főispán, titkos tanácsos, országgyűlési képviselő († 1946) 1883 – Franz Kafka csehországi német író († 1924) 1893 – Bortnyik Sándor magyar festőművész, grafikus († 1976) 1906 – George Sanders brit színész († 1972) 1925 – Vitányi Iván magyar szociológus, politikus († 2021) 1926 – Rab Zsuzsa magyar költő, műfordító († 1998) 1927 – Ken Russell brit rendező, forgatókönyvíró, színész és producer († 2011) 1930 – Hargitai László talajkémikus, egyetemi tanár († 1996) 1939 – Kovács László magyar politikus, volt külügyminiszter, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa 1943 – Judith Durham ausztrál zenész, énekes, a Seekers tagja († 2022) 1943 – Kurtwood Smith amerikai színész 1943 – Turai Kiss Mária magyar dalénekes, előadóművész, költő, dalszerző, dalszövegíró 1944 – Szathmáry Lilla orgonaművész 1945 – Szaharón Selah Wolf-díjas izraeli matematikus 1945 – Uri István Kazinczy-, Aase- és Jászai Mari-díjas magyar színész († 2019) 1947 – Vogt Károly magyar színész († 1992) 1949 – Hábermann Jenő Balázs Béla-díjas magyar filmproducer 1949 – Pintér Ferenc, matematikatanár 1956 – Rosta Sándor magyar színész 1957 – Jacno (Denis Quillard) francia zenész, az Elli et Jacno tagja († 2009) 1958 – Fráter Katalin magyar színésznő († 2000) 1958 – Mayer Aranka magyar színésznő 1962 – Tom Cruise Golden Globe-díjas amerikai színész 1963 – Csendes Olivér magyar színész († 2001) 1964 – Joanne Harris angol írónő 1964 – Peyton Reed amerikai rendező, forgatókönyvíró, producer 1967 – Szellő István magyar újságíró, televíziós műsorvezető 1969 – Gráf Csilla magyar színésznő 1974 – Orbán Anita magyar közgazdász, diplomata, külügyminiszter 1975 – Bródy Norbert magyar színész 1976 – Azurák Csaba magyar riporter-műsorvezető 1978 – Miló Viktória magyar ökölvívó 1978 – Mizuki Noguchi japán maratonfutó 1980 – Roland Schoeman dél-afrikai úszó 1984 – Corey Sevier kanadai színész 1986 – Thomas Bouhail francia tornász 1987 – Sebastian Vettel német autóversenyző, négyszeres Formula–1 világbajnok (2010, 2011, 2012, 2013) 1989 – Iván Bolado spanyol labdarúgó
Halálozások i. e. 362 – Epameinóndasz thébai hadvezér és államférfi (* i. e. 418) 1312 – Marino Zorzi, a Velencei Köztársaság ötvenedik dózséja (* 1231) 1642 – Medici Mária francia királyné (* 1573) 1672 – Francis Willughby angol ornitológus és ichthiológus (* 1635) 1749 – William Jones walesi matematikus, az ő javaslatára kezdték el használni a betűt a Pi szám jelölésére (* 1675) 1904 – Herzl Tivadar osztrák-magyar író, újságíró, az első cionista kongresszus szervezője és későbbi elnöke (* 1860) 1909 – Antti Jalava finn tanár, író, irodalomtörténész, nyelvész, műfordító, az MTA levelező tagja (* 1846) 1918 – V. Mehmed, az Oszmán Birodalom 36. szultánja (* 1844) 1927 – Gérard de Courcelles francia autóversenyző, az 1925-ös Le Mans-i 24 órás autóverseny győztese (* ??) 1969 – Brian Jones angol rockzenész, a Rolling Stones együttes alapító tagja (* 1942) 1971 – Jim Morrison amerikai rockzenész, a Doors együttes énekese (* 1943) 1979 – Louis Durey francia zeneszerző, a francia hatok (Les Six) zeneszerzői csoport tagja (* 1888) 1984 – Raoul Salan francia tábornok, az algíri puccs vezetője, az OAS terrorszervezet alapítója (* 1899) 1994 – Makkai János magyar újságíró, közíró, országgyűlési képviselő (* 1905) 2004 – Zala Tibor Munkácsy-díjas grafikusművész (* 1920) 2007 – Ács Károly vajdasági magyar költő, műfordító (* 1928) 2008 – Ernie Cooksey brit labdarúgó (* 1980) 2012 – Gruber Hugó magyar bábszínész, szinkronszínész (* 1938) 2012 – Sergio Pininfarina olasz ipari vállalkozó, formatervező és politikus (* 1926) 2015 – Szabad György Széchenyi-díjas magyar történész, politikus, egyetemi tanár, az Országgyűlés elnöke (1990-94) (* 1924) 2018 – Aczél Endre, magyar újságíró, műsorvezető (* 1944) 2025 – Diogo Jota, portugál válogatott válogatott labdarúgó (*1996) 2025 – André Silva portugál labdarúgó (*2000)
Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok
Szent Tamás apostol ünnepnapja (a nyugati krisztiánusok ünnepkörében) Fehéroroszország nemzeti ünnepe, függetlenség napja
Jegyzetek
Kategória:Július napjai