A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszának a mérkőzéseit 2008. június 19-e és 29-e között rendezték. A mérkőzéseket két stadionban játszották, az egyik a berni St. Jakob-Parkban, míg a másik a bécsi Ernst Happel Stadionban.

Összefoglaló A negyeddöntők első mérkőzésen az A csoport győztese játszott a B csoport második helyezettjével, tehát Portugália mérkőzött meg Németországgal az elődöntőbe kerülésért. A német válogatottat a segédedző Hans-Dieter Flick irányította, mert a vezetőedzőt Joachim Löwöt egy mérkőzésre felfüggesztették. A németek szerezték meg a vezetést az első félidő 22. percében Bastian Schweinsteiger góljával, négy perccel később Miroslav Klose kettőzte meg az előnyüket. A félidő előtt egy gólra zárkóztak fel a portugálok, de egy óra elteltével ismét két gól volt Németország előnye. Három perccel a mérkőzés vége előtt Hélder Postiga is betalált, de nem nem tudták kiharcolni a hosszabbítást, így 3–2-re kikaptak, Németország továbbjutott, a '96-os Európa-bajnokság óta először.

A második negyeddöntő mérkőzés Horvátország és Törökország között zajlott le. A rendes játékidőben nem szereztek gólt, azonban a 119. percben Ivan Klasnić megszerezte a már szinte biztos továbbjutást érő gólt, a visszafutó kapus mellett. Mindazonáltal Roberto Rosetti játékvezető a nagy ünneplés miatt, mert a horvát edzői stáb berohant a pályára, hosszabbított egy percet. A törökök a saját térfelükről kaptak szabadrúgást, ezt a kapus Rüştü ívelte előre, a horvát tizenhatoson belül Semih Şentürk lőtte kapura és a kapu sarkában landolt a lövése a 122. percben, ezek után jöhettek büntetők. A horvátok három lövést kihagytak, míg a törökök ugyanennyit lőttek be, ezzel 3–1-re nyerték a tizenegyes párbajt. Törökország jutott az elődöntőbe.

A C csoport nyertese Hollandia, a D csoport másodikával Oroszországgal játszott. A Hollandia a játékosok fekete karszalaggal a kezükön játszottak Khalid Boulahrouz halva született lánya iránti tiszteletből. Oroszország majdnem egy óra játék után szerzett vezetést Pavljucsenko góljával, majd a lefújás előtti percekben Ruud van Nistelrooy egalizált. A 90. percben Lubos Michel játékvezető tévesen kiállította Gyenyisz Kologyint, de aztán visszavonta a pirosat. A hosszabbításban végül Torbinszkij és Arsavin góljával az Oroszok jutottak tovább 3–1-gyel.

Az utolsó negyeddöntő mérkőzésen Spanyolország mérkőzött meg Olaszországgal. A rendes játékidőben nem lőttek gólt a játékosok, amint a hosszabbításban sem. Jöhetett a tizenegyespárbaj. Spanyolország négy büntetőt értékesített, míg Olaszország csak kettőt. A spanyolok jutottak az elődöntőbe, a '84-es Európa-bajnokság óta először.

Ágrajz

Negyeddöntők Portugália – Németország

PORTUGÁLIA: GK 1 RicardoRB 4 José BosingwaCB 15Pepe CB 16Ricardo CarvalhoLB 2 Paulo FerreiraDM 8 Petit DM 10João Moutinho RW 7 Cristiano RonaldoAM 20DecoLW 11SimãoCF 21Nuno Gomes (cs) Cserék:MF 6 Raul Meireles MF 19Nani FW 23Hélder Postiga Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari300pxNÉMETORSZÁG: GK 1 Jens LehmannRB 3 Arne Friedrich CB 17Per MertesackerCB 21Christoph MetzelderLB 16Philipp Lahm RM 7 Bastian Schweinsteiger CM 6 Simon RolfesCM 13Michael Ballack (c)LM 15Thomas Hitzlsperger CF 11Miroslav Klose CF 20Lukas PodolskiCserék:MF 18Tim Borowski DF 4 Clemens Fritz DF 2 Marcell Jansen Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick A mérkőzés játékosa:: Bastian Schweinsteiger

Asszisztensek: Stefan Wittberg Henrik Andrén Negyedik számú játékvezető: Kírosz Vasszárasz

Horvátország – Törökország

HORVÁTORSZÁG: GK 1 Stipe PletikosaRB 5 Vedran ĆorlukaCB 4 Robert KovačCB 3 Josip ŠimunićLB 22Danijel PranjićRM 11Darijo SrnaCM 14Luka ModrićCM 10Niko Kovač (cs)LM 7 Ivan RakitićSS 19Niko Kranjčar CF 18Ivica Olić Cserék:FW 21Mladen Petrić FW 17Ivan Klasnić Szövetségi kapitány: Slaven Bilić300pxTÖRÖKORSZÁG: GK 1 Rüştü ReçberRB 22Hamit AltıntopCB 4 Gökhan ZanCB 15Emre Aşık LB 3 Hakan BaltaDM 6 Mehmet Topal RW 20Sabri SarıoğluAM 17Tuncay Şanlı LW 14Arda Turan CF 18Colin Kazim-Richards CF 8 Nihat Kahveci (cs) Cserék:DF 16Uğur Boral FW 9 Semih Şentürk FW 10Gökdeniz Karadeniz Szövetségi kapitány: Fatih Terim A mérkőzés játékosa: Hamit Altıntop

Asszisztensek: Alessandro Griselli Paolo Calcagno Negyedik számú játékvezető: Manuel Mejuto González

Hollandia – Oroszország

HOLLANDIA: GK 1 Edwin van der Sar (cs)RB 21Khalid Boulahrouz CB 2 André OoijerCB 4 Joris MathijsenLB 5 Giovanni van BronckhorstDM 17Nigel de JongDM 8 Orlando Engelaar RW 18Dirk Kuijt AM 23Rafael van der Vaart LW 10Wesley SneijderCF 9 Ruud van NistelrooyCserék:FW 7 Robin van Persie DF 3 John Heitinga MF 20Ibrahim Afellay Szövetségi kapitány: Marco van Basten300pxOROSZORSZÁG: GK 1 Igor AkinfejevRB 22Alekszandr AnyukovCB 4 Szergej IgnasevicsCB 8 Gyenyisz Kologyin LB 18Jurij Zsirkov DM 11Szergej Szemak (cs)RM 17Konsztantyin ZirjanovCM 20Igor Szemsov LM 9 Ivan Szajenko SS 10Andrej ArsavinCF 19Roman Pavljucsenko Cserék:MF 15Gyinyijar Biljaletgyinov MF 7 Dmitrij Torbinszkij FW 21Dmitrij Szicsov Szövetségi kapitány: Guus Hiddink A mérkőzés játékosa: Andrej Arsavin

Asszisztensek: Roman Slyško Martin Balko Negyedik számú játékvezető: Massimo Busacca

Spanyolország – Olaszország

SPANYOLORSZÁG: GK 1 Iker Casillas (cs)RB 15Sergio RamosCB 4 Carlos MarchenaCB 5 Carles PuyolLB 11Joan CapdevilaRM 6 Andrés Iniesta CM 19Marcos SennaCM 8 Xavi LM 21David SilvaCF 7 David Villa CF 9 Fernando Torres Cserék:MF 12Santi Cazorla MF 10Cesc Fàbregas FW 17Dani Güiza Szövetségi kapitány: Luis Aragonés300pxOLASZORSZÁG: GK 1 Gianluigi Buffon (cs)RB 19Gianluca ZambrottaCB 2 Christian PanucciCB 4 Giorgio ChielliniLB 3 Fabio GrossoRM 22Alberto Aquilani CM 10Daniele De RossiLM 13Massimo Ambrosini AM 20Simone Perrotta CF 9 Luca ToniCF 18Antonio Cassano Cserék:MF 16Mauro Camoranesi FW 11Antonio Di Natale FW 7 Alessandro Del Piero Szövetségi kapitány: Roberto Donadoni A mérkőzés játékosa: Iker Casillas

Asszisztensek: Carsten Kadach Volker Wezel Negyedik számú játékvezető: Frank De Bleeckere

Elődöntők

Az első elődöntőn Németország játszott Törökországgal. Az első gólt Törökország szerezte, a kapufáról visszapattanó labdát, Uğur Boral lőtte a kapuba a 22. percben. Németország négy perccel később Schweinsteiger góljával egalizált. A 79. percben Miroslav Klose fejjel juttatta előnyhöz a németeket. A törökök hét perccel később egyenlítettek, Semih pöckölte el a labdát Lehmann mellett. A mérkőzés már a hosszabbítás felé tartott, amikor Philipp Lahm 90. percben szerzett góljával Németország bejutott a döntőbe hatodik alkalommal. Az esős-szeles nyári időjárás következtében a televízión követőknek ritka bosszúságban volt része: a bécsi televíziós központot elérő vihar miatt a közvetítés háromszor is percekre megszakadt.

A második elődöntőn Spanyolország csapott össze Oroszországgal, előbbi 1984 óta, míg utóbbi 1988 óta, (akkor még Szovjetunió) először jutott az elődöntőbe. Az első félidőben nem rúgtak gólt a csapatok, azonban a második félidő ötödik percében Xavi szerzett vezetést a spanyoloknak. A 69. percben Fernando Torrest Dani Güiza váltotta és négy perccel később megduplázta hazája előnyét. A végeredményt David Silva állította be a 82. percben. Spanyolország jutott be a döntőbe, története során harmadjára.

Németország – Törökország

NÉMETORSZÁG: GK 1 Jens LehmannRB 3 Arne FriedrichCB 17Per MertesackerCB 21Christoph MetzelderLB 16Philipp LahmDM 15Thomas HitzlspergerDM 6 Simon Rolfes RW 7 Bastian SchweinsteigerAM 13Michael Ballack (cs)LW 20Lukas PodolskiCF 11Miroslav Klose Cserék:MF 8Torsten Frings DF 2Marcell Jansen Szövetségi kapitány: Joachim Löw300pxTÖRÖKORSZÁG: GK 1 Rüştü Reçber (cs)RB 20Sabri Sarıoğlu CB 6 Mehmet TopalCB 4 Gökhan ZanLB 3 Hakan BaltaDM 7 Mehmet AurélioRM 18Colin Kazim-Richards CM 22Hamit AltıntopCM 19Ayhan Akman LM 16Uğur Boral CF 9 Semih Şentürk Cserék:FW 21Mevlüt Erdinç MF 10Gökdeniz Karadeniz MF 11Tümer Metin Szövetségi kapitány: Fatih Terim A mérkőzés játékosa: Philipp Lahm

Asszisztensek: Matthias Arnet Stéphane Cuhat Negyedik számú játékvezető: Peter Fröjdfeldt

Oroszország – Spanyolország

OROSZORSZÁG: GK 1 Igor AkinfejevRB 22Alekszandr AnyukovCB 2 Vaszilij BerezuckijCB 4 Szergej IgnasevicsLB 18Jurij Zsirkov DM 11Szergej Szemak (cs)RM 17Konsztantyin ZirjanovCM 20Igor Szemsov LM 9 Ivan Szajenko SS 10Andrej ArsavinCF 19Roman PavljucsenkoCserék:MF 15Gyinyijar Biljaletgyinov FW 21Dmitrij Szicsov Szövetségi kapitány: Guus Hiddink300pxSPANYOLORSZÁG: GK 1 Iker Casillas (cs)RB 15Sergio RamosCB 4 Carlos MarchenaCB 5 Carles PuyolLB 11Joan CapdevilaRM 6 Andrés IniestaCM 19Marcos SennaCM 8 Xavi LM 21David SilvaCF 7 David Villa CF 9 Fernando Torres Cserék:MF 10Cesc Fàbregas MF 14Xabi Alonso FW 17Dani Güiza Szövetségi kapitány: Luis Aragonés A mérkőzés játékosa: Andrés Iniesta

Asszisztensek: Peter Hermans Alex Verstraeten Negyedik számú játékvezető: Kírosz Vasszárasz

Döntő

A döntő mérkőzést Németország és Spanyolország játszotta 2008 június 29-én Ausztriában a bécsi Ernst Happel Stadionban. A spanyolok nyertek Fernando Torres góljával 1–0-ra. A spanyolok az 1964-es Európa-bajnokság óta először diadalmaskodtak.

Németország – Spanyolország

NÉMETORSZÁG: GK 1 Jens LehmannRB 3 Arne FriedrichCB 17Per MertesackerCB 21Christoph MetzelderLB 16Philipp Lahm CM 8 Torsten FringsCM 15Thomas Hitzlsperger RW 7 Bastian SchweinsteigerAM 13Michael Ballack LW 20Lukas PodolskiCF 11Miroslav Klose Cserék:DF 2 Marcell Jansen FW 22Kevin Kurányi FW 9 Mario Gómez Szövetségi kapitány: Joachim Löw300pxSPANYOLORSZÁG: GK 1 Iker Casillas RB 15Sergio RamosCB 4 Carlos MarchenaCB 5 Carles PuyolLB 11Joan CapdevilaDM 19Marcos SennaRM 6 Andrés IniestaCM 8 XaviCM 10Cesc Fàbregas LM 21David Silva CF 9 Fernando Torres Cserék:MF 14Xabi Alonso MF 12Santi Cazorla FW 17Dani Güiza Szövetségi kapitány: Luis Aragonés A mérkőzés játékosa: Fernando Torres (Spanyolország)

Asszisztensek: Alessandro Griselli Paolo Calcagno Negyedik játékvezető: Peter Fröjdfeldt

A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság győzteseborder|100px|Spanyolország SPANYOLORSZÁG 2. cím

Egyeneskieses