Albert Ellis (Pittsburgh, Pennsylvania, 1913. szeptember 27. – New York, 2007. július 24.) amerikai pszichológus és pszichoterapeuta. 1955-ben kifejlesztette a racionális érzelmi viselkedésterápiát (Rational Emotive Behavior Therapy, REBT). Előbb klinikai szakpszichológusi mesterfokozatot (MA), majd ugyanezen a területen később doktori fokozatot (PhD) is szerzett a Columbia Egyetemen és az Amerikai Szakértői Pszichológia Bizottságnál (American Board of Professional Psychology, ABPP). Szintén ő alapította és nyugalmazott elnöke is volt a New York városi illetőségű Albert Ellis Intézetnek (Albert Ellis Institute).Albert Ellis Institute Általában a pszichoterápiában megfigyelhető kognitív forradalom paradigma felé való eltolódás egyik kezdeményezőjeként és a kognitív viselkedésterápiák alapítójaként tekintenek rá. Egy amerikai és kanadai pszichológus nevéhez fűződő 1982-es hivatalos tanulmány alapján Ellist a történelem második legmeghatározóbb pszichoterapeutájának tartják. (A tanulmány Carl Rogerst sorolja az első helyre, Sigmund Freudot pedig a harmadikra.)New York Times: Despite Illness and Lawsuits, a Famed Psychotherapist Is Temporarily Back in Session December 16, 2006 A Pszichológia Ma (Psychology Today) a „legnagyszerűbb élő pszichológusként” írta le.Prospect Magazine: Albert Ellis. August 1, 2007 Issue 137 Jules Evans
Életének korai szakasza
Ellis zsidó családban született 1913-ban, Pittsburgh-ben, Pennsylvania-ban. Ő volt a legidősebb a három testvér közül. Ellis apja üzletember volt, aki gyakran volt távol az otthonától üzleti utak miatt, és aki – mint mondják – kevés szeretetet tanúsított gyermekei irányában.
Ellis önéletrajzában anyját úgy írta le, mint aki önmagával túlságosan elfoglalt volt, és aki bipoláris zavarokkal is küszködött. Az önéletrajz alapján az asszony időnként egy „fontoskodó locsifecsivé vált, aki sohasem hallgatott el”. Szívesen kifejtette szigorú nézeteit, de ritkán gondoskodott ezek tényszerű megvalósításáról. Apjához hasonlóan anyja is távolságot tartott gyermekeitől. Ellis elmeséli, hogy az asszony gyakran aludt még, amikor ő iskolába ment és rendszerint nem volt otthon, amikor hazaért. Azonban ahelyett, hogy Ellis keserű érzéseit kifejezésre juttatta volna, felelősségteljesen gondoskodott a testvéreiről. Saját pénzéből vásárolt egy ébresztő órát, ő keltette és öltöztette reggelente az öccsét és a húgát.
A nagy gazdasági világválság idején mind a három gyerek munkát keresett, hogy kisegítse a családot. Ellis gyerekként igen beteges volt, és számos egészségi problémától szenvedett egész fiatalkorában. Ötévesen veseproblémákkal került kórházba.The New York Times Mandulagyulladással is kezelték, amely később sürgősségi beavatkozást igénylő komoly streptococcus fertőzéshez vezetett. Ellis beszámolt arról, hogy öt és hétéves kora között nyolc alkalommal volt kórházban, ebből az egyik közel egy évig tartott. Ezek alatt az évek alatt a szülei egy kevés érzelmi támogatást nyújtottak felé, nagy ritkán meglátogatták vagy éppen vigasztalták. Ellis azt állította, hogy megtanult szembeszállni a szerencsétlenségekkel oly módon, hogy „egyre növekvő közömbösséget tanúsított az elhanyagolással szemben”. A betegségek egész életén át elkísérték őt, 40 éves korában cukorbeteg lett.http://www.psychotherapy.net/interview/albert-ellis-rebt An Interview Albert Ellis, PhD
Ellis túlságosan tartott a nyilvánosság előtt való szerepléstől és fiatalkorában meglehetősen félénk volt a hölgyek körében. Már 19 éves korában is egy kognitív viselkedésterapeuta gondolkodásmódjának jeleit mutatta: kényszerítette magát, hogy egy hónap leforgása alatt száz nővel kezdeményezzen beszélgetést a bronxi Botanikus Kertben (Bronx Botanical Gardens). Annak ellenére, hogy egyetlen randevút sem kapott, Ellis beszámolt arról, hogy érzéketlenné vált a visszautasítástól való félelemmel szemben.
Tanulmányai és karrierjének kezdeti időszaka
Ellis a klinikai szakpszichológia területére lépett, miután 1934-ben üzleti tudományokból szerzett alapdiplomát a New York-i Városi Egyetemen (City University New York). Egy rövid üzleti karrier után az írással is megpróbálkozott. Ilyen irányú törekvései azonban az 1929-ben kezdődött nagy gazdasági világválság idején történtek, és Ellis hamarosan ráébredt, hogy az üzlet túlságosan szegényes, regényeinek kiadása pedig nem kecsegtet túl sok sikerrel. Miután rájött, hogy prózát meglehetősen jól tud írni, az emberi szexualitást kezdte kutatni, és ezzel kapcsolatban kezdett írni. Laikus meglátásai hozzásegítették ahhoz, hogy a klinikai szakpszichológia területén keressen új karriert.
1942-ben Ellis megkezdte klinikai szakpszichológusi tanulmányait a Columbia Egyetem Tanárképző Főiskolai Karán (Teachers College, Columbia University), amely a pszichológusokat elsősorban pszichoanalízisre képezte ki. 1943 júniusában megszerezte a mesterfokozatot (MA), és részmunkaidős magánpraktizálást folytatott miközben folyamatosan dolgozott PhD fokozata megszerzésén is – talán azért, mert nem voltak képzett pszichológusok akkoriban New Yorkban. Ellis már azelőtt elkezdett cikkeket publikálni, mielőtt megkapta volna doktori fokozatát. 1946-ban több, széles körben alkalmazott papír és ceruza alapú személyiségtesztről írt kritikát. Arra a következtetésre jutott, hogy csak az MMPI (Minnesota Multiphasic Personality Inventory) felel meg egy kutatásalapú eszköz kívánalmainak.
1947-ben elnyerte a klinikai szakpszichológusi doktori fokozatot a Columbia Egyetemen, és kezdett igen mélyen hinni abban, hogy a pszichoanalízis a legmélyebb és leghatékonyabb terápiás forma. Ebben az időben sok pszichológushoz hasonlóan, Ellis is érdeklődött Sigmund Freud elméletei iránt. Kiegészítő képzéseket keresett a pszichoanalízis területén, majd klasszikus pszichoanalízissel kezdett foglalkozni. Röviddel azután, hogy megkapta 1947-ben doktori fokozatát, Ellis személyes analizálást és szupervíziós programot folytatott Richard Hulbeckkel (akinek saját terapeutája Hermann Rorschach, a Karen Horney Intézet vezető gyakorló pszichoanalistája és a Rorschach Tintapaca Teszt kifejlesztője volt). Ugyanebben az időben a New York-i Egyetemen (New York University) és a Rutgers Egyetemen (Rutgers University) is tanított, és egy pár vezető beosztást is a magáénak mondhatott. Ekkoriban Ellis pszichoanalízisbe vetett hite fokozatosan lankadni kezdett.
Korai teoretikus hozzájárulása a pszichoterápiához
A pszichológusok közül kétségtelenül Karen Horney, Alfred Adler, Erich Fromm és Harry Stack Sullivan írásai voltak a legnagyobb befolyással Ellis gondolkodására, és ezek a művek fontos szerepet játszottak pszichológiai modelljeinek megalkotása során. Ellis Alfred KorzybskinekEllis A. (1991). General semantics and rational-emotive therapy: 1991 Alfred Korzybski Memorial Lecture. Institute of General Semantics köszönheti Tudomány és józan gondolkodás (Science and Sanity) című könyvét, és neki tulajdonítja azt is, hogy elindította őt a racionális terápia megalapozásának filozófiai ösvényén. Ezenkívül a modern és ókori filozófia, valamint saját tapasztalatai is erősen befolyásolta a pszichoterápiában alkotott új elméleti fejlesztéseit.
1953 januárjában véglegesen szakított a pszichoanalízissel és magát racionális terapeutának (rational therapist) kezdte tartani. Ellis ezzel egy új, sokkal aktívabb és közvetlenebb típusú pszichoterápia kezdeményezője lett. 1955-ben új megközelítését racionális terápiának (rational therapy, RT) nevezte el. Az RT során a terapeuta kísérletet tesz arra, hogy segítsen a kliensnek megérteni – valamint cselekvő módon részt is vesz a megértetésben –, hogy az ő személyes gondolkodása olyan hiedelmeket tartalmaz, amelyek hozzájárultak a saját lelki fájdalmának kialakulásához. Ez az új megközelítés hangsúlyozta, hogy aktívan kell dolgozni azon, hogy a páciens önakadályozó (self-defeating) elképzelései és viselkedése megváltozzon oly módon, hogy bemutatják a gondolatok és a magatartás irracionalitását, ill. merevségét, valamint a kliens kishitűségét. Ellis úgy vélte, hogy a racionális analízis és a kognitív rekonstrukció segítségével az emberek képesek megérteni saját önakadályozó elképzeléseiket a legbensőbb irracionális hiedelmeik fényében, és ezután sokkal észszerűbb struktúrákat alakíthatnak ki.
1954-ben Ellis elkezdte az új technikákat más terapeutáknak is tanítani, és 1957-ben elindította az első kognitív viselkedésterápiát azt javasolva, hogy a terapeuták segítsenek az embereknek a gondolataikat és viselkedésüket összhangba hozni, amely egyfajta gyógymód lehet az érzelmi és magatartásbeli problémákra. Két évvel később Ellis megjelentette a Hogyan éljünk együtt egy neurotikussal? (How to Live with a Neurotic?)c. művét, amelyben alaposan kidolgozta új módszerét. 1960-ban bemutatta az új megközelítésről szóló egyik munkáját az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Assosiation, APA) chicagói ülésén. Enyhe érdeklődést váltott ki, de csak kevesen fedezték fel, hogy ez a közzétett paradigma ennek a generációnak a korszelleme (Zeitgeist) lehet.
Abban az időben a kísérleti pszichológiában az általános nézet a behaviorizmus volt, miközben a klinikai pszichológiában az olyan figyelemre méltó személyek, mint Freud, Jung, Adler és Perls pszichoanalitikus iskolái voltak a meghatározóak. Annak ellenére, hogy Ellis megközelítése hangsúlyozta ugyan a kognitív, érzelmi és viselkedésbeli módszereket, az ő erős kognitív kiemelései provokálták a pszichoterápia intézményét kivéve esetlegesen Adler követőit. Következésképpen a hivatalos konferenciákon és a sajtóban is jelentős ellenségeskedéssel fogadták. Rendszeresen tartott szemináriumokat, ahol egy résztvevőt kihívott a színpadra, és kezelte őt. A kezelései arról váltak ismertté, hogy gyakran durva stílusban és konfrontációkat kereső módon történtek.
Annak ellenére, hogy eleinte viszonylag lassan vették át az ő új megközelítését, Ellis megalapította a saját intézetét. A Racionális Élet Intézménye (The Institute for Rational Living) nonprofit szervezetként alakult 1959-ben. 1968-ra a New York állambeli igazgatótanács képzőhelyként és pszichológiai klinikaként engedélyezte a működését.
Szexológusként és szex- és szerelemkutatóként végzett munkája
Az 1960-as években Ellsire már az amerikai szexuális forradalom egyik megalapítójaként tekintettek. Különösen a karrierje elején szexológusként végzett munkái miatt vált ismertté, és az emberi szexualitásról alkotott liberális humanista és kontraverzális véleményéért. Együtt dolgozott a neves zoológussal és szexkutatóval, Alfred Kinsey-vel, és számos könyvben és cikkben kifejtette az emberi szexualitás és szerelem témakörét. A szex és a szerelmi kapcsolatok témaköre iránt már karrierje kezdetétől szakmai érdeklődést mutatott.
1958-ban jelentette meg Szex bűn nélkül (Sex without Guilt) című klasszikus könyvét, amely a liberális szexuális attitűdökről vált ismertté. 1964-ben jelentette meg Ha ez erenekség : Káros-e a gyerekeknek a pornográfia? c. munkáját.If this be Heresy : Is Pornography Harmful to Children? by Albert Ellis, PhD 1965-ben jelent meg Homoszexualitás: okok és gyógymód (Homosexuality: Its Causes and Cure) című műve, amelyben részben patológiának tekintette a homoszexualitást, és ezáltal gyógyítható állapotnak tartotta. 1973-ban az Amerikai Pszichológiai Társaság visszavonta a homoszexualitásról kialakult álláspontját deklarálva, hogy az nem egy mentális rendellenesség, és nem képezheti gyógyítás tárgyát.
1976-ban Ellis korábbi nézeteit a Szex és a felszabadított férfi (Sex and Liberated Man) című munkájában részletesen kifejtve, hogy néhány a homoszexualitásra jellemző megzavart viselkedés lehet gyógyítás tárgya, de a legtöbb esetben nem lehet megközelíteni a homoszexualitást úgy, hogy az alapvetően jó vagy ördögi, kivéve a vallási megközelítéseket. (Lásd lentebb Albert Ellis és a vallás szakaszt.)