Dávod község Bács-Kiskun vármegye Bajai járásában.

Fekvése A vármegye déli részén helyezkedik el, Bajától délre, a Duna bal parti oldalán, a Ferenc-csatorna mentén. A vármegye székhelyétől, Kecskeméttől közel 150 kilométerre található, a legközelebbi megyeszékhely Pécs, mintegy 60 kilométerre nyugatra.

Megközelítése A településen végighalad, a lakott terület keleti részén észak-déli irányban végighúzódva az 51-es főút, így ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala. Püspökpuszta településrészére, amely már a Mohácsi-sziget területén (a Ferenc-csatorna jobb parti oldalán) fekszik, az 51 147-es számú mellékút vezet, határszélét északon érinti még a Nagybaracska-Mohács közti 5107-es út és nyugaton a Hercegszántó-Mohács közti 5151-es út is.

Története

A régi neve többféle alakban fordul elő: Daut, Dauch, Dawoth, Davotháza. A községet először egy adományozás kapcsán említik. Az 1089-1090 körül keletkezett oklevél tanúsága szerint Dávid herceg – I. András király fia és Salamon, a későbbi király testvére – Szent Lászlótól földadományt kap a régi Bodrog vármegye területén, vagy ahogyan az ún. Dávid dux-ban olvasható: „5 szolga családot, három eke földet, öt halászóhelyet és a dunai vízhalászati jogot”. Vélhetőleg több falut is alapít: így a róla elnevezett Daud-ot is, ahol templomot építtet. A XIV. században a falu Harasztiak birtoka volt. A település ekkor mindössze 15 házból állott, lakói pedig halászattal foglalkoztak.http://www.davod.hu/u/kozsegunk.php?k/

1315-ből származik az első fennmaradt írásos adat, mely a falut megemlíti: „…Dau, hol vár is volt”, 1321-ben pedig a Harasztiak templomot is építtettek a falunak, igaz ez az első még csak fából volt. 1330-ban Daut Leuszták örökös nélkül halt meg, így Károly Róbert Szekcsői Henrik bánnak adományozta a Dau család birtokát, mint a Haraszti nemzetség legidősebb élő tagjának.

1347-ből származik a következő forrás, mely szerint Hercegh Péter Bodrogh vármegye főispánjának sikerült a Harasztiaktól Daut megszerezni. Az adományozó levelek azonban mást mondanak. Hercegh Péter úgyis csak 1351-ben kapta meg hivatalosan a falut valamint a településhez tartozó földeket, vizeket, erdőket (ezek akkor még igen jelentékeny méretűek voltak). Az adományozó levél ugyanakkor megemlíti, hogy vásároztató joga is volt a helységnek, sőt kiderül további más írásokból, hogy: „…embereivel a kalmárokat helyiségeibe hajtatá a keddi vásárra.” Dau ebben az időben nem egyedüli település volt, mivel ekkor már létezett Szántó (ma Hercegszántó), Báth-Monostora, valamint több, azóta már elpusztult település: Tóti, Bénye, Dus Cseretyés, Narasd és Száth is.

Az írások sokáig nem foglalkoznak a faluval, csak a várat említik, amit Davotházának neveznek. Kiderül, hogy az erődöt Benedek várőrnagy vezette 1447-ig.

A falu népe egészen a törökök bejöveteléig adót és közterhet viselt a korabeli királyság törvényei szerint, mely a következőkből állt: tized, szabadok dénárai, földbér, csöböradó, sertéstized, ingyen közmunka/fuvar, futárszolgálat, sószállítás, várépítés/karbantartás, útépítés, kamarai nyereség és collecta.

A török időket túlélte a falu, de lakosainak nagy része a mocsarakban keresett menedéket.

A szegedi szandzsákság nyilvántartásából megtudhatjuk, hogy Dautva 1542-től, a zombori nahijébe tartozott. 1552-ben már volt egy adozó porta. A török közigazgatás a falut három külön részre bontotta adózás szerint: Dautova 1 ház (1554), Dolna-Dautova 5 ház (1590), Gorna-Dautova 20 ház (1591).

A falu neve a 16.-17. század folyamán Dauról Dautovára változott, ami feltehetően a szláv, illetve török betelepülők hatása. A Dautova azonban nem egyedüli név. 1685-ben a várról a települést is Davotházának nevezték, míg 1690-ben Tautva néven említették. Az 1699-es évben, más visszahódított területekkel egyetemben, Dautova is a bécsi udvar irányítása alá került. Megkezdődtek az összeírások a hivatalos nyilvántartás és az új adók bevezetése okán. Ezekben többek között a következő demográfiai adatok találhatók: 1699-ben 47 gazda volt a faluban, 1714-ben 1 bíra, valamint 26 adófizető (21 család).

1762-ben 100 római katolikus felekezetű magyar család érkezett Felső-Magyarországról. A magyarok megjelenésével egy időben a török időkben betelepült rácok délre vándoroltak és megalapították Sztanisicsot. A falu (földes)ura ebben az időben a királyi kamara volt.

1823-ban a Duna szabályozásával ármentesítették a falu nagy részét. 1866-ban kolerajárvány tizedelte meg a falu lakosságát. 1870-ben kapta meg a község a postaállomását, ebből az időből valók (az öregek szerint) az első dűlőnevek.

1876-ban a Sziget a pécsi püspökség igazgatása alá került. Az 1880-as években Dulánszki Nándor, pécsi püspök megkezdte a gazdasági modernizációt. Erdőirtást végeztek, szántóföldeket vetettek be, magtár és közigazgatási épületek épültek, valamint elkészült a kendergyár is. Ekkoriban nevezték el a szigeti részt Püspökpusztának, melynek 1911-12-ben templomot (Jézus Szent Szíve templom) is építenek. Püspökpuszta egészen 1951-ig Mohácshoz tartozott (mint püspöki birtok), csak ezután csatolták Dávodhoz.

A falu mai nevét 1905. január elsején kapta meg, azóta viseli a Dávod nevet.

Az 1912-es évben megindult a vasútforgalom Baja és Zombor között, amibe a falut is bekapcsolták. A község keleti részén, a bajai út mellett felépült a Monarchia akkori szabványainak megfelelő helyközi megálló, valamint egy raktárhelyiség és egy váltó. Egészen 1955-ig igen komoly katonai stratégiai jelentősége volt a teherszállításban, azonban 1968 után már nem volt gazdaságos a működtetése. A vonalat 1972 december 31-én zárták le, a síneket a következő évben szedték fel.

A vasúthoz kapcsolódott az 1920-as években épített, 600mm-es nyomtávú gazdasági kisvasút (leágazásokkal együtt, összesen 17,7 km nyomvonallal). Ezt főként azért hozták létre, hogy a püspökpusztai, érseki gazdaság terményeit (cukorrépa, kender, hal) gyorsan és nagy mennyiségben elszállíthassák a falu vasútállomásához. Később, a birtokot és a vonalat államosították, miután a mezőgazdasági vontatók átvették szállítási feladatait, megszüntették.

Templomának búcsúja előbb Mindenszentekkor volt, majd 1910-től Magyarok Nagyasszonya napján tartják a búcsút. A katolikus plébániát 1776-ban alapították, a templom 1779-ben készült el, festett üvegablakai 1944-ből valók. A templom előtti Szentháromság-szobrot 1865-ben emelték.

A 20. század elejétől apácák oktatták a falu lakóinak gyermekeit írásra, olvasásra. (1930-ban például 3284 lélekből 460 fő volt a nyilvántartások szerint analfabéta).

1956-ban jeges ár sújtotta a Duna déli szakaszát. "Az 1955-56-os esztendő telének végén többféle ok egyirányú kölcsönhatása eredményezte, hogy a Duna magyarországi, fokozottabban annak alsó szakaszán katasztrofális jeges árvíz alakult ki. Az időszak főbb jellemzői: a szigorú, hosszú tél, a kemény fagyok, majd a Duna különböző szakaszain a korábbiaktól és egymástól is eltérően erős olvadás, jelentős csapadék, gyors árhullám. Az alacsony és magas hőmérsékletek szokatlanul nagy különbsége és gyors váltakozása, egyenetlensége vezetett oda, hogy a folyó több száz kilométeres szakasza teljes szélességében befagyott, és vastagon állt a jég."

1956 március 18-án bekövetkezett a katasztrófa: "Szombaton a Duna határ menti részén és a Baja fölötti térségben kellett fokozott erővel védekezni az ár ellen. Ugyanis a jugoszláv Bacski-Breg község vonalában a Ferenc-csatorna gátja átszakadt, a víz egy része felfelé, Hercegszántó és Dávod irányában tör utat magának"

Az 1960-as években a lakosság zöme a helyi Augusztus 20. Mg. Tsz-ben dolgozott; akkor 3500 fő élt a községben. A szövetkezet 2000-ben után zárt részvénytársasággá (Zrt) alakult és azóta is ebben a formában működik. Jelenleg a község lakóinak száma 1900 fő.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Teszárik József (független) 1994–1998: Petike József (független) 1998–2002: Petike József (független) 2002–2006: Petike József (független) 2006–2009: Petike József (független) 2009–2010: Hirtenberg János Sándor (független) 2010–2014: Hirtenberg János Sándor (független) 2014–2019: Hirtenberg János Sándor (független) 2019–2024: Hirtenberg János Sándor (független) 2024– : Kender Gábor (független)

A településen 2009. szeptember 20-án időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester halála miatt.

Idegen elnevezései Horvátul két alak terjedt el. A hercegszántói horvátok Dautovónak, a vaskúti horvátok Dautovnak hívták a falut.

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 82,2%-a magyarnak, 1,4% cigánynak, 0,6% horvátnak, 1,5% németnek, 0,5% szerbnek mondta magát (17,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 66,2%, református 1,3%, evangélikus 0,3%, felekezeten kívüli 7,2% (23,6% nem nyilatkozott).Dávod Helységnévtár

2022-ben a lakosság 86,4%-a vallotta magát magyarnak, 4,5% németnek, 1,2% cigánynak, 0,7% szerbnek, 0,5% horvátnak, 0,1-0,1% románnak, ruszinnak, ukránnak, szlováknak és lengyelnek, 1,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 49,6% volt római katolikus, 2% református, 0,7% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 1,5% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 13,8% felekezeten kívüli (31,2% nem válaszolt).Dávod Helységnévtár

Nevezetességei Dávodi Gyógy- és Strandfürdő: 2007-ben újították fel. Az első artézi kutat 1914-ben fúrták amely a Béke téren jelenleg is működik. A fürdő vizét adó kút apadni kezdett, ezért 1967-ben egy új, 1000 méter mélyet fúrtak. A dávodi gyógyvíz 38 °C-os hidrogén-karbonátos, fluoridos hévíz, amely összetételénél fogva fürdőkúraként nőgyógyászati és mozgásszervi megbetegedések (reumás fájdalmak, gerincbántalmak) gyógyítására, sérülések utókezelésére alkalmas. Ivókúraként fogszuvasodás meggátolására és emésztőrendszeri betegségek kezelésére ajánlott. Négy nyitott medencével és különféle szolgáltatásokkal üzemel. Magyarok Nagyasszonya-templom. 1779-ben épült barokk templom Mindenszentek tiszteletére és 1910-ben változtatták a titulusát Magyarok Nagyasszonyára. A templom műemléki védettség alatt áll. Dávodi földvári-tó természetvédelmi terület

Kulturális élet

A település gazdag magyar tamburáshagyományokkal rendelkezik.

Sport A Dávod SC kézilabda szakosztálya 1959-től működik. Vezetését 1962-ben a helyi biológia-testnevelés szakos tanár, Zórity Mátyás vette át, még ebben az évben szerepeltek először a megyei bajnokságon. 1992-ben a csapat bronzérmes lett, 1994-ben pedig Bács-Kiskun megyei bajnok. Három évig szerepeltek az NBII-ben, ezek voltak a fénykor évei. Végül, 50 év kézilabdával eltöltött év után, Zórity Mátyás visszavonult, sajnos nem találtak megfelelő utódot a csapat vezetésére, a szponzor is visszalépett, így a Dávod SC utoljára a 2012-2013 as bajnokságban indult A kézilabda továbbra is jelen van Dávodon, 2019. július 20-án már második alkalommal rendezték meg a dávodi kézilabdatornát, amit a dávodi csapat nyert meg.

Ismert személyek Itt születtek Erdős Appolinár (Dávod, 1897 – Dewitt, 1968) ferences misszionárius. Dobos József asztalitenisz-edző, helyi vasúti állomásfőnök Bíró Márti énekesnő (Palimo Story együttes) Blazsev István kick-box világbajnok (2017, Milánó)

Itt éltek, élnek Püspökpusztán szolgált plébánoshelyettesként 1951–1954 között Müller Antal római katolikus pap, későbbi érseki tanácsos.

Képgaléria

Források Zoltai Pál és Hetényi Milán monográfiája BÁCS-BODROG VÁRMEGYE KÖZSÉGEI. Irta Iványi István, kiegészítette Virter Ferencz (Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai BÁCS-BODROG VÁRMEGYE I. kötete) Földesi Ferenc írása a Honismeret 2010/5 számában: Dauid-tól Dávodig – Történelmi morzsák egy településtörténethez Szili Ferenc könyvrészlete a kisvasút történetéről Délkelet-Dunántúl cukorrépa termesztése és a Kaposvári Cukorgyár (1929—1944) Dávod – településképi arculati kézikönyv