Szent Jusztinusz

Jusztinosz vértanú (, ), egyházi nevein Szent Jusztinusz vagy Szent Jusztinosz (100 körül – 165 körül) 2. századi keresztény filozófus, apologéta és vértanú volt. Flavia Neapolisban, az ókori Szikem közelében, a mai Náblusz térségében született, és Rómában halt vértanúhalált.Chadwick, Henry: „Justin Martyr, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., vol. 8. Gale, Detroit, 2003.

Az apologéták azok a korai keresztény szerzők voltak, akik nyilvánosan, írásban védték a keresztény hitet a hatóságok, a pogány közvélemény és más vallási vagy filozófiai ellenfelek előtt. Jusztinusz az első olyan ismert keresztény írók közé tartozik, akik a kereszténységet a görög filozófiai műveltség nyelvén igyekeztek bemutatni. Saját felfogása szerint a keresztény hit nem a filozófia elutasítása, hanem az „igazi filozófia” beteljesedése volt.Charles Munier: L’Apologie de saint Justin philosophe et martyr. Éditions Universitaires, Fribourg, 1994.Johannes Quasten: Patrology. Vol. 1: The Beginnings of Patristic Literature. Christian Classics, Westminster, Maryland, 1983, 196–219.

Jelentősége különösen a 2. századi keresztény apologetikában, a Krisztusról mint isteni Logoszról szóló korai tanításban, valamint a keresztség, az Eucharisztia és a vasárnapi keresztény istentisztelet egyik legkorábbi részletes leírásában áll. Művei fontos források ahhoz, hogy megértsük: miként próbálták a művelt keresztények a görög-római világban hitüket nem idegen babonaként, hanem az emberi igazságkeresés beteljesüléseként bemutatni.Vanyó László szerk.: A II. századi görög apologéták. Szent István Társulat, Budapest, 1984. Ókeresztény Írók, 8.Bogdan G. Bucur: „Justin Martyr’s Exegesis of Biblical Theophanies and the Parting of the Ways between Christianity and Judaism”. Theological Studies, 75/1, 2014, 34–51.

Élete

Források

Jusztinusz életéről viszonylag kevés biztos adat maradt fenn. A legfontosabb támpontokat saját művei, különösen az Első apológia és a Párbeszéd a zsidó Trifónnal, továbbá Kaiszareiai Euszebiosz Egyháztörténete és a vértanúságáról szóló ókeresztény vértanúakta adják.Kaiszareiai Euszebiosz: Historia ecclesiastica IV,11–18.Acta Iustini et sociorum, in: Herbert Musurillo szerk.: The Acts of the Christian Martyrs. Clarendon Press, Oxford, 1972.

Saját elbeszélései értékesek, de nem modern értelemben vett önéletrajzok. A Párbeszéd megtérésről szóló része irodalmi és teológiai formába rendezett történet: azt mutatja be, hogyan jut el a filozófiai igazságkereső ember a próféták és Krisztus felismeréséhez. Ezért az életrajzi adatokat forráskritikával kell kezelni: történeti magjuk fontos, de a művek célja elsősorban hitvédelmi és tanító jellegű.

A vértanúságáról szóló Acta Iustini görög hagyományban fennmaradt szövege viszonylag egyszerű, jegyzőkönyvszerű elbeszélés. Emiatt a kutatás általában megbízhatóbbnak tartja, mint sok későbbi, erősen legendás mártíraktát. Ez nem jelenti azt, hogy minden részlete ellenőrizhető, de Jusztinusz haláláról fontos történeti támpontot nyújt.

Származása és filozófiai tanulmányai

Jusztinusz Flavia Neapolisban született, amelyet Vespasianus római császár alapított az ókori Szikem közelében. A város Szamária területén feküdt, de erősen görög-római kulturális környezetben élt. Jusztinusz apját Priszkosznak, nagyapját Bakkhiosznak nevezi. Nevei és műveltsége alapján családja valószínűleg pogány, görög nyelvű római közeghez tartozott. A szamaritánus környezet azért is fontos, mert a szamaritánusok az ókori zsidóságtól részben elkülönülő vallási közösséget alkottak, így Jusztinusz nem egyszerűen zsidó kulturális háttérből indult.

Fiatalon több filozófiai irányzattal is megismerkedett. Saját elbeszélése szerint először a sztoikusokhoz, majd egy peripatetikus, azaz arisztotelészi tanítóhoz, később a püthagoreusokhoz, végül a platonikus filozófiához fordult. A platonizmus különösen vonzotta, mert az isteni, anyagtalan és örök valóság szemlélését ígérte. A korszak művelt emberei számára ez a filozófia nem pusztán elméleti rendszer volt, hanem az igazság és a helyes élet keresésének útja.C. C. Martindale: St. Justin the Martyr. Sheed & Ward, London, 1921.

A Párbeszéd szerint egy tengerparti beszélgetésben egy idős keresztény férfi hívta fel figyelmét arra, hogy az igazság legbiztosabb tanúi nem a filozófusok, hanem az ószövetségi próféták. A jelenet irodalmi formába rendezett megtéréstörténet, de jól kifejezi Jusztinusz alapélményét: a filozófiai keresés nem szűnt meg, hanem a keresztény hitben találta meg célját. Jusztinusz később azt is hangsúlyozta, hogy a keresztény vértanúk bátorsága nagy hatással volt rá, mert az igazságért vállalt halált erősebb tanúságtételnek látta, mint a puszta érvelést.Jusztinosz: Második apológia, 12.John Kaye: Some Account of the Writings and Opinions of Justin Martyr. London, 1829.

A keresztények helyzete a Római Birodalomban

A 2. század közepén a keresztények helyzete a Római Birodalomban jogilag bizonytalan volt. A kereszténység nem tartozott az elismert hagyományos kultuszok közé, és a keresztényeket gyakran érték olyan vádak, mint az istentelenség, az erkölcstelenség vagy az állammal szembeni ellenségesség. A „keresztény” név önmagában is gyanút kelthetett, különösen akkor, ha valaki megtagadta a pogány áldozat bemutatását.Leslie W. Barnard: Justin Martyr: His Life and Thought. Cambridge University Press, Cambridge, 1967.

Jusztinusz apológiái ebben a helyzetben születtek. Nem politikai lázadásra szólítottak fel, hanem jogszerű vizsgálatot és igazságos eljárást követeltek. Érvelése szerint a keresztényeket nem a nevük, hanem tényleges tetteik alapján kell megítélni: ha bűnösök, büntessék meg őket, ha viszont ártatlanok, ne ítéljék el őket puszta előítéletből.Jusztinosz: Első apológia, 1–4, in: Vanyó László szerk.: A II. századi görög apologéták. Szent István Társulat, Budapest, 1984.

Keresztény tanítóként

Megtérése után Jusztinusz továbbra is filozófusként élt és tanított. A filozófusok köpenyét viselte, és keresztény hitét az igaz filozófia megtalálásaként mutatta be. Nem püspöki tisztségviselőként ismert, hanem filozófusként és keresztény tanítóként működött. Római tanítói köre valószínűleg inkább magániskolához vagy házitanításhoz hasonlított, mint későbbi értelemben vett egyházi intézményhez.

A Párbeszéd a zsidó Trifónnal cselekménye Efezusban játszódik, nem sokkal a Bar Kohba-felkelés után. Nem biztos, hogy a mű szó szerinti jegyzőkönyv egy tényleges beszélgetésről, de jól tükrözi azt a környezetet, amelyben a keresztények és zsidók az Írások értelmezéséről vitatkoztak. Jusztinusz korában a kereszténység és a zsidóság elkülönülése már előrehaladt, de még nem volt mindenütt lezárt folyamat; zsidó-keresztény csoportok is léteztek, és a határok nem minden közösségben voltak élesek.Philippe Bobichon: Justin Martyr: Dialogue avec Tryphon. Édition critique. 2 kötet. Éditions Universitaires, Fribourg, 2003.

Jusztinusz később Rómában is tanított. Tanítványai közé tartozhatott Tatianosz, aki később maga is apologéta lett, és a négy evangélium anyagát egyetlen folyamatos elbeszélésbe rendező Diatesszaron szerzőjeként vált ismertté.

Rómában Jusztinusz vitába került egy Kreszcensz nevű cinikus filozófussal. A „cinikus” itt nem a mai köznyelvi értelemben vett gúnyos embert jelenti, hanem egy ókori filozófiai irányzat képviselőjét: a cinikusok a társadalmi konvenciók elutasítását és az egyszerű, radikális életmódot hirdették. Euszebiosz és Tatianosz szerint Kreszcensz szerepet játszhatott Jusztinusz feljelentésében vagy halálában. Ezt a hagyományt óvatosan kell kezelni, mert a vértanúaktában Kreszcensz neve nem szerepel. A legbiztosabb adat az, hogy Jusztinuszt és társait Rusticus városi prefektus elé állították.

Vértanúsága

Jusztinusz vértanúságát általában 163 és 167 közé, hagyományosan 165 körülre teszik. Társaival együtt Rómában állították bíróság elé. A fennmaradt vértanúakta szerint Rusticus prefektus felszólította őket, hogy engedelmeskedjenek a császári parancsnak, és mutassanak be áldozatot az isteneknek. Jusztinusz és társai ezt megtagadták, ezért lefejezésre ítélték őket.

A Római Birodalomban az áldozat bemutatása nemcsak magánvallási cselekedet volt, hanem a birodalmi vallási és politikai rendhez való lojalitás jele is lehetett. A keresztények számára azonban a pogány áldozat bálványimádásnak számított. Ez magyarázza, miért kerülhetett valaki halálos veszélybe akkor is, ha más bűncselekményt nem követett el.

A vértanúakta hagyománya hat társát nevezi meg: Charitónt, Charitót, Euelpisztoszt, Hieraxot, Paiónt és Liberianoszt. Egyes keleti liturgikus hagyományokban a névsor ettől részben eltér. A szöveg viszonylag egyszerű, kevéssé legendás jellegű, ezért a kutatás többnyire történetileg értékes hagyománynak tartja, még ha nem is minden részlete ellenőrizhető.

Művei

A késő ókorban és a középkorban több mű is Jusztinusz neve alatt terjedt, de a modern kutatás a biztosan hiteles művek körét szűkebben határozza meg. Általában a két Apológiát és a Párbeszéd a zsidó Trifónnal című művet tekintik hitelesnek, bár a Második apológia önálló műként való értelmezése vitatott: több kutató inkább az Első apológiához kapcsolódó kiegészítésnek vagy függeléknek tartja.Justin Martyr: Apologies. Edited and translated by Denis Minns and Paul Parvis. Oxford University Press, Oxford, 2009.

A kézirati hagyomány bonyolult. Több, Jusztinusz neve alatt fennmaradt irat valószínűleg nem tőle származik, például az Oratio ad Graecos vagy a feltámadásról szóló, hagyományosan neki tulajdonított mű. Euszebiosz több elveszett írást is említ, köztük egy eretnekségek elleni munkát, de ezek nem maradtak fenn. A fennmaradt művek jelentősége ezért különösen nagy: ezekből ismerhető meg Jusztinusz teológiája, apologetikája és írásértelmezése.

+ Jusztinusz legfontosabb fennmaradt művei Mű Tartalom Megjegyzés Első apológia Hitvédelmi irat a császár, a szenátus és a római közvélemény felé Különösen fontos a keresztség, az Eucharisztia és a vasárnapi istentisztelet leírása miatt Második apológia Rövidebb hitvédelmi írás római keresztények elleni eljárások kapcsán Önállósága vitatott; gyakran az Első apológia kiegészítéseként értelmezik Párbeszéd a zsidó Trifónnal Irodalmi dialógus a keresztény és zsidó írásértelmezés vitáiról Fontos forrás a kereszténység és a zsidóság 2. századi elkülönülésének kutatásához

Első apológia

Az Első apológia Antoninus Pius római császárhoz, Marcus Aureliushoz, Lucius Verushoz, a szenátushoz és a római néphez szóló hitvédelmi irat. Valószínűleg a 150-es években keletkezett. Célja az volt, hogy a keresztényekkel szembeni vádakat igazságos vizsgálat alá vonják, és ne pusztán a „keresztény” név miatt ítéljék el őket.

Az ilyen apológiák nem feltétlenül közvetlenül átadott császári beadványok voltak. A császárhoz és a szenátushoz intézett forma a kor irodalmi és jogi konvenciója is lehetett: a mű egyszerre nyílt levél, jogi érvelés és művelt pogány olvasóknak szóló hitvédelmi írás.

Jusztinusz szerint a keresztények nem istentelenek, nem erkölcstelenek és nem az állam ellenségei. Ellenkezőleg: imádkoznak a császárért, törekednek az erkölcsös életre, és nem lázadók, mert végső reményüket nem földi hatalomba, hanem Isten ítéletébe és az örök életbe vetik. Az apológia egyik alapgondolata, hogy a keresztényeket ugyanazon igazság szeretete vezeti, amelyet a legjobb filozófusok is kerestek, de Krisztusban teljesebben kaptak meg.

Az Első apológia különösen híres liturgikus részei miatt. A 61. fejezet a keresztséget, a 65–66. fejezet az Eucharisztiát, a 67. fejezet pedig a vasárnapi keresztény összejövetelt írja le. Ezek a részek a keresztény istentisztelet történetének legfontosabb 2. századi forrásai közé tartoznak.Jusztinosz: Erste Apologie. Ford. Gerhard Rauschen. In: Frühchristliche Apologeten und Märtyrerakten, Bibliothek der Kirchenväter, München, 1913.

Második apológia