Horgas Péter (Budapest, 1963. június 3. –) magyar tervező, szervező, társadalmi közmunkás, politikus

Élete Horgas Béla költő és Levendel Júlia írónő gyermekeként született.

1988-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem díszlet- és jelmeztervező szakán Székely László tanítványaként.

A Színházak Központi Műtermeiben volt segédmunkás, majd a Magyar Iparművészeti Múzeum könyvtárában is dolgozott. A Nemzeti Színházban tervező-asszisztens volt Bakó József és Csányi Árpád mellett. 1988 óta az Arvisura Színház díszlettervezője. 1988-tól 10 évig a Magyar Televízió díszlettervezője volt; színházakban is dolgozott.

1991-1999 között a Veszprémi Petőfi Színház vezető tervezője volt. 1995-től az Új Színház díszlettervezője. 1997-2000 között az ITI (Nemzetközi Színházi Intézet) Magyar Központjának vezetőségi tagja volt. 1998-2002 között szabadúszó volt. 1999-2001 között a Magyar Látvány-, Díszlet-, és Jelmeztervező Művészek Társaságának elnöke volt. 2000-2002 között a Pécsi Országos Színházi Találkozó vizuális felelőse volt. 2001-2007 között az Atlantis Színház és Pintér Béla Társulatának tervezője volt. 2003-ban a Nemzeti Színház kreatív igazgatója. 2004 óta az AKKU kulturális és esélyegyenlőségi társaság vezetője, 2008-2009 között ugyanitt telephelyi vezető volt. 2006 óta tart órákat, előadásokat, kurzusokat pl. a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, az AKG-ban, különböző művészeti iskolákban. 2009 és 2010-ben a Rádió Q szerkesztő-műsorvezetője. 2026-tól a Magyar Közöny Podcast csatorna "Jogálom" című műsorának szerkesztő-műsorvezetője.

2011-ben, bár a szakmai bizottság őt javasolta, sikertelenül pályázta meg a József Attila Színház igazgatói posztját. 2014–2015-ben a gyermekéhezés ellen kiálló Nemzeti Minimum nevű civil kezdeményezést szervezett, e mellett részese lett a Tarnabod és mi civil összefogásnak, amellyel a Heves megyei zsákfalu mélyszegénységben élő gyermekeiért cselekszenek, 2018 nyarán pedig társaival életre hívója a Főnix Mozgalomnak, amely Alapító Okiratának ünnepélyes aláírására 2019. március 9-én Budapesten a Clark Ádám téren, a 0 kilométerkőnél került sor.Hompola Krisztina: „Hát, én nem akarok idióta lenni”, nepszava.hu - 2018. szeptember 26.nemzetiminimum.huAlapítók , fonixmozgalom.hu 2021-ben a Civil Bázis politikai szervezet egyik alapítója, az egyesület elnöke.

Színházi munkái Rendezőként Horgas Béla: A hét törpe

Gozsdu-Sultz: Utazás Bozenba – (Play Gozsdu Elek) (2002) (díszlettervező is)

Díszlettervezőként A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 174.2011. augusztus 5-i lekérdezés.

Kipling: A dzsungel könyve (1986) (jelmeztervező is) William Shakespeare: Szentivánéji álom (1986) (jelmeztervező is) Deval: A potyautas (1988) Nádas Péter: Temetés (1989) (jelmeztervező is) Carlo Goldoni: Két úr szolgája (1989, 2001) (jelmeztervező is) Schwajda György: Nincs többé iskola (1989) Szabó Tünde: A küszöbön (1990) Russell: Shirley Valentine (1990) Gozzi: A szarvaskirály (1990) (jelmeztervező is) Sárosi István: A húszmilliomodik év (1991) (jelmeztervező is) Gurney: Love Letters (1991) Heltai Jenő: A néma levente (1991) William Shakespeare: Romeo és Júlia (1991, 2001) Synge: A nyugati világ bajnoka (1991) Sultz Sándor: Romantika (1991) Forgách András: Vitellius (1991) Orton: Amit a lakáj látott (1992) Molnár Ferenc: Liliom (1992) Carlo Goldoni: Terecske (1992) Osborne: Dühöngő ifjúság (1992) Sütő András: Vigyorgó búbánat (1992-1993) Balázs-Molnár: Suryakanta király története (1992) Dürrenmatt: A Nagy Romulus (1992) Marivaux: Állhatatlan szeretők (1992) Németh Ákos: Müller táncosai (1992) (jelmeztervező is) Horváth Péter: Csaó, bambinó (1993) Hrabal: Bambini di Praga (1993) Steinbeck: Egerek és emberek (1993) (jelmeztervező is) Csemer Géza: Dankó Pista (1993) Kushner: Angyalok Amerikában (1993) Büchner: Danton halála (1993) Friel: Pogánytánc (1993) Zágon-Nóti: Hyppolit, a lakáj (1993) Miller: Az ügynök halála (1994) Synge: A szentek kútja (1994) Ionesco: A kopasz énekesnő (1994) Kleist: Homburg hercege (1995) Feydeau: A barátom barátnője (1995) Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (1995, 2000, 2005) Victor Hugo: A nevető ember (1995) Gozzi: Turandot (1995) Schiller: Ármány és szerelem (1995) Parti Nagy Lajos: Mauzóleum (1995) Albee: Nem félünk a farkastól (1996) Carlo Goldoni: A legyező (1996) Molnár Ferenc: Olympia (1996) Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány (1996) Mrożek: Tangó (1996) William Shakespeare: Szeget szeggel (1996) Spiró György: Vircsaft (1996) De Filippo: Szombat, vasárnap, hétfő (1996-1997) Nagy-Silló: Ég és Föld (1996) Gábor Andor: Mit ültök a kávéházban? (1996) Williams: A vágy villamosa (1997) Garaczi László: Prédales (1997) Bigest: Dollármama (1997) Tornatore: Formalitás (1997) Spiró György: Kvartett (1997, 1999) Feydeau: Hagyjál békén! (1997) Ibsen: Nóra (1997) Örkény István: Kulcskeresők (1998) Miller: A salemi boszorkányok (1998) Molnár Ferenc: A testőr (1998) Van Druten: Kabaré (1998) Carlo Goldoni: A szmirnai impresszárió (1998) Jeles András: Szenvedéstörténet (1998) William Shakespeare: Sok hűhó semmiért (1998) Ghelderode: Le grand macabre (1998) Lőrinczy Attila: Balta a fejbe (1998) Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1999) Schwab: Elnöknők (1999) Molnár Ferenc: A hattyú (1999) Woolf: Orlando (1999) Büchner: Woyzeck (1999, 2004) Szophoklész: Vak meglátta, hogy kiugrott (1999) Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1999) Grahame: Békafalvy Béka (1999) Nestroy: A talizmán (2000) Fejes Endre: Vonó Ignác (2000) Mélyen tisztelt szekrény! (2000) Pintér Béla: A sehova kapuja (2000) (jelmeztervező is)

Molière: A mizantróp (2001) Davies: Feltámadás (2001) García Lorca: Vérnász (2001) Achard: A bolond lány (2001) Böhm-Bóbis: Pingvinszving (2001) Pintér Béla Öl-butít (2001) William Shakespeare: Titus Andronicus (2001) Feydeau: A balek (2002) Jones: Kövek a zesbben (2002) Gozsdu-Sultz: Utazás Bozenba - (Play Gozsdu Elek) (2002) Horgas Ádám: Two Blind Mice (2002) William Shakespeare: Falstaff (IV. Henrik) (2002) Arisztophanész: Lüzisztraté (2002) Vigne: Szent Márton - játék (2002) Pintér Béla: Parasztopera (2002) Horváth Péter: Kilencen, mint a gonoszok (2002) Déry Tibor: Az óriáscsecsemő (2002) Greifenstein János: St. Louis szelleme (2002) Ghelderode: Kószál a nagy kaszás (2002) Wilde: Bunbury - avagy Szilárdnak kell lenni (2003) Németh Ákos: Haszonvágy (2003) Suetonius-Tacitus-Seneca-Josephus: Játék az isteni Claudiusról (2003) García Lorca: Vérnász (2003) Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (2003) Pintér Béla: Gyévuska (2003) Shepard: Hazug képzelet (2003) Beaton: Mosolykommandó (2004) Wedekind: Lulu (2004) Büchner: A létező (2004) William Shakespeare: Lear király (2004) Simon Joseph de Pellegrin: Artemis diadala (2004) Hamvai Kornél: Az erényes feleség (2004) Hamvai Kornél: Az Anatómus (2004) Bekes József: Durr bele (2004) Pintér Béla: A sütemények királynője (2004) Rostand: Cyrano de Bergerac (2004) Gorkij: Éjjeli menedékhely (2005) Alegría: Kötélen a Niagara felett (2005) Haym: Julius Caesar Egyiptomban (2005) Plautus: A bögre (2005) Pintér Béla: Anyám orra (2005) Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal (2005-2006) Hamvai Kornél: Castel Felice (2005) Feydeau: A hülyéje (2006) Parti-Nagy: Tisztújítás (2006) Csáth-Fekete: Emma (2006) Sachs: A férj a gyóntatószékben (2006) Sachs: A lovag meg az ibolya (2006) Sachs: A kalmár kosara (2006) Sachs: A ravasz kikapós menyecske (2006) Gáli József: Szabadság-hegy (2006) Molière: Tartuffe (2006) Chaucer: Canterbury mesék (2006) William Shakespeare: A tél meséje (2006) William Shakespeare: Ahogy tetszik (2007) Pintér Béla: Árva csillag (2007) Móricz Zsigmond: Bethlen (2007) Spiró György: Prah (2007) William Shakespeare: Minden jó, ha vége jó (2007) Taylor: Legyen a feleségem (2007) Miller: Pillantás a hídról (2008) Zágon-Somogyi: Fekete Péter (2008) Rejtő Jenő: Csontbrigád (2008) Veber: Bérgyilkos a barátom (2008) Carroll: Alíz! (2008) Osztrovszkij: Farkasok és bárányok (2008) Shaw: Szent Johanna (2008) Juhász Kristóf: ReHab (Reneszánsz Habitus) (2009) Gutjahr: Napfogyatkozás (2009) Frayn: Függöny fel! (2010) Mujičić-Senker-Škrabe: Trenk, avagy a vad báró (2010) Tasnádi-Várady-Dömötör: Kihagyhatatlan (2010) Laing: Tényleg szeretsz (2010) Babel: Alkony (2010) Madách Imre: Az ember tragédiája (2011) Nádas Péter: Szirénének (2011) William Shakespeare: Macbeth (2011) García Lorca: Vérnász (2013)Vérnész, magyarszinhaz.hu .

Filmjei Jön a medve! (1989) Sivatagi nemzedék (1991) A távollét hercege (1991) Szamba (1995) A bűvész (1996) Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001) Világszám! (2004) Csaó bambinó (2005) Klipperek 2.0 (2005-2006) Heti Hetes (2007) Tűzvonalban (2007) Tréfa (2009) Géniusz, az alkimista (2010) Hajnali láz (2015)

Díjai Az országos színházi találkozó díja (1991, 1995, 2001) Dömötör-díj (2008)

Jegyzetek

Források

További információk Színház, Film, Alkotóművészet Magyar színházművészeti lexikon Életrajza az Operaház honlapján Artportal.hu Színházi adattár

Kategória:Magyar díszlettervezők Kategória:Magyar jelmeztervezők Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek