André Schürrle (Ludwigshafen, 1990. november 6. –) világbajnok labdarúgó. Posztja csatár.

Pályafutása Klubokban Schürrle szülőhazájában, a Ludwigshafener SC ifiakadémiáján kezdte el pályafutását. 10 év után a mainzi utánpótláscsapat figyelte meg tehetségét, itt több mint 3 évet játszott, csapatával megnyerte a Német Ifjúsági Kupát is. 2009 augusztusában, a szezon legelején bemutatkozott a felnőttek között a Bayer Leverkusen csapata ellen, a mérkőzés végeredménye 2-2 lett. Nem sokkal a meccs után, pontosan szeptember 19-én ő szerezte az első 2 gólt a VfL Bochum ellen, a mérkőzést a csapata 3-2-re nyert meg. Ezek után még ebben a hónapban a Leverkusen vezetősége megkereste a fiatal csatárt, és megállapodtak vele egy 5 éves szerződésben, potom 8 millió euróért csábították el a mainzi egyesülettől.

2013-ban a Chelsea-be igazolt, ahol remek teljesítménye ellenére kevés játéklehetőséghez jutott. José Mourinho 2015 januárjában úgy döntött eladja, így finanszírozni tudja a Fiorentinából igazolt Juan Cuadrado kivásárlási árát. Sok csapat jelentkezett be a német támadóért, a 32 milliós átigazolási összeget a Wolfsburg fizette ki, ahol korábbi csapattársa Kevin de Bruyne is játszik. Válogatott Schürrle először hazája U19-es válogatottjában tűnt fel, Luxemburg ellen debütált, csapata 3-0-ra nyerni tudott. A mainzi egyesületben kimagaslóan teljesített, ezért is került be hamarabb az U21-es válogatottba, azóta 4 mérkőzésen szerepelt és 3 gólig jutott. Az első gólját San Marino ellen szerezte, Németország nyert fölényesen, 11 gól előnnyel.

2010 novemberében váratlan fordulat következett be Schürrle életében, ugyanis meghívót kapott a nagycsapatba. Svédország ellen debütált kortársával, Mario Götzével együtt. Az első gólját az uruguayi válogatott elleni barátságos mérkőzésen szerezte, a meccset a németek nyerték 2:1-re. Az első után mindjárt jött a második gólja is, az Európa-bajnokság selejtezősorozatában Azerbajdzsán ellen volt először eredményes. A németek 3:1-re nyerték a meccset, Schürrle lőtte a németek harmadik gólját. A következő meccse hozta a következő gólt is. A Brazília ellen 3:2-re megnyert meccsen ő lőtte a németek harmadik gólját. Az osztrákok ellen 6:2-re megnyert Európa-bajnokság selejtezőjében a németek ötödik gólját szerezte, majd a belgák ellen a selejtezők zárómeccsén talált be a belgák kapujába, a második német gólt szerezve. 2014. július 13-án, a német válogatott tagjaként világbajnoki aranyérmet szerzett. Nem kis szerepet vállalt a világbajnokságon, az elődöntőben két góllal segítette csapatát, akik végül 7:1-re legyőzték a házigazda Brazíliát, majd a döntőben, a rendes játék idő letelte után a 113. percben gólpasszal ajándékozta meg, a csereként beálló Mario Götzét, akik így 1:0-ra legyőzték Argentínát, és megnyerték a 2014-es világbajnokságot.

Visszavonulása A világbajnok André Schürrle 29 évesen bejelentette visszavonulását, miután szerződést bontott a Borussia Dortmunddal.

Pályafutásának statisztikái

2018. március 8. szerint

KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaUEFAEgyébÖsszesenMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGól Mainz 052009–1033510———3452010–11331510—3415Összesen662020—00—6820 Bayer Leverkusen2011–1231711—81—4092012–13341131624314Összesen651842—143—8323 Chelsea2013–14 30 8 1 0 1 0 10 1 1 0 43 92014–15 14 3 1 0 3 1 4 1 — 22 5Összesen 44 11 2 0 4 1 14 2 1 0 65 14 VfL Wolfsburg2014–15 14 1 4 0 — 4 0 — 22 12015–16 29 9 1 1 — 10 2 1 0 41 12Összesen 43 10 5 1 — 14 2 1 0 63 13 Borussia Dortmund2016–17 15 2 3 2 — 6 1 1 0 25 52017–18 11 1 3 0 — 4 2 1 0 19 3Összesen 26 3 6 2 — 8 2 2 0 42 6Karrier összegzés 244 62 19 5 4 1 51 9 4 0 309 76

Sikerei, díjai Válogatott Németország Labdarúgó-világbajnokság: Aranyérmes: 2014 Labdarúgó-Európa-bajnokság: Bronzérmes: 2012

Jegyzetek

További információk Karrier statisztikája a Fussballdaten.de oldalon (német) Profilja a Transfermarkt.de oldalon (német) U21-es Profilja az UEFA.com oldalon (angol) Karrier statisztikája az ESPN Soccernet oldalon (angol) Hivatalos oldala (német)

Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az 1. FSV Mainz 05 labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1990-ben született személyek Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Ludwigshafeniek Kategória:Élő személyek Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Fulham labdarúgói Kategória:A Szpartak Moszkva labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók