A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzése San Marino ellen, 2011. június 7-én. A végeredmény 3–0 lett a magyar csapat javára.
Előzmények Ez volt a magyar labdarúgó-válogatott ötödik mérkőzése 2011-ben, egyben a harmadik Eb-selejtezője. Az eddigi mérleg sorrendben: győzelem Azerbajdzsán ellen 2–0-ra barátságos mérkőzésen, 4–0-s hazai vereség Hollandia ellen hazai pályán, majd négy napra rá vereség a hollandok elleni "visszavágón" 5–3-ra (mindkettő Eb-selejtező volt), majd pedig a legutóbbi találkozón 1–0-s győzelem Luxemburg ellen, felkészülési találkozón.
A San Marinó-i labdarúgó-válogatott ezt a mérkőzést megelőzően legutóbb 2011. június 3-án lépett pályára. Akkor Eb-selejtezőn Finnország győzte le őket, hazai pályán, 1–0 arányban.
Tabella a mérkőzés előtt Csapat
Keretek Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya május 20-án hirdette ki a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésre, valamint a San Marino elleni Eb-selejtezőre készülő válogatott keretét. A korábban megszokott összetételhez képest a támadósoron változtatott. Priskin Tamás és Rudolf Gergely sérülés miatt nem léphetett pályára a találkozón, helyettük Németh Krisztián és Szabics Imre került be a csapatba.
Giampaolo Mazza, San Marino szövetségi kapitánya június 1-jén nevezte meg azt a tizennyolc játékost akikre számít a mérkőzésen.
Név Kor Vál./Gól Klub Aldo Simoncini 24 / 0 Cesena Federico Valentini 9 / 0 Tre Penne Matteo Andreini 16 / 0 Tre Fiori Simone Bacciocchi 39 / 0 Juvenes/Dogana Giacomo Benedettini 2 / 0 Tre Fiori Alessandro Della Valle 21 / 0 Sanvitese Davide Simoncini 17 / 0 Santa Giustina Damiano Vannucci 58 / 0 Juvenes/Dogana Fabio Vitaioli 5 / 0 Sammauro Mare Maicol Berretti 10 / 0 San Marino Calcio Fabio Bollini 2 / 0 La Fiorita Matteo Bugli 9 / 0 Novasecchiano Michele Cervellini 2 / 0 Juvenes/Dogana Pier Filippo Mazza 3 / 0 Sant'Ermete Manuel Marani 25 / 0 Riccione Paolo Montagna 42 / 0 Cosmos Andy Selva 48 / 8 Hellas Verona Matteo Vitaioli 9 / 0 Fiorentino Név Kor Vál./Gól Klub Bogdán Ádám 1 / 0 Bolton Wanderers Csernyánszki Norbert 0 / 0 Paks Király Gábor 80 / 0 1860 München Juhász Roland 63 / 5 RSC Anderlecht Laczkó Zsolt 12 / 0 Sampdoria Lázár Pál 5 / 0 Videoton Lipták Zoltán 7 / 0 Videoton Pintér Ádám 4 / 0 Real Zaragoza Vanczák Vilmos 55 / 1 Sion Czvitkovics Péter 7 / 0 KV Kortrijk Dzsudzsák Balázs 36 / 5 PSV Eindhoven Elek Ákos 10 / 0 Videoton Gera Zoltán 71 / 21 Fulham Hajnal Tamás 39 / 5 VfB Stuttgart Koltai Tamás 3 / 0 Győri ETO Koman Vladimir 11 / 2 Sampdoria Vadócz Krisztián 37 / 2 Osasuna Varga József 5 / 0 Debreceni VSC Németh Krisztián 2 / 0 Olimbiakósz Szabics Imre 22 / 10 Sturm Graz Tököli Attila 25 / 3 Kecskeméti TE : Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek!
Az összeállítások
SAN MARINO: K 1 Aldo SimonciniJV 2 Fabio Vitaioli V 4 Michele Cervellini V 5 Giacomo BenedettiniBV 3 Damiano VannucciVKP 6 Alessandro Della Valle VKP 8 Fabio Bollini KP 11 Pier Filippo MazzaBSZ 9 Manuel Marani CS 10 Andy Selva JSZ 7 Matteo VitaioliCserék:K 12 Federico ValentiniV 16 Simone Bacciocchi V 17 Matteo AndreiniV 18 Alex Della Valle KP 13 Maicol Berretti KP 14 Matteo BugliCS 15 Paolo MontagnaSzövetségi kapitány: Giampaolo Mazza300pxMAGYARORSZÁG: K 1 Király GáborJV 3 Vanczák Vilmos V 2 Lipták Zoltán V 4 Juhász Roland BV 5 Laczkó ZsoltVKP 6 Elek ÁkosJSZ 11 Koman Vladimir TKP 10 Hajnal Tamás BSZ 7 Dzsudzsák BalázsCS 8 Szabics Imre CS 9 Németh KrisztiánCserék:K 12 Bogdán ÁdámV 16 Lázár PálKP 13 Koltai Tamás KP 15 Varga JózsefKP 17 Czvitkovics Péter KP 18 Pintér Ádám CS 14 Tököli AttilaSzövetségi kapitány: Egervári Sándor
A mérkőzés A találkozót Serravalléban rendezték, magyar idő szerint 20:30-kor. Az egész találkozóra jellemző volt a magyar csapat mezőnyfölénye, folyamatosan alakítottak ki újabb és újabb helyzeteket. Az első gólig a 40. percig kellett várni, ekkor Lipták Zoltán talált az ellenfél kapujába (0–1). A szünetre 1–0-s magyar előnnyel vonultak a csapatok. A második játékrész elején, a 49. percben Szabics Imre találatával növelte az előnyt a vendég csapat (0–2). A 83. percben Koman Vladimir is betalált, ezzel beállította a végeredményt. San Marino-Magyarország 0–3. A magyar válogatott továbbra is a harmadik helyen áll az E csoportban, 3 ponttal Svédország mögött.
További eredmények 2011. június 7.5–0
Tabella a mérkőzés után Csapat
Örökmérleg a mérkőzés után
:4Győzelem00Döntetlen019Gólok012/12Pontok0/12100%0
Jegyzetek
További információk A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja A mérkőzés adatlapja a magyarfutball.hu-n A mérkőzés beszámolója a nemzetisport.hu-n A mérkőzés beszámolója az origo.hu-n
Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2011-ben Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései San Marino ellen