Gróf zicsi és vázsonykői Zichy Gyula Aladár Teódor József Mária György János magyar római katolikus pap, pécsi püspök, kalocsai érsek, valóságos belső titkos tanácsos, pápai trónálló, a magyar országgyűlés felsőházi tagja, Bács-Bodrog vármegye örökös főispánja volt.

Élete Gróf Zichy Gyula gróf Zichy János (1835–1905) és Marie von Redern (1840–1910) grófnő házasságából született. Testvére Zichy János, a Magyar Királyság kultuszminisztere. Gimnáziumi tanulmányokat Bécsben folytatott a kalksburgi jezsuitáknál, majd a székesfehérvári cisztercieknél. Teológiai tanulmányokat Innsbruckban végzett, 1891–1896 közt. Székesfehérvárott szentelték pappá 1895. július 4-én.

1896-ban Budakeszin káplánként teljesített szolgálatot. 1897-ben kijutott Rómába, az ottani nemesi akadémián vett részt továbbképzésben. 1900-ban a Gregoriana Pápai Egyetemen egyházi jogi doktorátust szerzett, majd XIII. Leó pápa szolgálattevő kamarása lett.

Püspöki pályafutása 1905. december 11-én pécsi püspökké nevezték ki, és még ugyanebben az évben december 21-én X. Piusz pápa püspökké szentelte Prohászka Ottokárral és Balás Lajossal együtt.

Jelentős oktatásszervezési feladatokat látott el mint a Katolikus Tanügyi Tanács és a Magyar Katolikus Tanítók Országos Szövetségének védőelnöke. 1912-ben saját vagyonából megalapította Pécsett a Pius Gimnáziumot (ma Janus Pannonius Gimnázium) és annak 130 diákot befogadó internátusát. 1911. március 25-én útjára indította a Dunántúl című napilapot, 1914-ben már nyomdát is alapított. Az első világháború idején a szerb megszállás alatt is mindvégig helyén maradt, birtokait zárolták.

1923-tól – a pécsi szék megtartása mellett – kalocsai apostoli adminisztrátor, majd 1925. augusztus 31-től érsek. Kalocsai Egyházmegyei Takarékpénztárat, templomokat, plébániákat alapított, kibővítette a kalocsai érseki kórházat. 1929 és 1931 közt nemzeti zarándoklatot szervezett a Szentföldre. 1901 és 1918 közt tagja volt a főrendiháznak, 1927 és 1942 közt a felsőháznak. 1929 május 10-től az Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagjaként működött. A második világháború idején a Délvidék visszacsatolásakor a Bácskában teljesített szolgálatot.

Utóda a pécsi püspöki székben 1926. március 27-től Virágh Ferenc, a kalocsai érseki székben 1943-tól Grősz József volt.

Származása

Galéria

Jegyzetek

Források

További információk Archbishop Gyula Zichy, Catholic-Hierarchy Benkéné Jenőffy Zsuzsanna: A félreismert Zichy Gyula, Történelemportál Emlékkötet Zichy Gyula tiszteletére; szerk. Horváth István, Kikindai András; Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány–Pécsi Püspökség, Bp.–Pécs, 2007 (Egyháztörténeti tanulmányok a Pécsi Egyházmegye történetéből)

Kategória:Pécsi püspökök Kategória:Kalocsai érsekek Kategória:1871-ben született személyek Kategória:1942-ben elhunyt személyek Kategória:MTA-tagok Kategória:Nagylángiak Gyula Kategória:Kalocsai apostoli adminisztrátorok Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944)