A kainozoikumi eljegesedés a kainozoikum földtörténeti idő eljegesedési időszaka, amely jelenleg is tart. 33,5 millió évvel ezelőtt kezdődött az eocén kor végén az antarktiszi, akkor még részleges jégtakaró állandósulásával. A lehűlés a miocén során felgyorsult, körülbelül 5 millió évvel ezelőtt az Antarktisz legnagyobb részét már gleccserek borították.
2,58 millió évvel ezelőtt, a pleisztocén kor kezdetén a globális lehűlés felerősödött, aminek következtében az arktiszi állandó és összefüggő jégtakaró is kialakult. Mivel az erőteljesebb lehűlés kezdetét tették meg a negyedidőszak kezdetének, az egész eljegesedésre gyakran hivatkoznak negyedidőszaki eljegesedés néven. Ez a körülbelül 2,5 millió éves határ a pliocén és pleisztocén határa, míg az utolsó nagyobb glaciális vége a holocén kezdetét jelenti. A pleisztocén–pliocén-határt eredetileg ezelőttre tették, majd kiderült, hogy a jeges periódus jóval korábban kezdődött, és ezzel a határ is átvándorolt először 2, majd 2,5 millió évvel ezelőttre. Ma már olyan elképzelés is van, miszerint inkább a 3 millió éves időtartamnál kellene a pleisztocénnek kezdődnie.
Európában 2,4 millió évvel ezelőtt kezdett fogyatkozni a szubtrópusi növényzet. Az ekkor kezdődő Biber-glaciális rövid ideig tartott: 2,1 millió évvel ezelőtt Európa éghajlata ismét a mainál jóval melegebbé vált - ez a Biber–Duna-interglaciális. Ettől kezdve máig tartó instabil, hol lehűlő, hol kissé melegedő éghajlat alakult ki.
Tudománytörténete A 19. század elején ismerték fel először, hogy valamikor régen az Alpok gleccserei sokkal nagyobb kiterjedésűek voltak a mainál. A jégkor elnevezést Karl Friedrich Schimper használta elsőként. Az 1800-as években az eljegesedés alapján határolták el a negyedidőszakot, amelyet egyszeri lehűlési periódusnak gondoltak. Adolf von Morlot számára az Alpok rétegtanából később egyértelművé vált, hogy a gleccserek többször nyomultak előre, majd húzódtak vissza. Albrecht Penck és Eduard Brückner sztratigráfiai vizsgálatai alapján tagolták a negyedidőszaki glaciálist Günz, Mindel, Riss és Würm szakaszokra és tisztázták az időbeli viszonyokat is. Kretzoi Miklós a faunajellemzők alapján az eljegesedés klímaváltozását három lépésben írta le: a kezdeti szakasz a pliocén végének nedves, meleg, vörösagyagképző éghajlata, ez száraz melegbe ment át, struccos–tevés faunával, amelyet száraz hideg követett a mamutos faunával.
Ma már tudjuk, hogy a Günz előtt is voltak hideg periódusok. Az alpi rendszer a 19. században gyorsan terjedt, mindenhol használták. Ezek a tagolások azonban nem alkalmasak más földrajzi egységek hideg periódusainak leírására, csak az Alpokra. Európa minden nagyobb térségében kisebb-nagyobb fáziseltolódásokkal következtek be az eljegesedések, ezért minden ilyen területen önálló korszakolást használnak. Az Atlanti-óceán tengeri üledékeinek vizsgálata egyelőre két hidegebb periódusra utal, és , valamint és évvel ezelőtti szakaszokban. A Karib-tenger nemperiodikus ciklusokban általában 22–25 °C közötti felszíni hőmérsékletű volt az utóbbi négyszázezer évben.
Szakaszolása A kainozoikumi eljegesedés szakaszolása tudománytörténeti okokból elsőként az Alpok északi peremterületeinek gleccserméret-ingadozásai alapján történt. Ugyanitt folytak a glaciológiai és teraszmorfológiai kutatások is. Ugyanakkor a párhuzamos rétegtani vizsgálatokat leginkább a Földközi-tenger északi partvidékén végezték. Hosszadalmas munkával sikerült a négy fő alpi ciklust (günz, mindel, riss, würm) párhuzamosítani az öt különböző folyóterasz-rendszerrel és a Földközi-tenger négy nagyobb vízszintváltozásával (kalábriai, szicíliai, tirréni, monasztiri).
A főbb periódusok régiónként.
Alpok Észak-Közép-Európa Kelet-Európa Észak-Amerika kor(millió év) polaritásA + maival egyezőt, a – a maival ellentétes irányú polaritást jelent kor korszak Magyarország –+pliocénfelső pliocénpiacenzaialsó villányium (beremendium) 1 Biber-glaciális Brüggen(„Pre-Tegelen”) – – 2,4–2,1 + pleisztocén alsó pleisztocén gelasi felső villányium (kislángium) Biber–Duna-interglaciális Tegelen (Beerse)Hollandiában – – 2,1–1,7(1,8)2 Duna-glaciális Eburon – – 1,7(1,8)–1,38 + / – (1,67) calabriai alsó biharium (0,72-ig) Duna–Günz-interglaciális Waal – – 1,38–1,2 –3 Günz-glaciális Menap Narew Nebraska 1,2–0,82 – / + / – (0,99–0,91) Günz–Mindel-interglaciális Bromer Bjelovjesz Afton 0,82–0,44 – / + (0,72) alsó/felső pleisztocén calabriai–ioni felső biharium4 Mindel-glaciális Elster Oka Kansas 0,44–0,32 + felső pleisztocén ioni Mindel–Riss-interglaciális Holstein Lichvin Yarmouth 0,32–0,18 solymárium (alsó pilisium)5 Riss-glaciális Riss-I Saale Drente-glaciálisvagy stadiális Dnyeper Illinois 0,18–0,12Riss-I/II Tene-interglaciálisvagy interstadiális Odinzovo –Riss-II Warta-glaciális Moszkva Iowa Riss–Würm-interglaciális Eem Mikulino Sangamon 0,12–0,07 tarani szántóium (felső pilisium)6 Würm-glaciális Weichsel-glaciális (Visztula) Valdaj Wisconsin 0,070–0,013 glaciális stadiális kor(ezer év) Würm Dryas-I 18–15 Dryas-II 15–13(7) Dryas-IIIstadiális vagy önálló glaciális 12–10– történeti interglaciális 10-től holocénpreboreális
Előzményei thumb|right|260px|A kambriumtól vázolható hőmérsékletek thumb|right|260px|A kainozoikum éghajlatváltozásait ábrázoló diagram. Jól látható rajta, hogy az utolsó néhány millió éves időszak átlagban folyamatos lehűlési periódus, amelynek csak egy éppen melegedő fázisában, egy interglaciálisban vagyunk jelenleg. A kainozoikumi eljegesedés mintegy 250 millió éves jégmentes periódust követett. A perm végi lehűlést követően a teljes mezozoikumra és a Föld egészére kiegyenlített és meleg éghajlat jellemző. A kréta időszakban megkezdődött a Pangea feldarabolódása, amely folyamat többrétű következményei között a globális vulkanizmus beindulása, hegységek képződése és a Panthalassza medencéjének szűkülése, újabb óceánok felnyílása voltak az éghajlat alakulásának szempontjából legfontosabbak.
A hegységek kiemelkedése és a „világóceán” részekre darabolódása a globális hőkiegyenlítő áramlatokat – víz- és légkörzés – akadályozta, amelynek következtében a kiegyenlített éghajlat megszűnt, a trópusok melegedése mellett a magasabb szélességek lehűltek. A kréta végén észlelhetők először az évszakok változásának jelei. Ausztráliában fagypont körüli hőmérsékletű, szubarktikus éghajlati öv alakult ki. Mindezt erősítette a nagy mértékű vulkanizmusból származó levegőszennyeződés hatása.
Mintegy 40 millió éven keresztül folyamatosan nőtt a sarkok és az egyenlítő közötti hőmérsékleti különbség, de a hatás igazából nem volt drasztikus. Az Antarktiszon ugyan voltak már 25 millió évvel ezelőtt gleccserek, de állandó jég még nem. A miocén–pliocén határán indult meg egy nagyobb arányú lehűlés, amikor már nem csak az éghajlati övek differenciálódása fokozódott, hanem a Föld átlaghőmérséklete is csökkent. Ekkor már az egyenlítő környékén is átlaghőmérséklet-csökkenés tapasztalható.
Ez a lehűlés közvetlen kapcsolatban állhat egyfelől az Eurázsiai-hegységrendszer több tagjának nagyjából egyidejű kiemelkedésével (mint az Alpok, a Kárpátok és a Himalája), amely kelet–nyugati csapású vonulataival és nagy kiterjedésével hatékonyan akadályozta a légköri hőkiegyenlítő áramlásokat. Az Atlanti-óceánból kiemelkedett Izland, amelynek gyökérrégiója akadályt képzett az óceáni meleg áramlatok előtt, Alaszka pedig bezárta a Bering-szorost. Az Antarktisz déli pólusra kerülésével a szárazföld zárta el a déli hőkiegyenlítést. Ilyen módon mindkét póluson akadályozottá váltak a légi és vízi áramlatok. Eközben az egyre növekvő állandó hótakaróval fedett területek növelték a hővisszaverést, ezért csökkent az átlaghőmérséklet is.
A pliocén folyamán a lehűlés az egyes régiókban más és más mértékű volt. Először mintegy ötmillió éve megkezdődött az Antarktisz eljegesedése, majd a dél-amerikai Andok térsége, végül körülbelül hárommillió éve az Arktiszt is elborította az állandó jég. A pliocén legvégén, 2,5 millió éve Új-Zélandon is lehűlt a tengervíz.
Általános jellemzői thumb|right|260px|A jég térszínformálásának első szakasza, a gleccser. A kép német kifejezései: kontinentalvereisung = szárazföldi jégtakaró, nunatak = jéggel körbevett hegycsúcs, eisrand = jégtakaró széle, gletschertor = gleccserforrás, schüttkegel = hordalékkúp, schmelzwasser-see = olvadékvíz-tó, schmelzwasser-urstrom = ősfolyamvölgy thumb|right|260px|A kialakult felszínforma. Rinnensee = tengerszem, seitenmoräne = oldalmoréna, endmoräne = végmoréna, (schmelzwasser-)flüsse = (olvadékvíz-)folyó, sander = homok, düne = homokdűne A jelenleg is tartó jégkor mintegy 2,7–2,5 millió éve kezdődött. A grönlandi és antarktiszi jégfúrások alapján ebben az időszakban a mezozoikumihoz képest tizedére csökkent a légkör CO2 koncentrációja.Nature: Atmospheric carbon dioxide linked with Mesozoic and early Cenozoic climate change Ma még vita tárgyát képezi azonban, hogy a szén-dioxid oka vagy okozata volt-e a lehűlésnek. Ha okaként tekintünk rá, nehezen magyarázható, hogy miért kezdett csökkenni. Ha okozataként (mivel a hideg vizekben jobban oldódnak a gázok, így feltehető a tengerek elnyelése), akkor viszont továbbra is kérdés a lehűlés tényleges oka.
A teljes eljegesedési periódusban a CO2 koncentráció összefüggést mutat a hőmérséklettel, de nem igazán szorosat, mivel a Föld különböző földrajzi helyein különböző mértékű és időtartamű eljegesedések történtek. Az európai jeges periódusok szerinti szakaszolás interglaciálisnak nevezett részeiben is volt az Antarktiszon hidegebb időszak és fordítva. Ezért a széndioxid szint csökkenése valószínűleg nem közvetlen oka az eljegesedéseknek és növekedése az eljegesedések közti melegebb periódusoknak.
Fontos eleme lehet a lehűlésnek a kontinensek aktuális elhelyezkedése és a tektonikus mozgások által előidézett geomorfológiai változások. Az óceánok és a légkör konvekciós hőcserélő áramlatai szállítják általában a hőt a pólusok felé. A kainozoikum során az Antarktisz került a déli pólusra, míg az északi pólus környékén a Jeges-tenger egyre inkább bezáródott. A déli pólusra a meleg tengeráramlatok egyáltalán nem juthattak el, Dél-Amerika pedig a Panama-földszorosnál hol bezárta az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán közti átjárást, hol megnyitotta. Minden ilyen alkalommal átrendeződtek az Atlanti-óceán áramlatai. A panamai földszoros utoljára éppen 3 millió éve jött létre.Earth Observatory: Panama: Isthmus that Changed the World
Az északi póluson viszont a Jeges-tengert bezáró mozgások beszűkítették magát a tengermedencét is, valamint annak nyíltvízi megközelíthetőségét is. Alaszka és Szibéria között a Bering-szoros túl keskeny és sekély, Izland kiemelkedésével pedig létrejött a Rockall-pad, ami a hideg víz mélytengeri kifolyását akadályozza, ezáltal a meleg áramlatok sem jutnak be a térségbe. Az északi póluson ráadásul a légköri hőcserét is akadályozták az Európa közepén kiemelkedő új hegységek, mint az Alpok és a Pireneusok. Valószínűleg nem véletlen, hogy Szibéria keleti fele még a Himalája ellenére sem jegesedett el sosem, mivel a Himalája jóval délebbre helyezkedik el. Ezzel szemben Európa legnagyobb részét jég borította. Csakúgy, mint a szintén magas hegyvidékekkel borított Észak-Amerikát, míg Alaszka jégmentes maradt.