Az R-Girl’s Rock! (a borító írásmódja szerint R-GIRL’s ROCK!) a Scandal japán együttes második mini-albuma, első feldolgozásalbuma, mely 2010. november 17-én jelent meg. Az R-Girl’s Rock! első és egyetlen kislemeze a Secret Base (kimi ga kureta mono) 2010. április 21-én jelent meg kizárólag digitális úton. Az albumot a Scandal Temptation Box Tour 2010 ~Yeah! tte Iei!~ nevű koncertkörútjuk alatt vették fel.
A korong a kilencedik helyen mutatkozott be az Oricon slágerlistáján a eladott példányával. A lemezből összesen példány kelt el Japánban. A Billboard Japan Top Albums listáján a nyolcadik helyezést érte el.
Háttér A lemez címe a „respect girl’s rock”, azaz „tiszteld a lányok rockját” rövidítése. Ono Haruna, az együttes frontemberének elmondása szerint a „lányok rockja” kifejezés Jamagucsi Momoéra utal, mivel gyermekkorukban számtalanszor hallották a televízióban, amint ezt mondta és éppen ezért választották be az album dalai közé a Rock ’n’ Roll Widow című számát. A Sunny Day Sunday című dalnál Rina először vette át a főénekes szerepét Harunától.
Számlista
Megjelenések Régió Dátum Formátum Kiadó Katalógusszám 2010. november 17.CD, digitális letöltésEpicESCL–3562 2010. november 19.88697810102 2010. december 24.2011 május
Jegyzetek
Kategória:2010 nagylemezei Kategória:Scandal-albumok