Kovács János (Gyanta, 1921. október 29. – Bukarest, 1997. augusztus 26.) romániai magyar újságíró, szerkesztő, irodalomkritikus. Sugár Erzsébet férje.

Életútja Középiskolát Nagyváradon, társadalomtudományi főiskolát Bukarestben végzett. 1946-tól a nagyváradi Fáklyának, 1949-től a bukaresti rádió magyar adásában, 1954-től az Előre a szerkesztőségében dolgozott, az 1970-es évek elején a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács munkatársa, 1975 és 1981 között a Művelődés főszerkesztője.

Irodalomkritikáit az Igaz Szó, Korunk, Utunk közölte. A Literatură și contemporaneitate című tanulmánygyűjteményben (1964) az irodalmi hős és a történelem viszonyáról értekezett; a NyIrK számára feldolgozta a Bukaresti Hírlap irodalmi törekvéseit (1968).

Irodalomkritikai köteteiben főleg az 1944 utáni erdélyi magyar irodalommal foglalkozott, de érintette a két világháború közötti irodalom kérdéseit is. Bírálatai, népszerűsítő írásai hosszú ideig a dogmatizmus jegyében fogantak, csak fokozatosan jutott el az irodalomtörténeti tények és az irodalomesztétikai összefüggések meghatározó szerepének fel- és elismeréséig.

Sajtótörténeti fontosságú bevezető tanulmányok kíséretében közreadta a Magyar Szó – Tavasz antológia (1971), Genius – Új Genius antológia (1975), valamint Periszkop antológia (1979) című köteteket, Nagyvárad és Arad haladó irodalmi szerepét elemezve és igazolva 1919 és 1926 között; Dienes László kritikai írásainak Sugár Erzsébet válogatásában megjelent gyűjteményét Évtizednyi útkeresés című tanulmányával bevezetve a Korunk körül kialakult haladó irodalmi gócot ismertette ("Sejtelme egy földindulásnak..." 1976).

Kötetei Szemtől szemben a holnappal (útijegyzetek, 1959); Korszerűség és alkotás (cikkgyűjtemény, 1963); Hősök kora – a kor hősei (tanulmány, 1964); Azonos hullámhosszon (Feljegyzések a mai román irodalomról, 1973); Kétség és bizonyosság (kritikai tanulmányok, 1981); A kockázat bűvölete (Váltakozó közelítések. Elődök jelenvalósága. 1986).

Irodalom Bántó István: Szemtől szemben a holnappal. Igaz Szó, 1960/8. Marosi Péter: Elemi követelmény. Vita. Utunk, 1961/49. Bálint Tibor: Ismét a tömörségről. Vita. Utunk, 1962/29. Gálfalvi Zsolt: A kritikus módszeréről. Előre, 1964. január 16. Szőcs István: Kritika és stílus. Utunk, 1965/5. Beke György: Feljegyzések a mai román irodalomról. A Hét, 1974/18. Nagy Pál: Periszkop. Előre, 1980. május 23. Cs. Gyimesi Éva: Nemes szolgálat. Utunk, 1987/7.

Források

Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Kovács János irodalomkritikus lásd 330-331. p.

Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Magyar irodalomkritikusok Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek