jobbra|bélyegkép|330px|Az Újvilág térképe 1596-ból (Theodor de Bry: America sive Novus Orbis respectu Europaeorum inferior globi terrestris pars) A földrajzi felfedezések kora a 15. századtól, a portugál Tengerész Henrik fellépésétől a 18. század végéig tartott. Európai kultúra kiterjesztése és a globalizáció kezdete. Összefoglalóan azt az időszakot nevezzük, amelynek eredményeként a nyugat-európai civilizáció a 15. századtól tengeri utakon elérte, majd zömmel uralma alá hajtotta a Föld Európán, a Közel-Keleten és selyemúton kívüli területeit. Ekképpen nem soroljuk a nagy földrajzi felfedezések közé sem az Ázsia belsejébe indított szárazföldi expedíciókat (például Marco Polo útját), se a többi, nem európai civilizációk felfedezéseit (például Jung-lö expedícióit), se a nyugat-európai népek azon felfedezéseit, amelyek eredményei a 15. századra feledésbe merültek, és nem épültek be az európai kultúrába (például a vikingek nyugati útjait). A földrajzi felfedezések kora a portugálok és a spanyolok atlanti-óceáni útjaival kezdődött. E két nemzethez a 15. század végén csatlakoztak az angolok, majd később a hollandok és a franciák is. A gyarmatosítás és a merkantilizmus széles körben elterjedtek Európában. E korszak alatt számos olyan területet fedeztek fel, amelyek korábban ismeretlenek voltak az európaiak számára, bár a legtöbb lakott volt. Nem európai nézőpontból értelmezve a felfedezések kora a hódítók és a betolakodók érkezését jelenti.

A globális felfedezések a portugál felfedezésekkel kezdődtek Madeira-szigetek és az Azori-szigetek felfedezése Afrika partjainál, a tengeri útvonal felderítése India felé 1498-ban, kasztíliai korona nevében Kolumbusz Kristóf transzatlanti útjai 1492 és 1502 között, Fernão de Magalhães és Juan Sebastián Elcano Föld körbehajózása 1519–1522-ben. Ezek a felfedezések számos Atlanti-, Indiai- és Csendes-óceánon áthajózó, valamint Amerikába, Ázsiába, Afrikába és Ausztráliába irányuló expedíciókhoz vezettek, melyek a 19. század végéig folytatódtak, és a 20. század elején a sarki régiók felfedezésével fejeződtek be.

Az európai tengerentúli felfedezések a globális kereskedelem és az európai gyarmati birodalmak felemelkedéséhez vezettek, a régi világot (Európa, Ázsia és Afrika) és az Újvilágot (Amerika és Ausztrália) a Kolumbiai Tőzsde létrehozásával kapcsolták össze, növények, állatok, élelmiszerek, emberi populációk (beleértve a rabszolgák), a fertőző betegségek és a kultúra széles körű átadása a keleti és a nyugati félteke között. Ez a történelem egyik legjelentősebb globális eseménye volt az ökológia, a mezőgazdaság és a kultúra területén. A felfedezés kora és a későbbi európai felfedezések lehetővé tette a világ globális feltérképezését, ami új világnézetet és távoli civilizációkat eredményezett, de olyan betegségek terjedését is eredményezte, amelyek elpusztítottak olyan népcsoportokat, amelyek korábban nem érintkeztek Eurázsiával és Afrikával, valamint a rabszolgaságot, a kizsákmányolást, a katonai hódításokat és a gazdasági életet, illetve Európa és a telepesek dominanciája az őslakosok felett. A felfedezések lehetővé tették a kereszténység kiterjesztését az egész világon a missziós tevékenység terjedésével, és ez lett a világ legnagyobb vallása.

A felfedezések okai és feltételei thumb|right|370px|Késő középkori kereskedelmi útvonalak

Az ókori és középkori kereskedelmi útvonalak drágábbá és bizonytalanabbá válása A 15. századra az arabok lényegében monopolizálták az India és Kína illetve Európa közötti közvetítő kereskedelmet, méghozzá úgy, hogy ők maguk kizárólag a genovaiakkal és a velenceiekkel kereskedtek, ami ezen itáliai városok rendkívüli meggazdagodásához vezetett.

Ez idő tájt Indiából és Délkelet-Ázsiából alapvetően a tea és különböző fűszerek (bors, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg stb.) érkeztek, míg Kína fő exportcikkei a selyem mellett a pézsma, a rubin, a gyémánt és az igazgyöngy voltak.

Az Ázsiából érkező javakért Európa zömmel nemesfémekkel (arany, ezüst) fizetett, azonban a nemesfémbányákat (elsősorban Magyarországon és Csehországban) a 15. századra gyakorlatilag leművelték, e nemesfémek ára felszökött.

Ráadásul a hagyományos, ókori és középkori kereskedelmi útvonalak a korábbinál bizonytalanabbakká és drágábbakká váltak, mikor a terjeszkedő Oszmán Birodalom először a kereskedelem hagyományos, szárazföldi útjait vágta el, majd Konstantinápoly 1453-as bevétele után ellenőrzése alá vonta a Földközi-tenger keleti medencéjét is. Az Oszmán Birodalom a kereskedelmi vámokat jelentősen megemelte, szinte teljesen ellehetetlenítve a kereskedelmet Indiával, Kínával és Délkelet-Ázsiával.

Egyre kifizetődőbbnek látszott a nagy haszonkulccsal dolgozó közvetítő kereskedőket kihagyva közvetlenül felvenni a kapcsolatot Indiával, továbbá a jóformán csak hallomásból ismert Kínával és Dél-Ázsia egyéb, alapvetően fűszerszállítóként számon tartott térségeivel. Ehhez azonban az óceáni hajózásra, a több hónapos, vagy akár éves utakra alkalmas vízi járművekre és helymeghatározó eszközökre, emellett pontosabb térképekre volt szükség.

Hajózási és egyéb technikai újítások

thumb|right|230px|Keresztvitorlás karavella thumb|right|230px|Arab asztrolábium (1080-ban készítette Ahmad bin Muhammad al-Nakkhas Zaragozában; jelenleg Nürnbergben, a Német Nemzeti Múzeumban őrzik)

A Földközi-tengeren bevált, lapos fenekű gályák és az északon divatos, nehézkes koggék egyaránt alkalmatlanok voltak az óceáni hajózásra. Európa számára a megoldást egy új hajótípus, a karavella hozta el. A portugálok ezt a hajótípust valószínűleg arab hajók másolataiból fejlesztették ki, miként a part menti hajózás tudományát is az araboktól tanulták el.

A partok elhagyásához a navigációs ismeretek jelentős fejlesztésére és új navigációs eszközökre is szükség volt. A 15. századra az alábbi eszközök használatát kezdték el elsősorban a portugál és a spanyol hajósok: iránytű, amit az arabok közvetítésével ismertek meg; az i. e. 255-ben megalkotott, majd hosszú időre elfelejtett armilláris gömb ugyancsak az araboktól jutott vissza Európába asztrolábium gnómon (árnyékvető pálca) szextáns Jákob-pálca

Ezen eszközök többsége bevallva-bevallatlanul a gömb alakú Föld tulajdonságait használta ki. A 14. század sorban Itáliában elkezdődött reneszánsz nyitottabbá tette az embereket, és az antik műveltség újjászületésével megismerték többek között a Földet gömb alakúnak képzelő Ptolemaiosz elgondolásait is. Az új térképek közül az egyik leghíresebb Toscanelli firenzei csillagász 1474-es világtérképe). Az első földgömböt Martin Behaim nürnbergi tudós 1492-ben készítette el. A térképészeti ismeretek fejlődése alapozta meg a földrajzi felfedezéseket.

Ideológiai alapok

A 15–16. századi felfedezések ideológiai hátterét a keresztény hit terjesztésének eszméje és „János pap legendás országának" keresése adta.

A 15. század portugál felfedezései bélyegkép|balra|230px|Tengerész Henrik szobra Londonban A 14. század legkomolyabb portugál eredménye a Kanári-szigetek (újra)felfedezése, és részleges gyarmatosítása volt.

A 15. század leglényegesebb felfedezései a portugálokhoz és a spanyolokhoz köthetőek. A 15. századi portugál expedíciókat az alábbi négy szakaszra oszthatjuk:A portugál földrajzi felfedezések (1415–1543)

1415–1460: Észak- és Nyugat-Afrika partvidékének felfedezése 1469–1488: A Guineai-öböltől a Jóreménység fokáig 1497–1499: India felfedezése 1500: Brazília felfedezése

Észak- és Nyugat-Afrika partvidékének felfedezése (1415–1460) Észak- és Nyugat-Afrika partvidékének felfedezése egyértelműen Tengerész Henrik nevéhez köthető, aki anyagilag is jelentősen támogatta az expedíciókat.

Észak-Afrika 1415. augusztus 21-én I. János portugál király csapatai elfoglalták Ceuta marokkói kikötővárost (a város a spanyol–portugál perszonálunió felbomlása óta Spanyolországhoz tartozik). 1437-ben a portugálok megtámadták Tangert is, de itt vereséget szenvedtek.

Az Atlanti-óceán szigetei bélyegkép|jobbra|190px|Gil Eanes emlékműve Lagosban (Portugália) Madeira-szigetek felfedezése – João Gonçalves Zarco, 1419 Azori-szigetek felfedezése – feltehetőleg Gonçalo Velho, 1427

Nyugat-Afrika partvidéke a Bojador-fok megkerülése – Gil Eanes, 1434 a mai Mauritánia partvidékén végighajózva a Fehér-fok (Cabo Blanco) elérése – Nuno Tristão és Antão Gonçalves, 1441 a Zöld-fok (Cabo Verde / Cap Vert) megkerülése – Dinis Dias, valamikor 1444 és 1446 között a Szenegál folyó torkolatának elérése – Alvise Cadamosto, 1455 a Gambia folyó torkolatának elérése – Alvise da Cadamosto, 1455 a Zöld-foki-szigetek felfedezése – Diogo Gomes, António de Noli és Alvise Cadamosto, 1456 a mai Sierra Leone partvidékének felfedezése – Pedro de Sintra, 1460 1460-ban meghalt Tengerész Henrik, és ezzel a felfedezők lendülete csaknem egy teljes évtizedre megtorpant.

A Guineai-öböltől a Jóreménység fokáig (1469–1488) 1469-ben a portugál király, V. Alfonz kereskedelmi szerződést kötött Fernão Gomes lisszaboni kereskedővel. A szerződés értelmében Gomes öt (melyet később egy évvel meghosszabbítva hat) évre megkapta a felfedezések jogát a Guineai-öböl partszakaszán, melyért cserébe a Korona az éves 100 mérföldnyi (kb. 161 kilométer) partfeltárás kötelező penzumát kötötte ki. Gomes Tengerész Henriktől eltérően üzleti alapon, hivatásszerűen szervezte az expedíciókat, és hajói a Korona által előírtnál jóval nagyobb partszakaszt derítettek föl. Hajósai, Pedro Escobar és João de Santarém 1470-ben felfedezték São Tomé és Príncipe szigeteit, egy másik hajósa, Fernão do Pó pedig 1471-ben felfedezte a mai Bioko szigetét. Szintén Fernão Gomes egyik hajósához, Lopo Gonçalveshez köthető az Egyenlítő átlépése (1473), és ugyancsak portugál hajósok fedezték fel Annobón szigetét is. A Guineai-öböl partvidékén (az Elefántcsontparton, a Rabszolgaparton, a Borsparton és az Aranyparton, ahogy ezeket a területeket elnevezték) a portugálok kereskedelmi telepeket alapítottak. Az utak és a telepek kiépítésének költségeit az elefántcsont és az újonnan megismert guineai bors bőségesen fedezte. Felfedezéseinek fő gazdasági jelentősége az volt, hogy a portugálok ezzel közel kerültek a nyugat-afrikai aranylelőhelyekhez.

V. Alfonz portugál király nagy, észak-afrikai hadjáratának legfőbb eseménye Tanger 1471-es elfoglalása volt.

A portugál felfedezések az 1480-as években tovább folytatódnak: 1482-ben Diogo Cão elérte a Kongó folyó torkolatát, majd fölhajózott a folyón. 1486-ban Diogo Cão a Namib-sivatag mentén haladva eljutott a Kereszt-fokig (Cape Cross / Cabo Cruz). 1488-ban Bartolomeu Dias megkerülte a Vihar-fokot (Cabo das Tormentas), amelynek később II. János portugál király a Jóreménység foka (Cabo da Boa Esperança) nevet adta, annak érdekében, hogy ösztönözze az Indiai-óceán felé irányuló további expedíciókat. Ugyanebben az évben, 1488-ban Pêro da Covilhã vezetésével expedíció indult. Pêro da Covilhã és társa, Afonso de Paiva Santarémből indultak útnak azzal a céllal, hogy felderítsék, miképp folyik a kereskedelem az Indiai-óceánon. Barcelonát és Nápolyt érintve Rodoszra hajóztak, majd mór kereskedőnek mondva magukat onnan Alexandriába, Kairóba, majd Ádenbe vitorláztak. Itt útjaik szétváltak: de Paiva Etiópiába, míg da Covilhã India irányába indult el. Da Covilhã felderítette az Arab-tengert, elérte Sofalát és Indiába is eljutott."The Times Atlas 146" Ez a két expedíció készítette elő Vasco da Gama tengeri útját Indiába.

India felfedezése (1497–1499) bélyegkép|jobbra|310px|Vasco da Gama első útja Indiába