Az első teljes körű magyarországi népszámlálást II. József rendeletére, 1784 és 1787 között hajtották végre. A még 1867-ben eltervezett népszámlálás csak 1869-ben, illetőleg 1870 első napjaitól kezdődhetett el. Így a hivatalos népszámlálások sorozata Magyarországon 1870. januárban indultAz 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos házi állatok kimutatásával együtt (1871) az 1869. évi III. törvénycikk alapján; azóta nagyjából tízévenként tartanak Magyarországon népszámlálást. A népszámlálásokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi.
Módszertana A népszámlálás állapotfelvétel, egy adott időpontra vonatkozik.
Az összeírásra az egész országban egyidejűleg, azonos tartalommal és egységes módszertani alapon, minden lakásra és személyre kiterjedően kerül sor. A 21. században a népszámlálás eszmei időpontját (azaz az ekkor fennálló állapotot alapul véve történik az adatfelvétel), tartalmát és mikéntjét az Európai Unió népszámlálási rendelete és az Országgyűlés a népszámlálási törvényben határozza meg.Népszámlálás 2011 Módszertani megjegyzések, fogalmak, ksh.huNépszámlálás 2011 – 22. Módszertani kötet, ksh.hu - 2016.
A népszámlálás során össze kell írni az adott időpontban Magyarország területén élő természetes személyeket, valamint az ország területén minden lakást, lakott üdülőt és közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményt.Népszámlálás 2011 A népszámlálás célja, ksh.hu
A népszámlálási kérdésekre törvényi felhatalmazás alapján a válaszadás mindig kötelező, kivételt képeznek ez alól a szenzitív (érzékeny) kérdések, amelyekre a válaszadás önkéntes.Népszámlálás 2011 A népszámlálás kérdései, ksh.hu
Összeírandó személyek: Minden magyar állampolgár, aki az ország területén életvitelszerűen él, vagy ha külföldön van, akkor csak átmenetileg (12 hónapnál rövidebb ideig) tartózkodik ott. Minden külföldi állampolgár és hontalan személy, aki az ország területén 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. Fő szabály szerint minden személyt egy lakcímen, az életvitelszerűen használt lakóhelyén írnak össze. Az egyszeri összeírás szabálya alól kivételt jelentenek a háztartások azon tagjai, akik tanulás, munkavégzés vagy egyéb ok miatt máshol (pl. kollégiumban, munkásszálláson, albérletben) laknak, de hetente, kéthetente, havonta hazajárnak a családjukhoz, mivel nekik két helyen kell kérdőívet kitölteni: az életvitelszerűen használt lakóhelyen és a családi otthonban is, de az adatbázisban csak az életvitelszerűen használt lakóhely településén regisztrálják. Ez adja a lakónépesség alapját.
Felmérésre kerülnek: Népesség, népmozgalom A népességadatok az 1870–1960-ig terjedő időszakban a jelenlévő népességre (az eszmei időpontban az összeírás helyén tartózkodók), az 1970-től az állandó (bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező személyek, függetlenül attól, hogy van-e máshol bejelentett tartózkodási helyük függetlenül attól, hogy az eszmei időpontban ideiglenesen máshol – például külföldön – tartózkodnak az eszmei időpontban) és a lakónépességre (mindazok, akiknek a népszámlálás eszmei időpontjában egyetlen lakóhelyük az összeírás helye, illetve ha többlakóhellyel rendelkeznek, az összeírás helyét tekintik életvitelszerű lakóhelyüknek, fedél nélküli hajléktalanok, akiknek Magyarországon van az állandó otthonuk, de átmenetileg – 12 hónapnál rövidebb ideig – külföldön tartózkodó magyar állampolgárok, illetve külföldiek akkor, amennyiben legalább 12 hónapja életvitelszerűen Magyarországon élnek, vagy szándékoznak élni) vonatkoznak. Az adatok 1870–1890 között csak a polgári, ez után az összes népesség számát foglalják magukba. A népességadatokba tartozó életkor, valamint a családi állapot szerinti megoszlást mutató adatok ötéves és összevont korcsoportként (kyermek-, fiatal aktív, idősebb aktív és időskorú) kerülnek feldolgozásra. A népmozgalmi statisztikai adatok a népesség változását alapvetően befolyásoló tényezőkről (születések, halálozások, házasságkötések, bejegyzett élettársi kapcsolatok és válások, valamint belföldi és a nemzetközi vándorlások) nyújtott információk.Népesség, népmozgalom, ksh.hu (hozzáférés: 2022. okt. 16.) Iskolázottság Nyelvismeret Gazdasági aktivitás, ingázás A népszámlálás eszmei időpontját megelőző héten végzett tevékenység alapján kerül felmérésre. A gazdaságilag aktív népesség a foglalkoztatottakból és a munkanélküliekből tevődik össze. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően foglalkoztatottnak minősül minden 15 éves és idősebb személy, aki az eszmei időpontot megelőző héten legalább egy órányi, (jogi kereteitől függetlenül pénz- vagy természetbeni) jövedelmet, juttatást biztosító munkát végzett, vagy rendszeres foglalkozásától (pl. betegség miatti távollét vagy fizetett, illetve fizetés nélküli szabadság miatt) csak átmenetileg volt távol. Foglalkoztatottak (aktív keresők) mindazok, akik munkaviszonyban, kormánytisztviselői, köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyban, bírói, ügyészi szolgálati viszonyban, munkavégzési kötelezettséggel járó tagsági viszonyban állnak bármely munkáltatóval, illetve munkaszerződéssel, vállalkozói engedéllyel rendelkeznek, továbbá a háztartáshoz tartozó gazdaságban vagy vállalkozásban, segítő családtagként végzett rendszeres tevékenység, az alkalmi munka, a közhasznú munkában, közmunkában való részvétel, illetve az egyéb nem szerződéses jogviszonyban végzett munka is. 1990. évi népszámlálástól a foglalkoztatottak közé tartoznak a nyugdíj, gyed, gyes, gyet mellett dolgozók, továbbá – amennyiben az intézetben dolgoznak – a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak is. Foglalkoztatottnak számítanak a 15 éves és idősebb nappali tagozatos tanulók is abban az esetben, ha az eszmei időpontot megelőző héten legalább egy órát dolgoztak. A sorkatonai, tartalékos katonai szolgálatot teljesítő, valamint a büntetésvégrehajtási intézetekben fogva tartott személyeket akkor tartoznak a foglalkoztatottak közé, ha bevonulásuk, illetve büntetés-végrehajtási intézetbe kerülésük előtt dolgoztak. Az idénymunkások, alkalmi munkások akkor is a foglalkoztatottak közé számítottak, ha az eszmei időpontot megelőző héten nem dolgoztak. Munkanélküli az a személy, aki az eszmei időpontot megelőző héten nem dolgozott, az eszmei időpontot megelőző négy hét folyamán aktívan munkát keresett (állás után érdeklődött a Munkaügyi Központnál, munkaközvetítő irodánál vagy magán-munkaközvetítőnél, személyesen vagy írásban megkeresett valamilyen munkáltatót, munkavállalás céljából hirdetést adott fel, hirdetésre válaszolt, rokonoknál, ismerősöknél érdeklődött munkaalkalom iránt vagy vállalkozás indítását intézte), valamint úgy nyilatkozott, hogy legfeljebb két héten belül munkába tudna állni. Ennek nem feltétele a munkanélküli-ellátásban (pl. munkanélküli-járadék) való részesülés. A gazdaságilag nem aktív népesség inaktív keresőkbőlk, akik a felvétel eszmei időpontjában keresőtevékenységet nem folytattak, de keresettel, jövedelemmel rendelkeztek (például saját jogú nyugellátásban, gyermekgondozás (nevelés) címen vagy szociális ellátásban részesülők, illetve a vagyonukból vagy egyéb, nem munkával kapcsolatos jövedelemből élők) és eltartottakból áll. A népesség nemzetiségi hovatartozását befolyásoló tényezők Az úgynevezett különleges adatok közé tartoznak, a népszámlálási törvény alapján a válaszadás e kérdésekre önkéntes. A nemzetiségen (ahol egy személy több nemzetiséghez tartozónak is vallhatja magát) kívül az anyanyelv, a családi-baráti körben beszélt nyelv is felmérésre kerül. A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény felsorolja a hazai nemzetiségeket, amelyek a következők: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán. Vallás, felekezet Az úgynevezett különleges adatok közé tartoznak, a népszámlálási törvény alapján a válaszadás e kérdésekre önkéntes. A vallás, felekezet kérdése nem terjed ki a vallás gyakorlására, a vallásosságra, vagy valamely egyházhoz, felekezethez, vallási közösséghez való adminisztratív tartozásra. A „nem tartozik vallási közösséghez, felekezethez” kategóriába tartoznak azok a személyek, akik nem ateisták, de nem érzik magukat vallási közösséghez, felekezethez tartozónak. Az „ateista” kategóriába tartoznak azok a személyek, akik nem hisznek Isten létezésében, istentagadók. Egyes táblázatokban e két kategória az előbbiben összeolvad. Fogyatékosság, tartós betegség Az úgynevezett különleges adatok közé tartoznak, a népszámlálási törvény alapján a válaszadás e kérdésekre önkéntes. A 2001-es népszámlálás óta megváltozott a fogyatékosság fogalmának értelmezése Európában. Korábban a fogyatékosságot inkább orvosi értelemben határozták meg a szakemberek, és egészségügyi problémaként tekintettek a jelenségre. Az ezredforduló óta a társadalmi beilleszkedés oldaláról, ennek akadályoztatása szempontjából ítélik meg a fogyatékosságot. Az ENSZ-nek a 2010 körüli európai népszámlálásokra vonatkozó népszámlálási ajánlása – az ENSZ fogyatékos statisztikai Washingtoni Csoportjával összhangban – a fogyatékossággal élőket bizonyos tevékenységeik ellátásában tapasztalt korlátozottság nagyobb valószínűsége szerint határozza meg. Ugyanakkor változtak a fogyatékosságok csoportosítását segítő nomenklatúrák is. Háztartás, család Épület, lakás
A népszámlálás feldolgozása és közzététele többéves folyamat. Az érdeklődők mielőbbi tájékoztatása érdekében a KSH a magyar népszámlálási szokásoknak megfelelően már az adatfeldolgozást megelőzően, az összeírás során külön gyűjtött információk alapján közread előzetes adatokat a népesség számáról és a lakásállományról.2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS – 2. Előzetes adatok, A népesség és a lakásállomány jellemzői, ksh.hu - 2012. március
A minőségi irányelvekkel összhangban, ahol rendelkezésre áll megbízható, pontos belső vagy külső adatforrás, azokat a népszámlálási adatköröket validálják. Ez az egymással összehasonlítható adatok (statisztikai adatfelvételek, adminisztratív adatforrások) mikro- vagy makroszinten történő ellenőrzését, szükség szerinti javítását jelenti. Fontos azonban, hogy a 2011-es cenzus során a KSH a népszámlálás előkészületi munkái során megvizsgálta, hogy a különböző adatok előállíthatók-e regiszterekből, de a kapott eredmények alapján úgy ítélte meg, hogy a rendelkezésre álló forrásokból jó minőségben, teljes körűen nem nyerhetők ki. Azaz a népszámlálás nem helyettesíthető azokkal.
A lakásállomány és népesség-továbbvezetés A népszámlálások között a népmozgalmi statisztikák (születések száma, halálozások száma, oda- és elvándorlás országon belül, illetve országhatárt átlépő vándorlás) továbbvezetésével nyerhető információ a népesség számára és összetételére vonatkozóan, a népszámláláshoz hasonlóan egy adott időpontról. A népesség létszámáról, nemi és életkor szerinti összetételéről a népszámlálási adatokkal kapott pontos információt a születések számával növelik, a halálozások számával csökkentik, és a nemzetközi vándorlási egyenleggel módosítják az év végi népességszámot.Obádovics Csilla: A népesség szerkezete és jövője, KSH - Népességtudományi Kutatóintézet, demografia.hu - 2018.
Magyarországon 1876 óta van minden népmozgalmi eseményre kiterjedő statisztikai megfigyelés. Ettől az időponttól kezdve évente történik a népesség továbbszámítása.Továbbvezetett népesség módszertani dokumentáció, ksh.hu - 2018. április 14.
Míg a népszámlálás a tényleges lakónépességről, a továbbvezetett népesség a bejelentett lakónépességről nyújt információt. A népszámlálásból előállítható a továbbvezetett népességszámhoz szükséges lakónépesség fogalma szerinti szám és azzal összevethető, így ellenőrizhető. A népszámlálás eszmei időpontjára a KSH Népmozgalmi statisztikai osztálya állítja elő a továbbvezetett népességszámot összehasonlítási célból.