A Kolinda egy magyar népzenei együttes.

Története 1974-ben alakult, céljuk a népzene felfedezése és a hangszeres zene megtanulása volt. 1975-ben Franciaországban szerződtették őket három évre, míg Magyarországon nem érdeklődtek irántuk, ezért 1979-ben a zenekar feloszlott. Az újraindulásra 1996-ban került sor, régi felvételeiket újból feljátszották, és a kiadási jogokkal kapcsolatos ügyeket is elintézték. Ennek köszönhetően jelent meg a Szerelem című CD-jük, mely 1977 és 1997 közötti dalaikat tartalmazza.

Tagjai Dabasi Péter Kiss Ferenc Kőszegi Péter Kováts Dóra Lantos Iván Róbert György Szőke Szabolcs Széll András Zombori Attila Zsigmondi Ágnes Juhász Endre Gyulai Csaba Várhelyi Lilla Hasur János Matolcsy Eszter Krulik Zoltán Gaál Éva Posvanecz Éva Porteleki László Pierre Rigopoulos Patrice Clémentin Jorgosz Tzortzoglu Molnár Ferenc Román Péter Szabó András Trunkos András Vas János Széki József

Diszkográfia I. (Hexagone, 1976) II. (Hexagone, 1977) 1514 (Hexagone, 1979) Szélcsend után (Munich, 1982) Úton (Munich, 1984) VI. (Pan, 1988) Transit (Pan, 1991) Ősz (Melodie, 1996) Ráolvasás (1997) Elfelejtett Istenek (2000)

Források Allmusic.hu

További információk

Kiss Ferenc: Kötelékek. A Vízöntő és a Kolinda históriája, meg egyéb történetek (2021)https://kulturpart.hu/2021/11/04/legendas_zeneszek_es_megfigyelesuk

Jegyzetek

Kategória:Magyar együttesek