Az Opel Corsa egy kiskategóriás autó, amelyet a német Opel autógyár készít a Németországi Rüsselsheimben. A gyár az első modellt 1982-ben mutatta be. Akkor a kisautó igen modern járműnek számított, a piacon is sikere volt. A német gyár a 90-es években látta, hogy újításra van szükség, ezért 1993-ban megjelent a második típus. 2000-től ezt is leváltották egy formásabb modellre, ez már klimatizált volt, habár 1995-ben is lehetett kapni klímás Corsákat. 2006-tól 2015-ig a negyedik, (Corsa D) 2015-től 2019-ig az ötödik, (Corsa E) onnantól pedig a jelenlegi, hatodik generációt (Corsa F) forgalmazzák.
Története A típus egy másik Opelnek, a Kadettnek köszönhette közvetve a létrejöttét, mivel a Kadett felfejlődésével megüresedett a „kisautó-poszt” az Opelnél, ezért oda egy új típus kínálkozott. Legelőször egy cabrio tanulmányautót mutattak be Corsa Spyder néven az 1982-es Genfi Autószalonon, melyet Hideo Kodama és – a később a BMW-nek is dolgozó – Chris Bangle tervezett. A végleges, sorozatgyártású változatot azonban Erhard Schnell hozta tető alá. A kornak megfelelő szögletes kocsi népszerű lett, a kezdetben háromajtós, illetve kétajtós kupé változatot 1985-ben egészítette ki az ötajtós, majd a cabrio. A kocsiból összesen 3,1 millió talált gazdára. A második széria sokkal modernebb és némileg nagyobb lett, ezt is Hideo Kodama tervezte, ahogy a harmadikat is. A második típusból 4 milliót értékesítettek, ebben közre játszhat, hogy a három és ötajtós kivitelek mellett bizonyos piacokon szedán, kombi és platós verziót is kínáltak, Chevrolet vagy Holden logóval. A negyedik széria már teljesen új koncepcióval készült, modernebb, korszerűbb technikával. Az ötödik széria további fejlesztéseket vonultatott fel, miközben továbbra is népszerű típus maradt.40 éves az Opel örökifjú kisautója – a Corsa-sztori player.hu, 2022. április 23.
Corsa A (1982–1993)
A Corsa A az első generáció. Németországban 1982-től 1993-ig volt a piacon.
Corsa B (1993–2000)
A Corsa B a második generáció. Németországban 1993-tól 2000-ig volt a piacon.
Corsa C (2000–2013)
A Corsa C a harmadik generáció. Németországban 2000-től 2006-ig volt a piacon.
A Corsa C-t 1999-ben leplezték le, majd 2000 októberében érkezett meg az európai piacra. 2003 augusztusában frissítették. A General Motors bevezette számára az új Gamma nevű padlólemezt, amelyet több másik típusra is használni kívánt. Latin-Amerikában, Dél-Afrikában és a Közel-Keleten lépcsőshátú változat is kapható volt. Brazíliában konzervatívabb volt az autó elejének formaterve.
Brazíliában platós kisteherautóként is árusították Chevrolet Montana (néhány helyen Tornado) néven. Dél-Afrikában a ferde hátút The New Corsának, a pickupot Corsa Utilitynek hívták. Dél-Afrikában 2007-ben fejeződött be a Corsa C szedán gyártása. A ferde hátú változat eleje megegyezik a latin-amerikai modell, valamint a pickup és a limuzin elejével.
Szívó benzinmotorok, amelyekkel rendelni lehetett az autót 2000-től 2003-ig:
1.0 12V (58 LE) 1.2 16V (75 LE) 1.4 16V (90 LE) 1.8 16V (125 LE)
Dízelmotorok, amelyekkel rendelni lehetett az autót 2000-től 2003-ig:
1.7 DI (65 LE, szívódízel) 1,7 DTI (75 LE, turbódízel)
2003-tól új motorok 2013-ig:
1,3 CDTI (70 LE) 1.7 CDTI (100 LE) 1.9 CDTI (90 LE)
Corsa D (2006–2015)
A Corsa D a negyedik generáció. Németországban 2006-tól 2015-ig volt a piacon. 2011-ben ráncfelvarráson esett át.
Benzinmotorok, amelyekkel rendelni lehetett az autót 2006-tól 2014-ig:
1.0 benzin 16V (60 LE) Motorkód: Z10XEP
1.0 benzin 16V (65 LE) Motorkód: A10XEP
1.2 benzin 16V (70 LE) Motorkód: Z12XEP
1.2 benzin 16V (80 LE) Motorkód: A12XEL
1.2 benzin 16V (86 LE) Motorkód: A12XER
1.4 Benzin: 1.4 benzin 16V (87 LE) Motorkód: Z14XEP
1.4 benzin 16V (90 LE) Motorkód: A14XEL
1.4 benzin 16V (101 LE) Motorkód: A14XER
1.4 benzin 16V (120 LE) Motorkód: A14NEL
1.6 Benzin: 1.6 benzin 16V (150 LE) Motorkód: Z16LEL
1.6 benzin 16V (150 LE) Motorkód: A16LEL
1.6 benzin 16V (192 LE) Motorkód: Z16LER
1.6 benzin 16V (192 LE) Motorkód: A16LER
1.6 benzin 16V (211 LE) Motorkód: A16LES
Dízelmotorok, amelyekkel rendelni lehetett az autót 2006-tól 2014-ig:
1.3 dízel 16V (75 LE) Motorkód: Z13DTJ
1.3 dízel 16V (75 LE) Motorkód: A13DTC
1.3 dízel 16V (90 LE) Motorkód: Z13DTH
1.3 dízel 16V (95 LE) Motorkód: Z13DTE
1.3 dízel 16V (95 LE) Motorkód: A13DTE
1.3 dízel 16V (95 LE) Motorkód: A13DTR
1.7 Dízel:
1.7 dízel 16V (125 LE) Motorkód: Z17DTR
1.7 dízel 16V (131 LE) Motorkód: A17DTS
Corsa E (2015–2019)
A Corsa E az ötödik generáció. Németországban 2015-től 2019-ig volt a piacon.
Bár az Opel új generációként mutatta be, tetejében, ajtóiban, padlólemezében is a D változat vonásait viszi tovább. Az elejét külsőre teljesen átalakították, az Adamra emlékeztető lámpákkal és formákkal ruházták fel. Megjelent a turbóváltozat, és eltűnt minden modellből az ötsebességes váltó.
Corsa F (2019-től)
A Corsa F a hatodik generáció. Németországban 2019-től van a piacon.
A Corsa gumiabroncsai A Corsára való gumiabroncsok a modelltől függően 145 80 R13 75 T – 215 45 R17 87 V között helyezkednek el, ez utóbbi a 150 lóerős 1,6 turbóra fér fel.A Corsára való gumiabroncs méretek. , olvasva 2013 augusztus 27-én a rezulteo-gumi.hu oldalán. A Corsákra gyárilag nem szerelnek fel lépcsőzetes abroncsokat, így az azokban ajánlott gumiabroncs-nyomás mind a négy kerékre 1,7-től 2,7 barig terjedhet, attól függően, melyik modellről van szó.Corsa technikai adatok , olvasva 2013 augusztus 27-én az opel.hu/ oldalán.
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Corsa E Totalcar
Corsa Kategória:Kisautók